Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-19 / 142. szám
Mikszáth-gyűjtemény tágasabb „dolgozószobában” Salgótarjánban, a megyei könyvtárban a napokban rendezett Balassi-emíéknap keretében adták át a költőről elnevezett 2004-es díjakat. Az egyik kitüntetett dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa, a veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatója, a Palócföld főszerkesztője volt. Az indoklásban - többek között - a nógrádi irodalmi hagyományok ápolásában szerzett érdemek hangsúlyozódtak, de megemlíttetett az a nagy értékű Mikszáth-gyűjtemény is, amelyet Praznovszky Mihály a közelmúltban adományozott a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárnak. Erről beszélgettünk az újdonsült Balassi-díjassal. Salgótarján- Nem ez volt az első eset, hogy szülővárosom - amelytől bárhol is dolgoztam, soha nem szakadtam el - valamelyik intézményét megleptem egy-egy ajándékcsomaggal. Két alkalommal a Madách Imre Gimnázium- ahol érettségiztem, s amelyet alma materemnek tartok - közössége számára ajándékoztam több száz könyvet, majd pedig a Nógrádi Történeti Múzeumnak- amelynek egy időben igazgatója voltam - mintegy 33 doboznyi anyagot, köztük dedikált köteteket, irodalmi évfordulók, közszereplések dokumentumait, levelezéseket, személyes iratokat, művészeti tárgyakat, kutatási jegyzeteket, például a vártörténeti kutatásaim céduláit. Ezeket még valamikor fel is kellene dolgoznom...- Milyen szándék áll e gesztusok hátterében?- Az a felismerés, sőt meggyőződés, hogy jobb helyen vannak ezek a könyvek, dokumentumok abban a megyében, amelynek múltjával, gazdag irodalomtörténeti emlékeivel szorosan összekapcsolódnak. A Veszprém megyei, nemesvámosi dolgozószobámból így egy jóval tágasabb „dolgozószobába”, a salgótarjáni könyvtár helyismereti gyűjteményébe kerülvén az olvasóközönséget, a kutatókat, az irodalombarátok helyi közösségét képesek szolgálni. Miután persze a könyvtáros kollégák - akiknek pluszmunkát okozok - feldolgozták, leltárba vették, katalogizálták az új „szerzeményeket”.- Nem nehéz megválni a hosz- szú évek során összegyűjtött kincsektől?- Számomra örömet okoz, hogy bárki hozzájuk férhet, kutathatja, hasznosíthatja az általam makacs szorgalommal, nem kis anyagi áldozatokkal felhalmozott irodalomtörténeti értékű kiadványokat. Miután viszonylag gyakran fordulok meg Salgótarjánban, a továbbiakban is használhatom én magam is e dokumentumokat munkám során. Bár - mint lenni szokott Praznovszky Mihály, a Palócföld főszerkesztője az általa a Balassi Bálint Megyei Könyvtárnak ajándékozott könyvek és Nagy Márta festménye „társaságában” fot& gyubiám tibor máris előfordult, hogy valamire éppen ezek közül lett volna sürgősen szükségem...- Mit tartalmaz konkrétan a könyvtárnak ajándékozott Mikszáth-gyűjtemény?- Ez a legjelentősebb, több millió forint eszmei értékű ajándékcsomag, amely mögött három évtized gyűjtőmunkája áll. Nehéz bármit is kiemelni a sok száz könyv, illetve dokumentum közül, hiszen csak a Mik- száth-művek 648-at számlálnak. Az első kiadások - amelyekből hetvennégy darabot tartalmaz a gyűjtemény - külön is megemlí- tendők. A „Különös házasság”- nak például mintegy húsz kiadása szerepel a listán. Fontosnak tartom az idegen nyelvű kiadásokat is, az úgynevezett világnyelveken kívül vannak - egyebek között - finn és litván fordítások is. Említhetem a Mik- száthtal foglalkozó műveket, színdarabokat, folyóiratokat, évkönyveket, naptárakat, a Mik- száth-emlékév dokumentumait, a Horpácsról szóló iratokat, bibliográfiákat, a Mikszáth-tanul- mányok fénymásolatait, sajtóki- vágatokat, levéltári cédulákat, fotókat, képeslapokat is. Volt a csomagban tizennégy videokazetta a megfilmesített Mikszáth- művekből, továbbá egy doboz mikrofilm és diafilm is. S mint különlegességről, feltétlenül szólnom kell három képzőművészeti alkotásról is, amelyet szintén a napokban adtam át. Kettőt - egy Mikszáth-portrét és egy mohorai utcarészletet - Réti Zoltán balassagyarmati festőművész készített. Az ugyancsak gyarmati alkotó, Nagy Márta festménye fiatal korában ábrázolja Mikszáthot és ezért is kuriózumnak számít.- Maradt még otthon valami a Mikszáth-gyűjteményből?- Természetesen, a szánlomra feltétlenül szükséges könyveken kívül például sok plakett, érem, néhány szobor és festmény is. Az adományozási folyamat tehát még nem zárult le... CSÖNGRÁDY BÉLA „Él, eleven a gondolat” „Az istenek máshol élnek. A fővárosban.” - tolmácsolta Oravecz Ágnes Csemniczky Zoltán szobrászművész 10 évvel ezelőtti kiállításmegnyitó szavait azon a napokban tartott bemutatón, melynek során a művész 2003-ban megjelent albumát ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Csach Gábor művészettörténész és Földi Péter festőművész. Balassagyarmat S valóban: e „ vízfejű” országban sokan érezhetik joggal úgy, hogy az érvényesülés egyedüli színtere a főváros és talán sehol nem sütik rá a „ provincializmus” bélyegét olyan könnyen bármilyen művészi törekvésre, megnyilvánulásra, gondolatra, mint épp a mi hazánkban. Csemniczky Zoltánról - ha albumát kézbe vesszük, kiállításait megtekintjük - kijelenthetjük, hogy „állja a sarat”, sikeresen vette fel a harcot a budapesti művészvilág sokszor talmi csillogásával. Csach Gábor, a volt képzőművészeti szabadiskolai tanítvány szellemes, ironikus megnyitóbeszédéből átsugárzott az, mennyire őszintén teszi hitét egykori mestere munkássága mellett. Csemniczky Zoltánt azoknak a kultúra- és látásmódformáló személyiségek sorába állította, akik évtizedek óta meghatározzák Balassagyarmat arculatát. (Csak mellékesen megjegyezve: ezt a kultúrateremtő, művészi és kiállításrendezői munkásságot a város Pro Urbe-díjjal honorálta.) A Hajdú József nyomdájában elkészített szép kivitelezésű album köszöntőjét a premieren is részt vevő Földi Péter festőművész írta, aki közös tárlataikról szólva úgy fogalmazott, miszerint: „összeért a lelkünk”, s kiemelte a szobrász műveinek egylényegű formai, etikai, gondolati igazságát. - Együtt rezdül tartalom és forma, tett és gondolat nem válik szét - jegyezte meg Földi Péter, aki hozzátette, hogy egy ilyen szellem hatásköre nem lehet provinciális. A szobrok lélekmércék, melyek a valóságot teszik láthatóvá. Csach Gábor az album elgondolkodtató előszavának a „végtelen szobrok” címet adta. Az 1976 óta Balassagyarmaton élő Csemniczky Zoltán 1988- ban új, figuratív drótszobraival rátalált saját, egyéni hangjára - írja a művészettörténész. Korábbi gipszszobrai vázát is egy- egy drótkompozíció alkotta. Az olcsó, de izgalmas anyag a művész keze nyomán ötvösművé magasztosul. Művészete nyitott kapukkal teli állandó kísérletek sora, az átlátszó és mégis zárt szobrokban a kozmosz és mikrokozmosz egyenlő hangsúlyt kap. E mélyen humanista művek a forma és gondolat között egyensúlyt teremtenek - állapítja meg bevezetőjében Csach Gábor. Csemniczky Zoltán szerint „csak az lesz remekmű, amely többszöri megfigyelés után is egyre több újdonsággal szolgál”. Valószínűleg e szép album, s a szobrok újra és újra megfigyelése valóban elindítja majd a szemlélőkben a szabad asszociációk sorát, egyre gazdagabbá téve ezáltal az emberi lelket. SZABÓ ANDREA Könyvborító ___________________JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES____________________ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ismerjük el, hogy a gyerekkornak is megvannak a maga örömei.” Szerencsés nyertesünk: Ludányiné Bella Szilvia Nógrádszakál, Rákóczi út 22. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb június 24-ig juttassák el szerkesztőségünkbe! KOPLALÁS Zj SZEKÉR ERNYŐJE HAZAFELE ! BECSES TULAJDON KONYHAI ESZKÖZ CAaS—M/Sip ( \xi T t i A SZÁNDÉKOZÓ í < A A Ö PIHE RÉSZE ! NÉMÁN ÁTAD ! A, A RABLÓ SZŐLŐFAJTA ,T o b 1 c A-ÁSIPS7.ILON Ay RÉGI ŰRMÉRTÉK k 6 ÉPPEN EZEN A HELYEN ZAMBIAI AUTÓK JELZÉSE ÁLLAT MÁSIK ÁLLATOT TOVAÖZ KETTŐNK KÖZÜL NEM ÉN HATÁROZÓRAG, A -NÉL PÁRJA ATOM ELTÉRŐ Tö- MEGSZÁMÚ VÁLTOZATA t SZÖVEGET RÖGZÍTŐ DUPLA ÉPÜLET A ZAVAR SZÍNE ) t V. [ ___ " T 2 % t' 4 A i ■'S A .-f t 4—, A VERSCSENGŐ TUDATOS ■ . . 1 K , ■ . 1 l A t yf 1 T T FALRÓL MÁLLIK CSODÁL KOZIK e ' i f V T l'DÖNTET LEN A SAKKBAN *ZV e fvA L ELLENFAL l f A Ka FÉLMAJOM ~L o T P PARÁZSLÓ A GRAMM JELE BŰNÜGYI REGÉNY-K oi F r <■ A ♦t r BÚZASZEM V h t A MAGA ELŐTT NYOM NYARALÓ o u ÁMBÁR SEMMIKOR h\J Q L A PARTI ♦ V' \ "V\-r TÁLTOS ►t, L o UGYAN MÁR ! FILMJELENET DIÓDA RÉGÉSZ IGÉJE ÉNEKLŐ SZÓCSKA _ r u MOND VALAMIT 3 A o 1 /— KÉZISZERSZÁM-t a X ■ A SZAGLÓSZERV FIBULA TELJESEN MEGEGYEZŐ X z t o A o <s KECSKE „MONDJA" M e K SAV ELEJE ! “S A ÚTTÖRŐ VÍZINÖVÉNY ATÖBBES SZÁM JELE ZOKOG *- s/ VÁGYAKOZIK ♦ P A CÍMERMADÁR A A A. RÁGCSÁLÓ OKOZZA OLASZ AUTÓJEL VERSIKE ... GF.ZE; ÉNEKES MADÁR % T ~T K \ x RÓMAI 49 ...FEHÉR X L AZ EGYIK EVANGÉLISTA KIS EDÉNY ► t ru A T i <L ...-MÓG; ZSÖRTÖLŐDIK d TÁRGY- RAG V PETTYES X L ° 4' RÁDIUSZ, R. ETTŐL AZ IDŐPONTTÓL 4 ÉPÍTŐANYAG PARKOLÓ JELE LEGELŐ. KASZÁLÓ------— v p c 4\ SZÉNHIDROGÉN A A A T A/ t KEDVES ŰRLÉNY ■ T ÓZD KÖZEPE ! VIGYÁZ RÁ EPERSZÍN i > % X SZOBÁ SÓI. ZAvJ R MICSODÁK? \A P TS ez X LEVEST FŰSZEREZ ORVOSI MŰSZER \ A K A BÁTORKODIK \r\A . z A IDŐS (O t X 4 LEVÉLTÁV- IRAT, RÖV VÉGEKEN VASAL! HL j. 1 ;V U V X K T SZEMKÁP RÁZTATÓ LITER, RÖV. h \A X Ü CSEPEGÉST SZÜNTET / t. A L X ....'Ä n t L _ ü—*» • PONTOSÍTÓ KÖTŐSZÓ % /\ X