Nógrád Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 229-252. szám)

2004-10-21 / 245. szám

I 2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2004. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK Az utolsó csille szén... Lejtős akna története tovább nemesedik Elnézem a vásárcsarnok-kör­nyéki városrészt: fent a békés fel­szín, lent a még békésebb mély: a város gyomra. Test és üregei. Kü­lönös érzés társul a gondolathoz, hiszen Salgótarján szívében az egykori-mai lejtős akna föld alatti fővágata - és „mellékutcái” mesz- szire, egészen Eperjes-telepig, másfelől a főútig futnak. Egy le­nyűgöző történet különös fejezete fűződik e helyhez. Itt és megyeszerte a mai negy­venesek, ötvenesek, jelentős része bányász-szülők gyereke, az ő fia­ik, lányaik bányászunokák, akik­nek egytől egyig ismerniük kelle­ne a föld alatti „birodalom” pálya­futását. Az egykori vájárok az ismeret­lennel szálltak szembe, a kenyér- kereset volt a tét. Nem véletlen, hogy a kitermelést testközelből is­merők, de a legközelebbi hozzá­tartozóik is szinte megrendültén ejtik ki a fogalommá vált szót: a bánya. Sok településen volt üzem itt nem is olyan rég, de számukra valamennyi eggyé olvadt, egyet je­lent. A nevető szemű gyerekek, családok megélhetésére, minden­napi fenyegető veszélyre és... napi győzelmekre emlékeztet. Ötvenhárom éve már, hogy a salgótarjáni József lejtős akna be­végezte eredendő pályafutását, ami viszont egy másik kezdetét je­lentette: a Nógrádi Szénbányásza­ti Tröszt vezérigazgatójának, és a meghódított szénmezők iránt kí­váncsiskodóknak köszönhetően a valóban lejtős szerkezetű akna egyedi látnivalóvá, kiállítóhellyé minősült át. S hogy milyen értéket képvisel, annak sajátos jelzője le­het az, hogy a megye bányászata fénykorában mintegy tizenötezer dolgozót számlált, ezt a bemutató- helyet évente húszezer látogató keresi fel. Üzen a fiataloknak is: az 1840-es évektől 1992-íg rendkívül nehéz fizikai munkát, kenyérkere­setet jelentett. ÁLOMBÓL VALÓSÁG Sokan, nagyon sokan a bánya­múzeum még szebb jövőjéről ál­modtak és álmodnak, s többé-ke- vésbé leplezik, de leginkább azok­nak a szíve ujjong, akik legtöbbet tették érte. Ok tudják legjobban, hogy igen csak rászorul a rekonst­rukciós munkálatokra, amelyek első üteme nemrégiben el is in­dult. Szó sincs arról, hogy a Nóg­rádi Történeti Múzeum, illetve Bá­nyászati kiállítóhelyének, a bá­nyamúzeumnak a kis csapata ed­dig nem kutatott volna fel olyan le­hetőségeket, amelyek révén éven­te egy-két millió forintos támoga­tást fordíthattak a kisebb javítá­sokra a biztonság érdekében. En­nél azonban ez a kis földmélyi „or­szág” sokkal többet érdemel. Meg­ismertetéséért a megyei múzeumi vezetésen kívül legtöbbet az a négy idősebb férfi tett, (életkor szerinti sorrendben, Józsa Pali bá­csi, Gajdár Vencel, Szabó Ferenc, Vajda István) akik hosszú évek óta ott vannak a volt bányában, Lej­tős-aknán, hogy megmutassák ezt a rendkívüli emléket a kíváncsi tö­megeknek. Édes gyerekének tekinti az or­szágban egyedülálló látnivalót a Bányaipari Dolgozók Szakszerve­zetének Nyugdíjas Választmánya is. Kovács László,a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete Nyugdí­jas Választmányának elnöke egy megyeházi sajtótájékoztatón szin­te meghatottan beszélt a múzeum létesítéséről, múltjáról, a rekonst­rukcióról, az elnyert pénzről, me­lyet bányásznapon jelentett be a miniszter. - „Minden második em­ber kohász, bányász vagy üveges volt Salgótarjánban. A település arculatát .meghatározta ez a fog­lalkozás. Ahogyan több évtizede mondták: „Inászó vót Salgótagyháváros”, abból „nőtt ki” Salgótarján - emlékezett. S még nagyon sokáig emléke­zetes marad számukra a múzeumfelújításért kilincselő ti­zenöt évi levelezés: ahogyan Ko­vács László fogalmazott: kérései­ket senki el nem utasította, de nem is támogatta. Néhány hónapja látogatott ide Hiller István kulturális tárcaveze­tő, aki ígérte, hogy az ipari skanze­neket, hagyományokat támogatja.- ígéretét - legnagyobb örö­münkre - be is váltotta. Nagyon fontos, hogy ezt a szakmai kultú­rát tovább vigyük, s erre most már adott a lehetőség. Gyakorló bányá­szok jól tudják, hogy egy vágatot negyven évig nem lehet ápolás- fenntartás nélkül hagyni. Ezért örülünk a megtervezett felújítás­nak, amely a biztonságot is szol­gálja . Fiikor Balázs, a Nógrádi Bá­nyász Nyugdíjas Szakszervezeti Bizottság elnöke a bányász-hagyo­mányápolás szintén elkötelezett híve: ­KORSZAKVÁLTÁS KEZDŐDÖTT Borenszki Ervin,a megyei köz­gyűlés alelnöke korábban arról számolt be, közismertsége, látoga­tottsága, nem utolsósorban az ál­lapota is indokolta, hogy elsődle­gesen ennek a kiállítóhelynek a korszerűsítését szorgalmazzák. Az Alfa- program keretében el­nyert 28 milliós pályázati támoga­tással - a pályázatot bányamérnö­kök, szobrászok, közművelődési szakemberek munkájával készí­tette el a Nógrád Megyei Megyei Szervezet - indulhatott el a bánya­múzeumi rekonstrukció első lép­csős terveinek megvalósítása. Cél az, hogy a XXI. századi igények­hez igazítsák, látogatóbarát kiállí­tóhelyet alakítsanak ki. Dr. Kovács Anna,a megyei múzeumi szerve­zet igazgatója, a fejlesztés meg­kezdett munkálatai kapcsán meg­jegyezte: - a bányamúzeum, illet­ve a Nógrád Megyei Múzeum sor­sát tekintve történelmi pillanathoz érkeztünk: a fenntartót, a múzeu­mi szakembergárdát, és a kulturá­lis kormányzatot is ide értve végre találkozott szándék és akarat. Hosszú évekig dolgozott ezért a múzeumi szakembergárda, a ne­vek közül hadd említsem dr. Szvircsek Ferencet és Vajda Ist­vánt. A múzeumigazgató az első ütem munkálatairól szólva ki­emelte: elsősorban a föld alatti ki­állításra összpontosítanak, erősít­ve azokat a hatásokat, amelyek a bányamúzeumot kuriózummá, egyedivé és különlegessé teszik. Hiteles műszaki és élményszerű elemek segítségével bővítik és újít­ják meg a bemutató területet, erő­sítve azt az élményt, hogy a láto­gató valóságos, ma is élő munka­helyet jár be. Tíz művészi bábut - vékonytelepi fejtésen dolgozó, fekvő és térdelő, gépkezelő, lapá­toló, csillét vontató, bányamun­kást - fognak kihelyezni. Föld fe­letti, kultikus emlék- és pihenő­park kialakítása is szerepel az első lépcsős feladatok között kis pihe­nőparkkal, s új elemmel, azzal az emlékművel, amit Erdei Sándor szobrászművész készít el. Már­ványoszlopon tüntetik fel az 1848- tól 1992-ig elhunyt bányászmártí­rok neveit. A szomorú listát a szlo­vák nemzetiségű Mala Mária ve­zeti, az utolsó név Domonkos Fe­rencé. Ott pedig, ahol most a makettkiállítás van, kis múzeumi boltot szeremének nyitni - vázol­ta a fejlesztési feladatokat Dr. Ko­vács Anna. A földalatti bányatérség újbóli megnyitása terveik szerint de­cember elején, Szent Borbála napján lesz. S már benyújtották azt a pályá­zatot, amellyel a második lépcső­ben elvégzendő munkálatokra, a bányamúzeum fő épületének bő­vítésére, látogatóbarát, korszerű, fogadótér és kiszolgáló helyiségek létesítésére, végső soron egy mo­dem, XXI. századi múzeum és bá­nyászat-történeti kutatóhely létre­hozására szeremének támogatást nyerni. - Elmondhatom, hogy ez­zel egy korszakváltás is elkeződött a bámyamúzeum életében: csak a kiállítótér 100 négyzetméterrel fog bővülni, s kap egy galériát az épü­let, ahol raktárak lesznek. Multi­médiás kiállítótér, tárgyaló létesí­tése is része a terveknek, a kiállítás anyagát pedig az 1946 és 2002 kö­zötti időszakról szóló dokumentu­mokkal szeretnénk pótolni - jelez­te dr. Kovács Anna. A korszakváltás elgondolásuk szerint azt is jelenti, hogy a bá­nyászemlékeket, hagyományokat nagyon korszerű formában mu­tassák meg, ezért marketingtervet készíttetnek a megyei önkor­mányzat segítségével. SÉTA A FÖLD ALATT Tiszteletet parancsoló a múze­um földalatti része, a szén birodal­ma. Lejtős-akna a szelídebbek kö­zül való: itt nem kell felvonóval, nagy mélységekbe ereszkedni. Ha megállunk néhány percre, min­dent elural a végtelennek tűnő csend, amely csendesebb, tapint- hatóbb, mint a föld feletti. Csak a nedvességből összeállt víz cseppe- nése visszhangzik. Érdemes meg­hallgatni, mintha a földmély fedné fel valamely titkát. A lámpasor egyik közéből halovány gomba kunkorodik elő, az életerőt meg­testesítve. Vajda István érzékletes kalauzolása nyomán pedig a bá­nyászélet kel életre.- Itt minden olyan, mint egy nagy bányában, csak a távolságok kicsik. Az elővájás, a vékonytele- pű-, a front-, a kamrafejtés bemu­tatására egyaránt van lehetőség. És Vajda István tárlatvezetése lebi­lincselő: úgy rakja össze, fedi fel a múltbeli részleteket, mintha ez lenne erre az utolsó alkalom. Szív- vel-lélekkel, tudással, tapasztalat­tal áthatott mondanivalójával ked­ves bányáját és a kíváncsi embert képes egészen közel hozni egy­máshoz. Ám dicsérje csak valaki! Szerénységében rögtön a társai bányamúzeumi elhivatottságáról kezd beszélni. Megmutatja azokat a pontokat, helyeket, amelyek különösen megértek a felújításra: elvezet oda, ahol szénfejtéssel nagyobb helyet kell csinálni, mert nehezen fémek el a csoportok. Zsuzsi, a múzeum második bányalova is fogalommá vált. A preparált igavonótól azon­ban búcsúzni kell, (mert újra és újra kikezdte a magas páratarta­lom), de lesz új Zsuzsi, élethű mű­állat emlékeztet majd a bányai iga­vonásra. Társakat is kap, mégpedig az új bábu-bányászokat. A régiekhez fűződő kissé mosolyogtak) törté­net úgy szól: egy alkalommal tár­latvezetés közben fedezték fel, hogy az ülő és fekvő bábura szén omlott, (a levegővel és párával érintkező szénfal porlad) s a tárlat­vezető meglepetésében azt találta mondani: jaj, két bányászra rásza­kadt a bánya! Aztán persze nyug­tatnia kellett az ijedt látogatókat... Széntermelés és veszély min­dig együtt járt, annak ellenére, hogy a bányamérnökök és mások nem hiába fáradoztak ennek csök­kentéséért. Elővájásnál esett meg legtöbbször a baj, hiszen az elővá- járok mintegy utat törtek, és sok­szor, vízzel, gázzal találták szem­be magukat. A BESZÉLŐ FA A bányai veszedelemtől óvta a bányászokat a beszélő fa, ami nem más, mint az akác. Az ebből készült ácsolat recsegése, ropogá­sa figyelmeztetett a növekvő nyo­másra, omlásveszélyre. Ezzel szemben a bükk és cser csak recs- csent egyet és... Nógrádban közel ezer bá­nyász vesztette életét a föld alatt, lejtős-aknán 17 halálos baleset történt omlás, vízbetö­rés, tűz miatt. (Nyilván nem vé­letlen, hogy a magyar bánya­mentőknek jó híre volt, külföld­re is hívták őket. Lejtős akna a bányamentők gyakorlóhelye­ként szolgált, eredetisége, jó megközelíthetősége miatt ez ké­zenfekvő volt.) Tiszteletükre emelték a bányamúzeumi em­lékfalat, ahol most is sok a sza­lagos koszorú. Ki tudja hányán adóztak már itt félperces csend­ben az elhunytaknak. Egy német vendég mondta egyszer: a bohumi kiállítóhely szép, ez viszont valósághű, pati­nája van. Vajda István és társai, a fenntartó megyei önkormányzat, a múzeumi vezetés is büszke ar­ra, hogy az elmúlt 12 év alatt az összes földrészről fogadtak láto­gatókat. Járt itt az angol nagykö­vetség katonai attaséja, a kínai, a japán, az izraeli nagykövet, ta­valy Indonéziából diákokat fo­gadtak. A felújítások során megújult múzeumban még élethűbben, fé­nyekkel, hangaláfestéssel mutat­ják be a bányai munkát, a maró­hengeres frontfejtést. A teljes fejlesztéssel bányamú­zeumunk méltó szintre, az álom elérhető közelségbe kerül. És ne vegye senki zokon, hogy Vajda Ist­ván tovább álmodik, hogy egyszer talán lesz Salgótarjánban is ha­rangjáték... a Bányászhimnusszal. (1986-ban a Nógrádi Szénbá­nyák Rt. kiváló vállalat volt és hat év múlva megszűnt az utolsó üze­me. S van abban is valami szívet szorongató, hogy nemrégiben be­zárt Észak-Magyarország utolsó működő, kitermelő üzeme, Lyukóbánya is. Ünnepélyesen fel­vonták az utolsó csille szenet...) Ott és itt sem a szén fogyott el, a szénmezők itt vannak a lábunk alatt. A világ vágtat el mellette, felette. ______________________eta K észült Nógrád Megye Önkormányzata Közgyűlésének támogatásával.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom