Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-30 / 177. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. JÚLIUS 30., PÉNTEK Bakos egy osztállyal lejjebb bajnok Hegyikerékpár, cross country ob, Sopron Nem volt lehetőségük gyönyörködni a montisoknak a csodá­latos soproni környezetben, mert a rendezők olyan pályát je­löltek ki, mely állandó figyelmet és koncentrálást igényelt. Ráadásképp a döglesztő kánikulában még a menetszél sem hűtött, de hát elvégre nem buliverseny, hanem országos baj­nokság zajlott a Lővérekben. A korábbi évek számos kiváló helyezésével szemben most szerényebb eredményekkel tér­tek haza a nógrádi bringások. kate­Bár különböző 1 góriákban közel négy­százan sorakoztak fel a rajtvonal mögé, nem min­den korosztályban volt tüleke­dés, és Nógrád megyéből is a szokottnák kevesebben indultak, a balassagyarmatiaktól például senki, így csak a Salgó­tarjáni HKE kerekesei képviselték a palóc „színeket”. Sokan persze így utólag már nem is na­gyon bánják, mert mint szakértőnek számító mértékadó forrásból megtudtuk, a pálya nem kemény, hanem egysze­rűen rossz és élvezhetet­len volt. Tehát nem a ne­hézségi fokkal volt gond, mert azt a montis aszké­ták azért elviselik, ha­nem az „élvezhetetlen- séggel" - mint mondták, (ezt persze egy kívülállónak nehéz megérteni, de hát ők a szakemberek!) Hogy az olimpiai kvalifikációkat magasan meg­nyerő Vinczeffy („Zerge”) Zsolt mennyire élvezte bajnoki ötödik! helyét, el lehet képzelni, de nagy riválisának Buruczkinak sem jött be a régóta várt reváns, mert most meg Vizdák Jani hajrázta le őt a célvonalnál, megmutatva: „többismeretlenes” a hazai me­zőny, és vannak egy páran, akik ugyancsak méltók az egyenlő fel­tételek megkapására! Hogy miért is járja ennyire körbe ezt az or­szágos témát egy helyi firkász, arra magyarázatot ad a salgótar­jáni Bakos Gergő esete, aki bele­unt az állandó esélyegyenlőüen- ségből adódó harcba, és pont az olimpiai kvalifikációk előtt sokait be a félremagyarázásoktól, és a szövetségben uralkodó állapo­toktól. Visszább vett a gázból - elvégre egyetemi kötelezettségei is vannak - és amolyan öröm­kerékpároz (gat) ássál az elit ka­tegória helyett a rövid távosok- nál kényelmesen nyert egy baj­noki aranyat. Az igazi meglepe­tést viszont nem ő, hanem klub­társa a még versenyzőként zöld­fülű Csercsics Tibor okozta, mert annak ellenére hogy első ko­moly versenyén indult, második lett a junioroknál. Ezzel aztán be is fejezhetnénk a dicsekvésre méltó eredményeket, ám a továb­„Visszavett a gázból” és egy osztállyal lej­jebb nyert bajokságot Bakos Gergő ■ bi becsületes helyezések még be­kerültek a dicsőségtarsolyba: U 15 (gyermekek): ... 8. Si­mon Roland,... 11. Bene Zoltán. Rövidtáv, U 19 (juniorok): 2. Csercsics Zoltán, ... 6. Szőke Zoltán., Felnőttek: 35. Molnár László. Középtáv: 1. Bakos Gergő ____________________________________(SATIS) K ánikulai hangulat Atlétika, ifjúsági és junior ob Az elmúlt hét végén sorozat­ban a harmadik országos baj­nokságra került sor a főváros­ban, mely keretében az UTE pá­lyáján két korcsoport viadalát rendezték meg. A hatalmas ká­nikula rányomta bélyegét a ver­senyre, a fiatalok többsége in­kább nyaralt, így kevés atléta vá­lasztotta a sportolást. A nógrádi­ak közül a legelőkelőbb helye­zést a junior Csadó Balázs és az ifista Kováts Tamás érte el, előb­bi 400 és 800 méteren, utóbbi 3000 méteren lett ötödik. További nógrádi helyezések: Juniorok, 100 m:6. Szúnyog Gá­bor (Ipoly Walking) 11,22 mp. 200 m:8. Szúnyog Gábor 23,05 mp. 400 m:5. Csadó Balázs (Ipoly Walking) 49,67 mp. 800 m:5. Csadó Balázs 1:57,01 perc. 1500 m:9. Nágel Tamás (SAC) 4:17,49. Kalapácsvetés: 12. Mé­száros Gábor 40,85 méter. Ifjúsá­giak 1500 m:7. Kováts Tamás 4:16,65 perc. 3000 m:5. Kováts Tamás 9:20,28. Kalapácsvetés.TI. Bécsi Mihály (mindhárman Vita- litás SE) 39,36 méter. ib.l.) Labdarúgó toborzó • Salgótarjáni Sportiskola, Egyesület labdarúgó szakosztá­lya az 1992-ben született gyer­mekek részére toborzót szervez. Helye: Salgótarján, Forgách tele­pi sportpálya. Időpont: 2004. augusztus 6., péntek, 15.30 óra. Érdeklődni Katona István edzőnél lehet a 06-20/978-2935- ös mobilszámon. Fociedző-képzés A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség UEFA „B” típusú edzőképzést indít, melyre várják a jelentkezőket. A szövetség kü­lön felhívja a pedagógusok fi­gyelmét, mert számukra ez akk­reditált képzést jelent. Jelentkez­ni labdarúgó szereléssel augusz­tus 19-én csütörtökön 10 órától lehet a tóstrandi pályán._____p N ógrádi tájak felé tart a karaván 31. Tour de Hongrie. Bukás után győzelem Bár még messze vannak, de holnap és vasárnap Nógrád megyét is érinti a 31. Tour de Hongrie már megcsappant mezőnye. A hétfői prológ után magyar versenyző viselhette a sárga trikót, míg kedden norvég, szerdán pedig ausztrál bringásra került az összetett versenyben vezetőt illető becses ruhadarab. Akcióval, azaz váratlan szö­késsel kezdődött a Tour de Hongrie második szakasza, 14 kerekes röviddel a balatonföld- vári rajt után ellépett a mezőny­ből, a szökevények között tekert többek között a címvédő, a szlo­vákiai Remák Zoltán is. Ez a boly rövid idő alatt hat perc fölé növelte előnyét, amelyből két minutumnyi kitartott a bara­nyai emelkedőkig. Közben úgy a 100. kilométer táján az auszt­rál Phil Thuaux éppen a szerviz­autóból vett át frissítőt, de fi­gyelmetlensége miatt miatt ki­billent egyensúlyából és megle­hetősen nagyot esett. Ám a tár­sai által csak Funky Phil-nek be­cézett kerekes zúzódásai ellené­re szinte szárnyra kapott, „beda­rálta” az összes meglógottat és a pécsi célban már egy perces előnnyel nyerte a második sza­kaszt, sőt felvehette az összetett legjobbjának já­ró sárga trikót is. Legjobb hazai­ként Lengyel Ta­más három per­ces hátránnyal ötödikként ért célba. Tegnap, csütörtökön az egyik legnehe­zebb erőpróbára, a 40 kilométe­res csapat időfutamra került sor, mely vízválasztója lesz a ver­senynek. Mind egyéniben, mind csapatban markánsan megmu­tatkozik, kik kerülnek az élboly­ba az esélyesek közé, és kik szá­míthatnak a „seprűs autóra” (zárókocsi, amely felveszi a szintidőn kívülieket, azaz a ki­esőket). Persze azért nem sza­bad elfelejteni, hogy ott lesz még szombaton a Bükk és a Mátra, köztük Kékes megmá­szása, mely ugyancsak sorsdön­tőnek bizonyulhat. Minden esetre a Fradinak, ha valamit akar csapatban, ezen a két sza­kaszon kell felszívnia magát. A 2. szakasz élbolyának eredménye (Balatonföldvár- Pécs 166.4 km): 1. Phil Thuaux (ausztrál, Cyclingnews.com) 3:59:09, 2. Remák Zoltán (szlo­vákiai, Podbrezová) 1:06 perc hátrány, 3. Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) 3:01 p h. ... 5. Lengyel Tamás (P Nívó- Betonexpressz-FTC)- azonos idővel. Összetett verseny a DHL Nagydíjért: 1. (sárga trikóban) Phil Thuaux (ausztrál, Cyclingnews.com) Gyorsasági pontverseny a Toyota Nagydíj­ért: 1. (piros trikóban) Martin Prazdnovsky (szlovák, Podbrezová) Hegyi pontverseny a Miche­lin Nagydíjért: 1. (kék trikóban) Remák Zoltán (szlovákiai, Podbrezová) A legjobb magyar kerekes (Port.hu Nagydíj): Lengyel Ta­más (Nívó-Betonexpressz-FTC). ______________________________________(STS) B alaton-átúszás - később! Szombaton, 31-én az eredeti időpontban kedve­zőtlen időjárás és vízhőmérséklet miatt már biz­tos, hogy nem rendezik meg a 24. alkalommal Révfülöp és Balatonboglár között kiírt Balaton-át- úszást. A rendezők tájékoztatása szerint ma 14 órakor dől el, hogy másnapra, vasárnapra, vagy későbbre halasztják. (A végleges időpontot szom­bati számunkban közöljük.) Pedig a szervezők reményei szerint jó idő esetén a tavalyi 10 731 fős részvételi csúcs is megdőlhet Európa legnagyobb ilyen jellegű sport- eseményén. Az in­dulókat - legyen a az átúszás bármikor - reggel 7 órától vár­ják a révfülöpi lab­darúgópályán, ahol a kötelező orvosi vizsgálat után az első próbázók 8 órától vághatnak neki az 5,2 km-es távnak. A neve­zési díj 2700 forint, és idén is több közéleti szemé­lyiség jelezte részvételét. Tavaly érkeztek az Egye­sült Államokból és Japánból is, összesen pedig 33 országból, de mint bizonyára sokan tudják Nógrád- ban, számos megyénkben átszelte már át a tavat, a salgótarjáni GDSE úszói pedig szinte törzsvendé­geknek számítanak Kovács Dénes edzővel egyetem­ben. Sőt, Répássy László megyei sportigazgató se­gítségére is évek óta számítanak a szervezők, akik mint hangoztatják, a legfontosabb szempont most is a biztonság. A Balaton-átúszás több mint két év­tizedes történetében még egyetlen baleset sem tör­tént, és ezúttal is 150-200 csónakból és vitorlásból vigyáznak a résztvevőkre. Az átúszás kapcsán az is fölmerült, hogy a 2006-os budapesti Európa-baj- nokság hosszútávúszó számait a Balatonon rendez­zék, és az elképzelést a GY1SM is támogatja. Ennek jegyében idén az 5 km-es ob-t a Balaton-átúszás ke­retében bonyolítják le, melynek Földi („Gumi”) Ró­bert révén tarjáni résztvevője is lesz. Szombaton ke­rül sor az Olimpiai Ötpróba eredményhirdetésére, amelyen kiderül, ki az a nyolc szerencsés, aki el­utazhat Athénba. Az úszást egy évtizede támogató Coca-Cola a bogiári parton 15-től 22 óráig koncer­tekkel, színes programokkal szórakoztatja a részt­vevőket és érdeklődőket. _____________________________________________________________TONIS F elújított játéktér Nemzetközi és öregfiú mér­kőzéssel avatják fel a megújho- dott futballpályát Karancsalján. Az augusztus elsejei ünnepélyes átadást követően 14.15-kor a he­lyi öregfiúk a Stécé hasonló ko­rú csapatával méri össze tudá­sát, 16 órától pedig a Karancsalja MSE a szlovákiai Csákányháza csapatával játszik.___________■ Ismét SÖLET-Kupa A hagyományoknak megfele­lően augusztus 7-én 8 órától is­mét megrendezik a SÖLET- kupát a salgótarjáni sportcent­rumban, a Nagycsaládosok Sal­gótarjáni Szervezete által rende­zett sportnap keretében. A kis­pályás tornán 6 meghívott női, illetve egy férfi csapat vesz részt. A hölgyek csapatai Bujákról, Dorogházáról, Gyöngyös­patáról, Balassagyarmatról és Héhalomból érkeznek, az edzők „válogatottja” pedig visszavágót játszik a női válogatottal. Bemutatjuk a hatalmas kamatot Lekötött forintbetét Az EBKM értéke a 3 hónopos lekötött forintbetétekre, 5 millió forinttól, magán- személyeknek. Az EBKM megegyezik a kamatprémiummal növelt kamatlábbal. Érvényes: 2004. július 23-tól visszavonásig. Bankfiók: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. (£) 06*40-48*48-48 J www.r*tt»*U*fl4>w VELÜNK KÖNNYEBB 38 Raiffeisen BANK Újra fogathajtó Világbajnokság Magyarországon Lovassportunk hagyományai újabb sikerekre köteleznek Hazank kétségtelenül fogathajtó nagyhatalom, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az 1971 óta megszerzett 54 világ-és Európa bajnoki érem, közte 27 arany. Nem véletlen tehát, hogy a Nem­zetközi Lovas Szövetség elismerve versenyzőink teljesítményét és az eddigi magyar fogatos rendezvények magas színvonalát, ismét minket választott egy neves világverseny házigazdájá­nak. Augusztus 4-től 8-ig így Kecskemét ad otthont 18 ország több mint 54 négyesfogatának, ezzel Magyarország harmad­szor rendezhet vébét ebben a szakágban. Valószínű kevesen gondol­nák, hogy hazánkban 146 fogat­hajtó egyesületben 209 igazolt versenyző szorgoskodik, és né­hány híján összesen 4 000 ! be­jelentett sportolóval rendelke­zünk, mely háromszorosa az 1996-os lóállománynak. Kecskemét és különösen Bács- Kiskun megye a honi lóte­nyésztés, és lovassportok, ezen belül a fogathajtás bölcsője, ed­dig például négy négyeshajtó vi­lágbajnokot adott a sportágnak. Csapatban egyébként Magyar- ország már háromszor nyert, de sajnos legutoljára csak 20 évvel ezelőtt. Most Kecskeméten a 9 fős válogatott - Lázár Vilmos (Gödöllő Lázár Lovaspark SE), Dobrovitz József (Vecsés SE) Kecskeméti László (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE), Bozsik József (Szilvásvárad SE), Nyúl Zoltán (Kecskemét Hírős LK), Juhász László (Bugac), Böhler János (Izsák Sárfehér SE), Hódi Károly (Szeged Fesztivál SE) és Bárdos Attila (Tápiószentmárton Kin­csem Lovaspark SE) - közül Fintha Gábor szövetségi kapi­tány augusztus 2-án hétfőn dönt a magyar csapat összeállítá­sáról. Biztató, hogy az elmúlt hétvégén a vb melletti legrango­sabb versenyen Aachenben - ahová csak a világ legjobb 25 fo­gatát hívják meg - a mieink (Lázár, Dobrovitz, Kecskeméti) meggyőző fölénnyel nyerték a csapatversenyt, és remélhetőleg A szövetségi kapitány szerint egy magyar dobogós hely már siker lenne. Ezt a szerény elvárást remélhetőleg túlteljesítik hajtőink. ■ tartják még formájukat a legfon­tosabb idei versenyig, melyet a széktói stadionban és a szabad­idő központban rendeznek meg. Erre föltétien szükség is lesz, hisz rendkívül erős mezőny ér­kezik a hírős városba, többek kö­zött öt korábbi világbajnok is itt lesz A stadionban a 4-i ünnepé­lyes megnyitó után 5-6-án a díj­hajtásra kerül sor, majd 7-én a látványos maratonhajtás követ­kezik terepen, és zárásként az akadályhajtással fejeződik be a vb. Jó hír azoknak, akik elláto­gatnak a világeseményre, hogy ugyancsak ekkor Kecskeméten tartják az országos trófeakiállí­tást, melyeken a megyék külön- külön mutathatják meg legna­gyobb vadászereklyéiket. ___________________MÁRTON (SATIS) ISTVÁH

Next

/
Oldalképek
Tartalom