Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-03 / 102. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap M E G Y El KÖRKÉP 2004. MÁJUS 3., HÉTFŐ Történelem Fő utca Salgótarján Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország! - énekelte április 30-án, pénteken esete Beregszászi Olgával a városi sportcsarnok közönsége az egykoron tiltott dalt, a Történelem Fő utca salgótarjáni állomásán. Az uniós csatlakozás előestéjén, megtelt Salgótarján sportcsarnoka a csaknem ötórás rendezvényén idejére. Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője, mint házigazda köszöntötte a vendégeket, s az uniós csatlakozás kapcsán elmondta: holnap mindazt magunkkal visszük, amit fontosnak tartunk, s megemlítette Hollókőt, a Dűvő együttesest, a szuhai pálinkát, Ipolytamócot. idején a felvételünket kértük - fogalmazta meg Kövér László, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke. Hozzátette: az EU nem tehet arról, hogy mi magyarok és a lengyelek, a csehek, a szlovákok kissé szorongva várják a csatlakozás pillanatát. Az választmányi elnök beszédében kitért a magyar gazdák helyzetére: a kormány azokat a gazdákat nem támogatja, akik 1945 után eltartották az országot. Beszélt továbbá arról az adósságcsapdáról, melyből mint elmondta, 11 év alatt nem sikerült kimásznia hazánknak.- Meg kell nyernünk azoknak a támogatását, akik nélkül legközelebb is sokan lehetünk, de nem elegen - emelte ki Kövér László az európai parlamenti választás kapcsán.- Június 13. arról is szól, hogy szavazatunkkal világos bizoKövér László beszédét mondja FOTÓ: OY. T.- Ha azonban továbbra is visz- szük magunkkal a szocialistákat nem nyerhetünk az EU-s belépéssel - hangsúlyozta Becsó Zsolt. A felszólalók között volt Kiss Antal, a Fidesz elnöki tanácsadója, aki kiemelve a rendezvénysorozat jelentőségét elmondta: a Történelem Fő utcáján nincs jobb- és baloldal, a 15 milliós magyarságnak egyszerre kell járnia azon. A fellépők közül Sasvári Sándor a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperából énekelt egy részletet, Maczkó Mária Mária- dalokat adott elő, Gergely Éva pedig Karádi Katalin dalaival kápráztatta el a közönséget.- Az Európai Unió ma már nem pontosan az, amibe annak nyítványt állítsunk ki a kormány munkáját értékelve - szögezte le a politikus. A konferanszié Rákay Philip, a Hír Televízió munkatársa volt, fellépett még énekkel Szabó Csilla, a Sajtóklubot pedig Bencsik András, a Magyar Demokrata fő- szerkesztője, Szentmihályi Szabó Péter publicista és Tóth Gy. László képviselték. A felszólalók között volt Mikola István, az Orbán-kor- mány egészségügyi miszisztere, Szijjártó Péter, a Fidelitas választmányának elnöke, Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos és Kárpáti György olimpiai bajnok, akit méltán tartanak a nemzet sportolójának. SZE Koccintás a határon - Európa-majális Balassagyarmat Április 30-án nagyszabású konferenciával vette kezdetét az uniós csatlakozást ünneplő háromnapos rendezvénysorozat. A városháza dísztermében került sor az „Együtt tovább Európában” elnevezésű magyar-szlovák regionális konferenciára. Az első előadó Lombos István polgármester, az Ipoly-táj Területfejlesztési Társulás elnöke volt. A társulásnak mintegy 30 önkormányzat a tagja. A regionális területfejlesztési társulás és az ipolysági regionális társulás összekötheti az Ipoly menti területeket a határon átnyúló pályázatok segítségével. Megoldás születhet a szennyvízcsatorna-hálózat, a hulladékügy, s a munkaerőmozgás terén. A polgármester kiemelte, hogy közös projektek révén a már meglévő kulturális és sportkapcsolatok is tovább építhetők. A kultúra területén az Ipoly Eurorégió tevékenysége példaértékű - tette hozzá Lombos István. Zatykó Ferenc, Csáb polgármestere, a Csábi-patak Völgye Kistérségi Társulás elnöke a régiójába tartozó 11 községről s e községek a Belső-Cserhát Területfejlesztési Társulással való együttműködéséről szólt. Közös pályázatokkal élnek a kultúra, sport, egészségügy és hulladékgazdálkodás kapcsán. Fazekas János, a Belső-Cserhát Területfejlesztési Társulás titkára az 1999-ben lendületes fejlődésnek indult vidékfejlesztési programokról, a 2002-ben létrejött civil szervezetek szövetségéről beszélt. Leszögezte, hogy a szlovák-magyar együttműködést az alsó szintekről, az emberek közötti kapcsolatok szintjéről célszerű megközelíteni. Jámbor László, Apátújfalu polgármestere, a besztercebányai kerület régiófejlesztési bizottságának elnöke kifejtette, hogy a 30-35 százalékos munkanélküliséggel küszködő régiója akkor lesz gazdag, ha a szomszédos Balassagyarmat is fejlődik. A nagykürtösi járás infrastruktúrája, útviszonyai igen kedvezőtlenek. Besztercebányának azonban partnernek kell lennie a sikeres projektek kivitelezésében. Az apátújfalui székhelyű Ipoly menti községek társulása sokat remél az újjáépülő Ipoly-hidaktól - jegyezte meg Jámbor László. Urbán Árpád országgyűlési képviselő a vasúti közlekedés fontosságát, az Ipolyság-Losonc vonal szükségességét emelte ki. A honatya leszögezte, hogy nem szabad különbséget tenni a szlovák és magyar vezetésű falvak között. Cseri Gábor, a szlováki mezőgazdasági minisztérium szakelőadója az ágazatba áramló 18 milliárd koronáról tett említést, mely nagy segítséget nyújt a régiónak az aszályos év után. Csikány István, a balassagyarmati Fleurim- port Kft. ügyvezető igazgatója határon átnyúló vállalkozásáról, dunaszerdahelyi, kassai, csehországi összeköttetéseiről számolt be. Cége kapcsolatrendszere a Csallóköztől a Szepességig terjed ki. Tatár-Kis Sándomé dr, Balassagyarmat város jegyzője hangsúlyozta, hogy a kistérségi reform elképzelhetetlen a közigazgatási reform nélkül. A kistérségek reneszánszával kiteljesedhet az együttműködés. Látkóczki Bálint térségfejlesztési megbízott a balassagyarmati kistérség természetes vonzáskörzetébe tartozó 28 település és a nagykürtösi járás képviselőinek együttműködésére, a többcélú .kistérségi társulásokra fektette a hangsúlyt korreferátumában. A konferencia a határon átnyúló együttműködést megcélzó zárónyilatkozat elfogadásával ért véget. Éjfélkor a határátkelőhelyen a balassagyarmati rézfúvós kvintett először a szlovák himnuszt játszotta el. A városi kórus a magyar himnuszt adta elő, ezután Lombos István, Balassagyarmat polgármestere, s Margita Durkovicova, Szlovákgyarmat első embere együtt köszöntötték az egybegyűlteket az uniós csatlakozás pillanataiban. A szlovákiai fehér-hegyi tűzijátékban gyönyörködhettek az immár uniós tagokká vált magyar és szlovák polgárok. SZABÓ ANDREA A balassagyarmati határátkelőn a rossz időjárás ellenére is sokan összegyűltek Szécsényben a tűztoronyból trombitaszó köszöntötte az újdonsült európai uniós várost, majd kulturális műsor következett a szabadtéri színpadon - közel a Kubinyi Ferenc Múzeumhoz, mely egész nap díjtalanul látogatható volt. Zászlófelvonás és cseh nap Az Európa-zászló ünnepélyes felvonásával kezdődött pénteken Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár előtt az „Együtt Európában” című cseh nap. A könyvtár délelőtt 10 órától egészen éjfélig várta színvonalas programokkal a látogatókat: kicsik és nagyok egyaránt megtalálták az érdeklődésüknek megfelelőt. A gyerekek Csehország mesés világával ismerkedtek, a felnőttek cseh irodalmi adaptációs filmeket nézhettek vüághírű cseh rendezők alkotásaiból. A könyvesházban a cseh irodalomból láthattak ízelítőt, felolvasóest, filmankét, utazási irodák ajánlatai, s az esti internetezési lehetőség kínált változatos szórakozást az idelátogatóknak, fotó: rt Májusfa, főzőverseny, fellépők Nagylóc A település önkormányzata az Európai Unióhoz való csatlakozás megünneplésére falunapot rendezett kétnapos programmal, április 30-án és május 1-jén. Pénteken a helyi iskolások Ki mit tud?-on vehettek részt, ahol az Európai Unió tagországaiból vetélkedhettek, valamint ezen a napon köszöntötték az óvodások és az iskolások az édesanyákat is. Április utolsó napján - a régi szokásokhoz híven - májusfát állítottak a sportcsarnok mellett. Az uniós tagság ünnepén, szombaton, egyéb programok mellett főzőversenynyel, a Főnbe tánccsoport műsorával, a Csábi dalárda fellépésével és az Iglice néptáncegyüttes táncaival szórakoztatták a közönséget. TÉRKÉP AZ EMLÉKMŰVÖN. Sóshartyánban Tóth Gabriella polgármester és dr. Surján László országgyűlési képviselő leplezte le az Európai Unió tiszteletére állított emlékművet, mely Európa térképét ábrázolja. A kis településen majd hétszázan ünnepelték az uniós csatlakozást május elsején. ________fotó: csörgő b. É jfél után néhány perccel már személyi igazolvánnyal lehetett átlépni a határt FOTÓ: RT