Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-23 / 195. szám

2004. augusztus 23., hétfő SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Döntetlennel mutatkozott be az újonc Héhalom csapata Szécsény - Kisbágyon 0-2 (0-0) Szécsény, 100 néző, vezette: Bogár (Varga G„ Krobot Henri­etta). Szécsény: Horváth - Lőrik, Sümegi, Jusztin Sz. - Sztrigán, Végh, Frenkl (Jusztin G.) Varga L, Juhász - Galcsik (Gyetvai), Lászlók. Edző: Stayer László. Kisbágyon-Karton: Prezenszki - Pisák, Sági, Nagy P.- Bognár, Fenyvesi (Kapás Gy.), Kresák, dr. Nagy P. - Burik (Ka­pás L), Horváth (Tóth), Garai. Szakmai igazgató: Jeck Ferenc. GL: Kapás Gy., Garai. Sárga lap: Kresák. Jók: Sümegi, Jusz­tin Sz., Végh, ill. Pisák, Sági, Kresák, Garai. Küzdelmes, nagy iramú mér­kőzésen az első félidőben a ha­zaiak többször a maguk javára fordíthatták volna a mérkőzést, főleg a nagy helyzeteket kiha­gyó Galcsik Sz. révén. Ezt a könnyelműséget a második fél­időben a vendégek kihasználták és három ponttal távoztak. Stayer László: - Kisbágyon nagy falat. Az első félidőben el- dönthettük volna a meccset, saj­nos nem tettük, így a második félidőben már érvényesült a foci törvényszerűsége. Jeck Ferenc: - Az első játék­részt átvészeltük a hazaiak jó­voltából, a második félidő a mi­énk volt és megérdemelten győztünk. Ifi: 0-5. BARTUS ATTILA Romhány - Karancsberény 3-0 (2-0) Romhány, 150 néző, vezette: Dósa (Gordos, Mohácsi B.). Romhány: Peredi (Kovács J.)- Koplányi (Stvorecz), Földvári, Kristofik, Máté - Jakab, Rottek (Bóta), Kovács 1., Szlezák - Bartyik, Molnár. Edző: Kecskés József. Karancsberény: Lantos - Gergely, Simon, Boros, Szőke - Kiss, Rács, Chladny, Oláh S. - Botos, Kovács (Surján). Edző: Gulyka Ferenc. GL: Kovács I., Földvári, Bóta. Sárga lap: Máté, Bóta, ill. Si­mon, Kiss. Jók: Földvári, Bóta, Szlezák, ill. Rács, Kiss, Botos. A' hazai csapat félgőzzel is nyerni tudott a tartalékos ellen­féllel szemben. Kecskés József: - Nagyon sportszerű ellenfelet sikerült le­győznünk, néha már túlzott le­zser játékkal. Gulyka Ferenc: - Sérülések, kiállítások miatt csapatom csak ennyire volt képes. Gratulálok a hazaiak győzelméhez. Ifi: 6-0. Nagybátony - Zagyvaróna 5-2 (3-0) Nagybátony, 150 néző, vezet­te: Berta (Kiss, Miksi). Nagybátony: Zsignár - Ko­vács A., Almási T., Józsa, Ba­logh (Dudás) - Almási D., Vá­mos, Orosz R, Szotlár - Orosz II. T., Benus. Edző: Verebélyi Atti­la. Zagyvaróna: Szabó A. - Váradi, Isdinszki G., Király A., Szolnoki - Debrei (Király T.), Fülöp, Szabó Sz., Smida - Mag, Kövesdi (Tőre). Szakosztályve­zető: Isdinszki Rezső. GL: Orosz II. T. (2), Benus (2), Orosz R, ill. Szabó Sz., Ki­rály T. Jók: Zsignár, Józsa, Vá­mos, Orosz R, Orosz II. T., Benus. Rendkívül fülledt időben, jó játékvezetés mellett a hazai csa­pat két sebességi fokozattal ma­gasabban játszott, amit a gólok száma is mutat, ezért a játék végkimenetele egy percig sem volt kérdéses. Verebélyi Attila: - Végig irá­nyítottuk a mérkőzést, ezért győzelmünk teljesen megérde­melt. Hiányérzetem abból fa­kad, hogy a kapu előtt még min­dig rengeteget hibázunk. Isdinszki Rezső: - A mérkő­zést elveszítettük, de... Ifi: 2-5. Szügy - Hasznos 3-0 (1-0) Szügy, 150 néző, vezette: Verbói (Homyák T„ Lukács Lin­da). Szügy: Szathmári - Révész (Kovács Á.), Dombóvári, Bene­dek (Frankó) - Kmetti, Hodászi, Koleszár, Pintér - Radics (Kátai), Tedás, Helmreich. Játé­kos-edző: Kátai Zoltán. Hasznos: Szeles - Bakos (Kürti), Cristea, Holtner, Maksó - Korecz (Szabó), Szappan, Labdarúgó megyei I. osztály, 2. fordaló Kanyó (Vörös), Alapi - Dancsok, Szűcs. Edző: Komáro­mi Tibor. GL: Rados, Hodászi, Pintér. Sárga lap: Révész, ill, Korecz, Holtner. Jók: Pintér (a mezőny legjobbja), Szathmári, Kmetti, Hodászi, Helmreich, ill. Bakos, Alapi, Holtner. Remek mérkőzésen, jó játék- vezetés mellett Szathmári és Pintér vezérletével a hazaiaknak sikerült otthon tartani a három pontot. Kátai Zoltán: - Küzdelmes mérkőzésen a csapat egysége dominált, ezzel felülkereked­tünk az ellenfél felett. Komáromi Tibor: - Egy ruti­nos, jól játszó hazai csapat ellen négy ziccert és egy tizenegyest sikerült kiharcolni, de még is ki­kaptunk. Gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Ifi: 6-0. KÁRPÁTI LÁSZLÓ Kazár - Berkenye 0-2 (0-0) Kazár, 250 néző, vezette: Sze­les (Zsélyi, Oláh). Kazár: Kürti - Kovács Gy., Milcsovics, Hársi, Sándor - Puporka (Békési), Kovács V., Szabó, Tóth - Tőzsér I Zs. (Tő- zsér II. Zs.) Csikós. Játékos­edző: Tőzsér I Zsolt. Berkenye: Hisbéli - Nyikos (Súlyán), Krasnyánszki, Czerman, Kábái - Czeglédi (Mo­nostori), Hugyecz, Varga, Hudák - Vanda (Hesz), Koszty. Edző: Bodonyi Béla. GL: Monostori, Vanda. Jók: Kürti, Kovács Gy., Puporka L, ill. Nyikos, Vanda, Koszty. A helyzeteiket jobban kihasz­náló csapat nyerte a mérkőzést. Tőzsér I Zsolt: - A kihagyott helyzetek után két perc alatt el­veszítettük a mérkőzést. Gratu­lálok a játékvezetőnek a mai na­pon nyújtott korrekt működésé­ért. Bodonyi Béla: - Ma a játékve­zetők voltak a legjobbak. Csak a győzelemnek örülhetünk. Ifi: 3-0. T. ZS. Palotás - Kisterenye 3-1 (1-1) Palotás, 120 néző, vezette: Homyák K. (Tóth I., Seszták). Palotás: Kotasz - Csorba Cs., Hegyi, Varga, Géczi (Proksza) - Hóvári (Jakus), Vészeli, Pásztor, Kocza (Csorba A.) - Egyed, Jele. Edző: Varga Lajos. Kisterenye: Szabó R. - Oláh, Tóth (Deák), Pintér (Szabó Z.) Komódy - Zsemján, Szűcs Cs., Szűcs L, Minka - Griffaton, Ko­vács T. Edző: Koncsik László. GL: Jele (2), Egyed, ill. Ko­vács T. Sárga lap: Varga, Jele, ill. Tóth, Zsemján. Jók: Szabó R., Oláh, Kovács, ill. Kocza, Jelen, Varga, Vészeli, Egyed. Küzdelmes mérkőzésen a ha­zai csapat gólhelyzetei töredé­két kihasználva megérdemelten győzött a lelkes vendégcsapat ellen. Varga Lajos: - A küzdelem ki­egyenlített volt, a játékunk a má­sodik félidőben feljavult, sok helyzetet tudtunk kialakítani, s végül begyűjtöttük a három pontot. Koncsik László: - A második félidei jobb középpályás játéká­val megérdemelt győzelmet ara­tott a hazai csapat. Úgy érzem elmaradt az az ötletes játék, ami eredményességükhöz szüksé­ges lett volna. Ifi: 1-9. URBÁN NORBERT Érsekvadkert - Héhalom 1-1 (0-1) Érsekvadkert, 250 néző, ve­zette: Ludányi (Szász, Dobos). Érsekvadkert: Puruczki - Schuchmann (Keresztes R), Szabó I L., Konopás, Gubik P. - Pádár, Holman, Kakuja, Gubik Á. - Bogdány, Cserhalmi (Ke­resztes L.). Játékos-edző: Ke­resztes László. Héhalom: Őri - Kiss Cs., Szénási, Podobén, Soltész - Sza­bó G. (Deme), Gerhát, Komáro­mi, Jakus - Lőrincz, Száraz. Edző: Szilágyi Albert. GL: Holman, ill, Szabó G. Sár­ga lap: Száraz, Szénási, Kiss P. Kiállítva: Gubik Á. Jók: Puruczki, Gubik R, Konopás, Pádár, ill. Lőrik, Szénási, Gerhát, Száraz, Kiss Cs. Kiegyenlített erők küzdelmét hozta a mérkőzés. Mindkét csa­pat győzelemre játszott, de a helyzetek sorra kimaradtak. A döntetlen igazságosnak mond­ható. Keresztes László: - Küzdel­mes mérkőzésen a helyzetek alapján a döntetlen reális ered­mény, bár a jól játszó vendégek közelebb álltak a győzelemhez. Szilágyi Albert: - Ha helyzete­inket kihasználjuk, győzelem­mel kezdhettük volna a megyei I. osztályú szereplésünket. Ifi: 11-0. NÓGRÁDI JÓZSEF 12. Szécsény 2 0 11 1-3 1 13. Karancsberény2 0 1 1 14 1 14. Mátranovák 2 0 0 2 3-7 0 15. Kazár 2 0 0 2 1-7 0 16. Hasznos 2 0 0 2 0-7 0 Megjegyzés: Az első forduló­ból^ elmaradt Kisbágyon-Karton - Érsekvadkert mérkőzést au­gusztus 25-én, szerdán 18 órai kezdéssel játsszák le. Mátranovák - Karancslapujtő 1-4 (1-1) Mátranovák, 100 néző, vezet­te: Telek (Békési, Bogár E.). Mátranovák: Petróczi - Csi­kós G„ Tóth T„ Répás B. (Sipos), Pintér - Csikós A., Tóth R, Gubán, Marcsok - Tábori, Kakuk. Szakosztályvezető: Tóth Miklós. Karancslapujtő: Babják - Bornai, Mikáva, Bozó, Cseh - Juhász, Oravecz, Fodor, Bozsik - Bartha (Szabó K.), Lavaj. Edző: Sipkó Sándor. GL: Kakuk, ill. Bozsik (3), Szabó K. Sárga lap: Bornai, Cseh. Jók: Kakuk, ill. Bornai, Mikáva, Cseh, Bozsik. A hazaiak szereztek vezetést, de ez mintha a vendégeket nyugtatta volna meg. A második félidőben a lapujtőiek jó védeke­zés után gyors kontratámadá­sokból elért gólokkal megérde­melten nyertek a sok hibával ját­szó novákiak ellen. Tóth Miklós: - Az igaz, hogy csak a második fordulón va­gyunk túl, de már nem tudom, hogy mi lehet a probléma..., de az is lehet, hogy tudom. Sipkó Sándor: - Egy félidőn keresztül nagyszerűen játszott a házigazda együttes, ekkor alig­Góllövőlista állása 5 gólos: Bozsik (Karancslapujtő). 4 gólos: Orosz II T. (Nagybátony), Egyed (Palotás). 3 gólos: Griffaton (Kisterenye). 2 gólos: Sándor (Berkenye), Benus (Nagybátony), Bartyik (Romhány), Bóta (Romhány), Jele Z. (Palotás). 1 gólos: Varga (Berkenye), Koszty (Berkenye), Vanda (Berkenye), Mo­nostori (Berkenye), Szőke Sz. (Karancsberény), Juhász (Karancs­lapujtő), Fodor (Karancslapujtő), Tőzsér I Zs. (Kazár), Garai (Kisbágyon-Karton), Kapás Gy. (Kisbágyon-Karton), Komódy (Kisterenye), Szűcs Cs. (Kisterenye), Tábori (Mátranovák), Répás B. (Mátranovák), Almási T. (Nagybátony), Orosz P. (Nagy­bátony), Pintér (Palotás), Kovács I. (Romhány), Földvári (Romhány), Juhász (Szécsény), Pintér (Szügy), Hodászi (Szügy), Rados (Szügy), Fülöp (Zagyvaróna), Mag (Zagyva­róna), Tőre (Zagyvaróna), Szabó Sz. (Zagyvaróna), Király T. (Zagyva­róna), Kovács T. (Kisterenye), Holman (Érsekvadkert), Szabó G. (Héhalom), Szabó K. (Karancslapujtő), Kakuk T. (Mátranovák). Az ifjúsági bajnokság állása ha gondolt bárki arra, hogy ek­kora különbség lesz a második játékrészben. Ifi: 5-5. GECSE ISTVÁN A bajnokság állása 1. Palotás 2 2 0 0 7-1 6 2. K.-lapujtő 2 2 0 0 84 6 3. Berkenye 2 2 0 0 6-3 6 4. Szügy 110 0 3-0 3 5. Nagybátony 2 10 1 8-6 3 6. Kisterenye 2 10 1 64 3 7. Romhány 2 10 1 64 3 8. Kisbágyon 110 0 2-0 3 9. Zagyvaróna 2 10 1 5-7 3 10. Héhalom 10 10 1-1 1 11. É.-vadkert 10 10 1-1 1 1. Kisterenye 2 2 0 0 11-2 6 2. Romhány 2 2 0 0 11-2 6 3. Z.-róna 2 2 0 0 10-3 6 4. É.-vadkert 1 1 0 0 11-0 3 5. Szügy 1 1 0 0 6-0 3 6. Kisbágyon 1 1 0 0 5-0 3 7. Kazár 2 1 0 1 4-2 3 8. Nagybátony 2 1 0 1 8-8 3 9. Hasznos 2 1 0 1 6-7 3 10. K.-lapujtő 2 0 1 1 7-10 1 11. Mátranovák 2 0 1 1 6-10 1 12. Szécsény 2 0 1 1 5-10 1 13. K.-berény 2 0 1 1 5-11 1 14. Berkenye 2 0 0 2 3-9 0 15. Héhalom 1 0 0 1 0-11 0 16. Palotás 2 0 0 2 2-15 0 ■ Ettől csak jobb jöhet Labdarúgó NB III, Mátra-csoport, I. forduló A Magyargéc (sötét mezben) csapata az első félidőben még vezetett, de végül alulmaradt a Tápiószecsó ellen ______ fotós gócs éva Balassag yarmat - Gödöllő 1-2 (1-2) Balassagyarmat, 300 néző, vezette: Nagy V. (Render I., Bárczi J.). Balassagyarmati SE: Hege­dűs - Szilágyi, Lenkey, Gaál, Zolnyánszki - Lovász Saár (Gréczi), Moh­ácsi, Fábri - Baranyi Á. (Baranyi T.), Gyimesi. Edző: Szalai Ist­ván. Gödöllő: Molnár - Somogyi Zs., Kerecsényi, Laczina, Kovalcsik - Diamant, Mészáros, Berta (Somogyi Z.), Szász - Vörös (Batgonel), Kiss Z. Edző: Szász Ferenc. GL: Gyimesi (34.), ill. Diamant (20.), Kiss Z. (31.). Sár­ga lap: Szilágyi, Mohácsi, ill., Kerecsényi, Diamant. Jók: , Mohácsi, Gyimesi, ill. Molnár, Kerecsényi, Diamant, Kiss Z. 20. perc: Diamant 30 méter­ről lövésre szánta el magát, s a labda nagy meglepetésre a kissé kapujából kint helyezkedő He­gedűs fölött a léc alá hullott. 0-1. 31. perc: A hazai védők rövi­den szabadítottak fel és az aján­dék labdát Kiss Z. 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 0-2. 34. perc: Mohácsi sokadik szöglete után Gyimesi a léc alá fejelte a labdát. 1-2. Az alaposan megváltozott és elsősorban gyarmati fiatalokra épülő hazai csapat az első perc­től fogva magához ragadta a kezdeményezést. Azonban a rengeteg helyzet kidolgozása, majd azok kihagyása, valamint az ellenfél két ellentámadása elég volt a mérkőzés elvesztésé­hez. Szalai István: - Elmulasztott lehetőségek mérkőzése volt. Ka­pu előtt jobban kell koncentrál­nunk. Szász Ferenc: - Azt hiszem ezt a mérkőzést nem mi nyertük meg, hanem a hazai fiatalok vesztették el. Magyargéc - Tápiószecső 1-2 (1-0) Magyargéc, 200 néző, vezette: Sipeki (Lendvai, Dudás). Magyargéc: Oláh T. - Palaticzky, Kecskés, Pingiczer, Cséki - Ökrös, Szabó (Kuris), Mátyus, Mátyás (Berki) - Sárdi, Smelkó (Fischer). Edző: Oláh Béla. Tápiószecső: Gulácsy - Kiss (Papp) Simon, Németh, Müller - Kovács, Katzenbach, Holló, Grezsák - Juhász, Bállá. Edző: Katzenbach Imre. GL: Smelkó (35.), ill. Grezsák (70., 73.). Sárga lap: Pingiczer, Ökrös, ill. Simon, Holló, Bállá. Jók: Oláh T., Kecskés, Smelkó, ill. Simon, Katzenbach, Grezsák. 35. perc: Sárdi cselezgetett a tizenhatoson belül, majd Smelkóhoz továbbított, aki a há­lóba lőtte a labdát. 1-0. 70. perc: Holló indította Grezsákot, aki a ki vetődő "kapus mellett a hálóba lőtte a labdát. 1-1. 73. perc: Ezúttal Papp adott jó labdát Grezsáknak, aki azt a kapuba lőtte. 1-2. Az első félidőben sok helyzetet dolgozott ki a hazai gárda, de csak egyet sikerült gólra váltani. Fordulás után a Tápiószecső ma­gára talált és szép játékkal fordí­tani tudott. A helyzeteket jobban kihasználó csapat szerezte meg a három pontot. Oláh Béla: - Úgy érzem min­dent megtettünk a győzelemért. Elkerülhető gólokat kaptunk. Véleményem szerint a második gólt les előzte meg. Katzenbach Imre: - Minden kezdet nehéz. Három pontért jöt­tünk, amit teljesítettünk. Bízom a jó folytatásban. géczi attila Fót - Baglyasalja 3-0 (1-0) Fót, 100 néző, vezette: Várallyay (Szabó, Kovács). Fót: Polecsányi - Mici, Czejkner, Répási, Harmat - Kon­dora (Mály), Csorba, Balogh (Vida,) Pál - Pólyák (Nagy G„) Nagy R. Edző: Balogh Béla. Nógrád Volán-Baglyasalja: Lázár - Nánási, Kőházi, Sebes­tyén (Tarlósi), Váradi - Oláh, Hí­ves, Balázs, Szabó (Stark) - Baranyi, Romhányi. Játékos­edző: Stark János. GL: Kondora (25.), Pólyák (65.), Nagy G. (78.). Sárga lap: Csorba, Vida, ill. Oláh. Jók: Csorba, Pólyák, Nagy R. ill. Ba­lázs, Nánási, Romhányi. 25. perc: Pólyák bal oldalról adott középre, a labda egy vé­dőn felpörögve Kondora elé ke­rült, aki azt a jobb alsó sarokba lőtte. 1-0. 53. perc: Nánásit a tizenhato­son belül buktatták, de a bíró nem látott okot a beavatkozásra. 58. perc: Váradi lövését Polecsányi bravúrral védte. 65. perc: Pál labdájába Nagy R. belecsúsztatott és a balról ér­kező Pólyák a hosszú sarokba helyezett. 2-0. 78. perc: Váradi saját kapuja előtt eladta a labdát, melyet Mály egyből a védők mögül ér­kező Nagy G. elé játszott, aki a kifutó Lázár mellett a kapu kö­zepébe gurított. 3-0. A nagy iramban kezdte a mérkőzést a hazai csapat, mely­nek végén sikerült a vezetést megszerezni. A második félidő­ben a Baglyasalja átvette a játék irányítását, de helyzeteiket nem sikerült értékesítenie, míg a ha­zaiak a szórványos hazai ellen- támadásokból még két gólt sze­reztek, mellyel biztossá tették a győzelmüket. Balogh Béla: - Örülök, hogy fiatal csapatunk bizonyított, el­ső felnőtt bajnoki mérkőzésén. Stark János: - Helyzeteink ki­maradtak, ezért törvényszerű volt vereségünk. __________v.oy. T ovábbi eredmények: Jászbe­rény - Veresegyház 1-1, Gyön­gyös - Túra 1-1, Pétervására - Mezőkövesd 1-2, Tápiógyörgye - Gyöngyöshalász 2-0. A bajnokság állása 1. Fót 1 1 0 0 3-0 3 2. Tápiógyörgye 1 1 0 0 2-0 3 3. Göidöllő I 1 0 0 2-1 3 4. Mezőkövesd 1 1 0 0 2-1 3 5. Tápiószecső 1 1 0 0 2-1 3 6. Gyöngyös 1 0 1 0 1-1 1 7. Jászberény 1 0 1 0 1-1 1 8. Túra 1 0 1 0 1-1 1 9. Veresegyház 1 0 1 0 1-1 1 10.BSE 1 0 0 1 1-2 0 11. Magyargéc 1 0 0 1 1-2 0 12. Pétervására 1 0 0 1 1-2 0 13. Gy.-halász 1 0 0 1 0-2 0 14. Baglyasalja 1 0 0 1 0-3 0 TOTÓEREDMÉNYEK 1. Videoton-FTC 0-1 2 2. Kaposvár - Újpest 0-0 x 3. MTK - Lombard-Pápa 1-0 1 4. Győr - Pécs 2-0 1 5. Honvéd - ZTE 3-3 x 6. Birmingham-Chelsea 0-1 2 7. Charlton - Portsmouth 2-1 1 8. Crystal Palace - Everton 1-3 2 9. Fulham - Bolton 2-0 1 10. Liverpool-ManchesterCity 2-1 1 11. Newcastle,- Tottenham 0-1 2 12. Manchester United-Norwich 2-1 1 13. West Bromwich - Aston Villa 1-1 x 14. Milan-Lazio 3-0 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom