Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-27 / 199. szám

2004. augusztus 27., péntek HIRDETÉS Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal Hirdetését telefonon is feladhatja: 32/416-455/214-es mellék TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. BP(32) 431-544 Éjjel-nappal: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 f „Adhat az élet kétszer kincset, aranypartét, csak egyet nem adhat kétszer: édesanyát." Mérhetetlen fájdalommal tudatom, hogy szeretett édesanyám, SZIRMAI ERVINNÉ sz. Vágner Mária 64 éves korában örökre itt hagyott. Hamvasztás utáni búcsúztatója (falnál) 2004. augusztus 30-án, 14.30 órakor lesz a salgótarjáni új temetőben. Egyben köszönetét mondok mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. GYÁSZOLÓ FIA A Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. NÁDAS FERENCNÉ sz. Homolya Mária 66 éves korában elhunyt. Búcsúztató szentmise 2004. augusztus 28-án (szombaton) 11 órakor az Acélgyári úti rk. templomban. A GYÁSZOLÓ CSALÁD // Mély fájdalommal 7 tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIGÓ BARNABÁS 62 éves korában elhunyt. Temetése 2004. augusztus 28-án (szombaton) 10 órakor lesz a nagylóci temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. 4 | A GYÁSZOLÓ CSALÁD _________INBATLAN_________ S ALGÓTARJÁN, vásártéri, II. emeleti 2+fél szobás, 65 m2-es, gázfűtéses, erkélyes, vi­lágos, csendes, parkra néző öröklakás el­adó. Érdeklődni: 06-30/241-6994. *54205’ BALASSAGYARMATON, Ipolypart úti ház 100 m2+40 m2 melléképülettel, 780 m2-es te­lekkel eladó. Irányár: 12 M Ft+áfa. Tel.: 06- 20/454-9461, 06-20/552-2850. *54800* SALGÓTARJÁNBAN 200-400 m2-es raktár- helyiséget és 30 m2-es irodahelyiséget bér­be vennénk hosszabb távra. Tel.: 06- 30/2278-938. *54922*___________________ NÓGRÁDSIPEKEN szép környezetben bo­rospince présházzal, teljes felszereléssel eladó (villany van). Tel.: 06-30/523-1182. •54931* SALGÓTARJÁNBAN, a Gorkij-lakótelepen 2 szobás, gázfűtéses, földszinti, erkélyes la­kás eladó. Érd.: 06-32/441-084, 06- 20/920-5678. *54947* _________________ E LADÓ Salgótarjánban, a vásártéren III. emeleti, 2 szobás, 59 m2-es, gázos, telje­sen íelújított öröklakás. Ugyanitt garázs. Ár: megtekintés után. Tel.: 20/222-5235. *54956* ELADÓ családi ház Egyházasgergén, 2 szo­ba, konyha és mellékhelyiségek, 500 négy­szögöl gyümölcskerttel. Ár: 1,3 M Ft. Érd.: 18 órától, 32/452-179, 450-194. *54968* ST., Fáy A. krt.-on zöldövezeti, földszinti garzonlakás eladó 3,5 M Ft-ért. Érd.: 06- 20/3694-107. *54996*_______________________ VÁLLALKOZÁSRA alkalmas családi ház el­adó Mátraterenyén. Érd.: 32/362-251. *55022* SALGÓTARJÁNBAN, a csillagházban 70 m2­es, 1+2 fél szobás lakás eladó. Érd.: 06- 20/913-1667-es számon. *55029* SALGÓTARJÁN központjában, a Losonci úton újonnan épült, 100 m2 alapterületű + 50 m2 tetőtér-beépítéses, vállalkozásra is alkalmas családi ház kiadó. Érd.: 06- 20/448-1539. *55030* FÁY A krt-on 50 m2-es, I. emeleti, felújított lakás eladó. Tel.: 06-20/317-4674. *55032* MÓRON, Fejér megyében 69 m2-es, felújí­tott lakás azonnali költözéssel eladó. Helyi ipartelepen munkalehetőség. Tel.: 06- 20/559-0795. *55083* K1STERENYE központjában, nyugodt helyen 2 szoba, konyha, fürdőszobás, összkom­fortos családi ház telekkel, garázzsal el­adó. Érd.: 06-70/389-5354. *55091* KISTERENYÉN eladó 3 szobás, nappalis, amerikai konyhás, igényesen felújított csa­ládi ház külön álló, most induló, külön par­kolóval rendelkező gyorsétteremmel. Ár: megtekintés után. Érd.: 06-20/4343-510. *55101* SÁGÚJFALUBAN nagy családi ház nyugodt környezetben eladó vagy salgótarjánira cserélhető. Tel.: 15 óráig, 32/402-022,16 óra után 32/402-002. *55116* JÁRMŰ DACIA-T, dízel Aro-t vennék. 30/319-6963. *55011* YAMAHA YZ 250 ‘91-es évjáratú crossmotor, felújított motorral, új lánccal, gumikkal Salgótarjánban eladó. Irányár: 360 000 Ft. Érd.: 06-20/378-0478^*55021* MERCEDES 124-es, 200 E, '93-as, fullextrás eladó vagy lakáscserébe beszá­mítható ráfizetéssel. Tel.: 06-30/9552- 564. *55073* TRABANT Hycomatot vennék, kombi előny­ben. Tel.: 32/376-233. *55110* FORD Transit ‘94-es évjáratú, 9 személyes eladó. Tel.: 06-30/266-7185. *55115* ‘89-ES, katalizátoros, kétütemű Trabant el­adó. l.-ár: 70 E Ft. Tel.: 06-30/557-6402. *55123* ___________PÉPEK___________ J APÁN KISTRAKTOROK, új szállítmányok. Kiskunhalas. 30/3703-877 www.japankistraktor.hu *55002* ___________VEQYES___________ H OLHÓS-kapu-s, Hörmann. T.: 06- 30/9336-026. *50941* ANGOLNYELV-TANÁRT keresek. Tel.: 06- 70/573-5267. *54908*________________ CSER tűzifa eladó. Érd.: 06-30/9983-230. •54980* TURKÁLÓSOK figyelem! Kitűnő minőségű, német gyűjtőzsákos ruha eladó. Érd.: 06- 30/9983-230. *54980* TÁRSKERESÉS SZERETNÉK rátalálni 1 ápolt, dús, hosszú hajú, mosolygós, normál testalkatú lányra, aki huszonéves, szereti a természetet és igazán nőies lényével társamul szegődne. Leveledet várja 28/184/75 kedves, ro­mantikus fiú Pest megyéből. Fotónak örül­nék. Cím: 1399 Bp., Pf. 715. * 54981* 26 éves, ápolt, igényes fiatalember kötet­len, laza kapcsolatra csinos, ápolt hölgyet keres 36 éves korig Salgótarján környéké­ről. Tel.: 06-20/354-5361. *55009* ALBÉRLETET KERES AGIUS, széles ismeretségi körrel, jó kap­csolatteremtő képességgel, B-kategóriás jogosítvánnyal és vállalkozói igazolvánnyal rendelkező hölgy területi képviseletet vál­lalna! Tel.: 06-70/262-0014. * 55052* ALBÉRLETET KÍNÁL ÚJPESTI albérletbe 2 fiút (nem dohányzót) keresek. Tel: 06-20/313-9482. *55008* ÁLLÁST KÍNÁL KFT. keres budapesti és hollandiai munka­végzésre AWI-hegesztőket rozsdamentes csövek és zártszelvények hegesztésére, v.- mint lakatos és minősített CO-hegesztő szakmunkásokat németországi munkahely­re 3. negyedév végén történő kezdéssel. 06-20/473-8754. *54515* ___________ S ALGÓTARJÁNBA vendéglátó-eladót felve- szek. Tel.: 06-30/9782-977. *54606* EURÓPAI állások minden munkakörben! 70/587-5899. *54783* _______________ T ÁVMUNKA nyolcvanezerért! Sms-ben kö­zölje címét, tájékoztatom levélben! 06- 20/482-4146. *54930* A Zentis Drégelyvár Gyümölcsfeldolgozó Kft. Drégelypalánkon nyári szezonális mun­kára, azonnali belépéssel targoncavezető­ket keres. Jelentkezni a 06-30/330-1979 telefonszámon, vagy személyesen a 2646 Drégelypalánk, Fő út 178. cím alatt lehet. •54935* MARKETINGTEVÉKENYSÉGRE területi képvi­selőket keresünk európai szintű fizetéssel. Érdeklődni csak személyesen: 08. 31-én, 16 órától Jászberényben, Bercsényi u. 27. Honvéd Jász Kaszinóban. *54976* PALÁSTKÖSZÖRŰRE vagy vésőgépre forgá­csolókat keresek. Érd.: 06-30/250-2650. *54982* AZ ORSZÁGOS Pályázati Információs Köz­pont (OPIK) üzemeltetője keres gyakorlat­tal rendelkező profi üzletkötőt, előre le­egyeztetett időpontok letárgyalására, komplett szolgáltatás értékesítésére. Tel.: 06-20/478-5034. Önéletrajzokat az aláb­bi címre várunk: evahrv@freemail.hu *55053* KŐMŰVESBRIGÁDOT keresek hosszú távra. Előny: gépkocsi. T.: 32/391-066, 30/9783-851. *55068* VAKOLNI tudó kőművest keresek belgiumi munkára. Tel.: 06-30/413-4960. *55074* ACÉLIPARI húzottáru gyártással foglalkozó rt. gépkarbantartót keres. Az ideális jelölt ért a huzalhúzó és egyengető­darabológépek karbantartásához, javításá­hoz. Előny: targoncavezetői engedély. Ki­emelt bérezés. Érd.: 32/355-798, Bátonyterenye, Bolyoki út 1. *55090* BELVÁROSI vendéglátóipari egységbe sza­kácsokat, pultosokat és bármixert kere­sünk. Tel.: 20/9374-526. *55094* KARANCSLAPUJTÓI vendéglátóhelyre szak­képzett pultost keresek. Tel.: 30/535- 0193. *55102* AZ ENDREFALVAI Általános Iskola igazgató­ja azonnali belépéssel informatika szakos pedagógust keres. Érdeklődni: 32/557- 020. *55108* PÁSZTÓI cég sürgősen keres felvételre vil­lanyszerelőket, műszerészeket. Érdeklődni: 30/670-9926. *55117* _ ÉTTEREMBE gyakorlott (min. 5 év) jól főző, alacarte forgalomban is jártas, HACCP- ismeretekkel rendelkező szakácsot kere­sek. Tel.: 06-20/510-3312. *55124* A ROMHÁNYI Napközi Otthonos Óvoda főis­kolai végzettségű óvodapedagógust keres megüresedett álláshelyére 2004. szeptem­ber 1-jei kezdéssel. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal Babicz Lászlóné óvodavezető­nél lehet. Tel.: 35/355-378. *55128* «ZOLBÁLTATÁS TETŐK felújítása: Ranilla, Lindab, bituzsindely, cserép, ill. ragasztott színes, mintás bitumenes lemez. Pontos, megbíz­ható munka. 06-20/9874-669. *54587* PALATETÖ-ÄTFED ÉS bontás nélkül színes, mintás zsindellyel. 06-20/5489-564. *55059* HORVÁT mészkőlapok kamion tételben bruttó: 2300 Ft/mJ-től kaphatók, helyszíni kiszállítással. Tel.: 30/225-3646. *55089* KUTYAKOZMETIKA. 30/286-8894. *55093* __________OKTATÁS__________ Á LLAMILAG elismert gyógypedagógiai, pe­dagógiai asszisztens, dajkaképzés Salgó­tarjánban. Kasza Szakképző 06/1-276- 5918. *54244* Mogyarorszógon már több mint 90 üzlettel rendelkező műszaki árubáztáncunk salgótarjáni üzletébe keresünk szakmai pkortottol rendelkező BOLTVEZETŐT Ha Ön szereti a kihívásokkal teli munkát, akkor mi Önt keressük! Egy dinamikus, fiatalos csapat és teljesítményarányos jövedelem várja! Hívjon minket szeptember 6-ig, hétköznap délelőtt 9-től 12-ig BÁRDI CUB ELADÓ munkatársat keres salgótarjáni autóalkatrész-üzletébe Nyugati autóalkatrész-értékesítésben szerzett gyakorlattal B kategóriás jogosítvánnyal, mobiltelefonnal rendelkezők jelentkezését várjuk önéletrajzzal, személyesen, a Salgótarján, Füleki u. 58. sz. alatt hétköznap 14 és 17 óra között. LÓVÁRI nyelvoktatás S.-tarjánban és B.- gyarmaton aug. 31-től. Részletfiz. van. 30/273-9479. *54680* _________ P ÓTBEI RATKOZÁS a Karancslapujtőn műkö­dő esti tagozatos gimnáziumba augusztus utolsó hetében. Érd.: Bajczárné Gyenes Er­zsébet, t. 30/515-9307. *55015* PÉNZPIAC FÖLDUTALVÁNYT, kárpótlási jegyet 90 ezer­től vásárolok. 06-52/418-434, 06- 20/9712-749. *55060* MEZÓQAZDASÁa PÁSZTÓN rozs és tavaszi árpa eladó. Tel.: 06-30/356-9289. *54977* __ KÖRBÁ1ÁS lucernaszéna, továbbá búza és rozs, kis és nagyobb tételekben eladó. Tel.: 35/302-300, 06-30/417-1250. *55063* AKCIÓ a Hordd-Coop-nál: befőzési paradi­csom 55 Ft/kg, v.-hagyma 800 Ft/15 kg, burgonya 45 Ft/kg 08. 26-án, 11 órától Salgótarján, Vasvári P. út 9. Tel.: 06- 20/369-4610. *55076* ________ADÁSVÉTEL________ A CÉLIPARI húzottáru gyártásával foglalko­zó rt.-től elfekvő és raktárkészleten maradt kengyelanyagok, építőipari huzaltermékek és csökkent értékű síkhálók, közvetlenül a gyártótól eladók. Steelvent 2000 Rt., Bátonyterenye, Bolyoki út 1. T.: 32/355- 798. *55090* KI MK1 □ 1 hónapra 1495 Ft □ 3 hónapra 4485 Ft □ 6 hónapra 8970 Ft □ 12 hónapra 17940 Ft Ha előfizet lapunkra több mint 300 Ft-ot takarít meg havonta! Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlapot...............példányban................hóra. M egrendelő neve:......................................................................................... Címe:........................................................................................................... A megrendelőlapot zárt borítékban a Nógrádi Média Kiadói Kft. címre kérjük feladni. 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Pf.: 96. OKÉV: 04-0034-04 FAT: AL-0104 Az OK-TAT-60 Kft. az alábbi tanfolyamokat indítja: Kereskedő-boltvezető Vendéglátó-üzletvezető A fenti tanfolyamok együttes elvégzése esetén 20 000 Ft-ot is megtakaríthat!- ABC-eladó - Könnyű- és nehézgépkezelő- Dajka - Személy- és vagyonőr- Gyermek- és ifjúsági felügyelő I-IT. - Töltőállomás-kezelő és eladó- Ingatlanközvetítő (értékbecslő) Fegyverismereti, tűzvédelmi szakvizsgák folyamatosan! Hatvan: 30/5151-222. Balassagyarmat: 30/446-6733, Bátonyterenye: 70/452-4801, Salgótarján: 30/555-8999. Egyéni hallgatóinknak részletfizetési lehetőséget biztosítunk, és 30%-os SZJA-kedvezményt vehetnek igénybe! A regisztrált munkanélküliek a munkaügyi központ támogatásában részesülhetnek! Az első szakképzettséget szerzők a kereskedő-boltvezető és az ABC-eladó tanfolyamokon állami normatív támogatásban részesülhetnek! A Nógrád Kereskedelmi Rt. GYÓGYNÖVÉNY ÉRTÉKESÍTÉSÉBEN JÁRTAS munkatársat keres salgótarjáni üzletébe. Feltétel: drogériakereskedői vagy gyógyszerészasszisztensi végzettség. A munkakör betöltésére gyógyszerész szakmából nyugállományba vonult munkatársak jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: 2004. szeptember 1-ig szakmai önéletrajz benyújtásával az rt. központjában, Salgótarján, Rákóczi út 38. szám alatt. Felvilágosítás: Ferenc Zsoltné munkaügyi osztályvezetőnél. Tel.: 32/417-166/36 m. Álláshirdetés?! Igen, én vállalkozó szeUemű, céltudatos, kitartó, valamint ál saját gépkocsival rendelkező, 25-45 év közötti vagyok. Angol-/németnyelv-tudásom még előnyt is jelenthet. Egy olyan területi képviselői állásra pályázom most Nógrád megyében, ahol sikerem az én képességemtól és munkámtól függ, mégpedig attól, mennyire tudom a három alapelemet - a vevőimet, a minőségi javítási és karbantartási anyagokat és a cégem által biztosított eladási rendszert - professzionálisan kezelni. Persze ezért kapok cserébe:- teljesítménnyel arányos kimagasló jövedelmet, |jj - képzési rendszert,- próbaidő után szolgálati gépkocsit,- egy jó hangulatú és tapasztalt nemzetközi csapatot,- előmeneteli lehetőséget. Igen! Ez kell nekem! Ma elküldöm kézzel írott és fényképpel ellá- lll tott önéletrajzomat. Ili Cím: Main-Systems Hungary Kft., . 1441 Budapest, Pf. 111 A Nógrád Megyei Hírlap és az Év Arca Ügynökség szeptember 4-én megrendezi az "Év Arca Modell­kereső Verseny" területi döntőjét. A versenyre jelentkezni az alábbi szelvény kitöl­tésével, és a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztő­ségének címére történő beküldésével lehet. Cím: "Nógrád Megyei Hírlap" 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. Jelentkezési határidő: 2004. szeptember 1. Ajelentkezéshez csatolni kell egy arcképet és egy egész alakos fotót, illetve 18 év alatt a szülők hozzájárulását. Név: Születési idő: Telefon: Cím: Magasság: Mell: Derék: / Csípő: Hozzájárulok fotóimnak a NMÜDffflLAP -ban és weboldalán történő közléséhez. 0 -Aláírás: NÓf.RÁD*lÉI.AP Mercedes-Benz O smart ••••• «BOOM •••••

Next

/
Oldalképek
Tartalom