Nógrád Megyei Hírlap, 2004. február (15. évfolyam, 27-50. szám)

2004-02-02 / 27. szám

12. oldal Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2004. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ Meghiúsult szerződés Csak a Dunaújvárosi AC bele­egyezése hiányzott ahhoz, hogy Ladányi Balázs, az egyik leg­jobb magyar jégkorongozó a Slovan Bratislavához igazoljon. A kiváló csatár, valamint a Hrntka János exlabdarúgó és Bognár Nándor hokis tulajdoná­ban álló menedzseriroda szó­ban már megegyezett a három­éves szerződésről az Európa-hí- rű pozsonyi klubbal, azonban Szélig Árpád, a DAC elnöke nem járult hozzá a cseréhez, mert amint megjegyezte: nagyon ne­hezen lenne úgy befektetőket, szponzorokat találni a pénzügyi nehézségekkel küzdő klubhoz, hogy legértékesebb játékosát el­veszíti.- Az is gond - tette hozzá - hogy a Slovan nem garantálja, Ladányi visszatérhet a március 8. és 16. közötti bajnoki döntő­re. Ha ezt is írásba adja, akkor Balázs azonnal utazhat, nem akarunk akadályt gördíteni a fejlődése elé! Amúgy semmi ér­telme nem lenne a finálénak, mert az Álba Volán-FeVita si­mán nyerne. A szlovák bajnok­ságban jelenleg második helyen álló Slovan Bratislavában Ladá­nyi már a vasárnapi bajnokin a harmadik sor centere lett volna. A csapat nem fizetett volna a Dunaújvárosnak - az elnök sze­rint miért adna pénzt, ha a má­jus elsejei európai uniós csatla­kozást követően úgy is nagy játékospiac nyílik meg - viszont amennyiben Ladányit tovább­adták volna, akkor annak az összegnek a fele a DAC-nak jár­na. A január 11-i Magyar Kupa­döntőn négyszer eredményes Ladányi - akinek szerződése a szezon végén lejár - sajnálja, hogy meghiúsult az üzlet, mert már régóta vár arra, hogy egy erős bajnokságban is kipróbálja magát. Mint mondta, mindkét felet megérti, s bízik benne, hogy nem esik kútba a szlováki­ai ajánlat. SPORTTURMIX TOTÓEREDMÉNYEK L Bremen-Hertha BSC 4-0 1 2. Bochum-\Wfebmg 1-0 1 3. Frankfurt - Bayern München 1-1 X 4.1. PC Köln - Mönchengladbach 1-0 1 5.1860 München - Kaiserslautem 2-1 1 6. VfB Stuttgart-Rostock 2-0 1 7. Freiburg-Leverkusen lapzutan 8.Reggina-Empoli 2-0 1 9. Brescia-Roma 1-0 1 10. Bologna-Milan 0-2 2 1L Juventus-Oiievo 1-0 1 12. Lazio-Sampdoria 1-1 X 13. Udinese-Modena 1-0 1 14. Hannover - Hamburg lapz.utan FERJANCSIK-BRONZ Kilenc magyar vívó is pástra léphetett vasárnap a Gerevich- Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Világkupa-versenyen, mely egybeesett a Magyar Vívó Szö­vetség 90. születésnapjával A 64-es táblára Ferjancsik Domon­kos, Lengyel Balázs és Nemesik Zsolt világranglistás helyezése alapján kiemeltként, Fodor Ken­de, Decsi Tamás, Decsi András, Lontay Balázs, Móczár Benjamin és Sárközi Gergő pe­dig a szombati selejtezőben nyújtott teljesítményével került fel. A rendkívül erős mezőny­ben 23 ország 137 kardozója, köztük 21 magyar indult. A nyolcas döntőbe viszont már csak Ferjancsik Domonkos ju­tott és ott az ukrán Vlagyimir Lukasenkóval együtt bronzér­met szerzett. Győzött a francia Boris Sanson, miután a döntő­ben 15-12-re nyert az orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov ellen. Az erőnléttel nem volt gond Labdarúgó NB III, Mátra-csopori - Mérlegen a Magyargéc A labdarúgó NB III Mátra-csoportjában szereplő Magyargéc újoncként a 12. helyen zárta a 2003-2004-es bajnoki évad őszi szezonját. Az eddigi szereplésről Oláh Béla játékos­edzőt kérdeztük. A Magyargéc csapata- Mikor kezdtétek el a felkészü­lést és milyen változások voltak a játékoskeretben? '- A felkészülést július 21-én kezdtük el, heti négy edzéssel, majd a második héttől heti 3 fog­lalkozás és egy edzőmérkőzés szerepelt a programban. Távo­zott tőlünk Oláh II. Tibor (Rétság), Petrovszki István, Oláh Richard (Szügy) és Kisbali Gábor (Ausztria). Továbbá Nagy Péter csak az utolsó három mérkőzé­sen tudott a csapat rendelkezé­sére állni, külföldi munkavégzés miatt. Érkezett Szőke Szabolcs, Tátrai Attila, Sándor Attila (Kaíancslapujtő), Grúz Tamás, Pingiczer Tamás (SBTC), Szabó Gábor (Salgótarjáni FC) és Oláh Teofil (Nógrád Volán- Baglyasalja).- Mi volt a célkitűzés és mi való­sult meg ebből?- Az 1-10. hely valamelyikének a megszerzése volt a célkitűzé­sünk, amit ugyan számszerűleg nem sikerült megvalósítanunk, de csak minimális a lemaradásunk a középmezőnytől.- Mi volt az oka, hogy egy kicsit elmaradtatok a tervtől?- Ennek több összetevője van. Többek között az, hogy az első négy mérkőzést idegenben kel­lett lejátszanunk, mivel a pá­lyánk felújítás alatt volt. Továbbá az elmaradt Egerszalók elleni mérkőzés, ahol talán megszerez­hettük volna a három pontot. Ez az eset nemcsak a mi hibánk volt, mivel a szövetségtől nem kaptunk róla értesítést arról, hogy a meccsünk szombaton lesz, az Egerszalók pedig vasár­nap játssza a hazai mérkőzéseit.- Miként értékeled az egyes csa­patrészek teljesítményét?- A kapuban Oláh Tibor maga­biztosan védett, egy-két hibától el­tekintve, ami összességében elfo­gadható volt. A védelemből a két szélső védő az első négy-öt mérkő­zésen nem állt a helyzet magasla­tán, ami a kapott gólok számában is megmutatkozott. Viszont a baj­nokság felétől egyre magabiztosab­ban játszottak ők is. A középpályás sorban az előrefelé játékkal nem volt gond, de azért gólszerzésben többet vártam ettől a csapatrésztől, míg a védekezésben sokkal többet kellett volna nyújtaniuk. A csatár­sor megtette a magáét.- Kikkel vagy elégedett a játéko­sok közül és kiktől vártál többet?- Oláh Tibor, Kecskés Attila, Grúz Tamás, Mátyás Zsolt, Fischer Pál és Sárái Gábor megfeleltek a várakozásnak. Többet vártam Oláh Teofiltól, Szabó Gábortól és alkalmanként Tátrai Attilától. Vi­szont hozzá kell tennem, hogy az őszi szezon második felétől már mindenkivel maximálisan elége­dett voltam.- Mi voü a csapat erőssége a baj­nokság során?- Úgy érzem, hogy erőnlétben nem volt velünk gond, ezen a té­ren minden csapattal partiban tud­tunk lenni.- Mikor kezdtétek el a felkészü­lést?- A munkát január 20-án kezd­tük el, heti három edzéssel, egy eredményes tavaszi szezon remé­nyében. BARTUS ATTILA A számok tükrében 12. Magyargéc 15 5 2 8 26-30 17 Otthon Magyargéc 64 1 1 18- 8 13 Idegenben Magyargéc 9 1 1 7 8-22 4 Mérkőzésről mérkőzésre A Magyargéc az őszi bajnoki találkozókon az aláb­bi eredményeket érte el: 1. forduló: Mezőkövesd (idegenben) 2-3 (10. hely - 0 pont), 2.: Gyöngyös (i) 0-6 (1633), 3.: Egerszalók (i) ellen egy félreértés okán a Magyargéc vasárnapra készült, Így a szombatra ki­irt mérkőzés elmaradt. Döntés: 0-3 (16-0), 4.: Túra (i) 0-2 (1633), 5.: Jászapáti (otthon) 1-1(16- 1), 6.: Besenyőtelek (i) 1 -2 (16-1), 7.: FSAFC (o) 2-1 (164), 8.: Dunakeszi (i) 0-3 (1S4), 9.: Bp. Láng SE (o) 1 -2 (14-4), 10.: Gyöngyöshalász (i) 4-1 (15-7), 11.: Taksony (o)4-2(15-10), 12.: Gö- döllő (o)8-1 (12-13), 13.: Jászberény (i) 1-1 (12- 14), 14.: Főt (o) 2-1 (10-17), 15.: Veresegyház® 0-1 (12-17). Gólszerzők 9 gólos: Sándi. 4 gólos: Fischer. 3 gólos: Tátrai. 2 gólos: Oláh T. 1 gólos: Berki, Németh, Oláh B., Mátyás, Kecskés, Nagy R, Szabó G., Angler (Fót, öngól). Ki hányszor játszott? 14 mérkőzés: Tátrai Attila, Sárdi Gábor. 13 mér­kőzés: Sándor Attila 12 mérkőzés: Németh Ti­bor, Grúz Tamás, Oláh Tibor, Oláh Teofil, Szőke Szabolcs. 11 mérkőzés: Kecskés Attila, Mátyás Zsolt, Szabó Gábor. 10 mérkőzés: Fischer Pál. 9 mérkőzés: Berki Krisztián. 8 mérkőzés: Jene; István. 7 mérkőzés: Oláh Béla, Ökrös István. 5 mérkőzés: Pingiczer Tamás 4 mérkőzés: Nagy Péter. 3 mérkőzés: Ficsur István. A Vízmű csapata lett a bajnok Salgótarjáni városi terem-labdarúgóbajnokság a Háromkő-Grátisz Kupáért Az Áfész-SCC Rt. együttesének tavalyi duplázása után, idén is­mét a szabadtéri pontvadászat győztese vitte el a pálmát a Háromkő-Grátisz Kupáért kiírt salgótarjáni városi terem-lab- darúgóbajnokságban. Ezúttal Vízmű Kft. csapata tarolt, amely azután, hogy a salakvetélkedést veretlenül, mindössze két döntetlennel zárta „fedett pályán” sem talált legyőzőre. A bajnok Vízmű Kft játékosai (fekete nadrágban) a döntőben hat alkalommal kényszerítették meg­adásra a Főiskola védelmét fotós oócs éva A középdöntő záró körének utolsó találkozóján pénteken este amolyan előrehozott fináléban csaptak össze az előzetesen a végső sikerre legesélyesebbnek tartott riválisok, s a címvédő Áfész-SCC Rt., valamint a trónkö­vetelő Vízmű Kft. ütközetéből a kétgólos Stark János vezette „vi­zesek” kerültek ki győztesen. A másik „elődöntőben” az utolsó fordulónak ponthátrányból neki­rugaszkodó, tehát csak a három pont begyűjtése esetén „üdvözö­lő” Főiskola háromgólos félidei előnyéből egyet a lefújásig is megőrzött, > így azután Tamásy Zoltánék mérkőzhettek másnap a Háromkő-Grátisz Kupáért. A szombat délutáni helyosztó­kon előbb az ismét igen gólerős Muzsik Sándor találataira építő Bu­borék Boys a Szilajt, majd az egy- gólos félidei hátrányából a lefújásra hasonló különbségű előnyt fabri­káló Villmex a Nógrád Volán gárdá­ját múlta felül. A bronzmérkőzésen a viadal egyik kellemes színfoltját szolgáltató Hetek az Áfész csapatát is alaposan megszorongatták, ám a torna gólkirálya, Garni Csaba - aki remek teljesítményével a Dupák Gábor Emléktársaság különdíját is kiérdemelte - tett róla, hogy ne bo­ruljon a papírforma. A döntő két résztvevője immár második alkalommal mérte össze tudását a torna során, s csoport- mérkőzésükhöz hasonlóan - ak­kor 4-2-es Vízmű-siker született - ismét elmaradt a meglepetés, ami­ben főként a versengés legjobb mezőnyjátékosának megválasztott Medve Gábor volt a „ludas”, aki két alkalommal is túljárt a mezőny legjobb kapusával, László László­val, valamint legkiválóbb „bekkjé- vel”, Németh Zsolttal felálló Főis­kola-védelem eszén. EREDMÉNYEK Középdöntő A csoport Szilaj - Villmex 3-7 (2-4) Vezette: Pusnik. GL: Szegedi, Brestyánszki, Oláh S. ill. Pingiczer (3), Chován (2), Pászti, Palkovics. Hetek - Főiskola 4-5 (1-4) Vezette: Szeles. Gi: Miklós, Bozsik, Pünkösdi, Gyetvai, ill. Tamásy (2), Forgács, Bódi, Kalácska. A csoport végeredménye 1. Főiskola 3 2 1 0 20-12 7 2. Hetek 3 2 0 1 21-10 6 3. Villmex 3 111 14-16 4 4. Szilaj 3 0 0 3 9-26 0 Besöpört Nógrád Volán - Buborék Boys 6-3 (3-0) Vezette: Vámos. GL : Nagy F. (2), Nagy Sz. (2), Csongrádi (2), ill. Barna, Muzsik, Janusek. Áfész-SCC Rt. - Vízmű Kft. 1-4 (0-2) Vezette: Szeles. GL: Dóra, ül. Stark (2), Medve, Sebestyén. Acsoport végeredménye 1. Vízmű KfL 3 3 0 0 19- 5 9 2. Áfész-SCC RL 3 2 0 1 18- 9 6 3. Nógrád Volán 3 1 0 2 11-22 3 4. Buborék Boys 3 0 0 3 7-19 0 HELYOSZTÓK 7. helyért Szilaj - Buborék Boys 5-8 (3-2) Vezette: Tóth Zs. GL: Oláh S. (3), Angyal, Taliga, ill. Muzsik (5), Hakkel (2), Holló. 5. helyért Villmex - Nógrád Volán 6-5 (3-4) Vezette: Vámos. GL: Palkovics (2), Juhász (2), Pintér, Chován, ül. Nagy F. (2), Miklós, Korek, Oláh Gy. 3. helyért Hetek-Áfész-SCC Rt. 3-4 (2-3) Vezette: Tóth Zs. GL: Pünkösdi (2), Budveszel, ill. Garai (3), Gás­pár. Döntő Főiskola - Vízmű Kft. 3-6 (0-1) Vezette: Szeles. GL: Forgács, Tamásy, Németh Zs., ül. Medve (2), Fábián (2), Stark, Sebestyén. Különdíjak Legjobb mezőnyjátékos: Medve Gábor (Vízmű Kft.). Legjobb védőjátékos: Németh Zsolt (Főiskola). Legjobb ka­pus: László László (Főiskola). Gólkirály: Garai Csaba (Áfész- SCC Rt., 19 góllal). A Dupák Gábor Emléktársaság különdí­ját Garai Csaba vehette át, ered­ményes játéka miatt, míg a Nógrád Megyei Hírlap által fel­ajánlott „Grátisz Kupát” a torna legsportszerűbb csapata, a Nógrád Volán kapta. A Gagarin nyerte a Sztivka-tomát A 16. Szlivka László-emléktomán ed­dig példa nélküli szoros eredmény alakult ki három, közel azonos erőt képviselő csapat között. A délelőtti Góliát-mérkőzésen a Petőfi legyőzte a Gagarint, de a néhány órával ké­sőbbi Szlivka-tomán már meg kellett elégedniük a döntetlennel. S mivel az Arany nagy izgalom közepette csak egy góllal tudta két vállra fektetni a Besztercét, a tornagyőzelem - egyébként megérdemelten - a Gagarin ölébe hullott. Eredmények Petőfi - Gagarin 2-2 (0-1). Vezette: Balázs P. Petőfi: Misztarka P. - Varga I., Deák A., Megyes M., Bóna P, Határi., Bogár G., Simon B., Zsigmond Gy. Edző: Bolla László. Gagarin: LichnerÁ. (Csabák B.) - Csongrádi P, Farkas G„ Fertian G., Végh G., Boros I., Kis&Si- monÁ, Új B., BognárG., Nagy G., Szabói. Edző: Répás Béla. GI.: Bogár G., Deák A. ill. Nagy G., VéghGy. Az .aranyos” Pálfalvi Tamás lett a Szívkatoma legjobb mezőnyjátékosa Beszterce - Arany 4-5 (1-3). Vezette: Ba­lázs P. Beszterce: Gyetvai T. - Révai J., Kál­mán R., Titton M., Katona B., Puszta D., Csuberda Z., Fenyvesi P, Orosz I. Edző: Sramkó Tibor. Arany: Bolka D. - Pálfalvi T., Jakab R., Liszkóczi Á., Varga I., Kecskés G., Bolka J., Laczkó D., Znamecz N., Bobál B., Kálmán J. Edző: Szabó Zoltán. GI.: Puszta D., Oroszi I., Csuberda Z., Fenyvesi P, ill. Znamecz N. (2), PálfaMT., Liszkóczi Á., Kálmán J., A torna végeredménye 1. Gagarin 3 1 2 0 7- 5 5 2. Arany 3 12 0 12-11 5 3. Petőfi 3 120 11-10 5 4. Beszterce 3 0 0 3 7-10 0 Különdíjak Legjobb kapus: Lichner Ádám (Gagarin). Leg­jobb mezőnyjátékos: Pálfalvi Tamás (Arany). Gólkirály: Znamecz Norbert (Arany, 6 góllal). Az SBTC-öregfiúk különdí/a: Boros István (Gagarin). A Szlivka család különdíja: Simon Bence (Petőfi).

Next

/
Oldalképek
Tartalom