Nógrád Megyei Hírlap, 2004. május (15. évfolyam, 102-125. szám)
2004-05-27 / 123. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap i-p őrt tükör 2004. MÁJUS 27., CSÜTÖRTÖK Szupergyors Sárkány Remekül szerepelt az elmúlt hét végén, a horvátországi Rijekában rendezett Alpok-Adria Kupa gyorsasági motorversenyen a balassagyarmati Sárkány Dezső: a népes Superstock kategóriában a kilencedik helyen ért célba. Tavaly és tavalyelőtt is részt vett a sorozat egyes állomásain a VAZ-Gáz SE harmincesztendős motorosa, ám a támogatói háttere csak ez évre állt úgy össze, hogy az összes Alpok-Adria Kupa futamon rajthoz állhasson. Sárkány Dezső az Opel Gyarmat Autóház, a Lage-Trans és a balatonfüredi Fazekas Insped támogatását élvezve mind a nyolc kö- zép-kelet-európai erőpróbán nyeregbe pattan, közülük öt a magyar bajnoki sorozatnak is része lesz. A motor egész éves felkészítését, illetve szervizelését Sztrés Zoltán és Kiss Arnold vállalta fel. A Hungaro- ringen, a nyitófutamon gumi- és futóműproblémákkal küszködve a 19. helyre hozta be a Suzuki GSX-R 1000-est, majd Horvátországban folytatódott a sorozat. A rijekai pálya „fekszik” az Ipoly-parti fiatalembernek: tavaly hetedikként zárt, idén pedig az ötvennégy motort felvonultató mezőnyben tizenegyedik helyről rajtolva kilencedikként intette le a kockás zászló úgy, hogy mindösz- sze három ezredmásodperc választotta el a nyolcadik helyezettől. Folytatás a jövő hét végén, ugyancsak Rijekában. A. Á. Brazil győzelem Katalóniában A világbajnok brazil labdarúgóválogatott barátságos mérkőzésen 5-2-re legyőzte Katalónia legjobbjait Barcelonában. A Camp Nou- stadionban, 75 ezer néző előtt lebonyolított találkozón Ronaldo a szünetbeli lecseréléséig kétszer is betalált. Érdekes, hogy a két gárda harmadik összecsapásán csupán először diadalmaskodott a dél- amerikai együttes: a korábbi két meccsen - mindkétszer 1934-ben - egy döntetlen és egy katalán siker született. Eredmény: Katalónia - Brazília 2-5 (0-2). Ól: Gerard (75.), Sergio Garcia (90.), ill. Ronaldo (16., 37.), Oliveira (52.), Baptista (65., 92.). Bajnokot vert a Balassagyarmat Labdarúgó NB I/B, 34. forduló Budapest Honvéd Balassagyarmati SE 0-1 (0-0) Bozsik-stadion, 3500 néző, vezette: Hanacsek (Kovács P., Horváth II. G.). Budapest Honvéd: Molnár L. - Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács Z. - Dobos (Horky, 55.), Vadócz (Facsku, 88.), Drobnjak, Vén - Borgulya (Bojtor, 59.), Horváth P. Vezető edző: Gálhidi György. Balassagyarmati SE: Kovács A. - Palaticzky, Rubint, Lenkey, Zolnányszki - Ivitz, Mohácsi, Csatlós, Szilágyi, Forgó - Szabados (Baranyi, 69.). Vezető edző: Kis Károly. Ól: Szabados (47.). Sárga lap: Vadócz (38.), Budovinszky (76.), ill. Forgó (71.). Jók: Vén, Horváth P, Vadócz, Vámosi, ill. az egész vendégcsapat. 47. perc: Mohácsi indította a vendégtérfél közepén Szabadost, aki teljesen egyedül rávezette a labdát Molnár Leventére, kicselezte a kapust és tíz méterről az üres kapu közepébe gurította a labdát. 0-1. Kiváló idényt zárt a Bp. Honvéd. A bajnoki cím mellett övék lett a legtöbb győzelem, a legtöbb rúgott gól, a legkevesebb vereség és a legkevesebb kapott gól. Tehát fiesztára készült a Bozsik-stadion közönsége. Nem kezdődött túlságosan nagy iramban a találkozó. A hazaiak láthatóan már az ünneplésre koncentráltak, ennek ellenére többször is helyzetbe tudtak kerülni. A legnagyobb Horváth Péteré volt, aki a 24. percben hat méterről a vendégek kapusába lőtt. A Balassagyarmat azonban ünneprontó akart lenni, igaz, az első félidőben még ők sem tudtak gólt elérni. A második félidő elején mintha az öltözőben maradt volna a Honvéd, és két perc elteltével Szabados Attila megszerezte a vendégek vezető gólját. A hazaiak ettől mintha felébredtek volna. Vámosi fejesét védte bravúrral Kovács A., majd visszaaludtak. Az 59. percben először léphetett pályára a Honvéd felnőttcsapatában a fiatal Bojtor László. Az utolsó húsz percre kicsit aktívabb lett a Honvéd, de továbbra is csak helyzetekig jutottak és nem tudtak kiegyenlíteni. A 88. percben még egy újoncot avatott Gálhidi György, amikor is Facskó Balázst küldte pályára. Összességében a vendégek lelkesek voltak, pörögtek, minden labdára odaértek, míg a hazaiak mintha csak testben lettek volna a pályán. Ennek tükrében teljesen megérdemelt a' Balassagyarmat győzelme, amellyel megfosztotta hazai veretlenségétől a Honvédőt. A szurkolókat azonban ez sem zavarta és a lefújás pillanatában el- özönlötték a pályát. A játékosok, miután megszabadítottak őket minden öltözéküktől, az öltözőben pezsgőztek, majd hiányos öltözetben visszatértek a pályára, ahol átvehették dr. Szieben Lászlótól, a Magyar Labdarúgó liga elnökétől az aranyérmeket és a bajnoki serleget. Gálhidi György: - Gratulálok csapatomnak az egész éves teljesítményhez és köszönöm közvetlen segítőm, Sisa Tibor kitűnő szakmai munkáját. Kis Károly: - Óriási bravúrral zártuk a szezont. Remélem, lesz őszi folytatás. További eredmények: Budapesti Vasas - Nyíregyháza Spartacus FC 0-0, Kecskeméti TE - Szolnoki MÁV FC 0-0, Autó Trader- Tatabánya FC - NABI Kaposvári Rákóczi FC 2-2 (1-1), Dunaka- nyar-Vác - DVTK 1910 1-0 (0-0), FC Szeged - Dunaújváros FC 1-3 (1-1), Dabas FC - BKV Előre 0-1 (0-0), Bodajk FC - Rákospalotai EAC 1-0 (1-0), Pápai Termál PELC - Hévíz FC 2-2 (1-1). A bajnokság végeredménye 1. Bp. Honvéd 34 23 6 5 75-24 75 2. Bp. Vasas 34 18 8 8 57-36 62 3. Kaposvár 34 18 7 9 54-33 61 4. DVTK 34 17 6 11 5444 57 5. Nyíregyháza 34 16 8 10 40-36 56 6.REAC 34 14 10 10 46-38 52 7. BKV Bőre 34 15 6 13 40-36 51 8. B.-gyarmat 34 12 12 10 38-35 48 9. Tatabánya 34 13 7 14 4643 46 10. Pápa 34 12 10 12 48-55 46 11. Bodajk 34 14 3 17 50-50 45 12. Kecskemét 34 10 12 12 33-33 42 13. D-Vác 34 10 8 16 39-54 38 14. Szeged 34 12 2 20 45-66 38 15. Szolnok 34 10 7 17 4244 37 16. D.-újváros 34 9 10 15 40-52 37 17. Dabas 34 8 9 17 37-61 33 18. Hévíz 34 5 9 20 34-78 24 ■ A Balassagyarmat (fehér mezben) nagy bravúrt hajtott végre a bajnok otthonában Melyik csomagunk passzol az igényeihez? yik kényelmes és kímélő? Már biztosan Ön is a család idei nyaralását tervezgeti. Foglaljon szállást, hajó-, vagy akár repülőjegyet az interneten keresztül, mert mindezt nemcsak gyorsan és egyszerűen elintézheti, hanem még a hosszas telefonálgatás költségeit is megtakarítja. Ráadásul az Invitel csomagjával most akár már havi bruttó 2222 Ft-ért 15 órán át telefondíj-mentesen intemetezhet, így a világháló számos egyéb előnyét is kedvére igénybe veheti! invitel További ajánlatainkért hívja az ingyenes 1288-as számot, keresse fel ügyfélszolgálatunkat, vagy látogasson el a honlapunkra. Összeköt minket Info-vonal: 3 J «5**- SUZUKI A Magyar Suzuki Rt. esztergomi gyárába keres Gyártósori összeszerelőket 2 és 3 műszakos munkarendbe Elvárások: • minimum 8 általános iskolai végzettség, • felvételi teszt sikeres teljesítése, • jó fizikai állóképesség, • megbízhatóság, • egészségügyi alkalmasság, • alkalmasság állandó, fokozott figyelmet igénylő szalagmunkára. Ajánlatunk: • hosszútávra szóló foglalkoztatás, állandó munkahely a Magyar Suzuki Rt. alkalmazásában, • vonzóan kialakított bérrendszer, • kedvezményes étkeztetés, • egyéb szociális juttatások (üdülési támogatás, autóvásárlási kedvezmény, gyermek beiskolázási támogatás, házasságkötési, gyermekszületési támogatás, temetkezési • segély, ingyenes angol tanfolyam, stb.), • teljesítménytől függő előmeneteli lehetőség. Az álláskeresőknek és az érdeklődőknek az alábbi helyszíneken és időpontokban tartunk tájékoztatókat: Régi Vármegyeháza Balassagyarmat. Köztársaság tér 6. 2004. május 28. 9.00 óra, 2004. május 28.13.30 óra. Civil Szervezetek Háza Rétság. Templom út 8. 2004. június 02. 9.00 óra 2004. június 02.13J0. Művelődési Központ Szécsénv. Adv E. út 12. 2004. június 03.9.00 óra, 2004. június 03.13.30 óra. Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Városi Kirendeltsége Salgótarján. Fürdő út 3. 2004. június ll. 10.00 óra. Sárkány Dezső (középen) rijekai pontjaihoz újabbakat gyűjthet jövő hét végén _____________________ ________________FOTÓi SPORmOTOR.HU