Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
2004-03-27 / 73. szám
A NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE 2004. MÁRCIUS 27., SZOMBAT |- De más is volt itt az élet... Színházi esték mondhatná egy mai Pató Pál úr, nosztalgikusan gondolván vissza a száz évvel ezelőtti időkre. Mondjuk 1907-re, amikor a még harmincon inneni, hírlapíróként már ismert, drámaszerzőnek azonban még kezdő Molnár Ferenc „Az ördög” című darabja először színre került a Vígszínházban Fenyvesi Emil, Hegedűs Gyula és Varsányi Irén főszereplésével. Flört hátán szerelem S, hogy miért volt más, akár irigylésre méltó az akkori élet? Azért mert a premier élményéről még őszintén lelkesedhetett a hozzáértő, kényes ízlésű Kosztolányi Dezső is: „az ötletek tarka arabeszkjei mögött... analitikus finomsággal szőtt cselekményét és „tapsoló, izgatott közönség”-et emlegetve. S azért is, mert a fri- volság, a kajánkodás' már izgalmat keltő erotikának számított, a férfiak és nők viszonya teli volt kuriózumokkal, titokzatos áramkörökkel, s különösen azért mert lassan járt az idő, mindenre - érdektelen cselvetésre, mámoros éjszakázásra, délelőttig alvásra, a napsütéshez igazodó festegetésre - jutott belőle. Meg arra is, hogy a nézők élvezettel, ráérősen szemléljenek egy vontatottan kibontakozó háromfelvonásos színművet és nyugodtan kivárják, amint egy frakkba öltöztetett Mephisto vagy Lucifer, természetellenesen rátelepedjen néhány, barátnak kinevezett és ismerősnek is alig nevezhető, tőle semmiben nem függő emberre és kénye-kedve szerint formálja akaratukat. Lényegében ugyanis erről szól Molnár Ferenc vígjátéka, amely nemcsak a pesti közönség tetszését nyerte el az ősbemutatón, de az író nemzetközi hírnevét is megalapozta. Már a következő évben, 1908-ban angolul, olaszul, németül is játszották több mint harminc színházban. Azt kell(ene) tehát megfejteni, hogy a mi okozta akkor a nagy sikert és miért érdemes egy évszázad elmúltával is korhű mentalitással színpadra állítani egy valójában nehézkes cselekményű, divatjament magatartásmódokkal, különleges szituációkkal teli darabot. Mert alapos élet- és emberismeretre épül, mert jelen van benne a (freudi) lélekelemzés korhoz és társadalmakhoz nem köthető hatása, s mert kedves humorú, alapjában véve szellemes dialógusokra épülő, társasági vígjáték. S ha a világ kétségtelenül sokat változott, szükségszerűen szenv- telenedett, keményeden is a két világháborúval, forradalmakkal, diktatúrákkal, esztelen vérontásokkal terhes száz esztendő során, ha a technikai fejlődés elképesztően meglódította is az idő kerekét, felgyorsította a napok ritmusát, az ember maga, egyedi valóságában ugyanolyan esendő, ugyanolyan érzékeny, ugyanúgy vágyik a jó szóra, az elismerésre, a szeretetre, a szerelemre mint „Az ördög” festője, a több hölgy által is kedvelt János és a jómódú házasságban élő szépasszonya Jolán. Mindketten megadóan hagyják is sodortatni magukat egy, a sorsot megszemélyesítő, úriembernek álcázott, lehengerlő modorú, jó beszédű valakivel, egy bizonyos dr. Kováccsal s hat évvel ezelőtti ártatlanul flörtjük emlékét felelevenítve éppen az ő fondorlatainak hatására engednek szabad utat szenvedélyüknek. A mindvégig inkognitóban maradt Kovács - noha meseszerű ahogyan bogozza és szétválasztja a szálakat, ahogyan féltékenységet csihol a báli belépő köpeny alatt rejtőzködő asszonyi test szépségéből, ahogyan szerelmes- levéllé változtatja a szakításnak szánt sorokat - érvényesíti akaratát: „Voilá” - mondja, rádöbbentve a szerelmeseket, hogy nem szalaszthatják el az alkalmat vágyaik megélésére. S bár cinikus életfilozófiáját - amely szerint „a tiszta lelkiismeret olyan mint a langyos fürdő, csak úgy ül benne az ember’’ - nyíltan, szigorúan erkölcsi alapon nehéz elfogadni, a néző egyszer csak azt veszi észre magán, hogy drukkolni kezd azoknak, akik nem restellik tiszta lelkiismeretüket elhomályosítani, s szigorú elveiket odahagyva másként próbálnak élni. Ez a hatás is része az ember formájú „ördög” módszereinek és természetesen mindenekelőtt Molnár Ferenc írásművészetét minősíti. Salgótarjánban a budapesti Radnóti Színház társulata a minap mutatta be - mindkét bérlet- sorozatban - Molnár darabját. A Forgács Péter rendezte előadás teljes mértékben kielégítette a fent említett kritériumokat, igazolta a műsorra tűzés jogosságát. Ugyanakkor magán viselte a lassú ritmus, a vontatottság szintén szóvá tett jegyeit, s a korszak légkörére, hangulatára való ráhangolódás készsége, képessége ugyancsak megosztotta a közönség véleményét. Objektív jellegű gondot okozott viszont az a technikai malőr, amely következtében a „csőszínpadi” - keskeny nyílású és mély - díszlet oldalsó részletei nem látszottak a nézőtér széli ülésekből. A címszerepet a jeles színművész - mellesleg társulati igazgató - Bálint András játszotta. Alkatilag és játékstílusát tekintve egyaránt kiválóan megfelel a misztikus idegen, a ravasz kerítő, egy sármos világfi képzetének. Kár, hogy sajátos szóképzése, különleges ejtésmódja megnehezíti beszéde megértését. A kifogástalan alakú, finom kisugárzású Gubás Gabi érzékletesen jeleníti meg a mindene megvan hölgyet és vágyakozó, bűnre is kész nőt. Ugyancsak kellemes jelenség a másik két, a mesterbe ugyancsak szerelmes nőalakot - az „ördög” által könnyedén megszelídített vadócot, a feleségjelölt Elzát és a rendszeresen modellt ülő, nehéz életű, romantikus Selyem Cinkát - megformáló Szávai Viktória és Hámori Gabriella. Schneider Zoltán robosztus férfiasságával teszi hitelessé a feléje irányuló érzelmeket. A Jolán férjét, az üzletember Lászlót alakító Csányi Sándornak kevés szerepet juttat a szerző, hasonlóan Andráshoz, az inashoz. Kocsó Gábornak azonban módja van néhány találó gesztussal színessé tenni a figurát. „Az ördög” előadása láttán ismét joggal merülhet(ett) fel bárkiben a gondolat: érthetetlen, hogy néhány évtizede Molnár Ferenc némely színműve, ha nem is a tiltott, de a magyar színpadon nem igazán kívánatos művek közé soroltatott. Bárcsak az azokból sugárzó polgári ízlésvilág, elegáns bulvarizmus ártott volna legtöbbet a nemzeti kultúrának, a színházművészetnek! CSONGRÁDY BÉLA Dr. Kovács (Bálint András - jobbról) először Jánost, a festőt (Schneider Zoltán) nyeri meg ..ördögi1' terveihez ■ Festő képviselő Oláh Lajos ■ _________Salgótarján • Oláh Lajos, Salgótarján közgyűlésének negyvenhét éves képviselője tíz évvel ezelőtt autodidaktaként kezdett festeni és a bőrművességgel foglalkozni. Első kiállítása - egy másik roma festővel közösen - 1995- ben volt Salgótarjánban. Ettől kezdve a Roma Parlament szervezésében többször láthatták képeit budapesti kiállításokon. Többnyire temperával és olajjal dolgozik. Témáit előszeretettel meríti a Bibliából. ■ Tarjám filmes Pannonhalmán NMH-információ „Bárki vagy, aki a mennyei hazába igyekszel” címmel a napokban mutatták be Pannonhalmán a salgótarjáni illetőségű Kovács Bodor Sándor filmjét, amely a pannonhalmi bencés szerzetesek életéről szól. A forgatókönyvet Varga Mátyás bencés szerzetes írta azzal a céllal, hogy ne csak a joggal híres épületegyüttest láthassa a közönség számos helyen, hanem az ott élők mindennapjaival is megismerkedhessen. A film 45 perces változata az apátságban megvásárolható. A rövidebb, 15 perces változatot viszont minden turistának levetítik, aki az új fogadóépületben megfordul. Ez a magyaron kívül további hat nyelven - angolul, németül, franciául, olaszul, japánul és oroszul - is elkészült. A főapátság a festő Oláh Jolán pannonhalmi kiállításán bemutatott Kovács Bodor-film kapcsán vette fel a kapcsolatot a nógrádi alkotóval. A pannonhalmi film salgótarjáni bemutatóját májusra tervezik. ■ Passió Poncius Pilátus júdeai helytartóságának idején keresztre feszítettek Jeruzsálemben egy Dávid házából származó fiatal rabbit. Az ő kínszenvedése és halála után először követői szinte szektaszerű szűk kis csoportjában, majd egyre terebélyesedve, emberek sokaságát vonzva nőttek világvallássá a Krisztus által hirdetett tanok. Ma hívő és hitetlen egyaránt tudja, ki volt a názáreti. Mérföldkővé vált alakja az emberiség történetében. Nagy fába vágja az a fejszéjét, aki róla, az ő szenvedéstörténetéről filmet készít. Balassagyarmaton egy szűk körnek volt szerencséje látni a magyarországi premier előtt Mel Gibson nagy port felkavart művét, a Passiót. Sok kritika érte az alkotást: mondták hiteltelennek, brutálisnak, akciófilmszerűnek, antiszemitának. A film megtekintése után azon gondolkodtam, mennyire félre lehet magyarázni mindent. Mert vitathatatlan, hogy Mel Gibson valami olyat alkotott, aminek hatása alól nehéz kivonni magát az embernek. Jellemző, hogy a moJelenet a filmből ziban percekig némán ült, s moccanni sem tudott a nézősereg. Vajon fontos-e a teljes hitelességet számon kérni egy lenyűgöző erejű, meg- és felrázó művészi alkotáson, melynek lényegi eleme épp a felrázás, megdöbbentés? Az iszonyú kínoztatás nem az emberben meglévő eredendő rosszról, a kegyetlenség szadista élvezetéről szól-e? A Barabást kiáltó, felajzott, véresszájú tömegről? Fontos- e az, hogy az archaikus és különleges arámi nyelv, melyen a szereplők beszélnek mindenhol szöveghű fordítást tükxöz-e? Nagy film Mel Gibson Passiója. A helyenként éteri, már-már transzcendens zene, a naplementék és az ég a végtelenséget, az univerzumot sugalló felvételei, a Getsemáné-kert különleges köde, Krisztus jajkiáltása a golgotái kereszten élesen rögzülő pillanatok. De a legfeleme- lőbb és legfenségesebb mégis csak a szildasírban levetett halotti lepel, s az új dimenzióba átlépni készülő Megváltó. A film kockái valamifajta örökér- vényűségről beszélnek: az örök szenvedéstörténetről és az örök feltámadás reményéről. SZABÓ ANDREA FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ Ezután következik a szépasszony, Jolán (Gubás Gabi) behálózása... Mel Gibson
