Nógrád Megyei Hírlap, 2004. április (15. évfolyam, 77-101. szám)

2004-04-28 / 99. szám

2. OLDAL - NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP 2004. ÁPRILIS 28., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Eötvös Cirkusz - az unión innen és túl Határátlépés személyivel Salgótarjánban vendégszerepei a világhírű cirkusz Eötvös Tibor igazgató invitálja a közönséget NMHHN FORMÁCIÓ A világhírű Eötvös Cirkusz a napokban Nógrád megyében vendégeskedik. Voltak már Balassagyarmaton, Szécsény- ben és most Salgótarjánba ér­keztek. Április 29-én 18 óra­kor tartják az első előadást a Tóstrandon.- Húsvétkor kezdtük el 2004. évi turnénkat, mely november közepéig tart - mondta Eötvös Ti­bor igazgató, a Jászai-díjas mű­vész, Eötvös Gábor fia. - Idei mű­sorunkban kifejezetten csak ha­zai művészeket mutatunk be, mi­vel elsődleges szempontnak te­kintem a telített nemzetközi piac adta nehéz helyzetet. Társula­tunk kétórás műsora felejthetet­len élményt nyújt minden kor­osztálynak. Cirkuszi dinasztiánk 200 éves. Elismerését az is tanúsítja, hogy cirkuszunk a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Minisztériuma, vala­mint az UNICEF által is támoga­tott. Köszönettel tartozunk a he­lyi médiának is, amely révén az emberekhez eljut a hír, hogy az Eötvös Cirkusz Nógrádban ven­dégszerepei.- Hányszor jártak már Salgó­tarjánban?- Ez a 12. évadunk. Általában két-három évenként jövünk a nógrádi megyeszékhelyre. Java­részt mindig más helyszínen ver­jük föl a sátrat, s így idén a Tó- strandnál tesszük ezt. Remélem, hogy a kedves közönség ide is ki­látogat.- Milyen műsorral készültek ?- Ugyanazzal a műsorral még soha nem jöttünk vissza. Most is teljes egészében új a műsor, mely stílusában is eltér az eddigi revüsítettől, modemtől vagy ha­gyományostól. A hagyományost a modernnel most úgy ötvöztük, hogy nagyon sok interaktív ele­met tettünk be. Hirdetjük is, hogy „nálunk ön a sztár”, ugyan­is a közönséget úgy vonjuk be néha, hogy ők észre sem veszik. Ezért van az, hogy „szórakozva szórakoztatunk”. Ez már leg­alább egy hétéves kezdeménye­zésem. Én hiszek abban, hogy Magyarország vidéki városaiban is fantasztikus tehetségek van­nak. Idei példánk is ezt ragyogó­an mutatja, hiszen két produkci­ót is bemutatunk vidéki városok­ból. Az egyiket Szolnokról, mely műsorban közreműködik a BMX Free Style 2003. évi országos verseny győztese, Koncsecskó Tamás. Az ő tudása cirkuszra van adoptálva. Fantasztikus, hogy miket produkál. Az ország minden részéről jönnek utána, a BMX-esek, hogy jó tanáccsal lás­sa el őket. A másik vidéki pro­dukció egy break tánc és elektric boogie bemutató. Közreműkö­dik a háromfős Trió Fantastocó, akik már több külföldi cirkusz­nál is sikert, sikerre halmoztak. Ezek újdonságok azért is, mert manapság a cirkuszok nem mer­nek vidékiekkel „próbálkozni”, újítani. A műsorból az állatok sem hi­ányoznak. Váradi Diana és Misi egy kutyarevüvel lépnek a po­rondra. Hegedűs Róbert, a híres állatidomító Richter család le­származottja az Eötvös Cirkusz­ban két tevével és két pónival lép a közönség elé. A legfrissebb magyar kitünte­tett művész, Sallai Tibor szintén egy nagy dinasztia „sarja”. Ez év március 15-én a magyar cirkuszi művészek részére adható legma­gasabb, a Hortobágyi Károly díj­ban részesült. A műsor folyamán többször is megjelenik egyéni, „interaktívos” pantomimes stílu­sával. Sallai Tibor képviseli a hu­mort, mely az Eötvös Cirkusz éle­tében nagyon „kényes” dolog. Édesapám, cirkuszunk alapítója, Eötvös Gábor világhírű zenebo­hóc volt. Ez évi műsorunkat em­lékére ajánljuk. Sajnos, már nincs sorainkban^ de mégis örökké ve­lünk lesz. O azt szokta mondani, hogy számára a számtalan magas kitüntetés mellett a közönség tap­sa a legnagyobb elismerés. Ez kö­telez engem arra, hogy mindent megtegyek azért, hogy a kedves közönség ne csalódjon az Eötvös cirkuszban és a magyar cirkusz- művészetben. Folytatva a fellépő művészek sorát, elmondhatom, hogy csupa fiatallal vagyunk körbevéve. Zsonglőrünk, Váradi Nándor is mindössze 16 éves. Ötvenöt éve­sen én vagyok a cirkuszban a leg­idősebb. Lányom, Chily egyedüli Eöt­vösként lép föl a műsorban. Ő méltóan viszi tovább a családunk hagyományait. Két produkcióval lép a közönség elé. Az egyik a hulla-hopp karikás szám, mely­ben Sheila boszorkányos ügyes­séggel mutatja be a produkciót. A másik egy csodálatos, újszerű illúzió, melyben embereket, álla­tokat varázsol át, tűntet el. Chily az új stílus képviselője, mely ar­ról szól röviden, hogy a fiatalok megálmodnak egy zenét, erre ké­szítenek koreográfiát, s miután mindez megvan akkor töltik meg tartalommal. Ugyanide sorolnám Kozák Mónikát, aki a levegő her­cegnője. Az Eötvös Cirkusz erőssége az egysége. Kétórás műsorunk pe­reg, nincs fölösleges időhúzás.- Hány előadást tartanak Sal­gótarjánban?- Április 29-én és 30-án 18.00 órától, május 1-jén és 2-án - már uniósként - 15.00 illetve 18.00 órai kezdettel várjuk vendégein­ket. Jegyet a helyszínen délelőtt 10.00-től, és telefonon a 0670/586-96-77-es számon ren­delhetnek. FISSZA nak. Ha valahogyan mégis ki­utazik olyan személy, akinek ez nem volt szabad, és ez utólag a határőrség tudomására jut, ak­kor körözést adunk ki ellene az egész unió területére. Elfogása esetén gyorsított eljárással kerül vissza Magyarországra, és itt vonják felelősségre. _____ H. E. V álaszokat várnak ____NMH-információ A megyei közgyűlés szocialis­ta vezetése a hatalmi arrogan­cia rabjává vált - kezdte sajtó- tájékoztatóját Becsó Zsolt or­szággyűlési képviselő. Majd így folytatta: - A hangta­lan, arctalan, pozíciójukat féltő szocialista képviselők támogatá­sával, folyamatosan lesöprik a fideszes képviselők javaslatait. A régi reflexek újra élednek, lassan már csak annak lehet örülni, hogy azért még meg lehet szólal­ni a közgyűlés ülésen. Sajnála­tos, hogy oda jutott a Nógrád Me­gyei Közgyűlés, hogy kitalál vala­mit az elnök, vagy annak fő poli­tikai tanácsadója és azután bár­milyen egyéb vélemény megfo­galmazása haszontalan. Jól mu­tatja a szocialista frakció műkö­dését, hogy a beterjesztett sport- koncepcióhoz - a hibázás elkerü­lése végett - nem engedték hoz­zászólni az előterjesztő szocialis­ta Huszár Máté tanácsnokot. A hatalmi arrogan­cia azonban az egyes vagyoni kérdések megvi­tatásánál csúcso­sodott ki. Az em­berek hiteles tájé- koztatása érdeké- ben a szocialis­táknak egyértelműen kell vála­szolni az alábbi kérdéseimre:- A megyei önkormányzat válságos költségvetési helyzete teszi-e szükségessé a Salgó Ho­tel és a salgótarjáni Kemping el­herdálását?- Ha stabil az önkormányzat gazdálkodása, mi az oka annak, hogy az uniós csatlakozás előtt már döntést csikarnak ki az ön- kormányzattól az eladással kap­csolatban?- Áll e valamilyen érdekkör a háttérben?- Miért támadják folyamato­san Hollókőt, miért fontosabb az egyik közgyűlési alelnök po­litikai karrierje, mint a térség­ben lakók érdeke? ■ Életveszélyes bántalmazás NMH-információ Szombaton este 21 óra 30 perc körüli időben Salgótarján­ban, a Zöldfa úton közlekedett gépkocsijával egy férfi. A jármű tetején felejtette pénztárcáját és iratait, amelyek az induláskor leestek, és az ott csoportosuló személyek közül egy 30 év kö­rüli férfi felvette azokat. Ezt vet­te észre a járművezető egyik ro­kona, egy 38 éves férfi, aki fel­szólította az ismeretlen sze­mélyt, hogy a pénztárcát és az iratokat adja vissza. Az ismeret­len tettes ekkor a férfit megütöt­te, aki ennek következtében ha­nyatt esett az úttesten. A férfit életveszélyes sérülésekkel szál­lították kórházba. Az ügyben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztálya ren- delt el nyomozást. __________■ V álasztás kicsit másképp (Folytatás az 1. oldalról) Az egyfordulós választás ará­nyos választási rendszerben lis­tás szavazással történik, részvé­teli, eredményességi küszöb nincsen. A választási bizottsá­gok megbízott tagjait a listát állí­tó jelölő szervezet legkésőbb május 28-án délután négy óráig jelentheti be. A választási kam­pány június 11 -én éjfélig tart, ez­után kampányt folytatni június 13-a este hét óráig tilos. Nógrád megyében - a meg­előző választásokkal megegye­ző módon, a települések jegyzői által vezetett helyi választási iro­dák mellett - négy országgyűlé­si egyéni választókerületben működnek egyéni választókerü­leti választási irodák: Salgótar­jánban, a Múzeum tér 1 szám alatt, Szécsényben, a Rákóczi út 84-ben, Pásztón, a Kölcsey út 35-ben, Balassagyarmaton, a Rá­kóczi út 12-ben. A Területi Vá­lasztási Iroda választási infor­mációs szolgálatot működtet, amely segítséget nyújt az érdek­lődőknek eligazodni a választás sál kapcsolatos kérdésekben. ® online interjú THÜRMER GYULA Április 29., csütörtök 15.00-16.00 Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz szerkesztőségünk vendége április 29-én, csütörtökön 15 órától. A politikus egy órán keresztül válaszol az olvasók kérdéseire. www.nogradmegyeihirlap.hu Egy nap, két haláleset ______NMH-információ Vasárnap két rendkívüli ha­lálesetről érkezett bejelen­tés a Bátonyterenyei Rend­őrkapitányságra. Mátraverebély-Kányáson egy családi ház utcafront felőli kerí­tésén a lábánál fogva felakadva, a közterületen holtan találtak egy 51 éves férfit. A helyszíni in­tézkedés során idegenkezűség­re utaló nyom, körülmény nem merült fel. Mátraalmáson egy fészerben találták felakasztva egy 71 éves férfit. A helyszíni szemle során idegenkezűségre utaló nyom, körülmény ebben az esetben sem merült fel. AJcét rendkívüli haláleset ügyében a rendőrség államigazgatási eljá­rás keretében folytatja a vizsgá­latot. ■ SZÉPÜL A VÁROS. Megszépült Salgótarjánban a nyugati városrész környéke. A városszerte tartó tavaszi nagytakarításhoz csatlakozva a városrész lakói Kovácsné Czene Csüla, a terület önkormányzati kéviselőjével, alpolgármesterrel együtt, péntek délután láttak munkához. _________________________■ H egedűs Robert tevekkel es pofiikkal lep fel a műsorban FOTÓK: RIGÓ TIBOR (Folytatás az 1. oldalról)- Ha a határőrségnek tudo­mása van arról, hogy büntetőel­járás folyik a határon átlépni szándékozó ellen, és kiutazása nem megengedett, akkor feltar­tóztatjuk, és nem engedjük ki­utazni - válaszolta Kalácska Fe­renc. - Ugyanez vonatkozik azokra is, akik körözés alatt áll-

Next

/
Oldalképek
Tartalom