Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-17 / 192. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. AUGUSZTUS 17., KEDD Ferkó Attila Namilesz Teosztasz Egy magyarul beszélő göröggel találkoztam az Agora előtt. Napszítta arcán kifejezett öröm suhant át és majdnem megölelt, mikor válaszoltam a „Honnan jöttek?” kicsit törve előadott kérdésére. Elmondta, hogy a polgárháború idején, gyerekként került Fehérvárcsurgóra, ahol nevelőintézetben élt. Kitanulta az asztalos szakmát. Majd a nyolcvanas évek elején, válása után tért vissza hazájába. Gyerekei közül kettő nálunk alapított családot, a legfiatalabb vele együtt érkezett haza. Most az Agorát karbantartók vezetője. Mondókája alatt arca hol kivirult, hol elkomorodott. Egy regényt hallottam, drámai for­dulatokkal magyarul, a görög oszlopok között! Egyébként magyar-görög vízilabda döntőt vár és kicsit bátortalanul mond­ja tó, hogy hazai győzelmet vár. Amikor elbúcsúztunk még csintalanul megkérdezte. „Hogy hívják a görög kártyást?” Mire látta, hogy fogalmam sincs, tóbökte: „Namilesz Teosztasz”. Nevetésünk átszűrődött a kovácsoltvas kerítésen és a Héphaisztosz temploma felé lebegett, mint egy rózsaszín felhő. A Kerameikosz szabadtéri kiállítás felé vettem utamat, már csak azért is, mert a vándorok és papnők találkahelye volt egykoron, s különben is benne volt a programban. Igazából nem találkoztam ott senki mással a kora délutáni hőségben csak saját magammal és egy igen ingerült göröggel, aki csap­kodott a jegykabinban. Kifejezetten dühös volt, mert ilyenkor kell kezelnie a múzeumi belépőt. Hát igen! Ilyenkor okos pap­nők és vándorok napernyő alatt kortyolgatják a jeges kávéjukat. Én mégis végignéztem a kiállítást. Beszámolónk a Professional Computer támogatásával készült ProFeSSIONaI Csirke Pálné (1939-2004) Gyászol a nógrádi természetjárók közössége. Hosszan tartó, türelem­mel viselt betegséget követően, 65 éves korában ragadta el a halál szeretteitől, ismerőseitől, túratár­saitól. Édesapja példáját követve a természetjárást választotta szaba­didős kedvtelésnek, s évtizedeken át járva a turistaösvényeket, ismerkedett a környező és távolab­bi tájak látnivalóival. Hosszú ideig volt a kohászok turista szakosztályának, az SKTC-nek főtitkára és szerepet vállalt a megyei természetjárás életének irányításában, szervezésében is. A teljesítménytúrázók gyakran találkozhattak vele a „Karancs-Medves” túrák alkalmával, a start- és célhelyen az adminisztrációs teendők végzése során. Az utóbbi hónapok­ban betegsége már megakadályozta, hogy járja a természetet, s elmaradt a túrák szervezésétől is. A napokban jött a megdöbbentő hír, hogy Csirke Pálné nincs többé, „átigazolt” egy másik egyesületbe. Kedves Ani nyugodj békében, jó túrázást odaát! Bakos és Csercsics a csúcson Mountain bike, cross country Magyar Kupa 5. forduló, Salgótarján Még is csak rendkívül népszerű a hegyikerékpározás Salgó­tarjánban és környékén, mi sem bizonyítja jobban, mint a Tóstrandon vasárnap parkoló autók sokasága, az emberek nyüzsgése a cross country Magyar Kupa 5. utolsó futamán. Ám aztán hamar kiderült, bár a fenti állítás ugyan igaz, de nem olyan mértékben, mint amelyet a fenti kép mutat, hiszen a jónép inkább a lengyel piac miatt tülekedett annyira. Pedig utolsó kupafutam lévén a felfokozott hangulat és a kiválóan kiválasztott, átlátható terep miatt a sorozat leglátványosabb versenyének lehettünk szemtanúi. Ennyivel járt a föld (és a mezőny felett) a győztes Bakos Gergő nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, egy házilag feltekert vé­dőbandázs ugyanis levált a he­lyéről, küllői köré tekeredett, ami miatt meg kellett állnia és „szerelnie”, így elúszott az első­sége. Nem követett el hibát vi­szont a hazai Bakos Gergő, kö­zéptávon nagyon megverte el­lenfeleit, és klubtársa Csercsics Tibor az SHKE-ből ugyanezt tet­te a junioroknál, és ezen kívül is akadt még néhány értékes hazai eredmény. Jobb nógrádi helyezések. Elit, férfi U17:12. Nagy Ádám (Salgó­tarjáni HKE) 1:17:03 óra. Elit, férfi senior: 6. Péter Nándor 1:34:28, 10. Nagy Péter 1:36:26, 11. Komka Gábor (mindhárman SHKE) 1:36:37. Rövidtáv, férfi U19: 1. Csercsics Tibor 43:40 perc, 5. Szőke Zoltán 46:16, 8. Timmer Dániel (mindhárman SHKE) 49:56. Rövidtáv, felnőtt férfi: 9. Fenyvesi Tamás 45:41, 14. Szász Viktor (mindketten Vi­talitás SE, Bgy.) 47:36. Középtáv, felnőtt férfi: 1. Bakos Gergő (SHKE) 1:20:47, 12. Vertich Ta­Nem csak a nézők, kíváncsis­kodók, hanem a versenyzők szempontjából is ideálisnak bi­zonyult a tarjám Tatárárok, Tó­strand környéke, hiszen min­denki megtalálta a neki való kedvenc pályaszakaszát, akadt ugyanis húzós vagy éppen me­redek emelkedő, technikás lejtő, athéni útja előtt, ahol annyiszor edzett itteni barátai körében. A bú- A bátonyi utánpótlás egyik Ígéretes tagja Csercsics Ti- csúja viszont egy ostoba bor a dobogó tetején és amatőr hiba miatt tempós és óvatosabb száguldást megkövetelő kanyarok, patakmeder és ugrasztó, azaz min­den, ami egy színvona­las versenyhez kell. Kár, hogy a várt és megszo­kott indulólétszám he­lyett jóval kevesebben jöttek a zárófu­tamra, női me­zőnyről pedig a néhány induló miatt szinte nem is beszél­hetünk. Itt volt viszont a sport­ág egyetlen ma­gyar olimpikon­ja Vinczeffy Zsolt, aki egy rijekai verseny­meghívás he­lyett amolyan tisztelgés és kö­szönetképpen abba a nógrádi Egy látványos pályaszakasz: a kiszáradt patakmeder városba jött el, más (SHKE) 1:26:49,16. Ibrányi Attila (Vitalitás SE) 1:30:00, 17. Reitinger Gábor (Vitalitás SE) 1:30:02. _______________________WM»I S PORTTURMIX TÁJFUTÁS A Csehországi Jicin térségének ho­mokkősziklás terepén komoly technikai felkészültséget igénylő versenypályákon a minap öt na­pon keresztül 12 nemzet több mint hatszáz tájfutója küzdött 'az összesített verseny győzelméért. A magyarok által igen közkedvelt versenysorozat részvevői között idén ott volt a salgótarjáni Domyay SE két szenior verseny­zője is. Török József a 35 évesek­nél, míg dr. Mohácsy Tamás a 40 éveseknél szerepelt. Nógrádiak eredményei H35B ka­tegória (18 induló): 14. Török Jó­zsef (St. Domyay) összetett ered­mény nélkül. H40B (16): 1. dr Mohácsy Tamás (St. Domyay) 208:16 perc. * * * Az országos tájfutó szenior rangtis- ta állása (tíz verseny után). Nógrá­diak helyezései N35-39 évesek (34 rangsorolt versenyző): 15. Jakubecz Andrea, Bgy. MEDOSZ (4 versenyből) 139,9 pont. N50-54 (14): 3. Novotni Tibomé, Bgy. MEDOSZ (5) 235,8. F35-39 (67): 13. Kovács Gábor, Bgy MEDOSZ (4) 162,3, 42. Erdélyi Gyula (1) 40,3 44. dr. Mohácsy Tamás (1) 39,7,46. Török József (1) 36,2,55. Nagy Ákos (1) 30,1 (mindannyian St Domyay). F40-44: 25. dr. Mohácsy Tamás (2) 89,9, 28. Sramkó Tibor, St. Domyay (1) 78,1. F45-49:43. Győri László, St. Domyay (2) 81,5. F50-54: 3. Zentai József, HUFEZE SK-Pásztó (10) 288,5, 38. Pelyhe Dénes (St. Domyay (2) 86,1. LÁBTENISZ Balassagyarmaton találkoztak va­sárnap a hatvan éven felüli lábte­niszezők. Az elsőséget kemény és helyenként színvonalas küzde­lem után a kerek születésnapját a közelmúltban ünneplő Havaj Fe­renc szerezte meg, a második Néveri Endre (Vác), a harmadik Kalocsay Frigyes, a negyedik Schummer István, az ötödik Hor­váth Béla, míg hatodikként Komoróczy Csaba zárt. KIKAPOTT A SERVETTE Továbbra is nyeretlen a svájci lab­darúgó-bajnokságban az Újpest UEFA Kupa-ellenfele, a Servette, miután az 5. fordulóban idegen­ben 3-0-ra kikapott a Neuchatel Xamaxtól. A Puskás Ferenc-stadi- onban csütörtökön rendezett első mérkőzést a lila-fehérek nyerték 3-1-re. A visszavágó 26-án lesz. Négy vendégsiker született Labdarúgó megyei II. osztály, Keleti csoport, 1. forduló Egyházasgerge - Nógrádmegyer 1-6 (0-3) Egyházasgerge, 100 néző, ve­zette: Szerémi. Egyházasgerge: Hegedűs - Dóra, László E„ Szu­kán, Dienes Gábor (László V.), Dienes Gergely, Tóth Z. (Dienes A.), Kanyó J„ Kanyó Cs. (Szőke), Tóth R, Serfőző. Nógrádmegyer Peleskei (Herczeg) - Klucska (Ko­vács Z.), Sándor, Gulyás, Ács, Chován, Verbói, Palkovics (Radvánszky), Bartkó, Horváth Zs., Oravecz (Kojnok). GL: Kanyó J., ill. Horváth Zs. (4), Oravecz, Bartkó. Sárga lap: Oravecz. Ifi: 5-0. Nógrádszakál - Karancsalja 0-5 (0-1) Nógrádszakál, 100 néző, vezet­te: Pindroch. Nógrádszakál: Ha- vaj - Pityi A., Laczkó, Végh, Oláh B„ Tóth Sz., Makovinyi R., Bar- tus, Pityi M., Bállá, Puszta N. (Sár­közi). Karancsalja: Vonnák - Bá­ba, Révai J., Csicsman, Kálmán, Boros Z., Túrái, Tóth L., Lantos, Boros B. (Révai R.), Orsós. GL: lantos (3), Boros B., Orsós. Ifi: 6-1. Magyargéc II. - Somoskőújfalu 2-3 (1-2) Magyargéc, 100 néző, vezette: Pintér. Magyargéc II.: Rácz D. (Holecz) - Ökrös, Petrovsztó, Rácz Z„ Lakatos Gy., Rácz L, La­katos T. (Rácz G.), Rácz I A., Oláh R„ Oláh A. (Rácz II A.), Rácz G. Somoskőújfalu: Hegyi - Rigó, Ju­hász, Antal (Kiss II I.), Sári, Havran Zs. (Balogh Cs.), Fűkor, Ajtai, Balázs (Szirbusz), Lipták, Póczos. GL: Lakatos Gy., Oláh A., ill. Póczos (2), Balázs. Ifi: 1-5. Karancsság - Ménkes 1-1 (1-1) Karancsság, 100 néző, vezette: Lenkei. Karancsság: Puporka - Farkas, Kovács K., Kis G., Zámbó (Berki V.), Berki A., Bartus, Kis Z„ Berki G. (Vadas), Gál, Bada A. Ménkesi Bányász: Bordás - Var­ga, Hényel, Horváth, Bakos Sz., Végh, Klei, Radics, Kozma (Szom­széd), Szűcs K., Kun. GL: Kis Z., ill. Szűcs K. Sárga lap: Kun. Ifi: 18-0. Mátraszele - Rimóc 1-4 (1-2) Mátraszele, 100 néző, vezette: Kalmár. Mátraszele: Handó - Gyenes, Rátótí, Ziman, Czifra, Ra­dics N., Praveczki (Nagy S.), Rol- nyik (Bánkúti), Radics G., Sálek, Bohács. Rimóc: Tőzsér - Déska, Holecz, Várszögi (Csemák), Fábi­án, Percze Z. (Rácz B.), Bangó B„ Kelecsényi, Percze R, Vincze, Bangó R. (Árva). GL: Radics G., ill. Vincze (2), Bangó B„ Árva. Sárga lap: Holecz, Bangó R. Ifi 3-11. Mátraterenye - Mihálygerge 2-2 (1-0) Mátraterenye, 150 néző, vezet­te: Répássy. Mátraterenye: Gyurcsák - Kunstár, Végh (Kapos­vári), Urbányi, Vári, Kajtor (Laka­tos), Tőre (Gyöngy), Dancsok, Csorba, Gecse, Varga. Mihálygerge: Baksa - Dol- lencz G., Jánosi, Mizser Cs., Hor- nyák K., Pál L. (Palkovics), Honti, Pál R., Dollencz N. (Homyák T.), Pál G., Petri. Edző: Pál Gyula. GL: Gecse, Dancsok, ill. Mizser Cs., Pál G. Sárga lap: Vári, Csorba, Ge­cse, ill. Petri, Homyák T„ Pál G. Ifi: 2-3. Karancskeszi - Ságújfalu 7-0 (2-0) Karancskeszi, 100 néző, vezet­te: Baranyi. Karancskeszi: Sztre- mi - István, Csonka, Fekete L, Szőrös, Novák, Simon, Negrea, Orsós V., Elekes, Orsós A. Ságúj­falu: Oláh G. - Gazsi, Rácz Cs., Mánczos, Ravasz, Rácz B., Keviczki, Godó, Márton, Angyal, Csonka. GL: Simon (3), Szőrös (2), Fekete L, Novák. IfL 5-3. ____ HORVÁTH PÉTER A bajnokság állása 1. Karancskeszi 1 1 0 0 7-0 3 2. Nógrádmegyer 1 1 0 0 6-1 3 3. Karancsalja 1 1 0 0 5-0 3 4. Rimóc 1 1 0 0 4-1 3 5. Somos 1 1 0 0 3-2 3 6. Mihálygerge 1 0 1 0 2-2 1 7. Mátraterenye 1 0 1 0 2-2 1 8. Karancsság 1 0 1 0 1-1 1 9. Ménkes 1 0 1 0 1-1 1 10. Etes 0 0 0 0 0-0 0 11. Vizslás 0 0 0 0 0-0 0 12. Magyargéc II. 1 0 0 1 2-3 0 13. Mátraszele 1 0 0 1 14 0 14. Egyházasg. 1 0 0 1 14 0 15. Nógrádszakál 1 0 0 1 0-5 0 16. Ságújfalu 1 0 0 1 0-7 0 Az ifjúsági bajnokság állása 1. Karancsság 1 1 0 0 18-0 3 2. Rimóc 1 1 0 0 13-1 3 3. Nógrádszakál 1 1 0 0 6-1 3 4. Egyházasg 1 1 0 0 5-0 3 5. Somos 1 1 0 0 5-1 3 6. Karancskeszi 1 1 0 0 5-3 3 7. Mihálygerge 1 1 0 0 3-2 3 8. Vizslás 0 0 0 0 0-0 0 9. Etes 0 0 0 0 0-0 0 10. Mátraterenye 1 0 0 1 2-3 0 11. Ságújfalu 1 0 0 1 3-5 0 12. Magyargéc II. 1 0 0 1 1-5 0 13. Karancsalja 1 0 0 1 1-6 0 14. N.-megyer 1 0 0 1 0-5 0 15. Mátraszele 1 0 0 1 3-11 0 16. Ménkes 1 0 0 1 0-18 0 Nógrádi otkarika 12. Olimpiai játékunkban 18 napon át egy-egy kérdést találnak ötkarikás összeállításunk mellett. Valamennyiben nógrádi olimpikonokról adunk egy-egy rövid ismertetőt. Ha kitalálta, kire gondoltunk, hozza, vagy küldje be e szelvényen címünkre (Nógrád Megyei Hírlap 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6.) a megjelenést követő egy héten belül! A helyes megfejtést beküldők között Nógrád Megyei Hírlap és Vasárnap Reggel előfizetéseket sorsolunk ki. 12. Pásztói birkózó, aki Szöülban vett részt az ötkarikás játékokon. Név: Cím:

Next

/
Oldalképek
Tartalom