Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-26 / 21. szám

2004. JANUÁR 26., HÉTFŐ SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei HIrlap - 11. oldal Baráthi Ottó Ne szállj el, nagy Madár! „Sötét kapuk, magas házak, fényes udvarok, nyíljatok meg lábam előtt, ha arra indulok” - muzsikál a fülemben Bódi Lászlónak (ismer­tebb nevén ,,Cipő”-nek), a Republic együttes frontemberének „Er­dő közepében járok...” című, fülbemászó, szívhez szóló szövege- hangja. Már várom a kazettán a rögtön következő „Szállj el kisma­dár” című nótát, mert - ugye - tudják, ez volt Erdei Zsolt („Ma­dár”), a WBO (Bokszvilágszervezet) új félnehézsúlyú világbajno­kának bevonuló indulója. Várom, mert szebben szóló dalt, mint! amit a „Cipő” zenésített és a „Madár” zongorázott a ringben - a j rengeteg disszonáns hang között - nem is kívánhattunk volna ma­gunknak - a magyar sportban mindjárt így az év elején. Erdei Zsolt nem cipelte a zongorát, hanem játszott rajta. Más­képp szólva vagy más húrokat pendítve - elhúzta Julio César Gonzalez a volt félnehézsúlyú profi világbajnok nótáját. Méltó volt a néhai nagy, háromszoros olimpikon Papp Lacihoz, a közel­múltbeli világbajnok Kovács Istvánhoz (Kokéhoz), meg a kemény- szintén csúcsra ért - Kótai Misihez. Mi több: első magyarként Er- j dei Zsoltnak sikerült a „hivatalban lévő” világbajnokot legyőznie. 2004. január 17-én, szombaton este a karlsruhei sportcsarnokban, í az Universum Boksz Promotion hivatásos bunyósa világra szóló j diadalt aratott. Minden magyar sportszerető emberhez hasonlóan szorítottam „Madárénak. Még berzenkedtem is - persze csak úgy magamban j- hogy a Baumgartner (véletlenül ő is Zsolt), meg Matthäus mel- j lett egy kicsit háttérbe szorult felkészülése a nagy kihívásra, nem igazán volt a médiák fókuszában, csak csordogáltak a róla szóló hírek. Talán jó is volt ez a visszafogottság, hogy aztán annál na- j gyobb legyen a durranás, minthogy „Madár” nem egyszerűen csak legyőzte, de jószerivel leiskolázta félelmetesnek felkonferált ellenfelét. A ringben történtekről nem akarok én hosszasabban értekezni itt, minden magára, meg sportra valamit is adó napi- és hetilap - a sportsajtóról nem is beszélve - részletesen beszámolt „Madár” menetről menetre való, valóban profi teljesítményéről, mondhat- í nám megkomponált, megfontolt, magabiztos győzelméről. Talán csak az ötödik menet láttán aggódtam „Madár” miatt, mert nekem úgy tűnt - később ezt maga egy nyilatkozatában is megerősítette- egy holtpont kezdődött nála, amit bizonyára nem is annyira fi- j zikai, mint hatalmas lelki erővel leküzdött. Erre a lelki erőre lesz szüksége „Madárnak” a továbbiakban is. S miközben e sorokat írom felhangzik kazettámról a nagy „Ma­dár” „Szállj el kismadár...” című kedvenc dala. És erről jut eszem- j be, hogy a kismadár elszállhat, csak a nagy „Madár” ne szálljon el. Nehogy a fejébe szálljon a nagy siker, a dicsőség, a pénz. Mert- mint tudjuk - „Madár” szerfölött szenzibilis alkat, aki nagyon szereti az életet. Szeresse is! De csak olyan okosan és megfontol- tan-visszafogottan, mint ahogy azt a ringben tette. Hogy soha ne szálljon el! Szeles Tamás az év játékvezetője Báloztak Nógrád megye labdarúgóbírói A Nógrád Megyei Labdarúgó-szövetség Játékvezetői Bizott­sága szombat este a salgótarjáni Nemzeti Család- és Szociál­politikai Intézet Képzési Központjában rendezte meg az évadzáró-évadnyitó bálját. Az eseményen több díjat adtak át. A 2003-as év játékvezetője Szeles Tamás lett. Az ünnepségen elsőként Marcsok János, a Nógrád Megyei Labdarúgó Szövetség Játékveze­tői Bizottságának elnöke köszön­tötte a megjelenteket. Többek között Nagy Miklóst, a Magyar Labdarúgó Szövetség játékveze­tői testületének tiszteletbeli elnö­két, Lauber Gyulát, az MLSZ já­tékvezetői bizottságának elnök­ségi tagját, Kormányos Gábort, a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga versenybizottságának elnökét, Puszta Bélát, Salgótarján polgár- mesterét, Ferencz Gyulát, a Nóg­rád Megyei Labdarúgó Szövetség elnökét, az MLSZ elnökségi tag­ját, Simon Imrét, az SBTC elnö­két, az NB III Mátra-csoportjának vezetőit és a-meghívott megyék elnökeit. Ezt követően kezdetét vette az elismerések átadása. Ju­bileumi kitűzőt kapott Homyák János a tíz, Ludányi József a ti­zenöt, míg Molnár László a húszéves játékvezetői tevékeny­sége elismeréséül. Aztán követ­keztek a kategóriagyőztesek. A 30 év alattiak legjobbja Pap Ist­ván lett, így ő kapta meg a „Nyerges László-díjat”, míg a 40 év felettieknél Godó Sándor uta­sított mindenkit maga mögé, így övé lett a „Halácsy József-díj”. A 30-40 év közöttiek legjobbjá­nak, valamint a 2003-as év leg­jobb játékvezetőjének Szeles Ta­mást választották, így megkapta a „Bácskái János-díjat”, továbbá a megyei I. osztályú edzőknél is ő bizonyult a legjobbnak. A díj­átadások után Szeles Tamás kö­szönetét mondott mindenkinek, és örömét fejezte ki az elisme­résnek. A folytatásban következett az ízletes vacsora, majd a Karancslapujtő SE Golden tánc­szakosztálya tartott bemutatót. Ezután is a tánc vette át a fősze­repet egészen hajnalig, melyet csak a tombola szakított meg rö­vid időre. BALOGH TIBOR Az év játékvezetőjének, Szeles Tamásnak (balról) Puszta Béla, Salgótarján polgármestere adta át a serleget SPORTTURMIX MONTE-CARLO-RALI A francia Sébastien Loeb megis­mételte tavalyi sikerét a 72. Monte- Carlo-ralin, a világbajnokság idénynyitó futamán, hisz a pont­versenyben tavaly 2. Citroen Xsara WRC-vel versenyző pilóta nagy fölénnyel, 1:12.6 perccel uta­sította maga mögé az észt Markko Martint (Ford Focus WRC). SÍLÖVÉSZET A Világkupában második helyen álló francia Raphael Poirée nyer­te a férfi sílövők anterselvai 15 km-es tömegrajtos versenyét. A Vk-pontversenyben vezető nor­vég Öle Einar Björndalen öt lőhibája ellenére a második, a német Gross 3. lett. A Vk állása 15 verseny után: 1. Björndalen 518, 2. Poirée 500, 3. Gross 436 pont. STAM MARAD Az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő SS Lazio vezetői cáfolták, hogy a januári átigazolási időszakban eladnák klasszis védőjüket, Jaap Stamot. - A holland védő a világ egyik legerősebb játékosa, ezért eszünk ágában sincs megválni tőle. Stam júniusig biztosan ná­lunk marad - jelentette ki Giuseppe De Mita klubigazgató. A 31 éves futballista 2001 nyarán érkezett a római együtteshez, szerződése 2005 nyarán jár le. TOTÓEREDMÉNYEK 1. Arsenal-Middlesbrough 4-1 i 2. Burnley-Gillingham 3-1 i 3. Ipswich-Sunderland 1-2 2 4. Liverpool-Newcastle 2-1 1 5. Nottingham-Sheffield U. 0-3 2 6. Everton-Fulham 1-1 X 7. Siena-Perugia 2-1 1 8. Sampdoria-Reggina 2-0 1 9. Chievo-Brescia 3-1 1 10. Lecce-Lazio 0-1 2 11. Modena-lntemazionale 1-1 X 12. Parma-Bologna 0-0 X 13. Roma-Udinese 1-1 X 14. Empoli-Juventus lapz. után ■ Döntetlent játszott a Stécé Négy csapat maradt versenyben a végső győzelemért Előkészületi-mérkőzés Salgótarjáni városi terem-labdarúgóbajnokság a Háromkő-Grátisz Kupáért Tatai HAC - SBTC 1-1 (0-1) Tata, vezette: Gabora. Tatai AC: Villám - Vörös, dr. Vendl, Sikva (Andai), Tóth Z. - Purgel (Sebes­tyén) Czanik (Kuzma), Letenyei (Vörös), Németh - Unger (Fábi­án), Nagy (Ferkó). Edző: Ferling Béla. SBTC: Krajecz - Cséki (Tóth T.), Jeney, Mezei, Dudás - Galbács, Csatlós, Lakatos, Stark (Botos) - Tóth Cs. (Romhányi), Márton (ifj. Simon A.). Edző: Si­mon Attila. Gl: Unger, ill. Stark. 14. perc: Cséki jobb oldali bedobása után Márton Stark elé játszott, aki nagy erővel, ballal a kapu jobb oldalába lőt­te a labdát. 0-1. 60. perc: Purgel szabadrúgá­sa után Unger a kapu közepébe fejelte a labdát. 1-1. Az első félidőben a salgótarjá­ni csapat jó teljesítményt nyújtva magabiztosan futballozott. For­dulás után viszont a hazaiak fel­vették a ritmust és egyenlíteni is tudtak. ■ Újabb versenyek Szilváskőn Január 31-én, szombaton újabb versenyekre hív­ják és várják a téli sportok kedvelőit Szilváskőre. Ha a hóviszonyok lehetővé teszik a Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht. a megyei sí szövetség, a diáksporttanács, a síklub és a Petőfi DSE közreműködésével városi tömegsportnapot és nyílt megyei diákolimpiát rendez le­siklásban és sífutásban a szilvás­kői sícentrumban. A versenye­ken a diákokon kívül óvodások és felnőttek is indulhatnak, ■ A középdöntők első két fordulóját rendezték meg az elmúlt hét végén a salgótarjáni városi terem-labdarúgóbajnokság- ban, amelyben négyre szűkült le a végső sikerre eséllyel pályázó együttesek száma. Az árnyalatnyival gyengébb mezőnyt felvonultató A-csoportból a két igen magabiztos győzelmet arató Hetek, valamint a Villmexszel szemben ki­vívott döntetlent a Szilaj elleni gólparádéval feledtető Főis­kola találkozójának nyertese szállhat majd harcba a Háromkő-Grátisz Kupáért. A másik négyesben a várakozá­soknak megfelelően a viadal két szuperfavoritja, az egy­aránt veretlenül menetelő címvédő Áfész-SCC Rt., illetve a trónkövetelő Vízmű Kft. vív meg egymással a döntőt érő el­ső helyért a „középszakasz” utolsó körében. EREDMÉNYEK A-csoport Villmex - Főiskola 5-5 (2-2). V: Pál L. GL: Juhász (2), Palkovics (2), Pászti, ill. Nagy (2) , Németh Cs. (2), Forgács. Szilaj - Hetek 3-9 (2-4). V. Vámos. Gl.: Oláh S. (2), Szegedi, ill. Pünkösdi (2), Bozsik (2), Szilágyi (2), Budveszel (2), Gyetvai. Főiskola - Szilaj 10-3 (6-1). V: Szeles. GL: Nagy (5), Tamási (3) , Girtl, Németh Zs., ill. Szege­di (2), Oláh S. Hetek - Villmex 8-2 (6-0). V: Tóth Zs. GL: Budveszel (3), Szabó, Szilágyi, Oláh, Bozsik, Pünkösdi, ill. Chován (2). A csoport állása 1. Hetek 2 2 0 0 17- 5 6 2. Főiskola 2 1 1 0 15- 8 4 4. Villmex 2 0 11 7-13 1 4. Szilaj 2 0 0 2 6-19 0 B-csoport Buborék Boys - Vízmű Kft. 2-8 (1^). V: Tóth Zs. GL: Holló, Barna, ill. Toldi (2), Medve (2), Sebestyén, Molnár, Marosi, Já­nosi. Nógrá:’ Volán - Áfész-SCC RL 3- i-4). V: Szeles. GL: Korek (2), Nagy F., ill. Gyetvai (4) , Garai (4), Kiss-Simon, Tő- zsér F., Hajdú, Gáspár. Vízmű Kft. - Nógrád Volán 7-2 (2-1). V: Pusnik. GL: Medve (5) , Fábián, Marosi, ill. Surján (2). Áfész-SCC Rt. - Buborék Boys 5-2 (3-0). V: Pál L. Gl.: Dóra, Tőzsér R, Gáspár, Kiss-Si­mon, Garai, ill. Muzsik, Barna. A csoport állása 1. Áfész-SCC Rt. 2 2 0 0 17- 5 6 2. Vízmű Kft. 2 2 0 0 15- 4 6 3. Buborék Boys 2 0 0 2 4-13 0 4. Nógrád Volán 2 0 0 2 5-19 0 A góllövőlista élcsoportja 16 gólos: Garai Csaba (Afész SCC Rt.), 12 gólos: Nagy Tibor (Főiskola), Medve Gábor (Víz­mű Kft.), 10 gólos: Oláh Sándor (Szilaj), 8 gólos: Bozsik Ferenc (Hetek), 7gólos: Szegedi Zoltán (Szilaj), Pünkösdi Zsolt (Hetek), Budveszel László (Hetek), Mu­zsik Sándor (Buborék Boys), Marosi Jenő (Vízmű Kft.), Tő­zsér Ferenc (Áfész SCC Rt.). A középdöntő utolsó fordu­lójának programja. Január 30., péntek, 15.30 óra: Szilaj ­Villmex. 17.10 óra: Hetek - Főis­kola. 18 óra: Nógrád Volán - Bu­borék Boys. 18.50 óra: Áfész- SCC Rt. - Vízmű Kft. A döntőt és a helyosztókat január 31-én, szombaton rendezik. 16. SZLIVKA LÁSZLÓ- EMLÉKTORNA Az emléktorna hét végi mér­kőzéseit kiegyenlített küzdelem jellemezte. A Petőfi, valamint a Beszterce iskola csapata is tarta­lékosán állt ki. Az Acélgyári úti­ak megérdemelten nyertek, a bátran játszó Beszterce ellen. A Gagarin gárdája - a Salgótarján Sportjáért díjjal kitüntetett Répás Béla csapata - ezúttal nem bírt az Arany iskola legjobbjaival. EREDMÉNYEK Petőfi - Beszterce 5-4 (2-3). V: Balázs P. Petőfi: Misztarka P.- Varga I., Bóna P., Bogár G„ Ha­tár I., Simon B„ Tanka T. Edző: Bolla László. Beszterce: Gyetvai (Dittmár) - Titton M„ Katona B„ Cserki S., Csuberda Z., Fenyvesi R, Oroszi L, Kál­mán R. Edző: Sramkó Tibor. Gl: Határ I. (3), Simon B., Bóna P„ ill. Katona B., Kálmán R., Orosz I. , Titton M. Gagarin - Arany 3-3 (2-3). V: Balázs P. Gagarin: Lichner Á. - Csongrádi R, Ferhan G., Miklós Gy., Boros I., Kiss-Si- mon Á., Új B., Seprényi B., Bognár G., Szabó I. Edző: Ré­pás Béla. Arany: Bolkai D. - Pálfalvi T., Jakab R., Liszkóczi Á., Kecskés G„ Bolka J., Znamecz N., Bobál B., Kálmán J. Edző: Szabó Zoltán. GL: Bog­nár G. (2), Boros I., ill. Znamecz N. (3). A középdöntők záró fordulójában mind a Főiskola (csíkos mezben), mind a Vízmű Kft. a döntőbe jutáséit száll harcba TOTÓ: ARCHÍV/GÓCS ÉVA

Next

/
Oldalképek
Tartalom