Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-08 / 158. szám

2004. JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Napozni csak okosan szabad! Eljött a nyár, süt a nap. A legtöbb ember szereti ilyenkor a szabad ég alatt múlatni idejét, de nem mindegy, hogy ezt ho­gyan tesszük. A nap sugarai melegen sütnek, a bőrünk pe­dig minderre reagál. Fontos a napozószerek használata, hogy kivédjük az esetleges leégést, bőrirritációt. Ezek a ké­szítmények mesterségesen előállított szűrőanyagok, melyek felfogják a nap káros sugarait. Hegedűs Erzsébet Szamárháton Európába Nos, úgy vélem, közlekedésileg megint csak nagyot al­kottak nagyjaink. Gondolok itt arra, hogy az autó- buszjáratok számát jelentősen csökkentették, így az­tán nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy lássuk: túl­zsúfolt, emberhez már-mir méltatlan körülmények között utazha­tunk, természetesen jó borsos áron. E rövid kis eszmefuttatás annak az eredménye, hogy a minap szé­kesfővárosunkban akadt dolgom és vesztemre, pénteken este jöttem haza. Áldom a szerencsémet - no meg barátnőm előrelátását, aki ruti­nos utazóként sejtette, mi vár rám - hogy megvettem a helyjegyet, másként állva tehettem volna meg a közel kétórás utat. Úgy, miként azt jó néhány utastársam tette: a melegben ájuldozva, de talpon kellett ki­bírniuk a Budapest-Salgótaiján közötti útszakaszt. Jóllehet két járat is indult azonos időben, mindkettő zsúfolásig meg­telt: a buszpályaudvaron ugyan bemondta egy kellemes női hang, hogy indul mentesítő járat, de nem indult. így aztán, akik átmentek a másik indulóhelyre, csak sofőrünknek kö­szönheti, hogy nem kényszerült hosszú várakozásra: nem restellt utá­na telefonálni, s szólni az utasoknak: nem lesz mentesítő járat. Megtett mindent annak érdekében, hogy senki ne maradjon le: így fordulhatott elő, hogy még a lépcsőn is utaztak - holott, ha jól tudom, ez szabály- ellenes. Egy Ids humorral próbált segíteni a helyzeten: akkor és ott ez be is jött, háborgó utas nem volt, de azért bennem egy-két kérdés fel­vetődött. Például az, hogy akik a járatszámok csökkentéséről döntöttek, vajon szoktak-e busszal utazni? Vagy kérdezhetném azt is, miért nem rugal­masak annyira, hogy igény esetén azonnal gondoskodjanak mentesí­tő járatról? Azt már csak zárójelben jegyzem meg: és hol marad a hí­res-nevezetes minőségbiztosítás? Beszélünk, beszélünk, és megint csak beszélünk, mégpedig a levegő­be. Lehet itt bármit mondani, csak az fogalmazódik meg bennem: Eu­rópában vagyunk ugyan, de oda nem motorizáltan érkeztünk, hanem szamárháton kocogtunk be... Van megoldás HÍREK Szécseny-Bursa TÖRÖKORSZÁGBAN A PALÓC NÉPTÁNCEGYÜTTES. A török országi Bursán július 7-11. között rendezik meg a nemzetközi nép­tánc- és folklórfesztivált, amire meghívást kapott a szécsényi Pa­lóc néptáncegyüttes, mely július 5- én el is utazott. A csapatot, amely a fesztivál idején naponta kétszer lép fel, a mihálygergei Kincsér ze­nekar kíséri. A tánccsoport vezető­je Őze János. Velük utazott még Hájasné Nagy Anikó művésze- tivezető-helyettes, aki a táncok egy részét koreografálta. Magyargéc KIRÁMOLT LAKÁS. A napokban egy magyargéci férfi tett bejelen­tést a szécsényi rendőrkapitánysá­gon. Elmondta, hogy délután le­ment a lakása pincéjébe. A bejára­ti ajtót bezárta ugyan, de a zárban hagyta a kulcsot. Amikor feljött a pincéből és bement a házba, azt látta, hogy valaki kutatott a lakás­ban, ahonnan eltűnt a 20 400 fo­rint készpénz és egy takaréklevél. A szécsényi rendőrök lopás bűn­tettének megalapozott gyanúja mi­att keresik a besurranó tolvajt. Módosított határidő NMHhnformäck) A Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal meghosszabbí­totta a melléktermékek kötele­ző lepárlásában részt venni kí­vánó lepárlóüzemek számára a jóváhagyási kérelem benyúj­tásának határidejét. E hét utolsó munkanapjáig, az­az július 9-ig jelentkezhetnek azok a lepárlóüzemek, amelyek „a szőlőfeldolgozás és a borkészí­tés során keletkező melléktermé­kek lepárlásáról és kivonásáról” szóló 75/2004. (V. 4.) FVM rende­let alapján a lepárlási intézkedé­sekben részt kívánnak venni. A melléktermékek kötelező le­párlása, illetve kivonása az Euró­pai Unió borpiaci rendtartásának értelmében a 2004-2005. borpiaci évben termelt borok esetében vá­lik először kötelezővé. Azok a ter­melők, akik nem teljesítik a mel­léktermék lepárlására, illetve kivo­nására vonatkozó kötelezettségü­ket, egyes EU-támogatásból való kizárásra számíthatnak. Az EU lepárlási támogatásá­nak igénybevételére a jelentkezést elmulasztó lepárlóüzemek a 2004. augusztus 1-jétől kezdődő borpiaci évben nem lesznek jogo­sultak. A közlemény elérhető az MVH honlapján, a www. mvh.gov.hu-n. NMH-információ Néhány évtizede még nem volt divat a napozás, de mostan­ra már „menő” lett a barnított bőrszín, melyet sokan télen is szeretnének megőrizni. Az esztétikai látvány mellett azonban fontos, hogy tisztában legyünk azzal: hol, mikor, ho­gyan és mennyit napozzunk. Bármelyik bőrtípushoz tarto­zunk szükséges a bőr védelme. A tábor helyszíne ezúttal Salgóbánya lett, ahol csodálatos természeti környezetben gyűlt össze a harminchét fiatal. Nekik az elismert szakemberek, meghí­vott előadók segítenek majd megérteni az európai szellemi kultúra értékeit. A több mint egy­A napozás után közvetlenül nem látszik, hogy maradandó károsodást okozott volna az ibo­lyántúli sugarak előidézte „probléma”, de hosszú távon a szövetek kiszáradnak és megke­ményednek. Korai ráncosodás, sok esetben kóros bőrelváltozá­sok jöhetnek létre és akár bőrrá­kot is kaphatunk. A napozószerek faktorszáma jelzi, hogy hányszor több időt tölthetünk a napon anélkül, hetes rendezvénysorozat kereté­ben a gyerekek ellátogatnak töb­bek között Komárnóba, Duna- szerdahelyre, Somorjára, Po­zsonyba - a szlovák parlamentbe - Dévénybe és Zólyomba is. A kultúrtörténeti barangolások közben érdekes programok vár­ják a tábor résztvevőit, hiszen lesz például műemlékvadászat, hogy kivörösödés jelentkezne. Ha például a napégés valakinél 10 perc múlva jelentkezik krém nélkül, akkor egy nyolcas szá­mú készítménnyel 80 perc után alakul ki ugyanolyan fokú nap­égés, mint a készítmény nélkül. A napozószerek vásárlásánál fontos a tájékozottság. Nem mindig az a legjobb, amelyik a legdrágább! Alapszabály, hogy­ha vízpartra megyünk nyaralni, akkor minél magasabb faktor- számú készítményt válasz- szunk. A továbbiakban a bő­rünk és a hajunk színe dominál a választásban. Ha például fe­hér a bőrünk, szőke a hajunk, akkor nagy faktorszámú - 20-as - készítményt válasszunk. A sötétebb bőrű, szőkésbarna vagy barna hajú egyéneknek ajánlott a 15-ös vagy a 12-es, erősen barnás bőrszínű, sötét­barna vagy fekete hajúaknak a 10-es vagy a 8-as faktorszámot ajánlják. Áz alacsony faktorszá­mú készítmények csak rövid időre védenek bennünket a nap káros sugarai ellen. A készítményeknek idő kell, míg kifejtik hatásukat. Ez körül­belül negyed óra. Ajánlatos ez idő alatt még tartózkodni a köz­vetlen napfénytől. Mit tehetünk, ha már leég­tünk? E-vitaminos készítmé­nyekkel csillapíthatjuk az irritá- ciót, de sok esetben még a tejföl is enyhítheti fájdalmunkat. Az ásványvíz, a répa valamint a bétakarotin nem csak napozás előtt és közben segít a szerve­zetnek, hanem utána is. Az emberek régen is leégtek, miközben a földeken dolgoz­tak. Tejfölt vagy joghurtot ken­tek magukra, vagy megelőzés­képpen sörrel kenték be a tes­tüket. Ez utóbbi sajnos nagyon kiszárította a bőrt, viszont a benne található vitaminok és enzimek megakadályozták a leégést. sőt a gyerekek egy reneszánsz várjátékot is átélhetnek Dévény várában. Szombaton a Balassi- emléknap keretében a zólyomi vár falát koszorúzza meg a har­minchét fiatal, július 11-től pedig ismét Salgóbányáé lesz a fősze­rep. Innentől kezdve a közös fog­lalkozásokra fektetik a hangsúlyt a tábor szervezői. Ezek kereté­ben különböző témákkal ismer­kednek meg a fiatalok. A táboro­zok július 16-án búcsúznak Salgóbányától, reményeik sze­rint rengeteg új és szép emlékkel. Salgótarján Minden hónap elején a tömeg- közlekedést igénylő emberek számára valóságos tortúra a bérletvásárlás. Legyen az he­lyi járat, vagy távolsági, so­kaknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, hogy az aktuá­lis hónapban is zökkenőmen­tesen eljuthassanak a munka­helyükre. A probléma onnan fakad, hogy a „régi bérlet” csak a következő hónap 5-ig érvényes, fizetést viszont sok helyen 10-én, jobb esetben 5- én kapnak az emberek. Miután kézhez kapták havi bé­rüket a dolgozók - mondjuk, ötö­dikén - a munkaidő leteltével ro­hanhatnak a bérletpénztárba a kö­vetkező havi bérletet megvenni, ha sietnek, még sikerülhet is, de ha a város másik végén dolgoznak, nem valószínű, hogy haza az „új bérletükkel” utazhatnak. Rongálás vétségének megala­pozott gyanúja miatt tett feljelen­tést ismeretlen tettes ellen a szé­csényi rendőrkapitányságon egy nógrádsipeki férfi. Elmondta, hogy Sokak számára probléma, hogy a régi bérlet utolsó érvényességi napján - ha öt óra után mennek - már csak zárt pénztárajtókat talál­nak. így a rákövetkező napon kénytelenek jeggyel utazni, ami amellett, hogy bosszantó, kis fize­tés esetén megterhelő is lehet. Kü­lönösen az olyan időszakkal van probléma, amikor a hó eleje a hét végére esik, mint most júliusban, hiszen így az utazók egy részének nincs lehetősége az aktuális bérle­tük megvásárlására. A problémával felkerestük a Vo­lán Rt.-t, ahol a személyszállítási üzletágvezető, Bucsok Lajos el­mondta: nem látja akadályát, hogy a bérletvásárlás időszakában, ami­kor a hét végén két napon keresz­tül nem tudnak az utasok bérletet venni, meghosszabbítsák a pénz­tár nyitva tartását. Az üzletágveze­tő kiemelte: csak szervezés kérdé­se, hogy hasonló helyzetek ne ala­kuljanak ki. július 2-án este Szécsényben egy parkolóban állt meg Ladájával és bement egy pizzériába. Amikor el akart indulni az autójával, azt ész­lelte, hogy azon a kerekeket ki­szúrták és az ablakokat kiütötték. „Útjaink, állomásaink” A Balassi Bálint Megyei Könyvtár évek óta rendez olvasótá­bort a szociálisan és kulturálisan hátrányos helyzetű, törté­nelmi, irodalmi érdeklődésű középiskolások számára. A hangsúlyt idén is a Felvidék, Szlovákia és Magyarország szel­lemi, kultúrtörténeti értékeire fektették a szervezők. Salgóbánya SZ.E Megrongált autó NMH-információ VADÁSZNAPI VENDÉGESKEDÉS. Parádfürdőn egy nagy sikerű vadásznapon vendégeskedtek a nógrádi vadászok a múlt hét végén, hogy összemérjék a vadételfőző tudományukat hevesi barátaikkal. S ha már ott voltak, nyertek is aranyat, bronzot és külön- díjat. A minősítést nem más, mint Benke László Oszkár-díjas mesterszakács végezte el. Képünkön az aranyérmes csapat, a Pásztói Nim­ród VT képviselőinek (Balatoni Miklós és Juhász Ottó) társaságában. NYILVÁNOS SZAKDOLGOZATVÉDÉS. A J. L. Seagull Szakképző Iskolában tegnap nyilvános szakdolgozatvédés volt. A programban részt vevő térségfejlesztési menedzserek prezentáció formájában védték meg térségfejlesztési témakörben elkészített szak- dolgozatukat. Képünkön Ruzsinszki László, aki többek között a falusi és vidéki turizmus fejlődésének lehetőségeiről is beszélt. FOTÓ: GÓCS ÉVA Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mikor és mennyi ideig tartózkodhatnak a napon ____________________________________________________________________TOTÓt OÓC* ÉV*

Next

/
Oldalképek
Tartalom