Nógrád Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)
2004-09-08 / 209. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2004. SZEPTEMBER 8., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Dolgozik a nép ügyvédje - de mit csinál? Hónapról hónapra több nehéz anyagi helyzetben lévő érdeklődő kér jogi segítséget a nép ügyvédje program keretében Salgótarjánban, a korábbi MHSZ-székházban működő kirendeltségen. Dr. Petercsák J. Zsoltot, az Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Nógrád Megyei Hivatalának osztályvezetőjét a közelmúltban létrehozott törvényi konstrukció helyzetéről, tapasztalatairól kérdeztük.- Hány ügyvéd dolgozik a programban Nógrád megyében ?- Kilenc jogi segítő ügyvéd dolgozik megyénkben: négyen Salgótarjánban és öten Balassagyarmaton. Egészen pontosan a megyeszékhelyen három ügyvéd és egy közjegyző képezi ezt a kört. Egy „étlapot” adunk az ügyfél kezébe, amelyből saját maga választja ki, hogy kinél veszi igénybe a szolgáltatást. Ha nem ismeri őket, tájékoztatjuk, hogy melyik ügyvéd mely terület szakértője. Akár még más megyében tevékenykedő ügyvédet is igénybe vehet, ha éppen máshol tartózkodik, de az állandó lakhelye - ahol a kérelmet elő kell terjeszteni - itt van. Ilyen alapon: minél több jogi segítőnk lenne, a lehetőségek annál szélesebb spektrumát tudnánk az emberek számára biztosítani. Igazából nem nekünk jelentene segítséget, ha többen lennének, hanem az ügyfeleknek.- Mekkora érdeklődés tapasztalható megyénkben a nép ügyvédei iránt?- Hónapról hónapra növekszik az érdeklődés. Sokkal több ügyfelünk van, mint amennyi kérelem beérkezik hozzánk, amit határozattal kell lezárnunk. Leginkább a „nagy szegénység” az ami behozza az embereket. Nagyon sokan nem tudják mire számítsanak és közvetlen jogi segítségért jönnek hozzánk, amelyet a törvényi konstrukcióból adódóan nem tudunk száz százalékosan biztosítani. Mi ugyanis mindössze elbíráljuk, hogy alanyi és tárgyi oldalon megfelelnek-e a feltételeknek, majd ez alapján egy jogi segítő végzi el akár a konkrét tanácsadást, akár a beadványszerkesztés munkáját.- Milyen ügyekkel fordulnak önökhöz?- Nagyon széles a paletta, és ez - úgy gondolom - megyei sajátosság. Leginkább a megélhetésükkel összefüggő kérdésekkel keresnek fel bennünket az emberek. Nagyon sok olyan ügyfelünk van, akit végrehajtás sújt. De vannak egészen különleges esetek is. Például egy ügyfelünk a testvéreivel való jogvitában már ott tartott, hogy el kell hagynia a házat, amelyet ugyan közösen örököltek, de annak idején az ügyfél egymaga épített. A jogi segítség- nyújtás során azonban kiderült, hogy van lehetőség egy tulajdonjogi per megindítására, amivel a maga javára fordította az ügyet, és nagy valószínűséggel meg tudja védeni a saját lakhatási jogát. Ez egy tipikusan olyan helyzet, amiből egy jogilag tájékozatlan, nehéz élethelyzetben lévő ember segítség nélkül nem tudott volna kikászálódni.- Van-e lehetőségük büntetőjogi esetekkel is foglalkozni?- A bűnügy áldozataival lenne lehetőségünk foglalkozni. Erre eddig egyetlen példánk volt. Előfordult azonban, hogy gyanúsított keresett fel bennünket, hogy a nép ügyvédje képviselje őt a nyomozás során. Vele közölnünk kellett, hogy „sajnos” ez a törvényi konstrukció nem az elkövetőket, hanem a sértetteket igyekszik védeni...- Rendhagyó, szokatlan kérésekkel is megkeresik önöket?- Igen. Lehetséges, hogy félreérthe- tően fogalmaztunk, de több ügyfél úgy értelmezte, hogy effektiv pénzbeli segélyt tudnak tőlünk, vagy rajtunk keresztül kapni. Ezeket az embereket ki kell ábrándítanunk, és el kell mondanunk, hogy nem segélyt, hanem jogsegélyt kínálunk azoknak, akik a piaci áron dolgozó ügyvédek szolgáltatásait anyagi okokból nem képesek igénybe venni.- Azt beszélik, meglehetősen bonyolult procedúra után lehet a jogi segítséget igénybe venni.- Igen, ezt el kell ismernem. Egy tizenkét oldalas kérvénynyomtatvány a hétköznapi embereket sokszor elrettenti. Megpróbálunk azonban mindent megtenni annak érdekében, hogy segítséget nyújtsunk az ügyfeleknek. Olyanra is sor került már, hogy egy írástudatlan ügyfél helyett mi magunk töltöttük ki a nyomtatványt. Tény és való: ez egy bonyolult procedúra, de megtettük a szükséges lépéseket, hogy egyszerűbbé és ügyfélbarátabbá tegyük. SCHVEICZER KRISZTIÁN A legfontosabb tudnivalók: Ingyenes segítségnyújtásban részesül az, akinek az egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a minimálnyugdij összegét (vagyis 2004-ben 23 ezer 200 forintot). Akinek e fölött, de a minimálbér (53 ezer forint) alatt van a jövedelme, annak az állam megelőlegezi a jogi segítő munkadíját. Bizonyos körülmények között azonban akár 60-80 ezer forintos jövedelemmel is kérhető jogi segítség. Magyar fotográfia napja: hazai siker Az Iparművészeti Múzeum patinás épületében rangos fotóseseménynek lehetett tanúja az a több száz fotográfus, aki részt vett a magyar fotográfia napja megnyitó- ünnepségén. A résztvevők között több mint százan külföldről érkeztek a 27. FIAP-kongresszus küldötteiként. Megnyitásra került a FIAP 27. monochrom-bien- nálé és a XXL MAFOSZ-szalon, valamint a FIAP ifjúsági fotószalonja is. Ezek után a FIAP tisztségviselői átadták a díjakat és kitüntetéseket a nyertes országok és alkotók részére. A FIAP 27. monochrom-biennáléjának világkupáját Kína, míg az aranymedált Magyarország kollekciója kapta. A XXI. MAFOSZ-szalon vándorserlegét és plakettjét a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör, míg az Év Fotográfusa címet Juhász Miklós (Miskolc) nyerte el. A FIAP elnöksége rangos elismerésben részesítette a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségét a kongresszus előkészítéséért, a kiállítások megszervezéséért és a fotós szempontból jelentős országismertető programok biztosításáért. Az Iparművészeti Múzeumban a több mint 600 fotó megtekintésére szeptember 26-ig van lehetőség. «SB Sic® 1H1» aa«sn Az ünnepi konferencia a múzeum impozáns nagytermében zajlott FOTÓ: HOMOGA JÓZSEF Szakkiállítások a Pásztó expón Nyolcadszor rendezik meg október 8-tól 10-ig a Pásztó expót. Az évek során e regionális kiállítás és vásár példaértékűen bizonyította, hogy a település kedvező fekvése - a főváros, a megyeszékhely közelsége - alkalmas a mezőgazdasági, az ipari, a kereskedelmi, s az idegenforgalmi értékek bemutatására. Az idén két szakrendezvénnyel is bővül a nyolcadik Pásztó expó: az I. agrármarketing-szakkiállítással, valamint az I. autógála szakkiállítással. Az eddigi Pásztó expó kiállításokon évenként 10-15 agrártermékeket bemutató, forgalmazó egység jelent meg a régiókból. Ezek sikerét összefogva kerül sor a Dózsa iskola aulájában a I. agrármarketing-szakkiállítás és vásár megrendezésére, felvonultatva az élelmiszeripari termékeket, italokat, növénytermesztési eszközöket, az erdő- és vadgazdálkodást. Első alkalommal kerül sor a Pásztó expó keretében az autógála gépjármű-kereskedelmi reprezentációs szakkiállításra. A megye és a régió több mint 15 autószalonja kínálja a legújabb autómárkáit, alkatrész-bemutatók kíséretében. A közönség szavazatai alapján az autógála három márkáját díjazzák. A pásztói regionális kiállítás és vásáron három napon át párhuzamosan szakmai találkozók, kulturális és szórakoztató programok váltogatják egymást. Mozgalmas volt a nyár, az alkotómunka időszaka Egyházasgerge A nyár nem uborkaszezon volt Egyházasgergén, hanem az építés, a faluszépítés és az alkotómunka időszaka. Közcélú és közhasznú munkások több hónapos alkalmazásával szépült a község, folyt az ároktisztítás, a temető, a közterek, parkok és a Egyed Rezső polgármester díszpolgári címet László Lászlónak község bel- és külterületének gyommentesítése. Pályázati pénzből épül több mint egy kilométeres bitumenes járdaszakasz, ezzel párhuzamosan folyik betonlapos járdarészek átrakása, a törött lapok pótlása. Önerőből valósult meg az óvoda belső tatarozása, festése, a játékeszközök felújítása, az orvosi rendelő kerítésének festése és csatornájának cseréje és folyamatban van az üzemképtelen kazán cseréje is. Ha az idő engedi, ebben az esetben sor kerül, szintén pályázati pénzből, a kul- túrház tetőszerkezetének cseréjére, ezzel párhuzamosan az óvoda tetőszerkezetének javítására. Készülnek a tervek a kul- túrház vizesblokkjának kialakítására, fedett edzőterem létesítésére is. Elkészült a látványterv a faluközpont kialakítására, amelyre a 2005. évben kerül sor. Majdnem teljes egészében kiépült a kábeltévé hálózat, amely hegyek közé ékelődött település- részen jelentősen növeli a vételi lehetőségek minőségét, adományozott Megkezdődtek az m előkészítő, tervező — munkák a gáz bevezetésére, mert ebből a község sajnálatos módon kimaradt. A munka mellett maradt idő a kikapcsolódásra, ünneplésre is. Augusztus 29-én tartotta a templombúcsúval egybekötött falunapi ünnepségét a község. Az egyházi ünnepség és a körmenet után a szabadtéri színpadon köszöntötte a község lakossága a megyei II. osztályba került labdarúgócsapatot, amely az önkormányzattól egy sportfelszerelést és erre az alkalomra készült sportzászlót kapott. Megható pillanata volt* ünnepségnek, amikor Egyed Rezső polgármester az önkormányzat nevében „Egyházasgerge díszpolgárává” avatta László Lászlót, aki több évtizede edzője a csapatnak, korábban az SBTC NB I-es csapatában is rúgta a labdát és sportberkekben sok dicsőséget szerzett a községnek. László András és Pilisi Zoltán a sportegyesületben végzett eredményes munkája, id. Simon István pedig az egyház és a község érdekében végzett társadalmi munkája elismeréseként részesült dicséretben és tárgyjutalomban. Az ünnepség kulturális műsorral folytatódott és bállal ért véget. A 2004- es év azonban más sok feladatot és munkát ad a község vezetésének. Meg kell építeni a Dobroda-patakon átvezető hidat, több kisebb hidat és átereszt. Előttünk áll a szüreti felvonulás megrendezése és az idősek napja rendezvény előkészítése. Közösségi fórum és közmeghallgatás, a hivatali munkában zárszámadás és a jövő év tervezése áll, hogy csak a fő feladatokat említsük. Emellett számos helyi, napi problémát kell megoldani és közben már fel kell készíteni az intézményeket a téli feladatokra is. ____________EGYED REZSŐ POLGÁRMESTER E gyházasgerge A falunapi ünnepség kulturális műsorral folytatódott és bállal ért véget Z- . ; :___ P ódiumon Egyházasgerge focicsapata