Nógrád Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 203-228. szám)
2004-09-29 / 227. szám
2004. SZEPTEMBER 29., SZERDA Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal NÓGRÁD MEGYE Hírek Balassagyarmat TÁRLAT. Október 1-jén 17 órakor nyílik meg a szerb templom galériájában Pozsonyiné Stiffl Agnes kiállítása. A tárlat november 25-ig tekinthető meg. Bátonyterenye ALKOTÓ KÖR. Baráti beszélgetésre várja az Alkotó Társaskör az érdeklődőket október elsején, délután öt órától az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárba. KONCERT. Az Ady Endre Művelődési Központba várják pénteken az énekelt költészet szerelmeseit. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Bátonyterenye Barátainak Köre szervezésében a Vagantes trió ad koncertet. Belépőjegyek a helyszínen válthatóak. „FUSSUNK EGYÜTT!”. Családi programot hirdetett a Micimackó óvoda október elsejére. A szülők, pedagógusok és gyerekek közös futószáma mellett, homokvárépítő verseny, őszi gyümölcskóstoló és szüreti vigasság is várja az érdeklődőket. Miskolc NYÍLT NAP. A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában október 13-án és 27-én 9 és 13 óra között tartják a „Nyílt napokat”. Várják azon érettségi előtt álló fiatalokat, akik érdeklődnek a rendőri-határőri hivatás iránt. ■ Tisztújítás az MSZP-ben (Folytatás az 1. oldalról) kistérségenként, vagy akár városonként is önálló, a szocialista párt által létrehozott munkacsoportok létrehozását. A küldöttek megvitatták a megye felzárkóztatását jelentő hazai területfejlesztési eszközrendszer lehetőségeit is. Megfogalmazódott az a javaslat, hogy Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közösen kezdeményezzen egy olyan kormányhatározatot, amely a területfejlesztésen belül a két leghátrányosabb helyzetben lévő megye újabb külön fonással való ellátását jelentené, ezáltal segítve felzárkózásukat. Ennek vezetésére Dóm Ottót, a megyei közgyűlés elnökét kérte fel a küldöttgyűlés. A kongresszusi felkészülésből adódóan a tisztújításra is sort kerítettek. A jelenlévő küldöttek döntő többsége Boldvai Lászlót választotta meg az MSZP Nógrád megyei szervezete elnökévé. Huszár Máté az ügyvezető alelnöki, Balázs Pál és Tóth László alelnöki posztot tölt be a jövőben. __________sck. N ógrádnak „címzett” támogatások Múlt szombati ülésén döntött a kormány a jövő évi induló címzett támogatások koncepciójáról. Nógrád megyében újabb három beruházás valósulhat meg a támogatásból, közel négymilliárd forint összértékben. A részletekről Boldvai László, a Magyar Szocialista Párt megyei országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője számolt be lapunknak. NMH-információ Boldvai László elmondta, hogy a címzett támogatás több évtizede működő eszközrendszere a fejlesztéspolitikának. Általa olyan, ágazatokra bontott, nagyléptékű fejlesztéseket kezel a mindenkori magyar kormány, amelyek saját helyi forrásigénye megteremthetetlen. Vannak olyan oktatási, kulturális, egészségügyi vagy infrastrukturális beruházások, amelyek bekerülési költsége olyan magas, hogy helyi vagy megyei önkormányzati szinten lehetetlen megfinanszírozni. A rendszernek világos döntési mechanizmusa van: a kormányzat az adott tárgyévre vonatkozó induló címzett támogatásokat a megelőző esztendő őszén kormányhatározatban fogalmazza meg. Miután a kormány megnevezi és elfogadja a következő évben induló címzett támogatási kört, az érintett önkormányzatok bevonásával sor kerül a szükséges tervek véglegesítésére és a költségvetés pontosítására. Ezt követően az adott év - esetünkben 2005 - tavaszán a magyar parlament önálló sairól. Tekintettel címzett támogatások az adott esztendő végén indíthatóak el.- Mindig komoly lobby és érdekérvényesítő harc zajlik az ország megyéi között. Többszörös a többletigény, a költségvetési korlátok azonban itt is jelentkeznek - hangsúlyozta Boldvai László. Címzett támogatásból indult el 2003-ban a bátonyterenyei szennyvízberuházás első üteme közel két és fél milliárd forint értékben, s ebből a keretből valósul meg napjainkban a kállói ivóvízellátás biztosítása csaknem félmilliárd forintért. Ez évben ugyancsak a támogatási keret által indul a bátonyterenyei szennyvízberuházás második üteme közel kétmilliárd, illetve a salgótarjáni megyei kórház rekonstrukciójának befejező üteme több mint hárommilliárd forint értékben. Boldvai László kijelentette:- Az elmúlt két évben Nógrád az elnyert támogatásokból megvalósított beruházások darabszámának, valamint ezek összértékének tekintetében egyaránt az első három megye között szerepel. A 2005-ös induló címzett támogatások koncepciójáról az elmúlt héten szombaton döntött a kormány, elfogadva azt a határozatot, ami Nógrád megye esetében újabb három - címzett támogatásból megvalósuló - beruházást tesz lehetővé: megkezdődhet a balassagyarmati Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet rekonstrukciójának második üteme, megvalósulhat a Mátranovák térségében évek óta megoldatlan szennyvízberuházás, valamint ehhez kapcsolódóan a felszíni vízelvezetés rendezése, amelyre Kazár, mint gesztorönkormányzat nyújtott be pályázatot. A három fejlesztésre több mint négymilliárd forint áll rendelkezésre.- A felsorolásból kitűnik, hogy folytatódik a már megkezdett kedvező folyamat. Érdekérvényesítő képességünk révén olyan léptékű és nagyságrendű fejlesztéseket tudtunk elfogadtatni a magyar kormánnyal, amelyek kiemelkedőek Nógrád megye történetében - hangsúlyozta Boldvai László. SCHVEICZER KRISZTIÁN Idősek napja reggeltől estig Balassagyarmat Október elsején rendezi meg a helyi városi idősek otthona az idősek napi kulturális műsorát. Délelőtt 9.30-tól egészen 21.30 óráig játékos vetélkedőkre, keresztrejtvényfejtésre, az intézmény dolgozóinak köszöntőműsorára kerül sor. Fellép Csábi István előadóművész, a csesztvei asszonykórus, moderntánc-bemutatót tart a gyermekcsoport, a szüreti bálon és felvonuláson pedig Percsina Norbert és Tóth Gyula zenél. „Rejtélyt” mentett a halőr (Folytatás az 1. oldalról) miért volt a vízben az a nagyon rövid hajú, összekötött cipőfűzős hölgy, akit kihúzott a vízből, s hogy azóta mi is van vele?- Rosszul esik, hogy semmi visszajelzés nem érkezett hozzám. Úgy érzem, hogy egy becsületes halőrnek legalább járna annyi, hogy tudjon róla, mi lett a hölggyel, akit kiemelt a vízből. Ötvenhat éves vagyok, ösztönösen ugrottam a jéghideg vízbe. Vajon más is megtette volna helyettem? - kérdezi a férfi, kinek fejében számos kérdés motoszkál. Lapunk információi szerint a segélykérő telefon után a rendőrség értesítette a mentősöket az esetről, akik a helyszínre siettek. Tamási Gyula vezető mentőtiszt lapunkat úgy tájékoztatta: szeptember 11-én a mentők a rendőrségtől kapták a „riasztást” és azonnal Vízválasztóra siettek. A hölgy mindenre emlékezett, jó állapotban volt, mikor a Szent Lázár Megyei Kórháznak „átadták”. Szerettük volna megtudni, hogy a továbbiakban hogyan alakult a hölgy egészségi állapota, és hogy mikor, milyen állapotban hagyta el a kórházat. Személyiségi jogokra hivatkozva azonban nem kaphattunk felvilágosítást, így a történet szálai itt elvarratlanok maradnak. Marad azonban egy kérdés, amely Nagy István fejében azóta is motoszkál. J. ANITA Nem csoda, hogy a „becsületes halőr” szinte minden gondolatában az jár, hogy mi is történt azon az éjszakán. Miért ugrott be a vízbe a hölgy, s hogy vajon mi van most vele? Nagy István ösztönösen cselekedett, eszébe sem jutott, hogy ő is a vízben maradhat. Egy-egy ilyen pillanatban számomra természetesnek tűnik, hogyan cselekszik az ember. Azonnal, gondolkodás nélkül, válogatás nélkül. Nem számít, hogy ki lebeg a vízben, és hogy miért is került oda. Ugrott, vagy esetleg belökték? Nem lényeges, de még ha természetesnek is tűnik a segítségnyújtás, szinte biztos, hogy kevés az az ember, aki saját életét nem féltve, ugyanúgy beugrott volna a vízbe, mint Nagy István. ! _ __ —«■"» .................—..................... Cs örgő Balázs ÁUaü helyzet Mi újságírók sok telefont kapunk, amelyekkel sajnos, nem tudunk mit kezdeni. Tény, hogy a mi kezünk sem ér el mindenhová... Egy minapi eset azonban engem személy szerint is felbosz- szantott. Egy ismerősöm telefonált, hogy munka közben rakodógépe kiforgatott két - alig pár napos - kiskutyát. Az egyikük még élt... Félvén az állatvédelmi törvényről hallottak miatt, engem keresett meg: mi üyenkor a teendő. Bevallom őszintén, én sem tudtam. Autóba ültem és irány a helyszín! Szívszorító látvány volt az alig néhány napos kiskutya, akinek még a szeme sem nyílt ki. Ismerősöm elmondta, hogy az állatvédőknek már szólt, de ők azt mondták: sajnos, ezt a helyzetet ők sem tudják orvosolni. Én magam sem tehettem sokkal többet, megkerestem az illetékest - a település polgármesterét és jegyző- j jét - akik igazából megoldás nélkül álltak velem szemben. Sem idejük, sem energiájuk nem volt arra, hogy foglalkozzanak az esettel, állatvédelmi törvény ide vagy oda. Úgy tűnik tehát, hogy (az illegális szemétlerakással együtt) a feledés homályába merülnek a fehér szőrű kiskutyák (és itt remélem, hogy a „gazdi” ráismert és szégyelli magát) is. A baj csak az, hogy van egy törvényünk és ez alapján egyeseknek intézkedési jogkörük lenne. Mondom, lenne... Négy évszak a világnapon NMH-információ Antonio Vivaldi Négy évszak című örökzöld hegedűversenyciklusa csendül fel szeptember 29-én 18 órától Pásztón, a Teleki László Művelődési Központ hangversenytermében, 30-án 17 órakor Karancslapujtőn, a művelődési ház hangversenytermében és október 1-jén 18 órakor Salgótarjánban, a Váczi Gyula Művészeti Iskola hangverseny- termében a salgótarjáni szimfonikusok új évadjának első bérleti hangversenyén. Vivaldi egyenként is népszerű négy hegedűversenye, amely a késő barokk természeti képeit sorakoztatja egymás mellé, 1725-ben jelent meg először nyomtatásban, egy egységbe foglalva. Ugyanakkor saját bevallása szerint is már évek óta játszották őket nagy sikerrel Itáíia- szerte. Igazi programzene, hisz a kottasorok fölé egy-egy mondatot írt, amelyeket összeolvasva hangulatos szonetteket kapunk. Pont ezek a természetfestő sorok sarkallják mindig az előadókat újabb és újabb hangszeres megoldások kiötlésére, és a jól ismert dallamok mellett ezért is várja a közönség mindig kíváncsian az új találkozást ezzel az egyszerre régi és új művel. A koncerteket a zenei világnap alkalmából rendezik, amelyet Sir Yehudi Menuhin hegedűművész javaslatára 1974 óta minden évben október elsején ünnepelnek meg. A hangversenyek szólistái a zenekar művészei, egyúttal a Váczi Gyula Művészeti Iskola tanárai: Kajzinger Katalin, Oraveczné Orsó Erzsébet, Tóth Tibor. Közreműködik a szimfonikusok kamarazenekara, illetve első alkalommal mutatkozik be a zenekar rézfúvósegyüttese. Vezényel: Kökényessy Zoltán. Keresik a becsapottakat Balassagyarmat Csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a balassagyarmati rendőrkapitányság a képen látható Márton Zsolt balassagyarmati lakos ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy tavaly és idén Balassagyarmaton és a környező falvakban - többször magát vállalkozóként feltüntetve - különböző összegeket vett fel magánszemélyektől azzal az ígérettel, hogy lakásukra redőnyöket, harmonikaajtót, árnyékolót szerel fel. A felvállalt munkát a sértettek többszöri felszólítása ellenére sem végezte el és a felvett előleget sem fizette vissza. Kérjük, hogy akiket hasonló módon csapott be Márton Zsolt, jelentkezzenek személyesen vagy a 35/300-344-es telefonszámon a kapitányság bűnügyi osztályán. Hollókő A vüágörökségi falu híres erődítménye újabb szellemi tartalmat hordozó látnivalóval gazdagodott: falai között megnyílt a megye első panoptikuma. Ezzel ismét egy fontos lépés történt annak irányába, hogy a középkori várélet minél több jellegzetessége, részlete feltáruljon a látogató előtt. A Szent László Lovagrend, illetve a helyi önkormányzat anyagi összefogásával valósult meg az elképzelés, amelynek kezdeti felvetése sokak fantáziáját megmozgatta.- Arra törekszünk, hogy ha éppen nincs olyan esemény, mint a lovagi torna, az ünnepi várnap, vagy más rendezvény, akkor is legyen látnivaló. S ezt úgy szeretnénk elérni, hogy a fedett részeknek egyre inkább korhű belső tartalmat, szerepet adjunk - mondta Polgár Péter, a lovagrend vezetője. - Kezdeményezésünkre sokan felfigyeltek, többen fordultak hozzánk ötletekkel. Volt például, aki azt javasolta, a vár legendáját jelenítsük meg a panoptikumban. A kiválasztott végül egy XIII. századi életkép lett, amely azt mutatja be, amint a vár ura - akit nem neveztek meg - és családja fogadja a szolgálatát neki felajánló vitézt és családtagjait.- Ezzel egyrészt azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a várbeli életnek is megvolt a maga szépsége, s hangsúlyos vonása volt például a családiasság. Másrészt azért esett a választásunk erre az időszakra, mert ez az erődítmény szép példája - a kevésbé ismert - tizenharmadik századi várépítészetnek - magyarázta Polgár Péter. A panoptikumi várúr nyugatias, a vitéz keleties öltözéket visel, nem véletlenül: a szóban forgó században sokféle hatás érvényesült A szolgálatait felajánló vitéz és családja a várúr előtt a hollókői panoptikumban a Kárpát-medencében, s ezt ilyen módon is érzékeltetni kívánják. A lovagrend folyamatosan fejleszt, a híres falak között különböző módon folytatja a középkor világának, szellemiségének, mindennapjainak megidézését. Ennek jegyében készült el a fegyverterem, ahol címerpajzsok, s különböző középkori hadieszközök láthatók. További terveikről is említést tett a lovagrendi vezető: jövőre szeretnék a vár makettjét elkészíteni és kiállítani. Később pedig - ha már több rész lesz lefedve - a vár legjelentősebb időszakaiból jellegzetes használati, berendezési tárgyakat, életképeket szeretnének megmutatni. Kovácsműhely kialakítása, a gazdálkodás jellemzőinek felvillantása szintén szerepel elképzeléseik között. A lovagrend tagjai - mint sajátos történelemtanítók - így szeretnék tolmácsolni, mit üzen a középkor, hogy miről mesélnének az egymáshoz illesztett kövek, ha egyszer megszólalnának... Életet visznek a néma falak közé. M. J. Panoptikum: életszerű várbeli újdonság