Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-29 / 74. szám
2004. MÁRCIUS 29., HÉTFŐ HAZAI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 5. oldal Budapest Április elsejétől emelkedik a vissza nem térítendő lakásépítési kedvezmény összege, nő a támogatást igénylők felső korhatára, és hosszabb idő áll rendelkezésre az ígért gyermekek megszületésére is. A részletekről Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízottat kérdeztük.- Bár 2004 a takarékosság éve, | a szociálpolitikai támogatás ?■ mégis jelentősen nőtt. Hogyan | sikerült ezt elérni?- A fiatalok támogatását, az otthonteremtést és a gyermek- vállalási kedvet kiemelten fontos dolognak tartjuk. Az emelés mértékével is elégedettek vagyunk, hiszen az előző kormányzati ciklushoz viszonyítva egy gyermek estén négyszeresére, kettő, illetve négy gyerek esetén pedig kétszeresére emelkedett a kedvezmény. Úgy gondolom, 2006-ig már nem lesz szükség újabb emelésre.- Milyen felételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy valaki igénybe vehesse a támogatást?- Új ház építésére, illetve új lakás vásárlásra igényelhető kedvezmény, ha az házastársak egyike sem töltötte még be a 40. életévét Két korlát van: egy kétgyerme kés család maximum 3 szobás, vagy 2+2 félszobás lakást építhet vagy vásárolhat, amelynek telek nélküli értéke nem lehet több 18 millió forintnál. A támogatás felét egyébként az is igényelheti, aki bővíti meglévő lakását, illetve az a három- vagy többgyerekes család, A LAKÁSÉPÍTÉSI KEDVEZMÉNYEK ÖSSZEGE (FORINT) 2002 2003 2004. ÁPRILIS 1-TÖL 1 % gyermek után ## gyermek után élé gyermek után éééé gyermek után 200000 1200000 2200000 2400000 500000 1600000 2700000 3 200000 800000 l 2 000000 i 3 200000 4000000 j amely régi lakását nagyobb alap- területű, többszobás használt lakásra cseréli.- A nagycsaládosok sérelmezik, hogy az ötödik és a hatodik gyerek után csak 200 ezer forinttal nő a támogatás.- Sajnos ennyi az ország teherbíró képessége. Meggyőződésem, hogy ez a gyermeklét- szám-szabályozás így van szinkronban a társadalmi elfogadottsággal.- Sokan azt kritizálják, hogy a fiatalok csak két gyermeket vállalhatnak előre.- Az előző kormány idején egyet sem ígérhettek, ehhez képest óriási az előrelépés. Egyébként ha valaki a szocpol mellett hitelt is felvesz, és közben megszületik a harmadik gyerek, akkor a kölcsön törlesztésére felveheti a harmadik gyermek után járó támogatást.- Az összeg növelése mellett emelkedett az ígért gyermekek megszületésének határideje, és 35-ről 40 évre nőtt az igénybevevők korhatára. Ez miért fontos?- Ez megkönnyíti a családtervezést, és a gyermekvállalás és a munka közötti összhang megteremtését. A korhatár emelésére azért volt szükség, mert kitolódott az első gyermek megszületésének ideje. Míg a ’90-es évek előtt általában már az anya 25 éves kora előtt megszületett az első gyer—— CSER KAROLYNÉ, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese: - Örülünk az emelésnek, de nem vagyunk elégedettek vele, mivel az állam még mindig nagyon kis részt vállal a lakásépítésből. 1994-ben egy családi ház építési költségeinek a telét fedezte a szociálpolitikai támogatás, ám utána hosszú éveken keresztül nem emelték az összeget. Ma jó, ha egy ház építésének a 20 százalékát fedezi a kedvezmény. Valamilyen szinten befolyásolja az emelés a lakásépítési és gyermekvállalási kedvet, de ez nem számottetvő, hiszen hatalmas önerőre van szükség, egy többgyermekes családnak pedig szinte lehetetlen jelentős hitelhez jutni. « MÁDI LÁSZLÓ, a Fidesz - MPSZ szakpolitikusa: - A kedvezmény emelése önmagában üdvözlendő, bár a korábbi Ígéretekhez képest negyed évet csúszott a rendelet. A támogatás azonban nem oldja meg az otthonteremtési problémákat, hiszen csak új lakás építésére lehet igénybe venni, ráadásul csak két gyereket lehet előre vállalni, hármat már nem. Valamelyest persze pozitívan befolyásolja az otthonteremtési kedvet, de nem tudja kompenzálni azokat a megszorításokat - lakáshitel-kamatemelés, bérlakásépítés stagnálása, adókedvezménynek megnyirbálása -, amelyek eddig visszavetették azt. mek, ma sok esetben csak 30 év felett vállalkoznak a nők a szülésre. Nem örülök ennek a tendenciának, de alkalmazkodnunk kell a mai világ jelenségeihez.- Mi történik akkor, ha valaki két gyereket ígér, ám bizonyos okok miatt egy sem születik meg a határidő leteltéig?- 2003 májusa előtt minden ilyen esetben egy összegben, kamatostól kellett visszafizetni a támogatást. Ma már csak azoknak kell így cselekedniük, akik maguk döntöttek úgy, hogy mégsem akarnak gyereket. Ha egészségügyi okok miatt, vagy más, elháríthatatlan ok miatt nem születik baba, akkor a támogatás átalakul hitellé, ami részletekben törleszthető.- Akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha az igénybevétel után kiderül, hogy a párnak nem születhet gyermeke, ám közben örökbe fogadnak?- Az örökbefogadás olyan, mintha az ember a saját gyermekét ne vélné, tehát a támogatás ugyanúgy jár, mint saját baba esetén.- Ön szerint mennyire befolyásolja az otthonteremtési és a gyermekvállalási kedvet a kedvezmények megemelése?- Nem gondolom, hogy ennek hatására tömeges építkezések kezdődnek, de úgy tartom, hogy most helyre tettük az otthonteremtések terén eddig hozott megszorítási intézkedéseket. Igaz, kicsit többet kell törleszteniük havonta a lakáskölcsönnél rendelkezőknek, de legalább nagyobb támogatást kapnak az induláshoz. Meggyőződésem, hogy ha az ország gazdasági helyzete javul, újra csökkennek majd a hitelkamatok is. FARKAS MELINDA Néppárttá alakult a Fidesz Orbán Viktor és Szűrös Mátyás. Szövetségben fotós europress/diósi imre Budapest A költségvetés megváltoztatását szorgalmazó nemzeti petíció aláírására szólította fel az embereket Orbán Viktor a Fidesz - MPSZ első szövetségi ülésén. A párt elnöke úgy látja: ha nem változtatják meg a büdzsét, sokkal többen lesznek az európai uniós csatlakozás vesztesei, mint a nyertesei. Megtelt a 12 500 fős Budapest Sportaréna a Fidesz szövetségi gyűlésen. A rendezvényt Kövér László, a párt választmányi elnöke nyitotta meg; szerinte az ülés célja a néppárttá alakulás demonstrálása. Beszédet mondtak a Fidesz társszervezeteinek vezetői is: Gyürk András, a Fidelitas elnöke, Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Túri-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület vezetője és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Párt vezetője is. Farkas Flórián kijelentette: a Lungo Drom a magyarságát büszkén vállaló cigányság érdekeit képviseli. Vendégként felszólalt Szűrös Mátyás, a „történelmi” Szociáldemokrata Párt elnöke is, aki szerint az igazi szociáldemokratáknak a nemzeti oldalon van a helyük. Szász Jenő, az erdélyi, székelyudvarhelyi polgármester szerint a Fidesz Szabad Európaiistája az erdélyieket is képviseli Brüsszelben. Orbán Viktor pártelnök bejelentette: befejeződött a párt átalakulása. Hangsúlyozta: a közösség sorsát csak úgy lehet jobbá tenni, ha a változást magukon kezdik. A 176 egyéni választókerületből 167-ben felálltak a vezetők, közülük 77-en újak. Budapesten a 18 új jelölt mellett 14 maradt a posztján. A Fidesz elnöke szerint még május 1-je előtt módosítani kell a költségvetést. A Fidesz nemzeti petícióban szorgalmazza, hogy a kormány állítsa vissza az otthonteremtési támogatásokat, csökkentse a gyógyszerek árát, állítsa le a kórház-privatizációt, és garantálja, hogy az energiaár-emelés mértéke nem haladja meg az 5 százalékot. Orbán arra kérte híveit, hogy gyűjtsenek össze 1 millió aláírást a cél érdekében. farkas melinda A SAPARD A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pályázatai alapján az alábbi célokra igényelhető, vissza nem térítendő támogatás EU forrásból: • Mezőgazdasági vállalkozások beruházásai • Mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztése • Falufejlesztés-és felújítás, a vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése • A tevékenységek diverzifikálása, alternatív jövedelemszerzést biztosító gazdasági tevékenységek fejlesztése • A vidéki infrastruktúra fejlesztése és javítása Részletes információ beszerezhető az alábbi címen: www.sapard.fvm.hu valamint az MVH Regionális Irodájában cím: Észak-Magyarországi Regionális Iroda 3500 Miskolc, Mindszent tér 1. Tel.: 45/509-563, 509-564 Fax: 46/509-565 Hírek Előbb fizetnének A 13. havi nyugdíj két részlet- beni kifizetését kezdeményezi az MSZP. A cél, hogy a összeg egyik felét május 31-ig megkapnák a nyugdíjasok. Idén a 13. havi nyugdíj kétheti nyugdíjnak felel meg. A javaslatot az SZDSZ is támogatja, europress Ellenszavazat nélkül Az MDF országos választmánya támogatta Dávid Ibolya „Á normális Magyarország” című programját, és megerősítette az európai parlamenti kampánystratégiát. Gémesi György kampányfőnök szerint a stratégiájuk az, hogy 2006-ban keresztény-konzervatív kormánya legyen az országnak, europress Konferencia Telekiről Teleki Pál emlékét idéző konferenciát tartott a Lakiteleki Népfőiskola a budapesti Kossuth Klubban. Lezsák Sándor MDF- es országgyűlési képviselő szerint ugyanolyan társadalmi közmegegyezést kell kialakítani a volt miniszterelnökről, amilyen Nagy Imréről létrejött, mti Autópálya Tizenhat autópálya-felújítási és -fenntartási közbeszerzési eljárást hirdetett meg az Állami Autópálya Kezelő Rt. A munkálatok kiterjednek az MO-s autó- útra és az Ml-es, M3-as, valamint az M7-es autópályára, ám még nem érintik az M5-öst. mti Új támogató Új forráshoz jutott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete érdekvédelmi tanácsadó központja, így egyelőre nem kell szolgáltató tevékenységét szűkíteni. A pénzügyi cég támogatására azért volt szükség, mert a civil szervezetek költségvetési támogatása idén 23,5 százalékkal csökkent, mti ■ Áprilistól emelkedik a szocpol