Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-26 / 21. szám

2004. JANUÁR 26., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Határbontás, hídépítés az unió jegyében Nógrádi képviselőket fogadott Szlovákia miniszterelnök-helyettese- Elvi és politikai szempontból a javaslatokkal egyetértek. A műszaki kérdéseket és a megvalósítás lehetőségeit munkatársaimmal megbeszélem, s a szaktárcák­kal egyeztetjük. Azt pedig kijelenthetem, hogy ez az együttműködés nemcsak a határ menti települések lakóinak életét könnyíti meg és a két régió összehangolt fejlődését segíti, de az Európai Unió jegyében példaértékű kezdeményezés - hangsúlyozta Csáky Pál, a Szlovák Köztársaság kormányának miniszterelnök­helyettese Pozsonyban azon a találkozón, amelyen hivatalában - amely a törté­nelmi időkben az esztergomi hercegprímás rezidenciája volt - fogadta Urbán Ár­pád balassagyarmati és dr. Serfőző András szécsényi országgyűlési képviselőket, valamint Sándor Istvánt, Magyarnándor polgármesterét. Pozsony A találkozó közvetlen előzménye, hogy a magyar politikusok még novemberben Ipolynyéken, az Ipoly Unió/Ipelska Unia rendezvényén szót váltottak Ipoly menti híd­építési és regionális vasútfejlesztési kérdé­sekről. Akkor Csáky Pál, aki a szlovák kor­mány uniós és interregionális kapcsolatai­nak is felelőse, meghívta Pozsonyba magyar- országi partnereit, illetve Lombos Istvánt, Ba­lassagyarmat polgármesterét, mint Nyugat- Nógrád vezető településének vezetőjét, hogy a mindkét ország számára hasznos kérdé­sekről részletekbe menően tudjanak véle­ményt cserélni. Mivel a többször egyeztetett időpontot követően létrejött találkozásra a delegáció az aznapi Madách-ünnepségen házigazda Lombos István „igazolt távolléte” miatt hiá­nyosan érkezett, köszöntését és a város ter­veit, elképzeléseit Urbán Árpád országgyű­lési képviselő tolmácsolta azzal a megjegy­zéssel, hogy a következők során a polgár- mester kapcsolódik a csapathoz. A rendkívül barátságos hangulatú tanács­kozáson elsőként egy másik honatya, Serfőző András vázolta az Ipoly folyóra tervezett hi­dak építésének tervét. Elmondta, hogy a szlo­vákiai találkozót követően igen kedvező for­dulat történt: Csillag István gazdasági és köz­lekedési miniszter döntése nyomán még no­vember végén egy kedves ünnepség kereté­ben, három híd megépítéséhez elegendő rendkívül értékes acélszerkezeti elemekkel gyarapodott a régió. A rendszerváltozást kö­vetően a német hadseregtől katasztrófavédel­mi célból ajándékként kapott és eddig az álla­mi céltartalék keret rendelkezésében lévő ele­meket a Magyar Honvédség műszaki alakula­ta már le is szállította, s folyik a miniszter ál­tal ígért kivitelezési tervek elkészítése is. Mint kiemelte, így - miután a térség ma­gyar és szlovák oldalán egyaránt rendkívül nagy a fogadókészség és áz előkészítő geo­déziai és terepmunkák jelentős része is elké­szült - jövőre várhatóan megkezdhető Hu- gyag-Szécsénykovácsi-Pösténypuszta-Pető- puszta és Ráróspuszta-Tőrincs-Alsósztre- gova térségében a hídépítés. Az uniós csatla­kozással örvendetesen felgyorsult gazdasági és társadalmi kapcso­latok továbbfejlesztése érdekében viszont még legkevesebb há­rom híd felépítésére lenne szükség. Amennyiben Nógrád- szakál-Busa, Orha- lom-lpolyvarbó és Balassagyarmat- Kóvár, Újkóvár térsé­gében is létrejönnének a közvetlen átkelés fel­tételei, az érintett tele­pülések együttműkö­dési lehetőségei nagy­ságrendileg javulná­nak. Ez pedig elsősor­ban a jelentős munka­nélküliségi gondokkal küszködő szlovákiai, felső-nógrádi lakosság számára, mondhatni létkérdés. Ezért Serfőző András azt javasolta, hogy a két ország összefogásával épüljenek stabil, nagy teherbírású fahidak. Mivel a magyar ol­dal már biztosított három hídnyi vasszerke­zet, paritásos alapon adja ezt a forintban számolva mintegy tízmilliót érő faanyagot a szlovák oldal. Az építést pedig a két ország egymással egyébként is kiváló kapcsolato­kat ápoló és a Tisza-vidéki árvízvédelemben eredményes együttműködésüket már bizo­nyított szlovák és magyar műszaki katonai egységek katasztrófavédelmi gyakorlat kere­tében példaértékű módon elvégezhetnék. Ezután Urbán Árpád részletesen ismertet­te a nyugat-nógrádi térségi vasút kialakításá­nak ígéretes folyamatát és kezdeményezte két olyan együttműködési lehetőség megva­lósítását, amelyekről régebben már szót vál­tottak. Javasolta, hogy május 1-jétől, a két ország uniós csatlakozásának napjától az együttgondolkodás és együttcselekvés jelké­peként induljon meg a forgalom, az ehhez a lépéshez már minden forgalmi-műszaki elő­feltétellel rendelkező Balassagyarmat-Szé- csény-Ipolytarnóc-Losonc vasútvonalon. Az egykori értelmetlenül felszámolt Dré- gelypalánk-Ipolyság-Sahy vasútvonal men­tén pedig addig is, amíg a vonal-helyreállítás lehetőségét meg nem teremtik, induljon ugyancsak e naptól kezdve vonatpótló autó­busz-forgalom. (Kedvező esetben mindkét vonalon három vonatpár, vagyis a két-két végpontról átellenbe reggel, kora délután és az esti órákban.) Sándor István polgármester hozzátette, hogy a rövidesen ismét sorra kerülő Magyar Állandó Értekezleten (Máért) - amelynek rendszeres meghívottja - mint példaértékű összefogásról tájékoztatja a közvéleményt és a plenáris ülésen ő is kéri a magyar-szlo­vák vegyes bizottság segítségét. Csáky Pál - aki maga is Kóvár környéké­ről származik - a javaslatokat a legnagyobb egyetértéssel fogadta és ígérte, hogy napo­kon belül nem csak munkatársaival, hanem az érintett szakminiszterekkel, illetve a ha­tárőrizeti és vámszervek vezetőivel áttekinti a pénzügyi, kivitelezési és ütemezési lehető­ségeket. Urbán Árpád javaslatát elfogadva egyetértett azzal, hogy rövid időn belül szer­vezzenek Csillag miniszter és az ő részvéte­lével Balassagyarmatra - jelképesen akár a vármegyeházára - egy, a kapcsolatkiépítést tekintve szimbolikusnak is nevezhető olyan tanácskozást, amelyen a történelmi Nógrád eddig „szigorú” határral egymástól elválasz­tott magyarországi és szlovákiai települései­nek képviselői, valamint az együttműködő politikusok és szakemberek a továbblépés irányát és tartalmát beszélhetik meg. Elvben (későbbi időpont-egyeztetéssel) el­fogadta azt a felkérést is, hogy - mintegy a két ország „uniós kézfogása” jelképeként - ápri­lis 30. és május 1-je éjszakáján, pontban éjfél­kor Ipolytarnócnál, az akkor már jórészt név­leges magyar-szlovák határon útlevél helyett csak személyigazolvánnyal a zsebben szemé­lyesen koccintsanak egy különvonaton. _______________________________G. SZŰCS LÁSZLÓ Sá ndor István, Serfőző András és Urbán Árpád Csáky Pál (jobbra) miniszterelnök-helyettesnél FOTOK: G. SZ. L Csongrády Béla Bubik igazsága Amikor meghallottam, hogy az ő neve fémjelzi a magyar kultúra napja salgótarjáni ünnepsé­gének befejező műsorát, azonnal eszembe to­lult néhány vele kapcsolatos emlék. Ahogyan megszállottan verte a dobot és mámoros „ria, ria Hungária!”-val szurkolt a budapesti öttusa-világbajnokságon a magyar versenyzőknek, Balogh Gábornak, Vörös Zsuzsának és társainak. Nem is hiába! Kifejezetten jó színész benyomását keltette a közelmúltban itt, a József Attila Művelődési Központ színpadán az Új Színház társulatával Carlo Goldoni „Chioggai csetepaté” című komédiájában Beppe megformálójaként. Lát­tam már versmondóként is fellépni. Nem volt gyenge a produk­ciója, de nem is jelentett felejthetetlen élményt. Felrémlett egy olyan eset is, amikor enyhén szólva mámoros állapotban lépett a nagyközönség elé, alaposan rászolgálva az elmarasztalásokra. Mindezek ismeretében kíváncsian vártam - gondolom mások­kal egyetemben - hogy „Ritka (a) magyar” című önálló estjén mire lesz képes, melyik arcát mutatja, mivel és hogyan tölti ki a műsoridőt. Különösen, hogy a plakátok, az előzetes tájékozta­tók nem színészként, nem előadóművészként, hanem színjáté­kosként hirdették, hasonlóan annak a humoristának a különc­ködéséhez, aki humoralistának nevezi magát. Nos, Bubik Ist­ván - eloszlatva minden kételyt, dilemmát - bizonyított: jól megszerkesztett, magas színvonalon előadott estje nagy sikert aratott, kiérdemelte az egyértelmű, hangos tetszésnyilvánítást. Mindenekelőtt szuggesztív előadásmódjával nyerte meg a közönséget. Ahogyan például a mindenki által ismert, nemzeti értékű költeményeket - Kölcsey „Hymnus”-át, Vörösmarty „Szózat”-át, Petőfi „Egy gondolat...”-át - értelmezte, hangsú­lyozta, tagolta. Izzó szenvedélyét, belső lobogását megtartva tolmácsolta a magyar irodalom klasszikusait, de odahagyta ko­rábbi szertelenségét. Úgy tűnik, mostanra - negyvenhat éves korára - érett be, komolyodott meg. Elismerés illeti azért is, mert a mindenkori háborúk, esztelen vérontások elleni indula­tát olyan - kevéssé ismert - költőnek, mint a tragikus sorsú Gyóni Géza „Csak egy éjszakára” című versével juttatta kifeje­zésre, népszerűsítve magát a szerzőt is. Bravúrosra sikerült Ka­rinthy Frigyes „Előszó” című, „Nem mondhatom el senkinek...” refrénű versének előadása is. A nagy meglepetést azonban Bu­bik mint énekes, sőt mint (nép)zenész okozta. Új oldaláról mu­tatkozott be, amint - nehéz dallamívű, hajításokkal is teli - népdalokat énekelt, vagy ahogyan a dorombot megszólaltatta. Teljes harmóniában működött a Hegedős zenekarral és a Hon­véd Művészegyüttes táncosaival, élükön Rémi Tündével, akiről kiderült, hogy a felesége. (A házasság, az ifjú apaság nem csak Bubik művészetének gazdagodásához járult hozzá, hanem le­tisztulásához is.) A legmélyebb benyomást számomra (is) Nagy László „Táncbeli tánc-szók” című versének megzenésített válto­zata jelentette, amelyet ráadásként adott elő, pontosabban mu­tatott be - saját dobkíséretével - Bubik, minthogy ebben a gon­dolat, az érzelem, a ritmus és a muzsika ritkán tapasztalt össz­hangja valósult meg. A „Ritka (a) magyar” című csokor nem csak címében volt mél­tó kultúránk piros betűs napjához, hanem tartalmában és meg­jelenítésében is. Őszinte hittel, tiszta eszközökkel erősítette nemzeti önérzetünket, magyarságtudatunkat. Bubik István és a vele együtt fellépők ismételten igazolták: irodalmunk és népi kultúránk felmérhetetlen értéket képvisel, amelyet a mai világ­ban kivált óvni, védeni, terjeszteni és gazdagítani kell. Vala­mennyiünknek. Ha másként nem, ilyen élményekre nyitott lé­lekkel, kitárt szívvel! Osztálytársakat keresnek A nyírbátori óvónőképző a és b osztályában 50 éve végzett tár­sait keresi Földes Imréné Simon Erzsébet. A jubileumi diploma átvételét és az 50 éves találkozót szervező hölgy kéri egykori is­kolatársait, hogy február végéig - válaszborítékot mellékelve - tudassák, hogy az 50 éves talál­kozón részt kívánnak-e venni, s hogy a helyszínen szeretnék-e majd szeptemberben átvenni az aranydiplomát. Emellett kéri, hogy akinek csak tudják, továb­bítsák ezen üzenetet. Levélcím: Földes Imréné (Si­mon Erzsiké) 4400 Nyíregyhá­za, Kond u. 9., telefon: 42/403- 338. Verssel, dallal ünnepeltek SZÉCSÉNY A városi önkormányzat és a Krúdy Gyula Városi Művelődési Központ és Könyvtár szombaton délután a magyar kultúra napja alkalmából rendezte meg a hagyományos versmondó- és népdaléneklő-versenyt. Me­gyénk számos településéről, illetve a szlová­kiai Ipolyságról és Fülekről érkeztek fiata­lok, hogy együtt tisztelegjenek a magyar kultúra előtt. Gyarmatiné Rostás Ida, a helyi gimnázi­um tanára, a rendezvény szóvivője köszön­tötte a vendégeket. A megnyitóműsorban közreműködtek a helyi általános iskolások, Varga Bálint tanár, az egykori Szécsényi If­júsági Színjátszó Kör tagja, az ilinyi hagyo­mányőrző csoport, valamint a Hűbele Banda népzenei együttes. Oroszáé Katona Anna, a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár igazgatója ünnepi köszöntőjé­ben kiemelte az évszázadokon átívelő ma­gyar kultúra ápolásának fontosságát. Megem­lékezett a magyar kultúra Nógrád megyei „apostolainak” legnagyobbjairól, Madách Im­réről, Balassi Bálintról, Mikszáth Kálmánról, a szécsényi születésű Komjáthy Jenőről és a tragikus sorsú Ferenczy Terézről; s azokról a névtelen alkotókról, akik megteremtették a népi kultúránkat. Elismerően szólt a fiatalok­ról, akik e művek tolmácsolására vállalkoz­nak. Ezt követően több helyszínen zajlottak az események. Míg a zsűri értékelt, az ilinyi hagyományőrző csoport, a Hűbele Banda népzenei együttes, a füleki Forrás együttes szórakoztatták a közönséget. Az idén a zsűri kategóriánként három ní­vódíjat adott ki. A legkisebbek, az 1-4. osztá­lyosok énekversenyében nívódíjban részesült Anderkó Anna (Fülek), Kiss Luca és Deák Vi­rág, a helyi általános iskola tanulói. Az 5-8. osztályosok közül Tóth Bernadett (Iliny), Vaculka Ágnes (Fülek) és Jusztin Anikó (Ludányhalászi), a középiskolások népdal- éneklői közül Halász Erzsébet (Szécsény, Körösi), Baranyi Edina (Szécsény, mezőgaz­dasági szakközépiskola) és Menyhárt Éva (Őrhalom). Az 1-4. osztályos versmondók közül Horváth Evelin (Iliny), Horák Kitti és Oláh Tímea (Szécsény), az 5-8. osztályosok közül Kuka Ágnes (Fülek), Fercze Éva és Vizoviczki Ivett (Szécsény). A középiskolás versmondók közül nívó­díjat kapott Szita Kitti (Szécsény), Veres Eszter (Iliny) és Csicsó Gyöngyi (Ipolyság). Szécsény város különdíját dr. Serfőzőné dr. Fábián Érzsébet polgármester Fehér Anna füleki, Percze Anita őrhalmi és Szabó Ta­más szécsényi gimnazistának adta át. A Magyarok Világszövetsége szécsényi szer­vezetének különdíját Seres Péter füleki, Csicsó Gyöngyi ipolysági fiataloknak nyúj­totta át Pintér Sándor. Az MDF helyi szer­vezetének különdíját Strehó Marietta, a he­lyi általános iskola tanulója Frisch Oszkár­tól vette át. A művelődési ház díjat adott a két legfia­talabb fellépőnek, Kiss Luca szécsényi és Hegedűs Renáta ludányhalászi tanulóknak. Különdíjban részesítette a gálán fellépő ilinyi hagyományőrző csoportot, amelyet Ve­res Bálintné, a csoport vezetője Smelkó Ist­vántól, az intézmény igazgatójától vett át. A rendezvény végén dr. Serfőzőné dr. Fá­bián Erzsébet, Szécsény város polgármeste­re megköszönte a felkészítő tanárok munká­ját, a fiataloknak a szereplést. _____________________________SZENOGRÁDI FERENC .Munkában” a felső tagozatos népdaléneklők egyike Zajlik a megbeszélés az Ipoly-hidakkal kapcsolatban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom