Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-22 / 144. szám
2004. JÚNIUS 22., KEDD REGIONÁLIS NAPLÓ PÁSZTÓ Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal A Kisrajkók'a színpadon Pásztón, a Dózsa György Általános Iskola berkein belül két éve alakult meg cigány származású gyerekekből a Kisrajkók néptánccsoport tíz fővel, amely a szülők indítványozására jött létre. Vezetőjük Tóth Lászlóné, az iskola pedagógusa. Tánctudásukat a csoport tagjai otthonról hozták magukkal. A gyerekek saját kultúrájuk táncos anyagát mutatták be eddig minden alkalommal. Sikereikre mi sem jellemzőbb, mint az hogy 2003-ban és 2004-ben is, a területi. döntőt megnyerve a megyei megmérettetésen is a legjobbaknak bizonyultak tánckategóriában a cigány fiatalok művészeti fesztiválján. Ugyanakkor hiányolják, hogy ebben a felmenő rendszerben nincs országos szintű verseny. Fontos momentum, hogy a gyerekek szülei szíwel-lélekkel egy emberként a csoport mellett állnak. A versenyeken kívül a város szinte valamennyi rendezvényén fellépnek, legutóbb Pásztóról kilépve Vanyarcon is a falunapon bemutatták tánctudásukat. Vezetőjük szerint nagyon lelkesek és ügyesek, szeretnék, ha ez továbbra is így lenne és néhányukat viszontláthatnák a Muzsla néptánc együttesben.-Sí r tudni kell l HÍREK, INFORMÁCIÓK, EREDMÉNYEK c EGY HELYEN1 PORTUGAL www.nogracimegyeihir3ap.hu Amit az EB-ről Nyolc éven keresztül kitűnő A Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulói sem maradtak el dózsás társaiktól, hiszen több olyan országos tanulmányi versenyen vettek részt, ahol nem találtak legyőzőre, mint például a német nyelvi és az angol nyelvi verseny. Dobogós helyezéseket értek el a Kazinczy szép magyar beszéd versenyen, az országos szorobán versenyen. Sikeresek voltak a megyei szereplések is. Scheili Eszter a gárdonyisok végzős tanulója. Nyolc éven keresztül mindig kitűnő volt a tanulmányi eredménye. A különböző szintű tanulmányi versenyeken minden tantárgyban az első tíz között végzett. Több alkalommal szerepelt országos versenyen, így matematikából országos döntőbe jutva a középmezőny élén végzett. Ebben az évben megnyerte az országos „London Brigde” versenyt. A sport is jelentős szerepet kap az életében, a karate mellett, ahol komoly minősítése van, atlétikában a megyei iskolai csapatversenyeken is helytállt. Az általános iskola elvégzését követően a helyi Mikszáth Kálmán Gimnáziumban francia tagozaton szeretne továbbtanulni. Távlati céljai között szerepel az orvosi, vagy a biológusi pálya és természetesen a karatézás magasabb szinten. -s-s Nyári táborok A pásztói művelődési központ ez évben is nyári táborokat szervez a gyermekeknek. Az első a „Kópé” napközis tábor június 21-e és 25-e között tart nyitva, a következőt az „Ügyes kezek” tábort augusztus 2-6. között szervezik. A részletekről a táborok szervezője, Kőszeginé Kárpáti Móni- ka ad felvilágosítást ■ Már most kiváló postás Jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően két alkalommal is főiskolai felvételt nyert Képes Diána, a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium postaforgalmi szakos tanulója. A Sámsonházán élő és az általános iskolát Nagybár- kányban végző diák egy nyílt napon való részvételt követően döntötte el, hogy a postás pályát választja.- A sikeres felvételit követően egy nagyon jó közösségbe kerültem, kiváló tanárokkal - mondja Képes Diána. - A négy év alatt jó tanulmányi eredményeket értem el. Szorgalmamnak és kitartásomnak köszönhetően sok tanulmányi versenyen is részt vehettem. Emellett az iskola művészetismereti csapatának is tagja voltam, több alkalommal a megye legjobbjai voltunk. Négy év múltán sikeres érettségivel felvételt nyertem a győri Szent István Egyetem gazdálkodási szakára. Közben egy évet halasztottam, hogy elvégezzem az ötödik osztályt, amellyel postai forgalom-ellátói szakképesítést kapok. Közben lehetőségem adódott, hogy induljak az országos szakmai tanulmányi versenyen. A februári sikeres elődöntőt követően az országos döntőben 13 résztvevő között az ötödik legjobb eredményt sikerült elérnem, így felvételi vizsgamentességet kaptam, a szakmai végzettség megszerzéséhez szükséges vizsga- eredményem mindenből jeles lesz. Közben a Magyar Posta meghirdetett a kiváló postás tanulóknak egy pályázatot, amelyen első lettem. Hamarosan át- vehetem a díjat. Szeptembertől kezdem meg Győrben a tanulmányaimat, addig viszont meg- szerzem a középfokú angol nyelvvizsgát. Szabadidőmben szeretek olvasni, zenét hallgatni, és a barátaimmal együtt lenni. KEREKES Halad a szennyvízberuházás A munkások az ingatlanok csatlakozási csöveit szerelik FOTÓ: ESLA Jó ütemben halad az az 1122 500 forintos bruttó (898 millió nettó) összegű szennyvíz- beruházás Pásztón, amely május 2-án indult. Tíz brigád végzi a munkálatokat a város tíz különböző részén, így a Vörösmarty, a Kishegy, a Szondy, az Esze Tamás, a Szentlélek, a Kis, a Homok, Orgona, Táncsics úton. A beruházás 2005. május 2-án fejeződik be, tehát egy év alatt a kivitelező elvégzi ezt a nagy volumenű feladatot, amely azt fogja eredményezni, hogy a város 80 százalékban csatornázottá válik. __g A pásztói Margit Kórházban, mint más kórházakban is, nagy jelentőséggel bír a röntgenosztály. Az itt dolgozók által megállapított eredmények nagyban elősegítik a gyógyítás menetét. Az osztály vezetője a tizenhat évvel ezelőtt Salgótarjánból Pásztora került dr. Bozó Zsuzsanna főorvos asszony. Mindennapi munkájukról beszélgetve mutatjuk be tevékenységüket. Negyvenezer lakost látnak el- Mi a röntgenosztály ellátási területe?- Pásztó és vonzáskörzete, kb. 40 000 lakos. Az osztály látja el a kórházi, valamint a háziorvosoktól, gondozókból és szakrendelőkből érkező röntgen- és ultrahang-vizsgálati kéréseket. Az utóbbi időben egyre több területen kívüli beteget is vizsgálunk Salgótarján, Gyöngyös és Hatvan vonzáskörzetéből. A vizsgált betegek kb. 20-25%-a kórházi, kb. 75-80%-a ambuláns.- Hány fő dolgozik az osztályon?- Az osztályon 2 radiológus szakorvos dolgozik, valamint 6 szakképzett röntgenasszisztensünk van. Az adminisztrációs munkában 2 számítógépes adatrögzítő segít - a munkaügyi központból kiközvetítve. A takarítói státus is betöltött. Ez a létszám néha kevésnek bizonyul, főleg betegség esetén, vagy nyári időszakban a szabadságok miatt.- Mi az osztály vizsgálati repertoárja?- Osztályunkon a kórház-rekonstrukció óta - 2000 augusztusától - új, korszerű műszerek állnak rendelkezésünkre. A röntgenfelvételt készítő és átvilágító készülékeinkkel a mellkasi, hasi és csontfelvételeket a kérés napján elkészítjük és leletet is adunk. A kontrasztos vizsgálatokra - gyomorröntgen, vékonybélröntgen, nyelési próba, vastagbélfeltöltés, kontraszt- anyagos vénás vesefeltöltés, alsó végtagi kontrasztos vénafel- töltés - előjegyzés után 2-3 napon belül sor kerül. Az ultrahangvizsgálatokat egy korszerű color-doppler készülékkel végezzük, kórházi betegeknél és akut esetben a kéréseket aznap teljesítjük, ambuláns betegeknél az előjegyzési idő megyei viszonylatban a legkevesebb - a vizsgálat típusától függően 1-2 hét. Ultrahanggal vizsgálható szervek: komplex hasi, pajzsmirigy, nyaki és egyéb lágy részek, emlők és axillák, here, csecsemőcsípő, csecsemő GÓR, nyaki nagy erek duplex (carotis) és végtagi vénák duplex vizsgálata. A jövőben tervezzük a váll- és térdízület ultrahangvizsgálatának bevezetését.- Az osztályon folynak emlővizsgálatok is?- Igen, a panaszos, beutalóval rendelkező betegek klinikai mammográfiás vizsgálatait végezzük, a fizikális vizsgálat után a szokásos mammográfiás felvételeket készítjük el - szükség esetén kiegészítve még speciális felvételekkel, valamint az emlők és axillák ultrahangvizsgálata következik - a beteg a leletet aznap megkapja. Lehetőség van arra is, hogy az ultrahanggal kimutatható elváltozásokból citológiai mintavétel történjen, ezt kéthetenként végzi nálunk dr. Vass László megyei patológus szakfőorvos, aki sokat segít a betegeknek ezzel a lehetőséggel, hisz nem kell messzire utazniuk a vizsgálathoz.- Mire hívná fel a betegek, vizsgálatra várók figyelmét?- Az osztályon az asszisztensek tartanak ügyeletet és sürgős esetben a röntgenszakorvos munkaidőn túl konzíliumra behívható. Az osztályon végzett vizsgálatokhoz az előirt jogszabályok alapján beutaló szükséges, az előjegyzést a kontrasztos és ultrahangos kérésekhez a betegek személyesen, vagy telefonon keresztül kérhetik.- Hogyan ítélik meg az osztály minőségi tevékenységét?- Kórházunk 2002 végén megkapta az ISO 9001-es minőségbiztosítási tanúsítványt, melyben a röntgenosztályt is elismerően véleményezték.- Miként jellemezné a munkahelyi légkört és a kapcsolat- rendszert?- Osztályunkon úgy érzem, jó a munkahelyi légkör, családias a hangulat, igyekszünk egymásnak segíteni a munkában. A kórházi osztályokkal, klinikus kollégákkal és háziorvosokkal jó a kapcsolat. Célunk az, hogy a kollégák minél előbb korrekt diagnózist kapjanak, hogy segítségünkkel a megfelelő kezelést elkezdhessék a betegeknél. S nem utolsósorban szeretnénk, ha a betegek és hozzátartozóik is elégedettek lennének munkánkkal és így hozzájárulnánk kis kórházunk jó hírnevének öregbítéséhez. ESLA Kisrajkók a legjobbak között A röntgenosztály dolgozói