Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-30 / 25. szám

6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASÁG 2004. JANUÁR 30., PÉNTEK Egyelőre öt számjegyű a buda­pesti börze indexe, ám továbbra is kérdés, hogy a lélektani határ áttörése mennyire ígérkezik tar­tósnak. A BUX-ban tegnap a Richter Gedeon és az OTP Bank részvényei tartották a „lelket”, hi­szen a másik két blue-chip már negatív pályát futott be. A bank­papír több mint 1 százalékot sze­dett magára, míg a gyógyszeripa­ri szerdai szárnyalása (akkor kö­zel 4 százalékot erősödött) teg­nap is folytatódott, némileg szeré­nyebb, 3 százalékos mértékben. Az OTP árfolyamát még a Citi­group Smith Barney leminősítése sem tudta megingatni. Igaz, az elemző továbbra is kedvezően íté­li meg a magyar hitelintézet kilá­tásait, a jelenlegi 3000 forinthoz közelítő részvényárfolyam mel­lett azonban már túlértékeltnek tartja a pénzintézeti részvényt. Ennek jegyében az OTP célárfo­lyamát a korábbi 3307-ről 3256 forintra változtatta. S mennyire marad tartós a BUX 10 ezer pont feletti szintje? Ha azt vesszük, hogy az elmúlt negyedéves gyorsjelentésének a BorsodChem Vesztesek Antenna Forrás: B WtGRAHKA publikálását is többnyire a blue- chipek emelkedése előzte meg, amelyet - immáron a számok is­meretében - stagnálás, illetve enyhe csökkenés követett, akkor nem kizárt, hogy hasonló forgató- könyvre kell felkészülni most is. A várakozások szerint hamarosan közzéteszi 2003. október-decem­beri számait a Richter Gedeon, amely az elmúlt két nap közel 7 százalékos árfolyam-emelkedésé­nek tükrében ismét kedvezőnek vár a piac. A OTP és a Matáv vél­hetően nem okoz nagy meglepe­tést, hiszen a társaság vezetőinek nyilatkozatai már nagyjából le­rántották a leplet a gyorsjelentési adatokról. Nagy kérdés a Mól ta­valyi eredménye is, bár ezúttal az árfolyamot az akvizíciós törekvé­sek sikeressége, a gázüzletág sor­sa, illetve a lengyel PKN Orlennel való fúziós törekvések is befolyá­solhatják. Mindenesetre úgy tű­nik, hogy bár nem kizárt, hogy 10 ezer pont felett tud maradni a BUX, ám további rakétasebessegű árfolyam-emelkedéssel egyelőre nem kell számolni. Persze a nem­zetközi hangulat és a hazai makroszámok még közbeszól­hatnak. ■ Szinkronban vagyunk.. Kedvező kamat (12,5% -14,5%).’ Rugalmas feltételek. 1,5 millió forinttól 50 millió forintig már két évre is felvehető, de akár 15 évre is igényelhető. Felhasználható:- bármilyen ingatlan (iroda, üzlethelyiség, étterem, panzió, üdülő, telek, garázs stb.) vásárlására, építésére vagy felújítására- korábban felvett banki kölcsön kiváltására,- szabadon, arra, ami szinkronban van vágyaival, elképzeléseivel. Támogatott lakáshitellel együtt is felvehető. Akár jövedelemigazolás nélkül is elérhető. Néhány hét alatt hozzá lehet jutni. ®FHB FőláMhil ík> üt. Hi További információ: FHB Miskolci képviselete • 3530 Miskolc, Széchenyi u. 88. tel.: 46/502-060 • hitelvonal: 06-40-200-115 internet: www.fhb.hu • MTV, RTL Klub képújság 508. oldala . w MÍTOSZ AZ INGYENESSÉG Az átláthatóság és az elszámoltatható­ság, vagyis az EU elveinek meghonosítá­sa a legfontosabb feladat Magyarország számára az egészségügyben - nyilatkoz­ta Madelaine Albright, aki tegnap villám- látogatáson járt Budapesten. A volt ame­rikai külügyminiszter, aki tanácsadó cé­get alapított, mítosznak nevezte az ingye­nes állami ellátást. Budapest Az élénküléssel párhuzamo­san zajló munkanélküliség­csökkenés és a gazdasági ak­tivitás növekedése jellemez­te az elmúlt évet. Tavaly az utolsó negyedévben 5,5 százalékos volt a munkanél­küliség Magyarországon. Ez megegyezik az előző háromhavi (szeptember-novemberi) megfi­gyelési időszakban mért szinttel, ami a két évvel ezelőtti történel­mi mélypont beállítását jelentet­te. A mutató a 2003 első negyed­évében tapasztalt megugrás után folyamatosan süllyedt. Érdekes­ség, hogy a gazdasági konjunktú­ra mélypontját szintén az első negyedévben érte el, azóta az élénkülés jelei tapasztalhatók. Vagyis feltehető, hogy a munka- nélküliség mérséklődése (a kor­mányzati szektor munkaerő-fel­szívása mellett) a magánszektor keresletnövekedése miatt követ­kezett be. A 2003. év utolsó három hó­napjában nem csupán a munka­nélküliek voltak kevesebben, mint egy évvel korábban, hanem a gazdaságilag nem aktívak szá­ma is mintegy 70 ezer fővel mér­séklődött. Vagyis az adatok sze­rint a foglalkoztatás nem csupán a munkapiacon jelen lévők bevo­násával bővült, hanem a koráb­ban kivonultak (munkát nem ke­resők) közül is sokan újra mun­kát vállaltak. A munkanélküliség csökkené­se elsősorban a nagyobb feszült­ségekkel jellemezhető területe­ken zajlott le, így ebből a szem­pontból valamelyest mérséklő­dött a területi egyenlőtlenség. Igaz, Észak-Magyarországon még mindig kétszer akkor a ráta, mint Közép-Magyarországon. További kedvező jelenség, hogy a nemzetközi viszonylat­ban rendkívül alacsony magyar aktivitási ráta (a munkapiac ará­nya a munkaképes korúakhoz képest) kissé lassan emelkedik. 2001-ben 52,7, 2002-ben 53,3, 2003 végén pedig 54,1 százalék volt a mutató értéke. Kedvező munkapiaci folyamatok APEH: 210,7 milliárd behajtva Budapest A társasági adóként fizetett ösz- szeg felével, 210,7 milliárd forint­tal gyarapította a költségvetést ta­valy az adóhivatal ellenőrzési és behajtási tevékenysége. Az APEH több mint 376 ezer ellenőrzést fe­jezett be az elmúlt évben, 186 ezer végrehajtási eljárást indított, 5600 esetben kezdeményezett felszámolást, és 114 ezer fizetési kedvezmény ügyében született döntés - derül ki a hivatal kiadvá­nyából. A 210,7 milliárdos bevétel 70 százalékára - 145,5 milliárd fo­rint - behajtásból tehetett szert az adóhivatal, míg az ellenőrzések­ből 36,7 milliárd forint - 17 száza­lék - származott; a „maradék” az úgynevezett jogerős visszatartás­ból keletkezett. A revíziók csak­nem egyharmada a fővárost és Pest megyét magába foglaló kö­zép-magyarországi régióban zaj­ELLENŐRZÉSI ÉS BEHAJTÁSI EREDMÉNYEK (2003-BAN RÉGIÓNKÉNT. MILLIÁRD FORINT) Közép-Magyarország 100,16 Közép-Dunántúl 22,21 Észak-Alföld 21,39 Dél-Alföld 20,44 Észak-Magyarország 17,036 Nyugat-Dunántúl 14,90 Dél-Dunántúl 14,54 lott le. A dunántúli régiókban el­végzett vizsgálatok száma nagy­jából hasonló. A legtöbb lezárt el­lenőrzéssel Észak-Alföld büszkél­kedhet, a legkevesebbet pedig Észak-Magyarországon könyvel­ték el. Az ellenőrzési és behajtási munka eredményeként az állam- háztartás pozíciója 210,7 milliárd forinttal javult, a befolyt pénznek közel 50 százaléka fővárosi és Pest megyei adózók felülvizsgála­tából származott. Az intézkedé­sek döntő hányadára a közép-ma­Forrás: APEH gyarországi régióban került sor. Itt foganatosították az összes vég­rehajtás harmadát, a felszámolási kezdeményezések negyven szá­zalékát, és a minden második végelszámolásra is itt került sor. A vidéki régiók közül a leg­több behajtási intézkedést az Észak-Alföldön kellett foganatosí­tani, a Dunántúlon ezzel szem­ben jóval kevesebb végrehajtásra, felszámolás-kezdeményezésre volt szükség. KIVONJA A ROSSMAN AZ MDGH-T Újabb kozmetikai állalat termé­keinek gyártásából vonják ki az elkövetkező hónapokban az MDGN nevű anyagot a Green­peace tiltakozó akcióját köve­tően. Kalovits Judit, a szervezet szóvivője elmondta: a korábbi egyeztetéseket követően a na­pokban kapták meg a Rossmann Magyarország Kft. levelét, hogy saját kozmetikai termékcsalád­jai gyártásában más anyagot alkalmaznak. A BÁBOLNA LÉPHET A HAJDÚ-BÉT HELYÉBE A baromfitermékek piacán most már egyértelműen látha­tó, hogy a fizetésképtelen Haj­dú-Bét Rt. magyarországi veze­tő helyét a Bábolna Rt. veszi át. A Bábolna bérli ugyanis a Wallis-csoport tulajdonában lévő baromfi-feldolgozó debre­ceni üzemét januártól egy éven keresztül, de megegyez­tek már a törökszentmiklósi te­lephely hűtőkapacitásának át­vételében is. Budapest Bár enyhe megingással in­dult a Budapesti Értéktőzsde indexének szerdai napja, si­került a 10 ezer pontos pszi­chológiai határ felett zárnia a kereskedést. Az emelkedés azonban továbbra is töré­kenynek tűnik. Tízezertől tízezerig (2000. március 10.-2004. január 28., százalék) Nyertesek ■ Globus VÁLLALATOK ÉS PIACOK Gazdaság ÉS TÁRSADALOM TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX A MAX A Euró/Ft A Doilár/Ft A EU/Dollár A T 10089,60 T 240,1006 n* 264,71 T 213.95 T 1.238 0,84% 0,3626 pont 2,12 FI 5.35 Ft 2.0 cmt FTSE-100JLondon) __ 4414,00 pant _ (-1,21%) Xetra DAX (Frankfurt) 4095,71 pont (-1,31% CAC-40 (Párizs) 3662,30 pont (-1,20%) Arany (1 uncia) 400.20 USD (-3,75%) Brent (1 hordó) 29,86 USD (-0,70%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum _ új előző TAKARMANYKUKORICA 2004. március 23 300 48 500 40100 40070 2004. május 25 400 44 350 41 670 41 500 2004. július 34100 45 500 42 800 42 800 2004. november 30000 32020 31 250 31 250 2004. december 30 500 32000 31 450 31 450 2005. március 31 000 31 000 32450 32450 2005. május 31 800 43000 33150 33150 TAKARMANYBUZA 2004. március 24100 50400 48 800 48 800 2004. május 33500 45000 49 200 49 200 2004. augusztus 24000 32 200 30200 30350 2004. szeptember 29600 32430 30 550 30550 2004. december 30000 30000 31 550 31 550 BÚZA 2004. március 24 200 52 500 48950 49100 2004. május 33500 52 470 49 500 49 500 2004. augusztus 30000 34100 32 500 32 500 2004. szeptember 29 800 35 500 33300 33400 2004. december 33050 36 000 34 600 34 800 Forrás: Budapesti Árutőzsde BUX: továbbra is 10 ezer felett A Richter újabb 3 százalékot ugrott

Next

/
Oldalképek
Tartalom