Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-23 / 69. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. MÁRCIUS 23., KEDD Igazi csapatmunka volt Kézilabda - NB I/B, Keleti csoport, férfiak - Mestermérleg A férfi kézilabda NB I/B 17. fordulójában a Háromkő KC hazai pályán 21-20-ra nyert a Gyöngyösi FKK ellen. A mérkőzésről Molnár Ferencet, a salgótarjániak szakmai igazgatóját kérdeztük.- Nagyon nehezen kezdtük a találkozót - kezdte Molnár Ferenc. - Az az igazság, hogy kemény mérkőzésre számítottunk, de arra nem, hogy az első félidőben ennyire gyenge támadójátékkal tudunk kirukkolni, amit egész héten gyakoroltunk abból szinte semmit nem adtak vissza a játékosok. Gyenge átlővő-teljesít- mény volt, középen próbáltuk erőltetni a támadásokat ennek az lett az eredménye, hogy a Gyöngyös megnyugtató előnyre tett szert. A kapusok sem voltak formában ebben az időszakban. A félidőt négygólos hátránnyal zártuk, így a szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy a támadásokat a szélig le kell húzni, illetve próbáljuk meg a saját játékunkat játszani. A második félidőben egy új szellemű csapat lépett pályára. Szabó Gábor nagyszerű játékával, Kovács Péter irányítókészségével játékba lendültünk, s ehhez párosult még, hogy Kertész Gábor magára talált. A mérkőzés 50. perce körül - amikor elkerülhető gólokat kaptunk - IgUczki Róbertét állítottam a kapuba, aki döntő érdemeket szerzett a két pont megszerzésében. Az, hogy végül is nyertünk, egy igazi csapatmunka eredménye. A közönségünk akkor állt leginkább mellénk, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A buzdításuk felemelő érzés volt a játékosoknak és vezetőknek egyaránt, de úgy gondolom, hogy ők is csodálatos sportélménnyel lettek gazdagabbak. Úgy vélem, hogy a tavaszi szezon egyik legnehezebb mérkőzésén vagyunk túl. Kár, hogy az előző találkozókon ez a tűz hiányzott a csapatból, mert akkor tavasszal mégpontot sem vesztettünk volna. így sem csüggedünk, mert jönnek a további nagy, nehéz mérkőzések, így a hét végén Orosházára utazunk. Sajnos Berkó Lajos után Tamás Gábor is megsérült, nagy a veszélye annak, hogy a térdén belső szalag- szakadást szenvedett. Reméljük, hogy minél hamarább rendbe jön. Az ő kiválásával nagyobb teher fog nehezedni azokra a játékosokra, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. Szabó Tamás játékára a héten már számítok, és a fiatal Padla Józseftől várok olyan teljesítményt, ami a nyitott falú védekezés ellen tökéletes lesz - zárta szavait Molnár Ferenc. MULICZA FERENC 1 11 További eredmények: Ceglédi KK - Kiskunhalasi KC 41-27, Debreceni KSE - Hajdúböszörmény KSE-Vasudvar 40-19, Makó KC Every Day KSE - Orosháza 32-32, Ózdi KC - Diósgyőri KC 30-22, Szeged KKSE - Mezőkövesdi KC 35-32, Tiszaföldvári S. Treff SE - Fehérgyarmat VSE- Fevill 36-22. A bajnokság állása 1. Debreceni KSE 17 15 1 1 523383 31 2. Háromkő KC 17 10 5 2461 421 25 3. Tiszaföldvár 17 11 2452444424 4. Gyöngyös 17 9 2 6 468 431 20 5. Ózdi KC 17 9 2 645143020 6. Orosháza 17 9 1 7 524 494 19 7. Cegléd 17 8 2 7 485 468 18 8. Mezőkövesd 17 7 2 8 468 46916 9. Fehérgyarmat 17 7 1 9 489 495 15 10. Diósgyőr 17 6 3 8 404 455 15 11. Szeged 17 7 01045149914 12. Makó KC 17 6 1 10482 49413 13. Kiskunhalas 17 21 14 422 534 5 14. H.-böszörmény 17 1 1 15 355 490 3 Nyílt túra A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez a Mátrába március 28-án, vasárnap. A tervezett útvonal: Mátraalmás - Galyavár - Galyatető - Mátraszentlászló - Vöröskő - Borostyán-tető - Nagy- bátony. Találkozás Salgótarjánban, a távolsági autóbusz-pályaudvaron 6,10 óráig, az 5-ös kocsiállásnál. Túravezető: Molnár János. ■ Sikeres szereplés és rendezés Karate - Erro Balassagyarmat Kupa A Vitalitás SE kyokushin karate szakosztálya és a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ kyokushin csoport szervezésében a közelmúltban rangos nemzetközi karateversenyt rendeztek Balassagyarmaton. A hatodik alkalommal megtartott ERRO Balassagyarmat Kupa nevet viselő megmérettetésen huszonegy dojo több mint kétszáz versenyzője indult. A verseny főtámogatója az ERRO '96 Kft., illetve Dovicsin Ottó volt, de fontos szerepet vállalt magára a Gyarmati Nyomda Kft., a Delphi Calsonic Kft., valamint az érsekvadkerti és a balassagyarmati szülői munkaközösség is. A viadal sportszerűségét a főbíró, Sensei Halász Károly 4. dános mester és tizenkét fős csapata biztosította. Érdekesség, hogy az egyéni küzdelmek mellett csapatversenyt is rendeztek. A vendéglátó gárda felkészítői, Fontányi Andrea, Kovacsicsné Majoros Anikó és Szabó Lajos igazán elégedettek lehettek tanítványaikkal - hiszen a gyarmati karatékák hét első, hat második és nyolc harmadik helyezést értek el -, de a magas színvonalú viadalon szintén remekül helytálltak Borzák Norbert salgótarjáni és Vankó Sándor szécsényi edzők növendékei is. A versenyt követően - a szülők és a nézők nagy megelégedésére - a karatékák közös edzésen vettek részt, ami főpróbája volt a gárdonyi országos bemutatónak. Eredmények. Gyermek III. Narancssárga öv: 1. Mogyoró Virág (Salgótarján) ...3. Zachar Krisztián, 4. Dudás Enikő (mindketten Vitalitás SE Bgy.). Kék öv: 1. Kosik René (Érsekújvár). Gyermek n. Narancssárga öv: 1. Bertalan Alexandra, 2. Dósa Katalin, 3. Láng Barbara, 4. Dósa Dávid (valamennyien Vitalitás SE Érsekvadkert). Kék öv: 1. Berényi Krisztián (Érd), 2. Wágner Bianka, 3. Dudás Márton (mindketten Vitalitás SE Bgy.). Gyermek I. Narancssárga öv: 1. Nagy Szilveszter (Érsekújvár). Kék öv: 1. Li- ki Szabolcs (Vitalitás SE Bgy.). Citromsárga öv: 1. Kovács Roland (Gyál). Zöld öv: 1. Pados Márk (Bp. Reflex). Serdülők. Narancs- sárga öv: 1. Munkácsi Ádám (Gyál). Kék öv: 1. Ábel Dávid (Salgótarján). Citromsárga öv: 1. Fontányi Ádám (Vitalitás SE Bgy.). Zöld öv: 1. Halász Vivien (Budapest), 2. Kovacsics Anett, 3. Zsombok Milán (mindketten Vitalitás SE Bgy.). Ifjúságiak. Narancssárga öv: 1. Kosik Roland (Szlovákia), 2. Vincze Judit (Vitalitás SE Bgy.). Kék öv: 1. Farkas Péter (Bős). Citromsárga öv: 1. Hajdú Andrea (Szlovákia). Zöld-barna öv: 1. Marton Anita (Érd), 2. Újhelyi Zoltán, 3. Páris Attila (mindketten Vitalitás SE Bgy.). Felnőttek. Narancssárga öv: 1. Tokumine Fumito (Ócsa). Kék öv: 1. Bibók Péter (Vitalitás SE Bgy.). Citromsárga öv: 1. Fontányi Andrea ...4. Kovacsicsné Majoros Anikó (mindketten Vitalitás SE Bgy.). Zöld-barna öv: 1. Patyi Gergely (Érd). Barna-fekete öv: 1. Godó Éva (Szlovákia). Csapat A (narancssárga öv): 1. Vitalitás SE Bgy. (Dudás Enikő, Papp Róbert, Mester Máté), 2. Vitalitás SE Érsekvadkert (Híves Barbara, Dósa Katalin, Czinege Bálint), 3. Vitalitás SE Érsekvadkert (Dósa Dávid, Holman András, Láng Barbara). Csapat B (kék-citromsárga öv): 1. Vitalitás SE Bgy. (Bibók Péter, Fontányi Andrea, Fontányi Ádám), ... 3. Vitalitás SE Bgy. (Liki Szabolcs, Wágner Bianka, Dudás Márton). Csapat C (zöld-bama- fekete öv): 1. Kőbánya (Halász Vivien, Surán László, Surán Judit). Családi csapat: 1. Kőbánya (Halász Vivien, Surán László, Surán Judit) ...3. Vitalitás SE Bgy. (Fontányi Andrea, Fontányi Ádám, Szabó Lajos. Tippeljen csapataink 13. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 í. Budapesti Vasas - Balassagyarmat labdarúgás NBIB 2. SBTC - Makó labdarúgás NB II 3. Magyargéc - Túra labdarúgás NB III 4. Kisbágyon - Baglyasalja labdarúgás megyei 1. osztály 5. Szécsény - Hasznos 6. Orosháza - Háromkő KC kézilabda NBIB Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2004. március 26., péntek 12 óra. Totóeredmények 1. Dortmund - Frankfurt 2-0 1 2. Hertha BSC - Bayern M. 1-1 X 3. l.FC Köln - VfB Stuttgart 2-2 X 4. Kaiserslautern - Bochum 2-2 X 5. Mönchengl. - Hamburg 3-0 1 6. Rostock - Leverkusen 0-2 2 7. Schalke - Hannover 2-2 X 8.1860 München - Freiburg 1-1 X 9. Wolfsburg - Bremen 0-2 2 10. Udinese - Juventus 0-0 X 11. Milan - Parma 3-1 1 12. Ancona - Intemazionale 0-2 2 13. Bologna - Brescia 3-0 1 14. Lazio - Roma félbeszakadt Találgató eredmények Balassagyarmat - Bodajk 0-2 2 Orosháza - SBTC 1-0 1 Egerszalók - Magyargéc 1-0 1 Szügy - Karancsberény 1-0 1 Hasznos - Romhány 3-2 1 Háromkő KC - Gyöngyös 21-20 1 Telitalálatig szelvény nem volt. Totónyeremények TOTÓ: 13+l-es szelvény nem volt. A 13 találatosra 8 719 488, a 12- esekre 68 828, a li-esekre 4313, a 10-esekre egyenként 911 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 14 darab, nyereményük egyenként 9431 forint. ■ Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Szilágyi István balassagyarmati lakosnak kedvezett Fortuna isten- asszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 8 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposdopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓGRÁD J* HÍRLAP Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. FTC Debrecen nbi 2. Lombard-Haladás ZTE 3. Bochum Schalke Német 1 4. Bayern München Mönchengladbach 5. Frankfurt 1860 München 6 Hannover Dortmund 7. Leverkusen Hertha BSC 8. Rostock Wolfsburg 9. Hamburo Kaiserslautern 10. Juventus Modena oioszA 11. Milan Chievo 12. Reaaina Intemazionale 13. Roma Bologna +1 mérkőzés 14. VfB Stuttgart Bremen Német i PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Perugia - Lazio 2. Parma - Empoli 3. Sampdoria Lecce 4. Siena - Udinese Olasz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. 0| 6 17 | lndexMAnv | 64 db Név:. Cím: