Nógrád Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-30 / 177. szám
2004. JÚLIUS 30., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Zene és humor Rétság Utazás a musicalek birodalmába címmel a helyi művelődési központ színháztermében július 31-én, szombaton este hét órától tartják a Harsányi Gábor Színitanoda növendékei előadásukat. Az est során a zene, ének, tánc és humor egyaránt helyet kap, a belépés pedig díjtalan. ■ Iskolagondok Nógrádszakál A napokban fejeződött be az általános iskola és az óvoda felújítása a községben, a munkálatok egy részét közmunkások végezték. Az önkormányzat az iskolaév indítását megelőzően és azt követően is a fenntartási költségek előteremtésén fáradozik. Gond ugyanis, hogy csökken a gyerekszám, s kevesebb az állami hozzájárulás, így a falunak egyre több pénzt kell fordítani a működtetésére. Mint Kovács József polgármester elmondta: egy-egy tanévben mintegy harminc helyi általános iskolás tanul másik alma materben, Szé- csényben. Az óvodai kapacitás más tekintetben adja fel a leckét: ez az ötven férőhelyes gyermekintézmény inkább fejlesztésre szorulna. ■ Könyvtárszünet Salgótarján Szabadságolások miatt augusztus 1-től egész hónapban zárva tart a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének Nógrád Megyei Könyvtára. Hétfői napokon, - 9-én, 16-án és 23- án - ügyeletet tart az intézmény, amely augusztus 30-tól, hétfőtől lesz újra nyitva. ____________■ G yomot irtanak Szánda Egy közhasznú, valamint három közcélú foglalkoztatottat alkalmaz a település önkormányzata, akik a nyári időszakban a gyommentesítéssel kapcsolatos feladatokat végzik. A község közmunkaprogramban nem vesz részt, de a négy rendszeres szociális segélyben részesülő személynek próbálnak munkát biztosítani. ■ Kémia „világolimpiai” bajnok Kovácsné Czene Csilla alpolgármester a város ajándékát nyújtotta át Kiss Péternek FOTÓ: GYURIÁN Salgótarján Kiss Péter leendő kémikust köszöntötte tegnap Kovácsné Czene Csilla alpolgármester a Salgótarjáni városházán. A fiatalember egy igen rangos, az idén Németországban megrendezett szakmai versenyről tért haza arannyal a nyakában. A nemzetközi kémiai „világolimpiának” titulált megmérettetésre hatvan ország delegálta legjobb diákkémikusait. Az elméleti feladatokat a kémia minden területéről válogatták össze, a gyakorlatiak között pedig szerepelt anyagok előállítási módszereinek bemutatása, mérési feladat és minőség- ellenőrzés is. A munkát nemzetközi mércének megfelelő, kiváló laboratóriumi felszerelésekkel végezhették a majdani kutatók. Kiss Péter a salgótarjáni Arany János Általános Iskolában kezdett el a reáltantárgyak iránt érdeklődni. Tanára, Dndok Györgyné mindvégig örömmel egyengette a diák útját. Jelenleg az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium Természet- tudományi Tagozatának hallgatója. Kiss Péter salgótarjáni diákévei alatt is szép sikereket ért el a megyei és az országos versenyeken. _______oy.t. Mi halik Júlia Kérdések Ki mondja meg, mit tegyél, amikor a dalból csak a szomorkás hangok csendülnek ki, ha a fuldokló kis lény kínzó hangjai örökre bevésődtek a szívedbe? Es mit, ha legszívesebben ordítanál, de csendre int az illem? Mihez fogjál, ha nem hiszik el neked: míg feladatot kapsz, bizalmat kapsz? S mit kezdjél akkor, ha rohannod kéne, de ólomsúly szegez a földre, vagy ha - bár tisztában vagy azzal, hogy el kéne hagyni a rohanó életformát - mégsem váltasz lépést? Hogyan folytasd az óriási erőpróbát, ha éppen akkor fogy el minden erőd? Mit tegyél, mikor bántóan félreismernek, s mint kinek csomóra kötötték a nyelvét, azért sem szólalsz meg? És mi akkor a teendő, ha egyszer csak úgy a semmiből felötlik benned egy addig rejtett elgondolás, s elfog a kétkedés: tényleg tiéd a gondolat, vagy valakitől hallottad talán? Mit csinálj, ha azt látod, hogy nincs tisztelet a szavak iránt? Ha tömegben bár, de iszonyú egyedül vagy? Mikor körülötted bábeli a nyelvzavar, de nincs egy szó, ami megérintene? Mit, mit _ is tegyél? És mi a csudát akkor, ha tudod a megoldást egyik és másik bajra, mégis azt érzed, hogy hiába? S mit olyankor, ha szeretnéd, de nem tudod, ki keres majd gyógyírt a tiédre? Hogyan oszd meg mással a gondod, ha makacsul ragaszkodsz ahhoz, hogy senkit nem kívánsz vele elszomorítani? S mit tegyél, ha tudod a választ egyik-másik felvetésre, de nem mondhatod meg? Ha pedig tudod mit tegyél, ugyan miért, miért nem teszed meg? Hiszek a könyvekben. Jó közöttük, a társaságukban élni. Soha nem is okoztak csalódást, könyv vezetett könyvig, így a kötetbe foglalt zsákutca-olvasnivalókat elkerülhettem. Gondolkodtattak, kíváncsivá tettek, s néha jótékony burokban tartottak. Mostanában elég sokat hiányoznak, talán ezért tolakodnak, marakodnak és csúfolódnak úgy a kételyek, kérdések. Könnyebb nyilvántartás NMH-információ Nagyon sok édesanya ismeri azt a gyötrő érzést, amit akkor érez, amikor azt látja, hogy a napközben teljesen egészségesnek tűnő gyermeke az éjszakai, kora hajnali órákban egyszer csak felsír, erőlködve, ugatás- szerűen köhög, levegőért kapkod, öklendezik, hányással küszködik. A szülők kétség- beesettem próbálnak segíteni, de igazából nem tudják, mit kellene tenniük, ezért pánikba esnek, és tehetetlenül, a sokkoló látványtól teljesen megbénulva nézik gyermekük vergődését. Az úgynevezett kruppös betegségről van szó, ez a kór a kisgyermekek két-három százalékánál jelentkezik, évente mintegy ötezer újabb megbetegedést észlelnek a gyermekkórházak, sokaknál visszatérő egészségi problémáról van szó. Elsősorban a hathónapos és a hároméves éves kor között gyakori. A görcsös köhögés, fulladás tüneteit vírusfertőzés okozza, a krupp tulajdonképpen vírus okozta légúti megbetegedés. A légcső beszűkül, a nyálkahártya főként a hangszalagok alatt vizenyősen megduzzad. Három éves kor alatt fokozottan veszélyes az elvátozás, mert a légcső annyira beszűkülhet, hogy oxigénhiány léphet fel. Védőoltás nincs ellene, s mivel többféle vírus idézheti elő, jelenleg megelőzni sem lehet. Nagyon fontos, hogy a szülők felismerjék a betegséget, és a tünetek jelentkezésekor, még a kórházba kerülés előtt, azonnal cselekedjenek. A kicsit haladéktalanul ki kell vinni a szabad levegőre, a hideg hatására ugyanis a légcső duzzanata enyhül. Jó szolgálatot tesz ilyenkor az ultrahangos hidegpárásító készülék, amellyel az orvos utasítására Salvus vizet, váladékoldót vagy egyéb gyógyszerekét lehet a-légutakba juttatni. A hideg pára nedvesíti, hűti a gyulladt nyálkahártyát, ezáltal tágul a légút, könnyebbé válik a légzés, gyorsabban regenerálódik a kiszáradt nyálkahártya. Az Aranyág Alapítvány és a Henkel Magyarország Kft. lassan egy évtizede működik együtt azért, hogy támogassa a gyerekeket gyógyító intézményeket és azokat a családokat, ahol beteg, sérült gyermek van. Az idén - pályázat útján - száz ultrahangos hidegpárásító berendezéssel szeretnék segíteni azokat a családokat, ahol kruppös betegségben szenvedő kisgyermek él. A készülékre augusztus 1-ig lehet pályázni. A pályázati kérdőívet, valamint az elbírálás szempontjait igényelni lehet levélben a Henkel Magyar- ország Kft., 1519 Budapest, Pf. 429 címen (a borítékon szerepeljen az „Aranyág” jelige), faxon: 1/372-0200, vagy e-mailen: henkelhungary@henkel.at címen. A készülékeket a kuratórium döntése alapján az anyagilag leginkább rászoruló családok között osztják szét. _________■ A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatása alapján az Alkalmi Munkavállalói Könyvvel történő foglalkoztatás nyilvántartását 2004. július 2-től megkönnyítették. Számos alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztató munkáltatónak nagy könnyítést jelent, elsősorban az idénymunkák idején, az a jogszabályváltozás, amely szerint az alkalmi munkavállalókat július 2-től már nem kell bejelenteni az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba, az EMMA-ba. Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás bejelentési kötelezettsége nagy terhet rótt a munkaadókra. Mivel egy-egy ilyen munkaviszony néhány napig tart csak- , ez jelentős többletadminisztrációt jelentett az EMMA több mint kéthónapos működése során. A helyzetet nemcsak a nagytömegű, egy-két napos munkaviszonyok be- és kijelentése okozta, hanem az alkalmi munkák jellegéből adódó gyakori, például az időjárási viszonyok miatti munkaviszonymeghiúsulások és azok kezelése is. A tárca e probléma súlyát felismerve indítványozta a jogszabályváltozást, amelyet elfogadtak és így 2004. július 2-től az EMMA-ban már az alkalmi foglalkoztatás kivételével kell nyilvántartani a Munka Törvény- könyve hatálya alá tartozó munkaviszonyokat. Ezáltal a munkaadók bejelentési kötelezettsége egyszerűsödött. A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltségein ügyfél- fogadási időben az érdeklődőknek mind az EMMA-val, mind az Alkalmi Munkavállalói Könyvvel történő foglalkoztatással kapcsolatban bővebb felvilágosítással szolgálnak munkatársaink. NÓGRÁD MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT Magyar folklór spanyol földön Nemzetközi fesztiválon jól helytállt a Kodály Táncművészeti Egyesület csoportja A világ folklórkincsének megmutatása nemes céljával a 23. nemzetközi fesztivált rendeztek nemrégiben Spanyolországban, a Madridtól délre fekvő Ciudad Realban. A salgótarjáni Kodály Táncművészeti Egyesület huszonöt tagú tánckara, és a zenekar, a néptáncosok világszervezetének alelnöke, Raffael Romero Cardenas meghívására vágott neki a tizenkét napos útnak. Az egy hetes rendezvény mércéül szolgált, ugyanakkor élmények sokaságával ajándékozta meg a csoportot. Salgótarján Táncegyütteseivel szinte minden földrész képviseltette magát az egy hetes programon, amely jó alkalmat kínált a szakmai megmérettetésre, a kapcsolat- építésre, Fontos, hogy ezek rendszeresen részei legyenek az együttesek életének, legalább annyira, mint a hétköznapi munka, amely alkalmassá tesz az ilyen bemutatkozásokra. Három napig tartottak a központi rendezvények, a továbbiak La Mancha és Toledo tartományokban zajlottak. A mi együttesünknek nyolc fellépése volt, közben hangulatos kapcsolódó eseményeken vettünk részt - tekintett vissza a vendégszereplésre Braun Miklós, a Kodály Táncművészeti Egyesület vezetője, aki nemzetközi zsűri munkájában is résztvesz, számos külföldi szakemberrel tart kapcsolatot. A fesztiválon a rendező város polgár- mestere fogadta a csoportok tagjait, vezetőit, a találkozón minden együttest megajándékoztak a városháza makettjével. A rendkívül szívélyes vendéglátók folklórhoz kötődéséről, - arról, hogy a hagyomány éltetése mindennapjaik részévé vált - sokat elárult az is, hogy a hőség ellenére nagy érdeklődés kísérte a rendezvényeket.- Tapasztalataink alapján elmondhatom, hogy a mi folklórunk nagyon jól helytállt ebben a nemzetközi mezőnyben. A produkciók azt is megmutatták, hogy az eredeti tradíciók elemei sokkal jobban nyomon követhetők, a spanyol és a magyar folklórkincsben - mondta a salgótarjáni művészeti vezető. Braun Miklós városnézésekről is szót ejtett:- Csodálatos településeken fordultunk meg, közülük talán Almagro-t emelném ki. Ennek városmagját XVI- XVII. századi építészeti stílus uralja, számtalan templom, polgárház vagy kereskedőház található itt, a parkokban csodálatos leánderek, pálmafák „szigetei” nyújtanak felejthetetlen látványt. A spanyol út nemcsak a szakmai szemszögből jelentett kihívást a csapatnak: a szülőknek, a táncosoknak alaposan a zsebükbe kellett nyúlni, a költségek ugyanis elérték a 2,5 milliót. Braun Miklós beszámolt arról is, hogy a városi és a megyei vezetés 100-100 ezret, adott, magánszemélyektől 200-100 ezer forintos összegeket kaptak erre a célra. Az egyesület tartalék forrásaiból is felhasználtak, a kiadások nagy részét azonban a szülők, a táncosok állták. Az anyagiaknál azért is érdemes kicsit időzni, mert a salgótarjániak jól látták, a fesztivál más szereplői jobb működési háttérrel, feltételrendszerrel rendelkeznek. Több erkölcsi odafigyelést és anyagi rásegítést kapnak. Az értékek megőrzését vállalók számára elengedhetetlenül fontos mindig feljebb tenni azt a bizonyos mércét. Másrészt a fesztiváli részvételre ösztönzött az is, hogy idén tíz éves a táncművészeti egyesület, mely immár nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó teljesítményt mutatott fel ezalatt. Vezetőjük szavai szerint a spanyolországi vendégszereplést, a megmérettetés lehetőségét ezek a „gyerekek” megérdemelték. hiszen „remek partnerek a törekvésekben.” M. J. Hogy levegőhöz jussanak A Kodály táncosai a megnyitón tartott bemutatójukon