Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-11 / 187. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ BÁTONYTERENYE 2004. AUGUSZTUS 11., SZERDA Hamarosan kezdődik a szennyvízberuházás Bátonyterenyén Bátonyterenye és térsége történetének talán legnagyobb horde­rejű infrastrukturális beruházása kezdődik el napokon belül. A csatornaépítés első üteme mintegy 2 és fél milliárd forintba kerül, s az érintett lakosságnak csaknem a háromnegyede je­lezte, hogy ráköt a rendszerre. Az engedélyeztetési tervek már korábban megszülettek, így azokat a bekövetkezett tulajdonos változások miatt még aktualizálni kell, de Vanya Gábor polgár- mester szerint ez már tényleg az utolsó “simítás”, s hamarosan megérkeznek a kivitelező szegedi cég, a SZEVIÉP Rt. gépei. Hogy hol is tart most a program, milyen ütemezés várható, mi­re kell odafigyelniük a hat érintett településen élőknek, erről is beszélgettünk a hét elején a gesztor polgármesterrel, Vanya Gáborral, Szabó Ferenccel, a Bátonyterenye és Térsége Csator­namű Víziközmű-társulat intézőbizottságának elnökével, va­lamint Pozsgai Péterrel, a SZEVIÉP Rt. közmű- és szerkezetépí­tési divíziójának igazgatójával. Vanya Gábor polgármester Céginfó: A SZEVIÉP Rt. több mint tíz éve van jelen a szerkezet- és vízépítő, né­hány éve pedig az útépítési szakmában. A társaság székhelye Szeged, de tevékenységük az egész ország területére kiterjed, sőt, a magasépí­tési divízió feladatai megvalósításával már átlépte országunk hatórát. Át­lagban 150 főt foglalkoztatnak, s jelentős számú alvállalkozóval működ­nek együtt. Referenciái megtalálhatók a Kis-atföldtől Nyíregyházáig. Ne­vükhöz fűződik a polgári Tisza-híd mederpillér-biztosításának a kiépítése, de a hódmezővásárhelyi, a makói, az orosházi és a szegedi szennyvíz­csatorna-hálózat építése, fő- illetve társvállalkozói szerepkörben. Részt vesznek tájrehabilitációban is, amelynek szép példája a Holt-Maros med­rének igényes kialakítása. 1999 óta pályázik Bátonyterenye és a környező öt te­lepülés, Nemti Dorogháza, Mátramindszent, Szuha és Mátra- verebély, a szennyvíz beruházás megvalósítása érdekében - adott elöljáróban történeti áttekintést Va­nya Gábor. - Nem utolsó sorban azért, hogy biztosítva legyen az itt élő polgárok és gazdálkodók szá­mára is az európai normáknak megfelelő infrastrukturális színvo­nal, vagyis a szennyvízelvezetés és tisztítás lehetősége. Az okok között szerepeltek természetesen azok a gazdaságfejlesztési elképzelések is, amelyek alapja a teljes körű kom­munális szolgáltatási rendszer megléte, s persze az eurokomform lakhatási körülmények biztosítása úgyszintén. Nagyjából négy évvel ezelőtt el­készültek a szükséges engedélyes tervek, amelyek az önkormányzati társulás pályázati lehetőségét meg­teremtették. A polgármester sajná­lattal említette meg, hogy ezeket a próbálkozásaikat sorra elutasítot­ták. Az áttörést a 2003-as év hozta meg, amikor mind a kormány, mind a parlament támogatta a bá- tonyterenyei önkormányzat gesz­torságával elindult projektet. A nettó 2 és fél milliárdos első ütemhez az állam 60 százalékos címzett támogatást biztosított, s ezt további nyertes pályázatok növelték 80 százalékosra, a kü­lönböző decentralizált alapok­ból, így a vízügyi alap célelői­rányzatból, a környezetvédelmi alap célelőirányzatból, illetve a regionális területfejlesztési alap­ból. A fennmaradó 20 százalék az az önerő, amely nagyrészt la­kossági befizetésekből tevődik össze. Ehhez lakás-takarékpénz­tári szerződéseket kötöttek, amely lehetőséget teremt a rend­szerre csatlakozók számára, hogy 8 év alatt fizessék meg a nagyjából 160 ezer forintra rúgó családonkénti összeget, ami ha­vonta 1665 forint kiadást jelent.- Valójában az egy családra jutó összeg nettó 240 ezer forint lenne, ám ez a konstrukció állami támo­gatást élvez, 30 százalékos mérték­ben, illetve a pénzintézet betéti ka­mata tovább csökkenti az önrészt - hívta fel a figyelmet Vanya Gábor. ­Régi vágya teljesülhet ezáltal a tele­püléseken élőknek, de mint min­den ilyen, nagy jelentőségű beru­házás esetében, természetesen adódhatnak problémák, kellemet­lenségek. Hallottam hangokat, hogy “nem is biztos, hogy elindul a beruházás”, ‘lehet, hogy csak évek múlva valósul meg”, és így tovább. Való igaz, a közbeszerzési eljárás lefolytatása időt vett igénybe, bár­mennyire is próbáltuk szűkíteni a törvény által előírt határidőt. Bi­zony, csak ez önmagában hat hó­napot vett igénybe, a pályázat kiírá­sától számítva. Ekkor kezdődhetett meg a kivitelezési tervek elkészíté­se, amit nehezít, hogy az engedé­lyezési tervek már négy évesek, s idő közben számos tulajdoni, vagy funkcionális változás következett be jó néhány ingatlan esetében, amit tételesen át kell vezetnünk. Ez is idő! A látványos szakasz másfél­két hét múlva kezdődik, vagyis ek­kor jelennek meg a munkagépek a térségben. A polgármester nem rejtette vé­ka alá, hogy a beruházás kellemet­len kísérője az útbontás, olykor a forgalom korlátozása, s együtt kell élni árkokkal, buckákkal, még ha rövid ideig is. Az átmeneti időszak­ban kéri minden érintett megérté­sét, türelmét, s a támogatását is. Té­len szünetelnek a munkálatok, de azt ígérik, hogy a hideg hónapok alatt nyitott árok, illetve járhatatlan út nem marad az építkezés terüle­tén, még ha ideiglenesen állítják is helyre. A beruházás - amely majd' 18 ezer ember életére lesz ilyen, vagy olyan hatással - Mátramindszent, Nemti, Szuha, Dorogháza települé­seken kezdődik majd, ezt követően ér el Bátonyterenye kisterenyei és maconkai település részébe, ez­után következik Mátraverebély és Bátonyterenye fennmaradó része, többek között a Dózsa-telep is.- Év közben a kormány jóvá­hagyta a beruházás második üte­mének támogatását is - újságolta örömmel Vanya Gábor -, ami to­vábbi nettó 1,7 milliárd forintot ér­tékű fejlesztést jelent, amelyhez 950 millió forint címzett támoga­tásban részesültünk. Természete­sen szeretnénk kapcsolódni a jövő évi pályázati kiírásokhoz is, s remé­lem, összességében is tartható lesz a 80 %-os állami tehervállalás. A második ütem magába foglalja a szennyvíztisztító telep korszerűsí­tését, s bővítését is, illetve az első ütemből kimaradt és a tervek sze­rint beköthető település részeket. A projekt befejezése 2006 végére, 2007 elejére várható.- Hogy milyen nagy a lakosság várakozása, mi sem jelzi jobban, mint hogy az akciós szervezés első két hónapjában a szervezettség majdnem elérte a 70 százalékot, most pedig már a nyolcvanat köze­líti - teszi hozzá Szabó Ferenc. - Növelte a beruházás támogatottsá­gát az a körülmény is, hogy a ked­vezményes belépést július 26-ig meghosszabbítottuk. Jelenleg4322 fő regisztrált lakás-takarékpénztári tagunk van, nem számítva a gazda­sági társulásokat, vállalkozásokat. Itt szeretném megköszönni a Hír­lap segítségét, hiszen a korrekt, rendszeres tájékoztatás is hozzájá­rult a sikeres szervezéshez. Egyút­tal remélem, hogy a sajtó a jövőben is partner lesz, hiszen a legtöbb probléma nyilvánvalóan a munká­latok alatt jelentkezik majd. Az intézőbizottság elnöke el­mondta, hogy a nyár folyamán Kisterenyén, az önkormányzati ügyfélszolgálat épületében meg­nyílt irodájukat sokan keresték fel, a fizetési feltételekről érdeklődve, vagy a bekötés megvalósításával kapcsolatban. Sokan érdeklődtek afelől is, mit kezdjenek a hamaro­san megszűnő derítőjükkel, vagy szikkasztójukkal.- Aki itt él, az tudja, hány szom­széd-per indult amiatt, hogy néhá- nyan a csatornába, vagy a szom­széd óira alá engedték ki a szenny­vizet. Ez csakis a csatornázottság 100 %-os megvalósításával orvosol­ható! Ennek érkeztünk a küszöbé­re, ám azt nem gondolom, hogy az építkezés időszaka eloszlatja a fel­hőket. Ezért arra kérem az érintet­teket, bátran nyissák ránk az ajtót, bárminemű kérdésük, kételyük merül fel, hiszen azért vagyunk, hogy ezeket megoldjuk, de hang­súlyozom: a többség érdekének fi­gyelembe vételével. S azt is látni kell, hogy a talaj terhelési díj idei belépésével azok sem mentesül­nek a fizetési kötelezettség alól, akik most nem léptek be ilyen, vagy olyan megfontolásból. Ez az adó módjára behajtandó tétel ugyanis azokat sújtja, akik tovább­ra is a talajt szennyezik. A csatorna­díj jelenlegi 267 forintjához képest a büntetés néhány év múlva akár a 900 forintot is elérheti köbméteren­ként! Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy a kedvezményes belépés határideje lejárt, aki csatla­kozni kíván, annak a már említett teljes bekerülési költséget kell majd megfizetnie, bár nyilván, a részlet fizetés lehetőségével. A társulat elnöke arról is szólt, hogy a program végeztével napi­rendre kerül egy jelképes 3. ütem is, azok számára, akik kívül esnek a jóváhagyott jelenlegi hálózati övezeten. Ennek az oka lehet olyan adottság, amely lényegesen meg­növelné a fajlagos költségeket. Az ott lakók, s persze a hasonló hely­zetűek problémáját a következő években szeremé megoldani az önkormányzat, amennyiben arra reális lehetőség kínálkozik, s amennyiben erre a célra is meg­nyílnak pályázati csatornák.- Az említett peremi családok gondját meg fogjuk oldani - erősíti meg a polgármester -, azt azonban látni kell, hogy erre ma még nincs fedezet, a magas költség igény mi­att. Mivel azonban a csatornázott­ság uniós követelmény, meggyőző­désem, hogy ezekre is meglesz va­lamilyen formában a támogatás. Egy biztos: nem az ott élőkre kíván­juk 100 %-ban kiterhelni a megva­lósítás költségét, mert tisztességte­len lenne. Lesz azonban két, két és fél évünk, hogy ezt a problémát ke­zelni tudjuk. Szentkút és Szorospatak esetében azon kell el­gondolkodnunk, hogy a bekötőve­zeték kiépítése jelenti-e a megol­dást, vagy egy lokális ártalmatlaní­tó felépítése.- Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy a dolgok való­ban történnek, bár most valóban nem tartunk még a mindenki ál­tal látható munkakezdésnél, mi­vel jelenleg még az íróasztalon akad a több teendő, épp' amiatt, hogy a tényleges munka a lehető legkisebb konfrontációval, kelle­metlenséggel járjon - hangsú­lyozta Pozsgai Péter. - Az elvi ta­nulmány ugyan elegendő volt a folyamat elindításához, de a gya­korlati feladatok végrehajtása so­rán millió-egy dolog pontosítást igényel. A SZEVIÉP Rt. igazgatója el­mondta, hogy a kezdésnek csak az egyik oldala a tervek pontosítása, a másik a szervezés. Számos ható­sággal, önkormányzattal, alvállal­kozóval kell egyeztetni a konkrét kivitelezést. Az ún. vonalas létesít­ményekre számos településen ren­delkeznek már engedélyezett do­kumentációval, itt két héten belül megjelennek a munkagépek.- Fokozatosan fogunk megjelen­ni a településeken, elsőként Neműben, Mátramindszenten, il­letve Szuhán, Dorogházán, majd a későbbiekben Bátonyterenyén, és Mátraverebélyben - tette hozzá a szakember. - Erősítve az előttem szólókat, szeretnék én is türelmet, megértést kérni a lakosságtól, s ígé­rem, hogy a helyreállítást az előírá­sokban foglaltak betartása mellett a lehető legrövidebb időn belül igyekszünk megvalósítani. Azt is látni kell, hogy számos szervezet tevékenységéhez kell igazodnunk, amelyek közül az érthetőség ked­véért csak kettőt emelek ki: bizo­nyos körülmények között lassíthat­ja a munkát, ha a területen muze- ológiailag értékelhető leletek kerül­nek elő, s egy ennél is markánsabb követelmény jelentkezik a közutak használatát, a forgalom szervezé­sét illetően. Nem feltételezek ellen- érdekeltséget, de mindenképpen szükség lesz a békés egymás mel­lett élésre a hivatalok részéről is an­nak érdekében, hogy a kitűzött ha­táridőt tartani tudjuk,- A forgalom terelés az első pilla­nattól befolyásolja majd a területen élők mindennapjait - figyelmezte­tett Pozsgai Péter -, ezért a szüksé­ges intézkedéseket a közútkezelő­vel folytatott alapos egyeztetés után alakítjuk ki. Azt ígérhetem, hogy a szabályok betartásával mi a lehető leghamarabb szeretnénk ezeket a kellemetlenségeket feloldani, az utakat, bejárókat helyreállítani. Egyúttal azt is kérem, hogy önha­talmú beavatkozással ne nehezít­sék a munkánkat. Ha van valami­lyen gond, azzal forduljanak a tár­sulás ügyintézőihez, vagy építésve­zetőnkhöz, aki a kihelyezett táblá­kon látható telephelyen érhető el személyesen, vagy telefonon. Az egyes bekötések elhelyezé­se természetesen személyes egyeztetések után valósítható meg. A kivitelező cég a tervekkel összhangban mindenki igényét megpróbálja kielégíteni, azt azon­ban dőreség bárkinek is gondol­nia, hogy az eddigi pottyantós wc helyett - kis túlzással - fürdőszo­bát építenek számára. A házi be­kötés költségét nem tartalmazza a beruházás, vagyis az ingatlan ha­táron belül egy méterre elhelye­zett tisztítóidom kiépítésig tart a fővállalkozó feladata, azon túl a la­kót, vagy a gazdálkodót terheli.- A lakossági fórumokon erre külön kitértünk - említi meg a pol­gármester. - Gravitációs bekötésnél a telekhatártól egy méterre kell ki­építeni a csatlakozó csonkot, ab­ban az esetben, ha ez mélyebben van, mint az utcai hálózat, házi át­emelő aknát építünk ki. De ez utóbbi esetben is a társulás állja a költségeket, vagyis a szivattyú és az egyéb műtárgy beszerzését, beépí- tését, a lakónak mindössze a szab­ványos villanyáramot kell biztosíta­nia (egyfázisú kültéri dugalj), ami éves szinten mindössze egy-két- ezer forint többlet teher. A mi fel­adatunk a későbbiekben a szerviz, a karbantartás is. A házi bekötés már nem képezi a beruházás ré­szét, de a lakosság egyedi megálla­podások keretében ezek kiépítésé­vel kapcsolatban bizalommal for­dulhat a szakkivitelező cégek felé.- Gyakran felvetődik az a kérdés is: mi legyen a 80-100 ezer forintért annak idején megcsinált derítők­kel, amelyek többnyire szikkasztó­két működtek. Ezeket a rácsatlako­zást követően be kell temetni, köz­egészségügyi okokból. Egyébként is szükségtelen lesz tovább fenntar­tani, hiszen a csatornadíj 267 fo­rintjához képest a szippantás 800 forintba kerülne, míg a környezet­terhelési adó eléri a 900 forintot is köbméterenként - toldotta meg a praktikus tanácsok sorát Szabó Fe­renc. PR-T. NÉMETH LÁSZLÓ Kors2Brűsitésre és bővítésre szőni a tisztflómű is Szabó Ferenc, a társulás elnöke Pozsgai Péter igazgató (SZEVIÉP Rt) A kisterenyei ügyfélszolgálat hétfőn 8-tól délig, szerdán déltől fél ötig várja az érdeklődőket A SZEV1ÉP Rt kisterenyei telepére már megérkeztek a műanyag csövek és aknafedlapok

Next

/
Oldalképek
Tartalom