Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-01 / 126. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2004. JÚNIUS 1., KEDD Hagyományainak ápolása nélkül elveszik a nemzet Immár második alkalommal rendeztek hagyományőrző na­pokat Kazáron. A népviseletéről híres falu a hét végi ren­dezvényre ünnepi ruhát öltött. Péntek délután Megnyitották a Palócország kiállítást az Aha Sámuel nevét viselő általá­nos iskolában, majd a kézművesházban nagy érdeklődés kí­sérte a Kabarok-kazárok a honfoglalás idejében és ma című előadást. Az esős időjárás nem kedvezett a táncházi prog­ramnak, de ez nem szegte kedvét a táncház sok résztvevőjé­nek, akik a Csávási és a Dűvő zenekar pergő ritmusú zené­jére szórakoztak. Kazár Szombaton a „palóc király”, Aba Sámuel nevét viselő általános iskola adott helyet a több mint két tucat palóc településről érkezett gyerekeknek és felnőtteknek.- Tantestületünk egyik kiemelt programja a hagyományőrzés - magyarázta Kapás Imre igazgató, miközben az udvaron vetélkedő gyermekcsoportokat figyeltük. - A népi kismesterségek, a népzene és a néptánc oktatása fontos része a tantervűnknek. Azt akarjuk, hogy gyermekeink megismerjék és tovább őrizzék történelmi múl­tunk tradícióit. A települési ön- kormányzat is sokat tett és tesz ennek érdekében az emlékhelyek létrehozásával, karbantartásával és működtetésével. Azt hiszem, nagyon is érhető iskolánk névvá­lasztása is, hiszen a Kazár hely­név kötődik a kabar vezérhez, akit Benedek Elek után „palóc ki­rályként” is emlegetünk. Az önkormányzat programjá­ban szereplő hagyományőrző program az idén az iskola által indított nagyszerű kezdeménye­zéssel bővült. Az általános isko­la pedagógusai tavaly szeptem­berben hirdették meg azt a palóc honismereti vetélkedőt, amelyre az országból és a határokon túl­ról is számosán jelentkeztek. Hónapról hónapra kellett bekül­deni az iskolának azokat a fel­adatlapokat, amelyek helyes ki­töltésével lehetett bejutni a nyil­vános vetélkedőre. A néprajzi és honismereti feladatok kidolgo­zásában, értékelésében kimagas­ló szerep jutott Rózsási Beáta igazgatóhelyettesnek. Az iskola folyosóján látható az a térkép, amelyen megjelölték, hogy honnan érkeztek résztvevők a versenyre. Többek között itt ol­vasható: Patak, Dejtár, Hugyag, Őrhalom, Ludányhalászi, Ka- rancsság, Ságújfalu, Karancsla- pujtő, Salgótarján, Hollókő, Mát­raverebély, Mátraszele, Doma- háza, Mátraterenye, Mátraszele, Vizslás, Mátranovák, Vanyarc, Püspökhatvan, Galgamácsa, Hé- vízgyörk, a szlovákiai Csáb, Ipoly- nyék, Losonc, Fülek, Ipolybalog. A vendégek közül a füleki Mo­csári Lajos Általános Iskola tanító­nőjét, Benkóné Horkai Tündét szólítottuk meg.- A mi iskolánk tavaly volt tíz­éves. A hagyományok ápolása ná­lunk is az első helyen szerepel. Azt akarjuk, hogy gyerekeink ne csak a könyvekből ismerjék meg a magyar néphagyományokat, hanem az emberektől, a ma még fellelhető tárgyakból - magyaráz­za a pedagógus. - Otthon kialakí­tottunk egy népművészeti szobát, ahová az idős emberektől kapott népi eszközöket, tárgyakat he­lyeztük el. Hetente egy alkalom­mal népművészeti és kézműves­foglalkozásokat tartunk, hogy a gyerekek megismerhessék a régi kismesterségeket. A füleki iskola pedagógusai­nak lelkesedését, szakmai szere- tetét bizonyítja az a videofilm is, amelyet saját erőből készítettek erről a tevékenységükről, hogy az utókor számára is. megőriz­zék. Néhányan a pedagógusok közül annyira kedvet kaptak a népművészeti tevékenységhez, hogy Motolla néven kézműves­kört alakítottak. Ebben segítsé­gükre sietett a Nógrád Megyei Palóc Népi Iparművészek Köre, amelynek tagjai pártfogolják a népi alkotómunkát. Miközben a kijelölt csapatok vetélkedtek, hogy ki tud többet a palócságról, a többiek a hagyomá­nyok házában ismerkedtek a mé­zeskalács-készítés, gipszöntés, az agyagozás, fafaragás, csuhézás, kosárfonás, üvegfestés, a szövés, fonás, hímzés fortélyaival. Itt találkoztunk Bakos Ferencnévá, akit mindenki csak Maris néninek titulált.- Tudják, aranyoskáim - mondta az érdeklődőknek - eze­ket a szőtteseket otthon már nem készítjük. Megváltozott a világ, a viselet. Pedig sokan szeretik a népviseletet, de csinálni már nem. Voltaképpen a polgármester asz- szonynak köszönhető, hogy ezek az eszközök itt vannak, mások­nak is megmutathatjuk. Kora délután a hagyományok­nak megfelelően a Kazárról el­származottakat fogadta a falu ve­zetése. A csodálatosan felújított és átalakított egykori magtár épüle­tébe alig fértek be azok, akik egy­koron kazáriak voltak, de már nem a faluban élnek. A mintegy száz elszármazott nemcsak a kör­nyező településekről, hanem az ország más tájairól is eljött erre a napra, hogy találkozzanak egy­mással, meghallgassák az önkor­mányzat vezetőinek tájékoztatá­sát szeretett falujuk mai életéről. Közülük kettőt kérdeztünk. Tarai Jenőné tanárnő, Kazár díszpolgára az itt töltött évekre emlékezése közben könnyeket morzsolt el a szemében.- Mondhatom, hogy Kazár az én falum - kezdte emlékezését. - Éppen ötven esztendeje, 1954- ben érkeztem Kazárra, ahol har­minchat évig tanítottam a magyar nyelvet és gyakorlati foglalkozást a gyerekeknek. Salgótarjániként egy évet tanítottam Kőbányán, s nagyon meglepődtek a megyei oktatási osztályon, amikor azt kértem, hogy hazajöhessek a fő­városból. Állást, lakást kaptam a családommal, s ez akkor is nagy szó volt. Sok szeretetet kaptam a gyerekektől, a szülőktől, amit a munkámmal háláltam meg. Nem szégyellem a múltamat. Tanár­ként úttörővezető is voltam és kollégáimmal sok-sok gyereknek szereztünk örömet a táboroztatá­sokkal. Nagyszerű kollégáim vol­tak, akikkel örömmel találkozom most is. Nyugdíjasként több mint másfél évtizede családi okok mi­att költöztünk Kisterenyére. Kérdésünkre, hogy milyen elis­meréseket kapott, csak a Szolgála­ti Emlékérmet említi. A falu 1997­ben díszpolgári címet adományo­zott neki. Erről csak annyit mond, hogy nem szeret az érdemeiről beszélni, de a szíve tele van öröm­mel. ­Balogh Béla tősgyökeres ka­zárt, de hosszú évtizedek óta Pé­csett él a családjával. A geológus végzettségű, nyugdíjas, szép szál férfi a középiskola után került a mecseki szénbányákhoz, majd uránbányászattal foglalkozott. Családot alapított és végleg a Du­nántúlon maradt. A szívének egy darabja azonban itthon maradt Kazáron, a dombos nógrádi tája­kon, s noha az ízes palóc kiejtést már feledi, szülőföldjét sohasem tagadja meg.- Szép, nagyon szép az a táj is, de Petőfit említem, amikor a Kár­pátokról és az alföldi rónaságról beszélt. Bennem ez a táj él és en­nek a muzsikája zenél, az itteni viseletét látom álmaimban. Kell erről mást mondani? Balogh Béla évente hazajár, hi­szen még élnek a szülei. Számára ezek a látogatások újabb erőt ad­nak az élet elviseléséhez. A mai pe­dig különös esemény, hiszen régi „játszótársakkal” is találkozhatott. Lám, Kazár nagyszerű példáját adja az emberi törődésnek, olyan példát, amire nagy szükség lenne minden településen. „Áldott szép pünkösdnek gyö­nyörű ideje...”. Vajon ki tudott a magyar lírában fenségesebben szólni a tavaszidőről, a termé­szet és ezzel együtt az ember megújulásáról, mint Gyarmathy Balassa Bálint? Épp ezért érthe­tünk egyet dr. Kerényi Ferenc irodalomtörténésszel, aki kö­szöntőszavaiban elmondta, hogy - így pünkösd táján - feje­delmibb ajándékkal nem is lep­hette volna meg a várost Réti Zoltán festőművész, mint a tele­pülés nevének előtagját adó Ba­lassi Bálinthoz kötődő akvarell- sorozatával. Balassagyarmat A 31 nagyméretű kép a reneszánsz poéta vitézi, szerelmes és istenes költé­szetéhez egyaránt kötődik. A kiállított alkotások nem tematikus sorrendben szerepelnek, Balassi sokrétű személyi­ségének más-más arculatát villantják fel. A tárlatnak otthont adó intézmény, a Madách Imre Városi Könyvtár igazga­tónője, Oroszlánné Mészáros Ágnes a bemutatón arról szólt, hogy a napok­ban 81. életévét betöltött művész a tár­lattal ajándékot nyújtott át városának, s nem is akármilyet. A reneszánsz han­gulatát megidéző zene és ének, mellyel Kanyó András, Kanyoné Réti Emőke és Csábi István örvendeztette meg a nagy­számú érdeklődőt, valamint a Varga Ré­ka által elmondott Balassi-vers méltó keretet adott a megnyitónak és Kerényi Ferenc szavainak.- 410 éve egy magyar katonatiszt köl­tő módjára haldokolt, hisz utolsó napja­iban még lefordította az 51. zsoltárt - je­gyezte meg az irodalomtörténész, aki hozzátette, hogy Balassi valószínűsít­hetően sosem járt ősei földjén, Gyarma­ton. Egyszerre tudunk sokat és keveset a költőről. Egyetlen autográf kéziratát sem ismerjük, 100 költeményének cik­lusba rendezése máig tudományos vita Fejedelmi ajándék a városnak tárgya. A metszet, melynek alapján áb­rázolták, szintén a múlt homályába vész. Minden, amit tudunk róla, vélet­lenszerű. Az elmúlt 50 évben lényeges Balassi-kutatás nem történt - hangzott el a megnyitóbeszédben. Kerényi Fe­renc Arany Jánost idézte: „a tudós job­ban tudja, a művész jobban érzi”. S va­lóban: Réti Zoltán kitölti műveivel az adatok hézagait, megpróbálja megfejte­ni az életművet. A tudomány utólag mindig igazolta a festőművészt: Ma- dách-illusztrációinak kozmikussága, Komjáthy Jenő belső konfliktusai mes­terien tükröződnek a Réti-akvarelleken. S persze mindig ott kísért a varázslatos nógrádi táj a háttérben... A könyvtár szimbolikus helyszínévé vált e szép munkáknak. A festmények alatti rövid idézetek a keresésre, a versek újraolva- sására invitálnak. Szellemi, intellektuá­lis kalandban van részünk Réti Zoltán­nak köszönhetően - tette hozzá Kerényi Ferenc, aki megjegyezte, hogy a művész által oly kedvelt műfaj, az ak- varell igen nagy jelentőségű a keleti kultúrákban is. A művek alkotója arról szólt, hogy Balassi a kor zenéjét és táncművészetét is egyesítette magában. A „szent anyag­ról”, az akvarellről - melynek időtállós- sága például Dürer 500 éves munkái esetében is bizonyítható - pedig ek­képp vélekedett Réti Zoltán: „finom pa­pír, finom festék és finom ecset kell hozzá, a festő már nem is számít”. No, persze csak mi tudjuk, hogy a mondat utolsó felének épp az ellenke­zője igaz. Mert vitathatatlan, hogy Réti Zoltán nagy művésze az akvarellnek. A festő külön szólt a „Bocsásd meg, Úris­ten” címet viselő képeiről: a kereszt előtt imádkozó és a kereszttől elfordu­ló, a végtelenbe tekintő költőről. Mind­két műről sugárzik a megbánás mélysé­ge. Réti Zoltán, aki nyolc évtizede él a „nagy szerelemben”, a nógrádi tájak bűvöletében, olyan művekhez készített sorozatokat, melyeknek alkotói szintén e tájon éltek. „ Szeretném, ha képeimen át a mi csodálatos nógrádi világunk szépséges, de sokszor fájdalmas múltja - Balassi Bálint kora és költészete - a mai nézőt, diákot és felnőttet egyaránt megérintené” - vallja a festő. S mi lehet ennél szebb kívánság 2004 tavaszán, Balassi Bálint születésé­nek négyszázötvenedik évében a Balassák ősi földjén...? SZABÓ ANDREA Molnár Katalin polgármester köszöntötte a „Palócország szépe verseny” résztvevőit a Harminckét település népviseletbe öltözött lányai közül választották ki a legszebbeket a A zsűrizés ideje alatt a kazári asszonykórus is fellépett fotók* oócs év* Réti Zoltán, Balassi-sorozat (akvarell) Réti Zoltán, Balassi-sorozat (akvarell) Réti Zoltán, Balassi-sorozat (akvarell)

Next

/
Oldalképek
Tartalom