Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)

2004-05-04 / 103. szám

2004. MÁJUS 4., KEDD SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Még két győzelem kell Kézilabda, NB I/B, férfiak - Mestermérleg A férfi kézilabda NB I/B Ke­leti csoportjában a 23. fordu­lóban a Háromkő KC 27-24- re kapott ki Tiszaföldváron. A mérkőzésről Molnár Fe­rencet, a tarjániak szakmai igazgatóját kérdeztük.- Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, állva hagyott az ellen­fél bennünket - kezdte Molnár Fe­renc. - Igaz, volt egypár érdekes ítélete a játékvezetőknek, amik egy kissé lejtősé tették a hazai pá­lyát. Ez az első félidőben volt jel­lemző, amikor Szabó Tamást nem tudták szabályosan szerelni, így le is hoztam a pályáról, ezzel a testi épségét próbáltam védeni. A második félidőben vissza ment, de ha helyzetbe került, is­mét szabálytalankodtak vele, de ezeket nem torolták meg a játék­vezetők. Sajnos, amikor 16-15-re felzárkóztunk, akkor nem tudtuk magunk javára fordítani a mérkő­zést, mert kétperces hátrányba kerültünk. Ezen idő alatt az ellen­felünk két gólt lőtt, igaz, egyszer még feljöttünk, de sajnos, elemi hibákat követünk el.- A körülmények nem a legide- álisabbak voltak a mérkőzés alatt.- Nem akarunk pálcát törni senki fölött, nyilván ez egy olyan mérkőzés volt, ahol a Tiszaföldvár mindent megtett a győzelemért. Most is csak dicsé­ret illeti a játékosokat, hogy fe­gyelmezetten tudtuk lejátszani ezt a találkozót a szurkolók te­remtette körülmények miatt.- Miként értékeli a játékosok teljesítményét?- Bal átlövő poszton Kertész Gábor gyengén kezdett, de a má­sodik félidőre magára talált. Az őt helyettesítő Hodosi Mihály hat perc játéklehetőséget kapott, nem sok mindent tudott hozzá tenni a játékhoz, a csapat telje­sítményéhez. Jobbátlövőben Varga Máté gyenge teljesítményt nyújtott, a belső védekezésünket Riba Róbert, Márton János ket­tős sem oldotta meg igazán. Fe­jes Endre és Nigrínyi Tibor lelke­sedésével tűnt ki. Jobb szélen Tasnádi Ákos egész jó játékot nyújtott az elején, de utána dön­tő ziccereket hibázott. Bal szélen Szabó Gábor kapott még játékle­hetőséget a második félidőben, a védekezést megoldotta, de táma­dó játékban nem tudtuk kihasz­nálni az adottságait.- Még három mérkőzés van hátra.- Igen, és ebből kettőt nyer­nünk kell. Minden erőnkkel és koncentráltságunkkal erre fo­gunk összpontosítani. MULICZA FERENC A hölgyek Városligete! Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál A Budapest Sportiroda május 9-én rendezi a 16. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivált a városligeti Felvonulási tér kör­nyékén. Egy teljes délutánon át ismét a nők, lányok, asszonyok, nagymamák és unokák játsszák a főszerepet. Két futó (3,7 és 6,5 km) és egy gyalogló (1,9 km) táv szerepel a programban, amelye­ken kizárólag hölgyek indulhat­nak, azonban a déltől este hat óráig tartó mozgásfesztivál már az erősebb nem számára is nyi­tott. így egyetlen hölgynek sem kell lemondania arról, hogy csa­ládjával, barátjával, férjével vagy éppen a nagypapával töltsön el egy kellemes vasárnap délutánt. A korábbi esztendők hagyomá­nyához hűen idén is színpadi programok, sportbemutatók és tucatnál is több szabadidős sport és játék kipróbálására nyí­lik lehetőség. A verseny alatt egészségtudatos kiállítás, ta­nácsadás és kóstolók várják a ki­látogatókat. Észrevételeit, kérdéseit, tudósításait már e-mailen is eljuttathatja hozzánk: nmedia.sport@axels.hu Béla Attila megmutatta Duatlon, sprinttávú országos bajnokság Két ranglistaversennyel melegítettek be a duatlonosok egyik leg­rangosabb idei versenyükre, a sprinttávú országos bajnokságra, melyet a távoli „Somogyország” szívében Kaszón rendeztek meg a múlt hét végén. Mind a ranglistaversenyeken, mind az ob-n szüle­tett néhány figyelemre méltó nógrádi eredmény is. nyök vágtak neki a korcsoportoktól függő távoknak. A már fent említett ranglista-helyszíne­ken a balassagyar­mati újoncok - Zó­lyomi Dávid, Feny­vesi Tamás, Bíró Bernadett és a még náluk is fiatalabb Szólói Bence vala­mint Rózsa Balázs - jeleskedtek, ám a gyermekmezőny­ben klubtársuk, Bé­la Attila 5. és azák­Ha Béla Attila így folytatja, még az olyan nagy elődök nyomába is lép­het, mint a képen neki gratuláló olimpikonunk, Molnár Erika, vagy a met lette álló Kuttor Csaba Karcagon és Káptalantótin, a két ranglistaversenyen még gyé­rebb érdeklődés és foghíjas kor­osztályok jellemezték a két futás közé iktatott kerékpározást, de a „világvégi” Kaszón már az ob rang­jának megfelelően népes mező­nél Műszer Roland 6. helyezése is figyelemre méltó. A salgótarjáni Papp Ildikó mindkétszer harmadik lett a felnőtt nők között, az újonc Varga Bence (6.), valamint serdülő Hatházi Péter (8.) káptalantóti eredménye is a jobbak közé tarto­zik és nem szabad elfelejtkezni a már szenior korban vitézkedő to­vábbi tarjániakról (Török Róbert, Papp Zoltán, Huszár László) sem. Persze a puding próbája az orszá­gos bajnokságon következett be, ahol a remekül felkészült Béla Atti­la és a csapatversenyben korosztá­lyának triója a győzelmi emelvény­re is fel tudott lépni. A kaszói országos bajnokság ki­emelkedőbb Nógrád megyei helye­zései Gyermek fiúk (2 km futás, 8 km kerékpározás, 1 km futás): 3. Béla Attila 25:11 perc, 8. Palotai Pé­ter 25:30 (mindketten Kiss Á. VDSE, Balassagyarmat). Ifjúsági fi­úk (5-20-2,5 km): 13. Műszer Ro­land (Kiss Á. VDSE, Bgy.) 59:29. Felnőtt nők (5-20-2,5 km): 5. Papp Ildikó (Petőfi DSE, Salgótarján) 1:05,58 óra. Szenior II: (5-20-2,5 km): 8. Papp Zoltán (Petőfi, St.) 1:08,15, 12. Huszár László (egyesületen kí­vüli, Salgótarján) 1:13,00. Csapat, gyermek korcsoport: 2. Kiss Á. VDSE, Balassagyarmat (Béla, Palo­tai, Szalai G.) 1:17,10 óra. _______________________gng R emekelt a Balassagyarmat Labdarúgó NB I/B - Mestermérleg A labdarúgó NB I/B 28. fordulójában a hat kulcsjátékosát nél­külöző Balassagyarmati SE 0-0-ás döntetlent ért a feljutásra egyik legnagyobb esélyes Kaposvár otthonában. A mérkőzés­ről Kis Károlyt, a BSE vezető edzőjét kérdeztük.- Nagyon rossz előjelekkel vár­tuk a mérkőzést, hiszen mindösz- sze tizennégy játékossal utaztunk el, melyből kettő kapus volt - kezdte Kis Károly. - Ráadásul Sza­bó II Csaba már a bemelegítésnél érezte, hogy nem teljesen egész­séges.- A nyolcadik percben le kellett cserélni- Igen, de azzal nem vállaltunk nagy kockázatot, hogy kezdőként szerepelt Szabó II Csaba, hiszen csak két mezőnyjátékos-cserém volt. A helyére beállt Szatmári Já­nosba belecsúsztak, őt Daru Ist­ván váltotta, aki a mérkőzés előtt belázasodott.- Ilyen helyzetben óriási siker a döntetlen, hiszen a Kaposvár a szombati meccsig tavasszal nyolc mérkőzést megnyert, egy döntet­lent ért el és egyszer kikapott.- Úgy terveztük, hogy három támadóval játszunk, de a kény­szerű csere miatt át kellett alakíta­ni a hadrendet, de ez nem okozott zavart. A hazaiak óriási lendület­tel kezdtek, Szabó I Csaba remek­lésének köszönhetően azonban átvészeltük ezt az időszakot. Ez­után kiegyenlített lett a játék, a mezőnyben egyenrangúak vol­tunk. Minden elismerésem a fiú­ké, nagyszerűen hajtottak, fegyel­mezetten védekeztek és volt két- három kontra támadásunk is. Az nagyon jóleső érzés volt, hogy a hazai vezetők és a szurkolók is el­ismerték, hogy rászolgáltunk az egy pontra és ezt nem bunkerjá­tékkal, hanem szervezett játékkal értükéi.- Kik nyújtottak kiemelkedő tel­jesítményt?- Az előbb említett Szabó 1 Csa­ba mellett Forgó Péter ezúttal is nagyszerűen szervezett, továbbá PaLaticzky Szabolcs, Schuchmann Attila, Rubint Richárd és Mohácsi László is remekül játszott, de a többiekre sem lehetett panasz.- Szombaton a 15. helyen álló Szolnok csapatát fogadjátok.- A mezőny kiegyensúlyozott­ságát jelzi, hogy miden pontnak értéke van, nekünk nagyon oda kell figyelnünk a hátra lévő fordu­lókban. Nehéz dolgunk lesz, mert újabb sérültjeink vannak. Termé­szetesen a Szolnok ellen szeret­nénk jó eredményt elérni, de eh­hez hasonló teljesítmény kell, mint Kaposváron volt. BALOGH TIBOR SPORTTURMIX NISTELROOY MARAD Rodger Linse határozottan cá­folta, hogy Ruud van Nistelrooy Spanyolországban folytatja pá­lyafutását: a menedzser leszö­gezte, hogy a holland labdarúgó kitölti 2008-ig szóló szerződését a Manchester Unitednél.- Nem tárgyaltunk sem a Real Madridal, sem a Barcelonával Ruud esetleges szerződtetéséről- nyilatkozta Linse, a Sunday Mirror című lapnak. - Már kissé unom és nem győzöm hangsú­lyozni: Nistelrooy nem megy se­hová. A múlt héten számos írás jelent meg arról, hogy a csatá­rért a Real Madrid és az FC Bar­celona verseng, mindkét klub 30 millió fontot áldozna a szer­ződésre. A Marca egyenesen azt állította, hogy a fővárosi elitklub már megegyezett a támadóval és ügynökével. Ferran Soriam, az FC Barcelona gazdasági alelnö- ke pedig elmondta, hogy az FC Barcelona ki tudná vásárolni a sztárt jelenlegi szerződéséből, amelyet nemrég hosszabbítot­tak meg Manchesterben. Az an­gol klub viszont azt állította: nem lesz csapatváltás.- Sokadik alkalommal kell ki­jelentenünk: Ruud nem eladó! Ennél többet nem tehetünk - mondta a Manchester United szóvivője.- Januárban meghosszabbí­tottuk szerződését, s az elmúlt napokban a játékos többször is kijelentette, hogy maradni akar. MANDULÁÉK NYERTEK A kiemelésnek megfelelően a Mandula Petra, Barbara Schett kettős nyerte meg a 110 ezer dol­lár összdíjazású Tippmix Buda­pest Grand Prix női tenisztorna páros versenyét, mivel a döntő­ben 1 óra 5 perc alatt 6:3, 6:2 arányban legyőzték a Németh Vi­rág, Szávay Agnes duót. Mandula Petra így megvédte páros bajnoki címét, igaz tavaly az ukrán Jelena Tatarkova játszott az oldalán. A magyar-osztrák kettős sikeréért 5500 dolláron osztozott.- Jól ment a játék, remekül ki­egészítettük egymást Barbarával- mondta a meccs után Mandu­la, hozzátéve, nem sok ideje lesz pihenni, hiszen a nem hiva­talos salakvilágbajnokságig a Roland Garrosig (május 24- június 7) még két tornán is in- dulni fog. _________________■ T ippeljen csapataink 19. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sor­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Balassagyarmat - Szolnok labdarúgás NB 1B 2. Baktalórántháza - SBTC labdarúgás NB II 3. Karancsberény - Palotás labdarúgás megyei 1. osztály 4. Mátranovák - Nagybátony 5. Zagyvaróna - Baglyasalja 6. Háromkő KC - Debrecen kézilabda NB l/B Név: Lakcím: ........................................................................................ A tippszelvény beérkezési határideje 2004. május 7., péntek 12 óra. Találgató eredmények Kaposvár - Balassagyarmat Sátoraljaújhely - SBTC (H)x 0-32 Bp. Láng SK - Magyargéc Hasznos - Érsekvadkert 1-01 0-2 2 Palotás - Kisbágyon 1-1 X Tiszaföldvár - Háromkő KC 27-24 1 Telitalálatos szelvény nem volt. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 18. fogadási heti TOTÓ és Góltotó nyeremé­nyei a jövedelemadó levonása után a következők: TOTÓ 13 plusz egy találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 2 da­rab, nyereményük egyenként 1 276 419 forint. 11 találatos szelvény 39 da­rab, nyereményük egyenként 65 457 forint. 10 találatos szelvény 563 da­rab, nyereményük egyenként 7557 forint. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 23 758 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Simon József salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 5 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRADJ* hírlap Sor­szám i X 2 1. csapat 2. csapat 1. Bayern München Bremen Német1' 2. Hamburg VfB Stuttaart 3. Hannover Frankfurt 4. Hertha BSC Dortmund 5. Kaiserslautern Wolfsbura 6. Leverkusen 1. FC Köln 7. Mönchengladbach Schalke 8. Bochum Freiburg 9. Rostock 1860 München 10. Brescia Lazio Olasz a 11. Internazionale Parma 12. Juventus Sampdoria 13. Roma Perugia +1 mérkőzés 14. Reggina Milan PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Ancona - Empoli 2. Bologna - Lecce 3. Modena - Siena 4. Udinese - Chievo Olasz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 1 016 17 | lndexszám 1 64 db Név:. Cím:

Next

/
Oldalképek
Tartalom