Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
2004-02-06 / 31. szám
12. oldal Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. FEBRUÁR 6., PÉNTEK Pályán az Érsekvadkert Futball7vége, regionális döntő, Dunakeszi Újra az aranyásók földjén Kovács László ezúttal sífutásban indul Ahogy az NB I-es labdarúgó- kluboknak a téli műfüves teremtorna, úgy a nagypályás amatőr (az NB III-asnáí alacsonyabb klubok részvételével) együttesek számára az immár három esztendeje megrendezett Futball7vége nyújt az uborkaszezonban is játéklehetőséget. Az idei rendezvénysorozatot a főváros mellett négy megyében szervezte meg a Budapesti Futball 7 Utánpótlás és a Pest Megyei Sportszeletet is kiadó BEAD Kft. A Fut- ball7végéken tíz különböző helyszínen összesen 76 megyei, illetve budapesti amatőr csapat Szombaton és vasárnap Frankfurtban rendezik meg az asztalitenisz Európa TOP 12 viadalt, amelyen Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla is indul. A 2. helyen kiemelt Tóth kilencedik alkalommal vesz részt a rangos versenyen, legjobb eredményét tavaly érte el, amikor a 3. helyen végzett. Bátorfi (7.) tizenhetedszer indul, s 1986 óta három aranyérmet szerzett. A viadalt az elmúlt állt rajthoz a két hét vége négy játéknapján, tíz különböző helyszínen (Balassagyarmaton, Budafokon, Dunakeszin, Pest- hidegkúton, Solymáron, Székesfehérváron, Tarjánban, Tá- piószentmártonban, Tökölön és Vácon) összesen száznyolcvan mérkőzést játszva. Február 7-én az öt terembajnok (Securicor, Polgárdi, Tardos, Érsekvadkert és Pilisszentiván) körmérkőzéseken méri össze erejét a II. Arany Ászok Regionális Futball7végén Dunakeszin, 10 órától a városi sportcsarnokban. esztendőben szintén Németországban (Saarbrücken) bonyolították le, akkor a férfiaknál és a nőknél is hazai asztaliteniszező - Timo Boll, Jie Schöpp - végzett az élen. Tóth az elődöntőben kapott ki a kínai származású játékostól. Szombaton a csoportmérkőzéseket és a negyeddöntőket, míg vasárnap az elődöntőket és a finálékat bonyolítják le. Kovács László, a Balassagyarmati Vitalitás SE versenyzője tavaly futószámban indult a Kanadában rendezett Yukon Arctic Ultra teljesítménypróbán. A rajt Whitehorséből volt, 500 kilométert kellett megtenniük az induKovács László Az elmúlt héten ismét két fordulót rendeztek a balassagyarmati teremfoci-bajnokságban a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért. A harmadik fordulóban nyertek a favoritok, míg a negyedik játéknapon megszerezte első győzelmét a Delta Tech és első pontját az Olssen FC. Már csak az ipolyszögi városrész csapata nem szerzett még pontot. Az öregfiúknál bemutatkozott a BSE-öregfiúk soraiban a 64 éves Pál Márton. 3. forduló CKÖ Roma Parlament - Olssen FC 4-3 (1-2). V: Szakai T. GL: Oláh T. (3), Petrovszki, ill. Zöld G. (2 Szabados Á. Szondy - Cserhát print 1-6 (1-2). V: Szakai T. GL: Gréczi, ül. Kalácska (4), Czibulya, Holes Joker FC - Mapei 3-1 (2-1). V: Szakai T. GL: Tresó G„ Gyurovics, Fábri, ül. Kardos Á. Csitár - Runner 0-4 (0-1). V. Szakai T. GL: Pintér I., Hodászi L, Tedás, Gyimesi. Police Vitalitás - Ipolyszög 5-2 (1-1). V: Szakai T. GL: Malóknak. Az útvonal az aranyásók földjén haladt át, ahol Kovács hét nap és nyolc óra után két francia versenyzőtárásával együtt elsőként ért a Pelly Crossingben lévő célba. Ezúttal február tizennegyedikétől rendezik meg a viadalt ismét három számban: futás, sífutás és mountain-bike. A Pat- varcon élő Kovács László ma utazik el a versenyre, ahol ezúttal a sífutásban méretteti meg magát.- A rajt és cél ezúttal is ugyanaz, csak az útvonalban lesz némi módosítás - mondta az utazás előtt Kovács László. - Úgy érzem, a felkészülésem jól sikerült, de nehéz megjósolni, hogy ezúttal miként végzek. A fő célom az, hogy teljesítsem az 500 km-es távot. Itt említeném meg, hogy futásban, a 170 km- es távon lesz egy Kanadában élő magyar női induló is.- A rajt napján, február 14-én ünnepeled a 30. születésnapodat. gyár G. (2), Berki, Homor, Jusztin, ill. Jakus, Beke. Delta Tech - Észak Kapuja 1- 2 (0-0). V: Szakai T. GL: Szathmári Cs„ ill. Saár, Benécs. 4. forduló Police Vitalitás - Joker FC 2- 3 (1-1). V: Babcsán T. GL: Magyar G., Jusztin P., ill. Tresó G. (2), Virágh. Ipolyszög - Delta Tech 3-4 (1-2). V: Babcsán T. GL: Trepinszki, Vachó, Tóth ill. Katona (2), Szathmári Cs. (2). Runner Holding - Szondy 9-1 (5-0). V: Babcsán T. GL: Gyimesi (4), Hodászi (2), Tedás, Szilágyi G., Pintér I., ill. Szádóczki Zs. Cserhátprint - CKÖ Roma Parlament 2-6 (0-1). V: Babcsán T. GL: Czibulya, Szakai, ill. Oláh T. (4), Mátyás (2). Olssen FC - Mapei 4-4 (1-2) - hetesekkel: 5-6. V: Babcsán. GL: Zöld L. (2), Zöld G., Filip ill. Baranyi T. (3), Baranyi Á. Észak Kapuja Csitár 3- 1 (1-1). V: Babcsán T. GL: Tavaly jól bírta a hideget a Patvarcon élő versenyző- Igen, ez a nap biztosan emlékezetes fog maradni számomra.- A verseny állását hol lehet követni?- Akit érdekel a verseny állása, az a www.arcticultra.de honlapon figyelemmel kísérheti.- Mikor térsz, haza?- A repülőjegyem visszafelé február 28-ra szól.- Sok sikert kívánunk.- Köszönöm. BALOGH TIBOR Gaál B., Helmreich, Benécs, ill. Baráz L. A bajnokság állása: 1. Runner Holding (33-1) 12 pont, 2. Joker Falatozó (16-3) 12, 3. Észak Kapuja (15-7) 12, 4. CKÖ Roma P. (19-8) 9, 5. Cserhát Print (17-9) 9,6. Mapei (6-17) 4, 7. Szondy (5-17) 4, 8. Csitár (6-11) 3, 9. Police Vitalitás (10-18) 3, 10. Delta Tech. (6-23) 3, 11. Olssen FC (9-14) 1, 12. Ipolyszög SE (7-21) 0. OLD BOYS CSOPORT 2. forduló Brazil - BSE-öregfiúk 0-8 (0-5). V: Babcsán T. GL: Czibulya Zs. (3), dr. Muhari G. (2), Koplányi A., Jamrik, Bendik L. Palóc Útkaparók - Bíróság 6-0 (1-0). V: Babcsán T. GL: Sági L. (3), Gulyás, Benyó T., Jakus J. Akik folyamatosan friss hírekhez akarnak jutni a tornával kapcsolatosan azok az interneten az alábbi címen tehetik meg: www.jokerfc.xw.hu KANYÓ FERENC SPORTTURMIX DARTS A salgótarjáni Bora-Bora café&grillben február 7-én, szombaton 10 órától rendezik meg a városi nyílt steel darts versenyt. A 501-es dupla kiszállójú versenyszámra a helyszínen lehet nevezni. ELMARADT A pálya használhatatlansága miatt elmaradt a szerdára tervezett Gyöngyös - SBTC labdarúgó előkészületi mérkőzés. BÜNTETÉS A ROSTOCKNAK A Német Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága rendezési hiányosságok miatt tízezer eurós (2,7 millió forint) büntetéssel sújtotta a Hansa Rostockot. A csapat szurkolói a december 13-i, 1. FC Köln elleni bajnoki során (1-1) különféle tárgyakat hajigáltak a pályára. Mivel a radikális híveknek nem ez volt az első rendbontásuk, a klub óvintézkedésül 40 ezer euróért biztonsági hálót és törhetetlen üveget építtet be a „kritikus” helyekre. EJTETTÉK A VÁDAT A holland ügyészség bizonyítékok hiányában ejtette az Edgar Davids ellen bántalmazás miatt emelt vádat. Az FC Barcelona válogatott labdarúgóját 2002 februárjában jelentette fel akkori barátnője. Sarah Hagens állítása szerint a középpályás többször megverte őt 1999 és 2002 között, amikor Hollandiában, illetve Olaszországban együtt éltek. Davids, aki a téü átigazolási időszakban került a Juventustől az FC Barcelonához, mindvégig tagadta egykori barátnője vádjait. REKORDJELENTKEZÉS Rekordot jelentő hét ország adta be jelentkezését a Nemzetközi Kosárlabda Szövetségnél (FIBA) a 2010-es férfi világbajnokság megrendezésére. A pályázók: Ausztrália, Franciaország, Olaszország, Puerto Rico, Oroszország, Szerbia-Monte- negró és Törökország. A FIBA küldöttsége szeptember 1. és október 31. között keresi fel a kandidáló országokat, majd az értékelés alapján a végrehajtó bizottság még az ősszel kihirdeti a győztest. A 2006-os férfi-vb- nek - amelyen 16 helyett már 24 nemzet vesz részt - Japán ad otthont. Kitiltott futballhuligánok Egy londoni bíróság több mint kétezer angol futballhuli- gánnak tiltotta meg, hogy nyáron a helyszínen tekintse meg a portugáliai Európa-bajnokságot. Az ítélet nemcsak a büntetett előéletű garázdákat érinti, hanem azokat is, akiknél alapos gyanú áll fenn, hogy korábban részt vettek valamilyen rendbontásban. Még egy meccs Kanadával! Az 5-4-es vendéggyőzelemmel zárult kedd esti székesfehérvári mérkőzés sportszakmai és közönségsikere nyomán még az idén tavasszal ismét megmérkőzik egymással a magyar és a kanadai jégkorong-válogatott. Az erről szóló szerződést szerda este, a magyar és a kanadai válogatott tiszteletére rendezett fogadáson - a Spoon hajó fedélzetén - a magyar szövetség elnöke, Studniczky Ferenc és a kanadai válogatott menedzsere, Scott Salmond írta alá. A megállapodás értelmében az áprilisi, prágai világbajnokságra készülő címvédő együttes Magyarországon tartja az A-csoportos világbajnokságot közvetlenül megelőző edzőtáborozását. Ennek keretében az immáron az NHL, az észak-amerikai profiliga sztárjait felvonultató tengerentúli együttes ápriüs 20-án a Budapest Sportarénában ismét megmérkőzik a Divízió 1-es világ- bajnokságról hazaérkező magyar csapattal. A kanadai együttes április 17-től 21-ig tartózkodik Magyarországon, s innen indul tovább a prágai világbajnokságra. Tóth és Bátorfi indul Három csapat még hibátlan Balassagyarmat 18. teremfoci-bajnoksága Sportfórumot tartottak Pásztón Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára szólt az ez évi pályázatokról is eddigi funkcióját továbbra is betölti, hiszen az előző évi forrásokból származó pénzt pályáztatja meg ez évben. Az államtitkár rossz hírként említette, hogy a sportlétesítmények fejlesztésére nem lesznek pályázatok kiírva. Éhben az évben a takarékossági intézkedések a GYISM-et is érintik. A szükséges pénzeszközöket az olimpiai felkészülésre a szak- szövetségek részére kell biztosítani. A szaktárca államtitkára tájékoztatójában elmondta, hogy a minisztérium részletesen áttekintette az állami tulajdonban lévő sportva- gyont, melyet három kategóriába sorolt be. Az elsőbe olyanok kerültek, amelyek hosszú távú Pásztón járt szerdán Mesterházy Attila, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára. A városi könyvtárban, a magyar sportélet kérdéseivel kapcsolatban tartott fórumot. Mesterházy Attila államtitkár (középen) tartja előadását Az államtitkár bevezetőjében a minisztérium által kiírandó pályázatokról szólva elmondta, hogy valószínűleg nem lesznek ez évben meghirdetve pályázatok. A tömegsport támogatására rendelkezésre álló 250 millió forint a Wesselényi Alapítvány kezelésébe kerül, onnan lehet megpályázni szabadidős tevékenységek, illetve sportkiadványok finanszírozására. Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy a Wesselényi Alapítvány sportérdeket szolgálnak, mint például a tatai edzőtábor. A második csoportba azok tartoznak, amelyeket az állam nulla forintos áron átad az önkormányzatoknak, vagy az olyan egyesületeknek, amelyek most is használnak üyeneket, mint a Vasas, az FTC stb. Ezt olyan céllal kapják meg, hogy garantálják a sportcélú hasznosításukat. Ezek a létesítmények kikerülnek a Sportfólió Kft.-től, mivel ez a sportvagyon együttesen államilag nem finanszírozható. A harmadik kategóriába azokat a létesítményeket sorolta, amelyeket ■a jövőben nem tudnak sportcélra használni, ezért el kell adni. Az elmúlt időszak pályázati helyzetét elemezve az államtitkár arról beszélt, hogy az egymillió forint, illetve az alatti pályázatokat kielégítették, mivel erre kevésbé volt igény. Az 5 és 15 millió forintos pályázatok azok, amelyek mindenki számára elfogadhatók voltak. A második fél évben a minisztérium próbál ilyen irányú pályázatokat kiírni. Ennek forrása az elképzelések szerint a vagyonértékesítésből, várhatóan engedéllyel a minisztériumnál maradó négy- milliárd forint lesz. Szólt az államtitkár a sportlétesítmények helyzetéről, állagáról is, kiemelte, hogy vagy nincs megfelelő létesítmény, vagy nagyon leromlott állapotban vannak. A kormány szándéka szerint 2005 a sportlétesítmények fejlesztésének éve kell, hogy legyen. Mesterházy Attila ezt követően a sporttörvényről beszélt. Hangsúlyozta, hogy az új törvény megalkotását azzal a céllal tették egyrészt, hogy az átlátható, kisámítható finanszírozhatóságot megvalósítsák. Olyan finanszírozhatóságot, amellyel 2005-ben minél jobban tudják az egyesületek saját érdekeiket érvényesíteni. Ennek elősegítése érdekében létrehozták a Nemzeti Sporttanácsot. Az új törvény biztosítja a sport decentralizálását, az a cél, hogy minden egyesület meg tudja valósítani terveit, ehhez az állam csak a keretet adja. Megemlítette, sokan felvetették, hogy az olimpia évében a változás zavarokat okozhat a rendszerben, ehhez tudni kell, hogy az új törvény 2005-től lép életbe. Az államtitkár elmondta azt is, hogy elkészülőben van a 2012-ig szóló sportstratégia, amely meghatározza a kitörési pontokat, a fejlesztési irányokat, meghatározza, melyek azok a kiemelt sportágak, amelyek támogatása nagyobb odafigyelést igényel. Mindezeket széles körű szakmai vita alapján állítják ösz- sze. Az előadó kifejtette, hogy néhány kormányrendelet kiadására is sor kerül a törvénnyel kapcsolatban, többek között a szakképzésekkel kapcsolatban. Példaként említette, hogy egy ökölvívóedzőt nem szabad félreállítani, akkor sem, ha csak nyolc általánost végzett, de harminc éven át tisztességgel nevelte a sportolókat, de ez vonatkozik más sportágakra is. Végezetül az államtitkár az uniós csatlakozással kapcsolatos teendőket, elvárásokat ismertette, végezetül válaszolt a mindennapi sportélettel foglalkozó kérdésekre. KEREKES LAJOS