Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-26 / 72. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. MÁRCIUS 26., PÉNTEK Végre két győzelem Heves megyei sakkcsapatbajnokság Mintegy kétszázötvenen gyakoroltak 9. Palóc karate-edzőtábor, Salgótarján A Heves megyei csapatbaj­nokság keretében két NB Il-es sakkcsapat ifjúsági és tartalék legénysége csapott össze Hat­vanban, ahová a salgótarjániak látogattak és a megyei bajnoki címre törő hazaiak kénytelenek voltak kapitulálni a vendégek el­lenében. Kitett magáért a pász­tói legénység is, hisz a Pétervásárát verte meggyőző arányban. Hatvan II. - Garancia Salgótarján II. 4,5-5,5 A mérkőzés előtt a vendéglá­tók második csapata abban bí­zott, hogy előbb a tarjániakat, majd az egrieket is legyűrve a táblázat élére áll, és a mérkőzés úgy is indult ahogy a hazaiak el­tervezték. Ám az ezután követ­kező három remit akár vészjel­zésnek is felfoghatták volna, majd a „garanciások” egyenlítet­tek, sőt további két győzelem­mel szinte páholyban érezhet­ték magukat. Ám a maradék há­rom hadállásból bármi kijöhe­tett volna, így az utolsó pillana­tig háromesélyes volt a rangadó, mely aztán óriási izgalmak mel­lett mégiscsak vendégsikert ho­zott. A salgótarjániak győzelme­it Lenkó Csaba, Fazekas Péter, Simon Tibor és Dávid Máié arat­ta, Kállay Gyula, Kutas Balázs valamint Kovács Dániel döntet­lent játszott. Bauton Pásztó - Pétervására 6,5-3,5 Simán nyert az ugyancsak szomszéd megyében játéklehe­tőséget kereső Pásztó csapata is, igaz a salgótarjániakkal ellentét­ben náluk az ifi-felnőtt arány az utóbbiak felé billen, bár Németh Orsolya szerepeltetése és (fél)pontszerzése biztató jel a lányok bevonására a sakkvérke­ringésbe. A szomszédvári rang­adón Németh László, Tódor Atti­la, Németh Balázs, Tódor Sán­dor, Mucsina Tamás teljes, míg Kaiser Ferenc, Bihari Balázs és a fent említett Orsi fél-fél pontot szerzett. További eredmények: Gyön­gyös - Makiár 6-4, Jászapáti - Heves 6,5-3,5, Egri Vasas - HEMÖ 8-2. ____________________________________(SATU) S PORTTURMIX AZ SBTC VÁRJA TÁMOGATÓIT Az NB II-ben szereplő SBTC labdarúgócsapata várja a hűsé­ges szurkolók támogatását. A 2004. évi felnőttbérletek ára 5000 forint, míg a nyugdíjasok­nak és diákoknak 3000 forint. A bérleteket megvásárolni és tag­sági díjat fizetni március 26-án, pénteken 15 és 18 óra között Pájer Zoltán tagszervezőnél, a Nógrád Megyei Hírlap szerkesz­tőségében (Salgótarján, Erzsébet tér 6.), a II. emeleti SBTC-öreg- fiúk klubban lehet. LABDARÚGÁS A balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola adott otthont az 1997-98 évben szüle­tett focistapalántáknak. Az 1. Dózsa Kupa rendezési feltételeit az iskola vezetése és Hegedűs Tamás helyi vállalkozó biztosí­totta. Eredmények: Dózsa II. - Salgótarján 4-1, Pásztó - Veres­egyház 5-1, Salgótarján - Dózsa I. 0-2, Versegyház - Dózsa II. 3-3, Dózsa I. - Pásztó 2-4, Salgó­tarján - Veresegyház 6-2, Dózsa I. - Dózsa II4-1, Pásztó - Veres­egyház 8-0, Veresegyház - Dó­zsa I. 2-3, Dózsa II - Pásztó 0-6. Végeredmény: 1. Pásztó, 2. Dó­zsa I., 3. Dózsa II., 4. Salgótarján, 5. Veresegyház. ASZTALITENISZ A Rétsági Asztalitenisz Kör a helyi általános iskola tornatermé­ben rendezte meg a Nyugat-nóg­rádi asztalitenisz ranglistaver­senyt, amelyen hetvenhat spor­toló mérte össze tudását. Győzte­sek. Felnőttek: Lucska Ferenc (Balassagyarmat, Dózsa DSE). Újonc fiúk: Szente József (Szen­dehely). Lányok: Bodonyi Bog­lárka (Szendehely). Ifjúságiak. Fiúk: Bencsik Zoltán (Pásztó). Párosban: Sági Bence-Maczali József (Rétság). Serdülők. Fiúk: Maczali József (Rétság). Lányok: Nagy Hajnalka (Szendehely). Szemet gyönyörködtető kép, mintegy 250 karatéka közös edzése és persze a látványelem mellett rendkívül hasznos is, fő­leg úgy, hogy ha egy olyan, Eu­rópában élő japán mester vezeti, aki a hetedik dánjánál jár, és az öreg kontinens egyik vezető szakembere. A közös, Palóc Ka­rate Szövetség szervezte hagyo­mányos gyakorlásra három na­pon át került sor Salgótarjánban a sportcsarnokban és a számvi­teli főiskola tornatermében, és Zsúfolt tornaterem, Sawada mester edzéseire mindenki kiváncsi Az 52 éves Kazuhiro Sawada elég későn, 15 évesen kezdett el karatézni, de hamar meg­szerezte az övfokozatokat, és 1975-ben már 3. dános mesterként került Európába, majd 10 év után visszatért Japánba edzősködni, de '93-ban újra Belgiumba költözött. Több or­szágban instruktorkodik, közöttük hazánkban is, és ha évente 2-3-szor Magyarországra lá­togat, egyik útja Salgótarjánba vezet, ahol kilencedik éve vezet edzőtábort.- Mi az oka, hogy szeret hozzánk, Nógrádba jönni? - kérdeztük tőle elsőként.- Először instruktorként érkeztem ide, azóta személyes ismeretség fűz sokakhoz és persze a felbukkanó fiatal tehetségek sorsát és fejlődését is szívemen viselem, felelősséget érzek irántuk.- Milyen fejlődést tapasztalt azóta az itt folyó munkában, a Palóc Karate Szövetségben?- Mivel évről évre újabbnál újabb arcokat ismerek meg, nehéz megítélni mindezt, de az biz­tos, hogy a tendencia kedvező, a szövetség jó úton jár.- Ón szívén viseli az utánpótlás helyzetét. Saját gyermekei sportolnak-e valamit, és ha igen mit?- Mind a lányom, mind a fiam karatézik, ebből a szempontból csak a feleségem lóg ki a családi sorból.- Ennyi idő után hozzászokhatott a magyar ételekhez, melyik a kedvence?- A palóc gulyásleves.- A karatéstársadalom nevében remélhetjük, hogy jövőre is eljön hozzánk?- Igen, szándékozom, de fettétele, hogy Lórik Csaba barátomnak (pásztói karateedző - a szerk.) addigra meg kell szereznie a negyedik dánt - tréfálkozott Sawada mester. A japán szakember a 7. dánnál jár az ország számos részéről is érkeztek érdeklődők. Hogyne, hiszen Sawada mester ritka látogatásai során mindig hoz valami újdonságot, nem csak a gyakorlatok, hanem a tech­nika terén is, ráadásul az edzések közötti konzultáció­kon megbeszélhetik a tanul­ságokat, esetleges hibákat, problémákat. És akkor még a lelket melengető érzésről, mely kezdőtől haladóig min­denkit áthat - amikor valaki egy világnagysággal együtt gyakorolhat - még nem is szóltunk. Mert ez biztos to­vábbi erőt és eltökéltséget ad ennek a testet és lelket erősítő sportágnak. ________________mm) B ajnoki címre tör a Kábel SE női kézilabdacsapata E hét szombatján játssza az első tavaszi mérkőzését a negyedik he­lyen lévő Balassagyar­mati Kábel-Ipoly Trans SE női kézilab­dacsapata hazai pá­lyán a Kistarcsa KE el­len. A Pest megyei Szupercsoportban vi­tézkedő hölgyek nem titkolt célja az első hely megszerzése, ez­által az NB Il-es indu­lási jog kivívása. A gárda január közepén kezdte meg a felké­szülést, jóformán ugyanazzal a játékoskerettel, amely végigjátszotta az első sza­kaszt. Lukács Gertrud edző mind­össze az ifjúsági együttesből „emelt” fel néhány tehetséget a felnőttek közé. Ám idő­közben alapvetően válto­zott a helyzet. Az NB II- ben éllovas Salgótarjáni Háromkő KC-ből érke­zett Boros Mariann, Tarlósiné Gyenes Anett és Marcsokné Tóth Valé­ria. A három új szerze­mény hamar beilleszke­dett a többiek közé, ami megmutatkozott az első felkészülési tornán, Du­nakeszin. Ugyan a csapat csak a negyedik helyen végzett, ám a mérkőzések összké­pe jelezte a szakvezetés számára, nyugodtan fontolgathatnak ko­molyabb terveket is. A következő állomáson, a Tavasz Kupán, a Ba­lassagyarmati Városi Sportcsar­nokban már jobban kikristályoso­dott a kép. A hazaiak megnyerték a viadalt, valamennyi ellenfelüket legyőzték.- ,A három salgótarjáni játékos­sal jelentősen megerősödtünk Úgy érzem, tökéletesen beilleszkedtek a gépezetbe, megtalálták a helyüket, ráadásul az érkezésükkel mind a védekezési, mind a támadási vari­ációs lehetőségeink kitágultak. A többiekre is serkentően hat a jelen­létük, így harcos csapattal vágha- tunk neki a tavasznak. Az előttünk álló riválisokat, a Kákát, a Tápiószetét és a Kistarcsát hazai környezetben fogadjuk, ellenük fel­tétlenül nyernünk kell a céljaink valóm váltásához. Az elsőhöz ké­pest a hal pont lemaradásunk nagynak tűnik, de dolgozunk, hogy ezt minél inkább lefaragjuk. Ha a személyi és az anyagi feltéte­lek is megengedik, teljesülhetnek NB n-es álmaink" - mondta Lu­kács Gertrúd játékos-edző. A csapatjátékoskerete: Jánoska Tünde, Stolcz Éva (kapusok), Both Gabriella, Fehér Katalin, Nagy Andrea, Boros Mariann, Ke­resztúri Ildikó, Tarlósiné Gyenes Anett, Lukács Gertrúd, Lukács Brigitta, Tóth Szandra, Ocsovai Judit, Marcsokné Tóth Valéria, Szűcs Nikolett, Tillmann Tímea, Szolnoki Brigitta, Fülöp Edina (mezőnyjátékosok). Lukács Gertrúd, a Bgy. Kábel játékosedzője Bajnokságok, eredmények, táblázatok LABDARÚGÁS NB Il-es és NB III-as utánpót­lás-bajnokság, Szolnoki csoport U16 Fót - Salgótarján 0-23 (0-11) Fót, vezette: Roczbek. SBTC: Kiss M. (Humany) - Kiss Á. (Nagy M.), Hajas (Bazsó R.), Szabó Zs., Sváb, Galajda, Tanka (Oláh V.), Simon Á., Kovács P., Simon A., Új. Edző: ifj. Simon Imre. Az SBTC gólszerzői: Ko­vács P. (6), Új (5), Oláh V., Si­mon Á., Simon Á., Galajda (3- 3). U19 Fót - Salgótarján 3-2 (2-1) Fót, vezette: Fazekas. SBTC: Lehoczki - Kékesi, Balga, Kerényi, Bazsó P., Herczeg (La­katos G.), Oszvald, Zsély (Raskó), Simon A. (Bujtár), Bo­tos A., Varga Cs. Edző: Répás Bé­la. Az SBTC gólszerzői: Simon A., Botos A. KÉZILABDA NB I/B, Keleti csoport, férfi­ak, ifjúságiak. 15. forduló: Ceg­lédi KK - Gyöngyösi Főiskola KK 32-29, Debreceni KSE - Me­zőkövesdi KC 30-32, Fehérgyar­mati VSE - Every Day KSE Oros­háza 33-28, Salgótarjáni Háromkő KC - Diósgyőri KC 34-29, Kiskunhalasi KC - Tiszaföldvári VSE 30-20, Makó KC - Hajdúböszörmény KSE 34-20, Ózdi KC - Szeged KKSE 28-29. 16. forduló: Diósgyőri KC- Debreceni KSE 21-33, Gyön­gyösi Főiskola KK - Makó KC 31-17, Hajdúböszörmény KSE - Salgótarjáni Háromkő KC 28-39, Kiskunhalasi KC - Fehérgyarma­ti VSE 36-41, Mezőkövesdi KC - Ózdi KC 35-27, Szeged KKSE - Tiszaföldvári VSE 28-23.18. for­duló: Salgótarjáni Háromkő KC- Gyöngyösi FKK 40-43, Makó KC - Every Day KSE Orosháza 21-30. A bajnokság állása 1. Mezőkövesd 1 Orosháza 16132158041028 161402519-38028 3. Fehérgyarmat 4. Debrecen 16121355342625 16121351243025 5. Ceglédi KK kiskunhalas 151203491-39324 16100651647320 7. Gyöngyösi F. 8. Háromkő KC 17 9 0 8 531-50218 17 6 011508-581 12 9. ÓzrfiKC 10. Diósgyőri KC 16501143049310 164111399476 9 lLNfekóKC 12. Tlszaföldvár 13. Szeged KKSE 14. H.-böszörmáiy 174112427-532 9 164012358425 8 16 3 013 358498 6 16 2 014381-544 4 NB II, Északi csoport, férfi­ak, felnőttek. 14. forduló: MAFC - Solymári SC 31-26, Mogyoródi KSK - Gyömrő SE 29-26, Pénz­ügyőr SE - MÁV Előre SC Szé­kesfehérvár 39-25, Pilisvörösvári Terranova KSK - Gyöngyössolymos SE 32-29, Testvériség SE - Novolakk­Dunakeszi VSE 36-27. Szabad­napos: Balassagyarmati Kábel SE. A bajnokság állása L PénzügyőrSE 2GyünuőSE 131201413-34124 13 823347-31618 3. Bgy. Kátéi 4. Mogyoród 12 705326-29914 12 6 1 5355-32113 S.Gy'solymos 6 Pilisvörösvár 13 6 1 6336-33913 12 5 3 4 293-29913 7. Solymári SC 8 Testvériség 13 526311-29912 13 4 3 6 339-34511 9. Dunakeszi 13 418369-380 9 10. MAFC 13 418323-357 9 1L MÁV Bőre 13 2011327443 4 NB II, Északi csoport, férfi­ak, ifjúságiak. 14. forduló: MAFC - Solymári SC 20-27, Pénzügyőr SE - MÁV Előre SC Székesfehérvár 26-31, Pilisvörösvári Terranova KSK - Gyöngyössolymos SE 28-10, Testvériség SE - Novolakk- Dunakeszi VSE 31-23. Szabad­napos: Balassagyarmati Kábel SE. A bajnokság állása 1. Pilisvörösvár 12110 1 406-28022 2 Testvériség 131003395-29020 3. Gyömrő SE 12 9 0 3 357-26918 4. Dunakeszi 13 8 1 4430-33817 5. MAFC 13 7 1 5365-29615 6. Solymári SC 13 7 0 6 365-35014 7. MÁV Előre 13 7 0 6 380-36614 8. Bgy.Kábel 12 408319-335 8 9. Pénzügyőr SE 13 3 1 9329-356 7 10. Mogyoród 11 1 19 278-387 3 11. Gy.-solymos 13 0013 198-5550 NB II, Északi csoport, nők, felnőttek. 14. forduló: Gyömrő SE - Veresegyház VSK 25-15, Kispesti AC - Esztergomi KSE II. 26-19, Pilisszentiváni SC - Sal­gótarjáni Háromkő KC 23-27, Solymári SC - Kinizsi TTK 23-20, Szentendre NK - Postás- Matáv SE 24-21, TFSE - Sorok­sári TE 35-14. A bajnokság állása 1. Háromkő KC 141112412-31023 2. Szentendre NK 14110 3 386-31322 3. Pilisszentiván 14 9 0 5 347-29718 4. Kinizsi TTK 14 9 0 5 375-33718 5. Kispesti AC 14 815315-27717 6. TFSE 14 8 1 5365-33417 7. Gyömrő SE 14 7 2 5 337-31516 8. Esztergom B. 14 6 0 8 378-39012 9.SolymáriSC 14 4 010319-3438 10. Veresegyház 14 4 010 290-348 8 11. Soroksári TE 14 3 011315-3936 12. Postás-Matáv 14 1 1 122474293 NB II, Északi csoport, nők, ifjúságiak. 14. forduló: Gyömrő SE - Veresegyház VSK 29-20, Kispesti AC - Észtergomi KSE II. 32-23, Pilisszentiváni SC - Sal­gótarjáni Háromkő KC 22-21, Solymári SC - Kinizsi TTK 17-21, Szentendre NK - Postás- Matáv SE 31-17. Szabadnapos: Soroksári TE. A bajnokság állása 1. Pilisszentiván 13 12 0 1 409-263 24 2. KinizsiHK 13 100 3 373-299 20 3.SzentendreNK13 8 1 4354-265 17 4. Soroksári TE 12 7 2 3 277-214 16 5. Kispesti AC 137 1 5 346-28015 6. Háromkő KC 12 70 5 379-271 14 7 Esztergom II. 13 6 2 5 387-30514 8. Solymári SC 13 4 0 9 278-347 8 9. Postás-Matáv 13 3 010 272-356 6 10. Gyömrő SE 13 3 0 10 293-387 6 11. Veresegyház 12 0 012 148-529 0 KOSÁRLABDA NB II, Közép-magyarországi régió, férfiak. A-csoport: Budafo­ki KK II. - Kőbányai Darazsak 84-63, BC Csepel - Budafoki KK 11. 89-85, Miklósi KékRókák - Computerbontó KK 78-92, Ko­bak KC - BLF Palota I. 64-87, KOKEC-BEAC Euroleasing - Kan­dó FSC 67-81, Honvéd Kossuth Lajos SE - Józsefváros TE 82-69, Computerbontó KK - BC Csepel 80-96, Józsefvárosi TE - Kobak KC 91-67, Beszterce KK-Fekete Sasok - KOKEC-BEAC Eurolea- sing 79-58, Eldorádó KE - Hon­véd Kossuth Lajos SE 95-70. A bajnokság állása 1. BC Csepel 22 20 2 2029-1632 0.955 2. Eldorádó KE 221931938-14870.932 3. Beszterce KK 211471901-15970833 4. Kandó FSC 211471767-16120833 5. JTE 201281560-13990800 6BLFPalotaL 2111101596-16500.762 7. Computert. 2211 111934-18550.750 8. Budafoki 20 911 1503-14300.725 9. Bp. Honvéd D 20 9111514-15900.725 10. K.-BEAC 22 9131580-17290.705 1L Miklósi KR 21 8131636-18610.690 12. Kobak KC 22 6161568-18040.636 13. HKLSE 225171617-18800614 14. Kőbányai D. 201191335-19520525 B-csoport: 12 Karátos Iskola - MAFC Martos 95-102, Malév Bp. Airport HC - Ferencvárosi SzSE 107-83, Diana SE- Hegyvidék - Polimer II. kér. Buksi SE 94-62, Bp. Honvéd I. - Százhalombattai KSE 99-51, Közgáz I. - Józsefváros KC 96-64, Telesis SE - Gödöllői EAC 81-74, MAFC Martos - Ma­lév Bp. Airport HC 101-86, Fe­rencvárosi SzSE - Bp. Honvéd 1. 68-112, Polimer II. kér. Buksi SE- Államigazgatási Főiskola SE 45-75, Százhalombattai KSE - Közgáz 1.41-71, Józsefváros KC- Öreg Kaszások 49-59, Gödöl­lői EAC - Bgy. Justitia 81-59. A bajnokság állása LBp.HomédL 24240 2524-1338 L000 IKözgázL 2524 1 2273-1536 0980 3. MAFCM 2522 2 2482-1710 0960 4. MalévAHC 2518 7 2052-17370860 5.12KaiteL 221391881-16200795 6ÁFDSE 2515101818-16870.780 7. DianaSEJL 2413111754-18180750 8. Telesis SE 2412121646-18380.750 9. Öreg Kaszások 24 9151556-1703 0688 10 Esztogwni KE 24 9151716-2125 0888 1L Ferencváros 25 9161917-22550680 12. Bgy. Justitia 24 8161655-19640667 U. Gödöllői EAC 24 6181637-1798 0625 RSz'battaiKSE 25 6191611-18700620 15. JKC 25 6191581-20100620 16 Mimer BSE 25 0 251148-2272 0460 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: HORVÁTH PÉTER

Next

/
Oldalképek
Tartalom