Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-20 / 67. szám

„Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legna­gyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt” - írta Tamási Áron anyanyelvűnkről - amelyet ő maga oly ma- gasrendűen művelt és szolgált, s amiért e becsület őt is megilleti. S mindazokat, akik bármi módon munkálkod­nak a nyelvi és egyáltalán a nemzeti kultúra őrzése, ter­jesztése, gazdagítása érdekében. Nem mondhatom el senkinek... De talán még sincs akkora gond­ban, bajban ez a különleges, nehe­zen besorolható, alig rokonítható, nekünk azonban mindnél fonto­sabb nyelvi alapokra épülő kultúra, mint vélnénk, ha egy irodalmi, ze­nés kávéházi estre oly sokan kíván­csiak, hogy megtöltik a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ kicsinek nem mondható színházter­mét. Ez persze csak akkor igaz, ha - feltételezve és megengedve - az irodalom, a művészetek iránti őszinte érdeklődés hozta össze mindazokat, akik megjelentek a Nemzeti Kamaraszínház „Ki kérde­zett?” című előadásán. Köztük ugyanis nagy számban voltak olya­nok, akik bizony más, nem kevésbé értékes - akár magyar gyökerű, „tiszta forrású” - produkciókat nem­igen szoktak kitüntetni érdeklődé­sükkel. Kétségtelen: egy színházi közös­ség bemutatkozása, első szereplése mindig sajátos élményt ígér. S aki csak egy kicsit is érdeklődik a szín­ház- és előadó-művészet iránt, nyil­ván hallott már az Usztics Mátyás kezdeményezésére létrejött és irá­nyításával működő társulatról. Usztics jó színész, kiváló humorista (bizonyára sokan emlékeznek a „Kisváros” című szappanoperában nyújtott alakítására, a Rádiókabaré falugyűléseinek kisebbségi képvise­lőjére, Orsós Vendelre, vagy a „Mondom az uramnak, Tibi!” ref­rénre kihegyezett szellemes mono­lógokra), s mint mostanság kiderült: színházalapítóként, -szervezőként is joggal hívja fel a figyelmet szemé­lyére, munkásságára. Csak tisztelet­tel lehet szólni arról a buzgalomról, már-már megszállottságról, aho­gyan védelmébe veszi a magyar kul­túrát a külföldmajmolás, a mam­mon, a talmi valós veszélyéitől, aho­gyan a határainkon belüli és túli - jobbára fiatal - színészeket, előadó- művészeket egy csapatba verbuvál­ta és a közismerten nehéz körülmé­nyek, feltételek közepette is együtt tartja a tizennégy főnyi együttest, s mintegy missziót teljesítve fellépteti az anyaországban és az azon túli te­lepüléseken is. A Nemzeti Kamara- színház esetében tényleg megszólal - Illyés Gyula kifejezésé­vel élve-az „öt­ágú síp azaz a magyar anyanyelvű irodalom min­den szólama, megteremtődik össze­hangoltsága. A műsor - amelyet hir­dettek, amelyről az úgynevezett be- harangozókból előzetesen tudni le­hetett - ugyancsak vonzónak bizo­nyult, hiszen olyan klasszikusok, vi­tathatatlan értékű írók, költők mű­veire épült, mint Ady Endre, Babits Mihály, Hamvas Béla, Karinthy Fri­gyes és Márai Sándor. Bár nem ere­deti ötlet - hiszen elsőként a Császár Angela, Benedek Miklós, Szacsvay László alkotta hármas már évekkel ezelőtt „megjátszotta” - de közön- ségcsalogatónak tetszik a „zenés ká­véházi életképek” műfaji keretként alkalmazása is. A biztató előjelek csak fokozták a várakozást, mint ahogyan a március 15-e, a legszen­tebb nemzeti ünnep előtti hangulat is azt tette. Az előadás azonban csak rész­ben, illetve felemásan elégít(h)ette ki az igényeket. Usztics Mátyás szer­kesztőként és rendezőként jól vizs­gázott, erre utal a mű­sor szaksze­rű fel­építettsége, a második részben emel­kedő színvonala. Természetesen - kinek-kinek ízlése, felfogása szerint - lehetnek dicsérő megjegyzései, vagy éppen kifogásai bizonyos részletek hangsúlyai, előadói metódusai láttán, hallatán, amely azt igazolja, hogy bármely szándékkal született szöveget is lehet másként értelmezni, aktua­lizálni, sajátos szempont- o ok szerint csoportosíta- ni. Bármilyen furcsa, de [V ugyanazon sza- V Is« va^> nionda- tok - ki­elég átütő erejű, katartikus hatású. S akár erényként is érté­kelhető a közremű­ködők egységes szintű teljesít­ménye, talán mégiscsak hiányzott f A Nemzeti Kamaraszínház néhány tagja a kávéházban.. FOTÓI P. TÓTH LÁSZLÓ Át­emel­ve eredeti kontextu­sukból - különböző koncepciók szolgálatában is érvényesíthetők. Ez vonatkozik Karinthy Frigyes „Elő­szó” című versének ismert - „Nem mondhatom el senkinek, elmon­dom hát mindenkinek” - sorára is. A szereplők igyekeztek tisztességgel megfelelni a kívánalmaknak, korrek­ten, fegyelmezetten „dolgoztak” mind prózai színészként, mind vers­mondóként, mind sanzon- és kuplé- énekesként, kulturáltan, finoman mozogtak, táncoltak a színpadon és kellemdúsan fújták a színes szap­panbuborékokat. Bár volt néhány igazán szép, érzelemteli jelenete,- ezek közé tartozik a zárókép is - az előadás összességében nem volt Usztics Mátyás a „Ki kérdezett?" című zenés irodalmi összeállítás záróképében egy-két kiemelkedő egyéniség és produktum, amely számyaltathatta volna magával az egész műsort, so­káig emlékezetessé téve azt. Hang­erővel nem helyettesíthető a minő­ség, a magyar kultúra, a nemzeti ön­ismeret mélyebb, hatékonyabb kép­viseletéhez több művészi erő is szükségeltetik, valami olyan kész­ség, amit a ragyogó tehetségű Eszenyi Enikő a minap mutatott itt be egy szlovák darab főszereplője­ként, vagy amiről ugyanezen a hely­színen a Budapest Klezmer Band virtuóz zenészei tettek tanúbizony­ságot a saját területükön. E vélemény mit sem von le Usztics fent jelzett érdemeiből, amelyek persze azért odáig nem terjednek, hogy - mint a Kossuth rádió másnapi, vasárnap reggeli adásában médiatémában tette - az elismerést, a megfelelő támogatást hiányolván kijelenthesse: jószerivel már csak az általa vezetett színház a letéteményese a nemzeti kultúra értékeinek, következetesen csak ők fáradoznak azok őrzésén. És mit csinál példának okáért az Evangéli­um Színház, a Pesti Magyar Szín­ház, vagy jelesül Bubik István, a Salgótarjánban is bemutatott „Ritka (a) magyar” című műsorával? S ak­kor még más művészeti ágak meg sem említtettek. Ami pedig a fenyegetettséget ille­ti, az is árnyalandó az európai uni­ós csatlakozás küszöbén. Fogódzó­ként Czigány Lóránt irodalomtörté­nész, egyetemi tanár gondolatait idézzük, amelyek 2002 nyarán a XXX. tokaji írótáborban hangzottak el: „Behúzódhatunk-e Németh Lász­lóval hagyományaink belső udvará­ba? ...Korántsem hinném. Németh László csak arra int bennünket, hogy jól sáfárjtodjunk a ránk bízott értékekkel Hogy ne kótyavetydjük el azt, amink van... ne feledjük, hogy a múlt század közepének egyik legjelesebb politikai gondolko­dója, Szabó Zoltán szerint: „Meg­semmisíteni birodalmakat lehet. Nem irodalmakat. A Római Biroda­lom megsemmisült. A latin iroda­lom megmaradt. ” Persze mi őszinte meggyőződéssel hisszük azt is, hogy nemcsak kultúránk marad meg. De tennünk is kell ezért! Együtt, összefogva erőinket, tudá­sunkat! ___________JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES___________ M árcius 13-i rejtvényünk helyes megfejtése: „Doktor úr! Egy füst alatt az influenza oltást is bead­hatom?” Szerencsés nyertesünk: Kovácsáé Forgács Andrea Salgótarján, Zagyva út 68. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb március 26-ig juttassák el szerkesztőségünk címére. Csuhébabákból nyílt kiállítás Rétság Csuhébaba-kiállítás nyílt meg a rétsági művelődési központ galériájában. A március 24-ig megtekinthető kiállítást Végh Jó­zsef, a művelődési központ igazgatója nyitotta meg. Beszé­dében hangsúlyozta, Misik Tamásné csuhébábkészítőt nem kell bemutatni a megjelentek­nek, hiszen a művelődési ház egyik legfontosabb feladata a helyi és a térségbeli művészek bemutatása, Misikné munkáival már korábban is találkozhatott a közönség Rétságon. A megnyitón szó esett a csu- hébábkészítés technikájáról is. Elhangzott, hogy a csuhával va­ló foglalkozás odáig nyúlik vis­sza, amióta az ember kukoricát termeszt. Ez az ősi foglalatos­ság onnantól művészet, ha a bábok szinte életre kelnek. Ezt tapasztalja az ember Misi^ Tamásné munkáit nézve. Talá­lunk köztük vajat köpülő asz- szonyt, jelenetet egy tanóráról és rengeteg, a paraszti világot megörökítő csuhébáb-kompo- zíciót. A művsket nézve rájön a látogató, hogy az alkotó nagy beleéléssel, kézügyességgel dolgozik és néprajzbeli jártas­ság is jellemzi. Misik Tamásné nem tősgyö­keres rétsági, Drégelypalánkon született és ott élt 1990-ig. Jelen­leg hitoktatóként dolgozik Te­reskén és Rétságon. Csuhébá- bok készítésével 1997-től foglal­kozik. Tagja a Komárom-Eszter- gom Megyei Népművészeti Egyesületnek, a Palócföldi Ipar­művészek Egyesületének továb­bá a Néprajzi Múzeum Baráti Körének, ezen kívül a Kézmű­vességért Alapítvány lelkes tá­mogatója. Munkájának színvo­nalát jól mutatja, hogy rendsze­resen sikeres résztvevője a né­metországi és ausztriai, vala­mint a legjelentősebb budapesti kiállításoknak, vásároknak. Önálló kiállítással bemutatko­zott már Szentendrén, Bátonyte- renyén, Rétságon és Drégelypa­lánkon. A csuhéfonás techniká­ját ismertetve gyakorta tart okta­tásokat óvodákban, iskolákban és gyermekotthonokban. A kiállítás megnyitóján köz­reműködött még Pekáry Anna, a helyi zeneiskola növendéke, kinek fuvolajátékát minden rét­sági kiállítás megnyitón élvez­heti a közönség. SZÁVAI ATTILA Budapesti tavaszi fesztivál Táncművészet a középpontban, Picasso díszleteivel A március 19. és április 4. között zajló budapesti tavaszi feszti­vál 24. születésnapjával együtt ünnepli Magyarország csatlako­zását az Európai Unióhoz és ez alkalommal számos eseményt, kiállítást, bemutatót, koncertet, táncelőadást láthatunk, me­lyek mind az európai népek sokféleségét hirdetik. A fesztivál keretében két kü­lönleges és kiemelkedő produk­ciót is találhatunk, mely minden bizonnyal nem csak a fővárosi, hanem a vidéki ínyencek fantá­ziáját is megmozgatja. Március 29-én a bordeaux-i állami opera­ház balett-társulatának 40 tánco­sa két kivételes előadást mutat be a magyar közönségnek. A művészek az operaházi gálaes­ten XX. századi francia és ameri­kai koreográfusok táncdarabjait adják elő és ezen a közönség vé­gigkövetheti a tánc és különböző irányzatok fejlődését a neoklász­szikustól a kortárs táncig. A gála­műsort a híres klasszikus balett, a Giselle nyitja meg. Másnap, március 30-án kedden az Erkel Színházban kerül sor a 2004-es év egyik legkiemelkedőbb kultu­rális eseményére, ahol a XX. szá­zad első felének neoklasszikus darabjaiból mutat be egy össze­állítást a színház társulata, me­lyen Picasso híres díszleteit és jelmezeit is láthatja a magyar kö­zönség. ____________________________________(SATIS) F ogas csokis kérdés Fogra harapott egy darab csokiban egy görög ügyvéd: emberi fog volt, de nem a sajátja. Az édes­szájú ügyvéd fogorvoshoz vitte a leletet, aki meg­állapította, hogy a csokoládé fogyasztójának fogai közé egy 60-70 éves férfi foga került. Az alig 35 éves jogász haladéktalanul feljelen­tést tett a csokit gyártó, szintén görög vállalat ellen - közölte a görög közszolgálati rádió, de arra nem tért ki, mekkora kártérítést követel majd a sértett. n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom