Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-31 / 76. szám

2. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. MÁRCIUS 31., SZERDA Szélmalomharc az utakon Kátyúzás helyett táblázásra futja az idei költségvetésből A téma az utcán hever. Van, amelyik állandóan. Ilyen a ká­tyúk problémája is, melyek egyre csak szaporodnak. Ország­szerte. Több bejelentést kaptunk mi is fölháborodott autótu­lajdonosoktól, akik hiába lavíroznak az úton, ha kilenc „lyukat” ki is kerülnek, egybe biztosan belehuppannak. NMH-információ Tény, hogy az alsóbbrendű utak felújítására már évek óta kevesebb pénz jut. Építünk au­tópályát, s eltörpül mellette a kistelepülésekhez, falvakhoz ve­zető utak karbantartása. Több tv-műsor is foglalkozik, most már azt lehet mondani, rendsze­resen a kátyúkkal, amelyek csak szaporodnak, mint valami bak­térium és úgy érezhetjük, hogy a szaporodás folyamatát megállí­tani nem lehet. Pénzzel, anyag­gal nem lehet győzni a lyukakat. Salgótarjánban elkeserítő a helyzet. Főként a Beszterce-la- kótelep környékén szívhatják a fogukat az autósok. De meddig? Lantos László, a városfejlesz­tési és üzemeltetési iroda iroda­vezető-helyettese lapunk kérésé­re elmondta: a napokban megje­lenik az ajánlati felhívás a köz- beszerzési értesítőben a kátyúk elhárítására. - Ez időben azt je­lenti, hogy június elején fognak megindulni a kátyúzási munkák a városban, az önkormányzati utakon. Elsősorban majd a helyi járati autóbuszok útvonalán lesz kátyúzás, s csak ezután a többi önkormányzati úton. Számtalan bejelentés érkezett hozzánk is. A nagyon durva úthibákat, mely például a keréknyomba esik, azokat folyamatosan javítjuk, de a nagy volumenű munka csak júniusban kezdődik el. Már most tudjuk, hogy nem fog jutni pénz minden önkormányzati út kátyúzására, ugyanis kevés a forrásunk - fogalmazott az iro­davezető-helyettes. A megye többi részén is meg­számlálhatatlan a „lyukas" út. A héten már kátyúztak a 21-es úton, Kálló térségében és Cserhátsuránynál, a herencsényi úton is, de mi lesz a többivel?- Folyamatosan végezzük az utak kátyúzását. Még a téli idő­szakban is hidegaszfalt keverék­kel végeztük az ideiglenes jelle­gű kátyúzást - mondta Vihmi Sándor, a Nógrád Megyei Állami Közútkezelő Kht. üzemeltetési és fenntartási osztályának veze­tője. - A következő évben a károk csak nőni fognak, mivel ami most 30 centiméter átmérő­jű kátyú, az jövőre 80 centimé­ter körül lesz.- Mennyi pénzt fordítanak idén az útburkolat javítására?- A 2004. évi burkolatkárokra tervezett ráfordításaink - ami még a károk tényleges mértéké­nek ismerete nélkül, december­ben lett összeállítva - összege: saját helyreállításban 128 millió, külső kivitelezővel történő hely­reállításban 122 millió. Újsághír­ből tudjuk, hogy 10 százalékkal csökkenteni kívánják ezt az ösz- szeget. Az eddig felmért károk isme­retében azt mondhatom, hogy a „saját” 128 millió minimális ösz- szeg, melyet a meglévő ütőká­tyúkra tudunk fordítani. A 122 millió forint pedig csak nyolc ki­lométerre elég, holott 80 kilomé­terre lenne szükség. Ha ezt az összeget még 10 százalékkal csökkentik, akkor igaz lesz, hogy az idén nem kátyúzni, ha­nem táblázni fogunk. Ez azt je­lenti, hogy egyenetlen úttest táb­lával, illetve sebességkorlátozás­sal jelöljük a burkolathibákat. Olyan sanyarú év, mint az idei, még nem volt. Három hó­nap alatt négy hónapra fordítha­tó összeget költöttünk már el. Ehhez a helyzethez hozzájárul az is, hogy a tél hosszabb volt.- Melyek a legkritikusabb út­szakaszok, ahol sok az úthiba?- Utke és Salgótarján között vannak olyan szakaszok, melye­ket kikerülni szinte lehetetlen. Kisbágyon és Palotás között, a béri, a bujáki és az etesi bekötő­nél, Nőtincs valamint Felsőpe- tény között, Alsópetény irányá­ba, Bánk és Romhány között, Bércéi valamint Vanyarc között, továbbá Dejtár és a 22-es út kö­zött van több úthiba. Emellett a kisecseti bekötő borzalmas álla­potban van. A polgármester je­lezte, hogy még a buszközleke­dést is le fogják állítani. Mély kátyúk keletkeztek az idén, melyeket az eső miatt most nem is veszünk észre. Azt tu­dom tanácsolni az autósoknak, hogyha olyan útszakaszt látnak, ahol kőszemek vannak az úttes­ten, azt a részt kerüljék ki.- Naponta hány bejelentés ér­kezik önökhöz? ' - Számszerűen nem tudom megmondani, de folyamatosan érkeznek panaszosok. A káro­sultnak fényképpel, tanúkkal bizonyítania kell, hogy mi is történt, mert sajnos találkoz­tunk már olyannal is, aki ugyanazt a kárt bejelentette Nógrádban és Pest megyében is. Ez is alapozza meg azt a hozzáállásunkat, hogy csak bí­rósági ítélet alapján fizetünk kártérítést - fogalmazott Vilimi Sándor. Moór Mátyás városi főépítész­től megtudtuk, hogy éppen a na­pokban folyik Balassagyarmat útviszonyainak felmérése, s a közeljövőben körvonalazódik az, mely szakaszokon a legsú­lyosabb a helyzet. A felújítások négyzetméterre vonatkozó ár­ajánlatait már bekérték a cégek­től. A költségvetésből várhatóan hárommillió forintot tudnak el­különíteni a munkálatokra, me­lyek tavasszal kezdődnek meg. A főépítész elmondta, hogy ez az összeg sajnos, a szükséges mennyiség negyedrésze. El­sőbbséget élveznek a város for­galmát lebonyolító, tömegközle­kedési útvonalak, s a gyűjtőutak, melyekből több mellékút nyílik. Pályázati pénzek segítségével próbálják helyrehozni az iparte­rületeket kiszolgáló utakat. Moór Mátyás hozzátette, hogy a felújítás idén mintegy 10-12 utcát érint Balassagyarmaton. A közműépítés során tönk­rement kazári önkormányza­ti utakat részben már meg­nyert pályázati támogatással fogják felújítani, a szükséges javításokat viszont addig is, folyamatosan végzi a vállal­kozó. A lakosok azonban fő­ként a főút egy bizonyos sza­Vajon hány centiméter mély ez a lyuk? kaszának állapotával elégedetle­nek, azzal, amelynek a megyei közútkezelő kht. a fenntartója. Mihelyst enyhül az idő, s a té­li hótakarás minden nyoma el­tűnik a burkolatokról, gyalogos­nak, autósnak nyomban szemet szúrnak a kisebb nagyobb úthi­bák. Kazár önkormányzata azok „elsimítására,” az egyenet­lenségek megszüntetésére folya­matosan figyelmet, pénzt fordít. A megyei közútkezelőhöz tarto­zó utak kapcsán a következőket tudtuk meg Molnár Katalintól, a település polgármesterétől: egy részüket felújította a kht., amel­lyel úgy állapodtak meg, hogy azokat, ahol a burkolatot meg kell bontani a szennyvízhálózat­építés során, a beruházás után hozzák rendbe. Tudomásuk szerint idén tavasszal kerítenek sort erre. Az önkormányzat pályázati támogatást nyert a Rákóczi út egy szakaszának, a régi Paraszt útnak, a Petőfi és a Fácán útnak a helyreállítására, a Kun Béla és a Lenin utak hasonló munkála­taira pedig pályázni fognak. Molnár Katalin terveik, a fo­lyamatban lévő javítások kap­csán azt is jelezte: ezekről a kü­lönböző önkormányzati fóru­mokon tájékoztatták a lakoso­kat. Azoknak, akiknek nincs kellő információja minderről, készséggel tájékoztatják a pol­gármesteri hivatalban. J. A.-SZ. A.-M. J. Egy átlagos autó (Opel Astra 1.4i - 1997) alkatrészárai „kátyúzás­ból” adódó baleset esetében: Kormánygömbfej: 4440 forint. Lengőkar: 24695 forint. Trapézgömbfej: 9920 forint. Kormány-összekötő rúd: 23616. Lemezfelni: 8550 forint. Gumi: 16800 forint/pártól. Elkerülhetetlen a döntés Salgótarján Ha a hivatal 30 napot ad ma­gának az ügyintézésre, az ál­lampolgárt is illesse meg a hosszabb ügyintézési idő - mondta a tegnapi sajtótájé­koztatón Ercsényi Ferenc, a salgótarjáni közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezető­je. A frakcióvezető az állat- tartási rendelet módosításá­nak kapcsán szólt arról az általuk benyújtott módosító javaslatról, melynek elfoga­dásával 15 nap áll az állam­polgárok rendelkezésére, hogy a bejelentési kötelezett­ségnek eleget tegyenek. A középtávú vagyongazdál­kodási koncepció Ercsényi Fe­renc megfogalmazása szerint színvonalas szakmai előterjesz­tés. Elérte azt a célt: felméri a város vagyonát, meghatározza a legfontosabbnak ítélt feladato­kat, azok prioritásait. Részletes­sége miatt alapvető kérdésekre ad választ, meghatározza a fele­lősségteljes gondolkodás jövő­beni irányát ezen a téren. Az SZDSZ-frakció azt kérte, hogy meghatározott feladatok elvég­zését időbeli ütemtervvel te­gyék még pontosabbá. A város energiastratégiájáról szólva el­mondta: frakciójuk részt vett az előkészítésben, véleményezés­ben. A város energiahelyzeté­nek, ellátottságának, stratégiai kérdésének elemeit kellő rész­letességgel tárgyalja, elemzi, amely a város ez irányú bizton­ságos működtetéséhez, a fel­adatellátás színvonalának javí­tásához hozzájárulhat. Salgótarján _____- A városvezetés megint nem őszinte az emberekhez - szögezte le dr. Fenyvesi Gá­bor, a Fidesz-frakció nevé­ben a tegnapi sajtótájékozta­tón az MSZP-s és az SZDSZ- es önkormányzati frakciók tegnapi lapszámunkban kö­zölt nyilatkozataira reagál­va. A Fidesz városi szerveze­te nem engedheti meg, hogy rosszul előkészített döntés kapcsán kialakult atrocitás- nevezetesen a tortadobálás- után a városvezetés mártír­ként tüntesse fel magát - hangsúlyozta. A kialakult helyzetért a pol­gármester, a főjegyző, az oktatá­si iroda, a bizottság, a városveze­tő koalíció egyaránt felelős. Mi­lyen okok vezettek még a márci­us 26-án történtekhez? A képvi­selő hat pontban foglalta össze véleményüket: az óvoda bezárá­sa ad hoc jellegű politika döntés volt, szakmailag nem volt jól előkészítve, elmaradt az érintet­tek tájékoztatása, a polgármes­ter folyamatosan arrogánsán bánt a szülői munkaközösség­Losonczi Tamás képviselő úgy fogalmazott: másfél éve tö­rekednek arra, hogy Salgótar­jánnak legyen marketingstraté­giája. Pályázat készült annak a pénznek az elnyerésére, amely­ből a marketingstratégia elké­szíthető: ennek benyújtását a közgyűlés elfogadta.- A legizgalmasabb téma az intézmények alapító okiratai­nak módosítása volt, amely érintette a Százszorszép óvo­dát, Zagyvát és Somost is - mondta a képviselő. - Az SZDSZ álláspontja az, hogy a tényeket nem lehet megkerül­ni: a gyermeklétszám csökken. Tény az is: a zagyvái és a somosi szülők évekkel ezelőtt döntöttek úgy, hogy a város egyéb iskoláiba íratják be a gyermekeket. A hatékony gaz­dálkodás a legnagyobb kény­szer, az előkészítő munka so­rán éppen ezt mérik fel. Az a véleményünk, hogy a stratégiai döntés elkerülhetetlen: hogy mely' intézményeket érint, csak szakmai alapokon lehet megítélni. A város polgármesterét ért atrocitásról szólva Ercsényi Fe­renc megjegyezte: a tortadobá­lás nem a legjobb módja az elé­gedetlenség kifejezésének. Meglepte őket, hogy a rendőr­ség hivatalból indít eljárást ga­rázdaság címen a szülő ellen. Szerintük, ha a polgármester, vagy a jegyző megteszi a felje­lentést, akkor be kell indulni a gépezetnek, de azt nem tartják szerencsésnek, ha a rendőrség mindezt hivatalból kezdemé­nyezi. H. E. gel. Sem az oktatási bizottság­ban, sem a közgyűlésen az ér- vek-ellenérvek ütköztetése nem történt meg, a városvezetés fi­gyelmen kívül hagyta a szülői munkaközösség által elkészített háttéranyagot. A Fidesz véleménye: a szülő tortadobálása nem a legjobb egyeztetési módszer - emelte ki dr. Fenyvesi Gábor, s hozzátette: az európai demokráciákban minden politikai szereplőnek fel kell készülnie arra, hogyha az emberek véleményével nem egyező döntést hoz, akkor szembetalálkozhat egy-egy to­jással, paradicsommal, vagy ha­bos tortával.- Ha a város szociál-liberális koalíciója elítéli a vélemény- nyilvánítás ilyen formáját, a Fi­desz kötelessége, hogy a ki­egyensúlyozott tájékoztatást szem előtt tartva elítélje, ami­kor egy vezető tisztségviselő trágár szavakat használ köz­gyűlésen és egy képviselő a tett- legességhez folyamodik. Ha ezek a történések beigazolód­nak, nekik is le kell vonni a konzekvenciákat - zárta szavait dr. Fenyvesi Gábor. SZE Dávid Ibolya Jövőképet csak az Európai Unió adhat Nemrégiben Pásztón a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi szervezete rendezvényén dr. Dávid Ibolya, a Magyar Köztársaság Ország- gyűlésének alelnöke „Európa és a kereszténység az Európai Unió kapujá­ban” címmel tartott előadást. A rendezvény megnyitójaként dr. Thassy Gá­bor, a KÉSZ helyi elnöke köszöntötte a megjelenteket, az előadón kívül Sisák Imre polgármestert, országgyűlési képviselőt, dr. Varga Lajos címze­tes apátot, a KÉSZ tagjait. PÁSZTÓ Dr. Dávid Ibolya előadása kezdetén a keresztény értelmiségiek alapító tagja­ként visszaemlékezett 1989-re, amikor keresztény értékeket valló emberekkel kezdték meg a munkát. Előadását Márai Sándor Kassai őrjárat című művének részletével kezdte, amely a második vi­lágháború vérzivatarában íródott és arra utal, hogy mit várhatunk Európától: „Eu­rópát nem mentheti meg más, csak azok az erők, amelyek felépítették ezeket a dó­mokat és ezt a lelkiséget, amely a hit, a méltányosság és az értelem szerepe...”. A műben leírtak alapján ma sem tud­nánk jobban megfogalmazni, hogy mi az európaiság, ami minket összetart, füg­getlenül attól, hogy Európa keleti, közép­ső, vagy nyugati részén élünk. Az előadó kifejtette, hogy a magyarok­nak Isten ajándéka május elseje, az unió­ba való belépés időpontja. Lehet szeret­ni, nem szeretni, de ez a mi jövőnk és a magyarságnak jövőképet csak az unió adhat. Dávid Ibolya elmondta azt is, hogy az unió most nincs jó passzban, en­nek ellenére élni kell a lehetőséggel és a távlatokat kell meglátnunk. Kihangsú­lyozta, hogy mit nem adtunk volna húsz évvel ezelőtt azért, hogy az unió tagjai le­gyünk, de aláhúzta, nem azt mondja, hogy ott nagyon jó lesz nekünk, lesznek problémák, nehézségek, számtalan meg­válaszolatlan kérdés merül fel. Azonban az unió a világ legfejlettebb közösségi pi­aca és ehhez tartozni egy lehetőség. Az uniótól kapunk egy keretet, de nekünk kell ezt tartalommal kitölteni. A parlament alelnöke arról is kifej­tette véleményét, hogy többek között nem a felkészültségünkkel van baj, hanem egyes személyek tevékenysé­gének fokmérője nagyon gyenge, ecsetelve a politikai elit kétéves tevé­kenységét. Az előadó röviden áttekintette a csatlakozási folyamatot az első lépéstől napjainkig, majd kifejtette, hogy a par­lamenti politikában hangsúlyozottab­ban kellene képviselni a keresztény ér­dekeket és meggyőződésének adott hangot, amikor azt mondta, hogy a ke­resztény értékeknek nemcsak a ma­gánéletben, hanem a közéletben is fon­tosak. Az előadást követően a vendéglátók is kifejtették e témával kapcsolatos vé­leményüket. Ilyen utakon szinte lehetetlenné válik a lavírozás Felelősség és vélemény

Next

/
Oldalképek
Tartalom