Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)
2003-12-30 / 299. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ 2003. DECEMBER 30., KEDD Kiszámítható gazdasági évet! Év végi beszélgetés Bartusné dr. Sebestyén Erzsébettel, Szécsény címzetes főjegyzőjével ____________Velünk élő történetem____________ A római katolikus templom Év vége a számvetés, s a tervezés időszaka. Bartusné dr. Sebestyén Erzsébettel, Szécsény város címzetes főjegyzőjével a település és az ő életének egy évéről, illetve az előtte, s a város előtt álló célkitűzésekről beszélgettünk. Szécsény- A legfontosabbnak tartom, hogy stabilizálódott az önkormányzat helyzete - kezdte a jegyző asszony. - Ezt a belügyminisztériumi támogatással, pályázatok útján nyert pénzeszközökkel, a kintlévőségeink, adó, lakbér stb. tartozások befizetésére hozott intézkedéseinkkel értük el. A másik fontos eleme volt az évnek a 2003. évi költségvetés végrehajtására kialakított intézkedési terv, amit folyamatosan megvalósítottunk.- Milyen konkrét feladatok végrehajtását tartalmazta az intézkedési terv?- Szinte valamennyi ágazatot érintette. Megvalósítottuk az idősek ápolóotthonának ellátási szerződésben történő működtetését. Az önkormányzat intézményeiben, a hivatalban vállalkozásba adtuk a takarítást. A művészeti iskolánk működtetését átadtuk a megyei önkormányzatnak. Csak megjegyzem, hogy az iskola itt maradt a városban, működésében nem történt jelentősebb változás. Az intézmény léte továbbra is városunk szellemi, művészeti életét gazdagítja. Összevonásra került a művelődési központ és a városi könyvtár. Minden feladat végrehajtása az intézmények vezetőitől, az ön- kormányzattól, a hivataltól összehangolt, felelősségteljes munkát igényel. Ezen intézkedéseinkkel racionalizáltuk az intézmények működését, csökkentettük a forráshiányt. Ami a jövő évet illeti, megteremtettük az előremutató, takarékos gazdálkodás feltételeit. Fontos feladata volt az évnek az intézményeink, a hivatal működtetése, bizonyos fejlesztések megvalósítása. Pályázatok elkészítése, hogy a város többletbevételhez jusson. Az önkormányzat és intézményei 2003-ban 76 pályázatot nyújtottak be, amelynek 95 százaléka sikeres volt.- Pénzben mit jelentett ez Szécsénynek?- Több mint 200 millió forintot. Egész pontosan 202 milliót.- Mit sikerült a pályázati pénzből megvalósítani?- Intézményeinkben a felszerelési és eszközparkot növeltük. A városban infrastrukturális beruházásokat hajtottunk végre. Több utcában felújítottuk az úttestet. Sor került az intézményeink karbantartására. Az európai uniós PHARE-pályázatra a történelmi belváros rekonstrukciójára egymilliárd forintos pályázatot nyújtottunk be.- Önnek személy szerint milyen kedves, maradandó emléket hozott ez az év?- Többet is. Egyet említek. Nagy örömömre szolgált, hogy július 1-jén a köztisztviselők napján a miniszterelnöktől megkaptam a jegyzői munkám szakmai elismeréseként a címzetes főjegyzői kitüntetést, amit életem végéig viselhetek.- Milyen feladatok várnak a testületre, a hivatalra, önre a 2004-es évben?- Lesz munkánk bőven. Egyik legnagyobb feladat a jegyző számára az európai uniós csatlakozásból adódó jogharmonizáció megteremtése. Önkormányzatunknak 37 olyan rendeleté van, amit felül kell vizsgálni és az uniós normákhoz kell igazítani. Júniusban lesznek az európai parlamenti képviselői választások. Fontos kihívás az apparátus számára, hiszen az EU- tagállamok előtt kell vizsgáznunk. Előttünk áll a minőség- biztosítási rendszer, az ISO 9001.2001, valamint a CAFF keretértékelései rendszer bevezetése a polgármesteri hivatalban. Ezzel párhuzamosan kívánjuk megoldani a közoktatás minőségbiztosítás programjának kidolgozását, majd a közoktatási intézmények saját programjainak elkészítését. Ez maga után vonja az intézményekben a különböző dokumentációk pl. pedagógiai program felülvizsgálatát. El kell készítenünk Szécsény város négy évre szóló középtávú közoktatási és közművelődési programját. Előttünk áll a város egészségügyi helyzetének áttekintése, a több évre szóló ciklusprogram elkészítése. 2004-ben is folyamatosan figyelemmel kísérjük a pályázati leírásokat, hiszen fejlesztésünket csak az így nyert pénzekből tudjuk megvalósítani. Jól átdolgozott, összehangolt racionális költségvetést kell készítenünk, amely megalapozza az önkormányzat működését. A 2004-es év a központi költségvetés irányelvei szerint a fejlesztés éve lesz. Önkormányzatunk is több fejlesztési feladatot szeretne megvalósítani.- Személy szerint ön mit vár a jövő esztendőtől?- Kiszámítható gazdasági évet, az ISO követelményeinek megfelelő hivatali munkát, az intézményeink és a város számára sikeres évet.- És mint magánember?- Mindenki számára legfontosabb az egészség, nekem is. Gyermekeim munkájukban legyenek eredményesek, találják meg számításukat. Az unokáim továbbra is élvezzék a tanulás örömét. SZENO Nincs Szécsényben még egy építmény, amelynek története úgy összefonódott volna a város sorsával, mint a templomé és a kolostoré. Szécsényi Tamás 1332-ben XXH. János pápától kért és kapott engedélyt kolostor alapítására. A templom és a kolostor az egykori Szécsény legmagasabb pontján, a település északnyugati részén épült fel. A templom a középkor kívánalmainak megfelelően keletnyugat irányú, ahol a szentély kelet felé néz. A templom keleti része gótikus. A támpillérek között nagyméretű, a gótikára jellemző, csúcsíves ablakokat látunk. Nyugati irányban, ahol az épület kiszélesedik, az ablakok már nem viselik magukon a gótikus stílus jegyeit. Ennek az a magyarázata, hogy a templomot a történelem során átépítették, bővítették. Az eredetit, amelyet a XIV. század első felében szenteltek fel, szentélyből és a mainál kisebb hajóból állt. A bejárata az északi oldalánál, a mai torony alatt volt. (Az épületben a kolostor folyosóján a torony alatt megtekinthető a feltárt bejárat.) A történelem során az épület többször megsérült. A XV. század második felében tűzvész pusztította, a huszita támadások idején megrongálódott, majd újjáépítették. A török hódoltság idején a szentélyt dzsámivá alakították. Egykori feljegyzésekből tudjuk, hogy a templom 1688-ban tető nélkül állt, majd a XVII. század végén helyreállították. A 1715-ös tűzvész után újjáépítették, megnagyobbították. Ekkor készült el a szentélynél nagyobb barokk hajó, amelynek déli oldalfalán négy barokk ablak látható. A szentélynél lévő nagyméretű gótikus ablaknyílásokat alulról körülbelül egy- harmad részéig felfalazták, hogy a templom ablakai kívülről egységes képet mutassanak. A főbejárat a déli oldalán volt, csak a század első felében került a nyugati részre. A felújított templomot 1733-ban szentelték fel. AII. világháború idején a templom tetőszerkezete megrongálódott, a torony kupoláját szétlőtték. A háború után előbb ideiglenesen, majd véglegesen helyreállították. SZ. F. Óévbúcsúztató 2003: bizottsági kérdések Szécsényben megkértük az önkormányzat bizottságainak elnökeit, hogy röviden értékeljék a közösségük 2003-as tevékenységét, a tanácsnokokat, hogy szóljanak arról, hogyan látták ők az önkormányzati munkájukat. Arra kértük őket, hogy mondják el, mit szeretnének a közösségi munkájukban jövőre megvalósítani és mint magánemberek mit várnak a 2004-es esztendőtől. VÍZI ZOLTÁN, a pénzügyi bizottság elnöke: 1. Nehéz örökséget vettünk át az előző önkormányzattól. Sok volt a kifizetetlen számla, borotvaélen táncolt a létünk. A belügyminisztériumi keretből két alkalommal is kaptunk támogatást. Sikeresen pályáztunk az önhikin, ahol 75 millió forintot utaltak át részünkre. Elfogadták a bérhiki-pályázatunkat. Ha már a pályázatokat említettem, el kell, hogy mondjam, ebből a szempontból sikeres volt a város 2003-as éve. Pénzt kaptunk utak felújítására, a Haynald-kapu helyreállítására. Az intézményeinket zavartalanul működtettük, sőt jelentős felújítást hajtottunk végre. Gondolok itt az óvoda tetőszerkezetének kicserélésére, az iskoláink felszerelésének bővítésére. Nyilván több területen lehetett volna még többet tenni a városért, az itt élő emberekért, de ennyire futotta az anyagi lehetőségeinkből. 2. Ha egy évvel idősebb lennék, könnyebb lenne a kérdésre válaszolni, de most sem térek ki a válaszadás elől. Ami a jövő évet illeti, egyik nagy kérdés a költségvetés, amelynek koncepciója viszonylag magas forráshiányt prognosztizál. Ez abból adódik, hogy sok pályázatot nyújtottunk be és szeretnénk még újabbakat beadni. Ezekhez az önrészt biztosítani kell. Nem szabad elfelejteni, hogy a pályázatok megvalósításával a városunk lesz gazdagabb, több, az itt élő emberek közérzete javul. Biztosítani fogjuk az intézményeink zavartalan működését. Nehéz év elé nézünk, de biztos vagyok abban, hogy megoldjuk a feladatokat. 3. Családommal, feleségemmel, gyermekeimmel, szüleimmel egészségben, békében szeretnénk élni, úgy mint tettük ezt eddig is. ANTAL FERENC, az oktatási, művelődési, ifjúsági és sportbizottság elnöke: 1. Jelen pillanatban az önkormányzat közoktatási rendszerének működtetése megfelel az 1993-as törvényi rendelkezésnek, miszerint a középfokú - elsősorban szakképzés - és művészeti oktatás megyei fenntartásba helyeződött. E folyamat már az előző ciklusban megkezdődött és a művészeti iskola átadásával ért véget. A közművelődés tekintetében komplexebb intézmény jött létre a művelődési ház és a városi könyvtár egy intézményként történő működtetésével. A városi sportegyesület körüli problémákat nem tudtuk teljes mértékben megoldani, de körvonalazódik egy olyan közös gondolkodás, amely változatosabb lehetőséget kínál a lakosság számára. 2. A jövő évben ki kell építeni egy minőségirányítási rendszert a város valamennyi oktatási intézményeiben. 3. Annak a reményemnek adok kifejezést, hogy az a jó kapcsolat, amely az oktatási intézmények között kezd kialakulni, a jövő évben tovább erősödik. DARÓCZITIBORNÉ, a településrészi bizottság elnöke: 1. Folyamatos kapcsolat alakult ki a bizottságunk és a két kültelepülés lakossága között. Egy alkalommal mindkét helyen kihelyezett bizottsági ülést tartottunk. Megszerveztük a területbejárást. Az ott élő emberek november elején lakossági fórumon elmondhatták véleményüket, javaslatukat. Apró, de fontos dolgokban sikerült előbbre lépnünk Benczúrfalván is és Pöstény- pusztán is. Gondolok itt az illegális szeméttelep felszámolására, a közhasznú munkások által elvégzett munkákra. Mindkét településen jólesett az embereknek, hogy a Szécsényi Napló egy-egy oldalon beszámolt az ott élők munkájáról, bemutatta a településüket. 2. Ami a jövő évet illeti, változatlanul betöltjük az aktív kapocs szerepét a lakosság és a testület között. Benczúrfalván elkészül a buszmegálló felújítása. Reményeink szerint mindkét helyen előbbre jutunk az utak felújításában. Boldog lennék, ha a két társközségben sikerülne a gázprogramot megvalósítani. Pösténypusztát és Benczúrfalvát is szeretnénk a kábeltelevízió-hálózatba bekapcsolni. 3. Mint minden embernek, nekem is a legfontosabb az egészség. Remélem, a lányom jó eredménnyel elvégzi a főiskolát, meglesz a diplomája. Titkon és nyíltan abban reménykedem, hogy 2004-ben nagymama leszek. BORIK ALBERT, a műemléki, idegenforgalmi és városfejlesztési bizottság elnöke: 1. Az én bizottsági üléseimen három polgármester is ott ül. Mint bizottsági tagok a volt két polgármester, és a polgármester asszony is rendszeresen részt vesz az üléseinken. Ami a munkánkat illeti, többször is tárgyaltuk a város rendezési tervét. A tagok jó ötletekkel, hasznos javaslatokkal járultak hozzá, hogy a féléves komoly munka után a testület elé kerülhetett az anyag, amelyet az önkormányzat elfogadott. Rangsoroltuk és javaslatot tettünk a testületnek a különböző pályázatok beadására. Bábáskodtunk a történelmi városrész rekonstrukciójára benyújtott több mint egymilliárd forintos pályázaton. Előkészítettünk több vagyoni ügyet. Sok apró, fontos, a mindennapi munkához nélkülözhetetlen, de nem látványos ügy is a bizottságunk elé került. 2. Új év, új feladatok, de azokat a folyamatokat, amelyeket 2003-ban beindítottunk továbbvisszük. Megtárgyaljuk mindazokat a testület elé kerülő napirendi pontokat, amelyek bizottságunkat érintik. 2004-ben is bőven lesz olyan feladatunk, amelyek nem látványosak, de a város szempontjából fontosak. 3. Mit várok 2004-től? Ha vállalkozásom sikereiről, eredményeiről év múlva elmondhatom azt, amit most, akkor elégedett ember leszek. FRISCHNÉ SZERED A! EMESE, az egészségügyi és szociális bizottság elnöke: 1. Bizottságunk összetételének köszönhetően teljes keresztmetszetét átláthatta a szécsényi segélykérelmezőknek. Segítettek a széles kört lefedő bizottsági tagok: védőnők, óvónők, egészség- ügyi dolgozók, tanárnő, egy vállalkozó és a mozgáskorlátozottakkal foglalkozó kolléga is. Mindenki nagy felelősséggel végezte munkáját, amelynek lényege az emberismeret, a problémák átérzése és az egyre szűkösebb lehetőségek mellett a segítségnyújtás. Amit csinálunk nem hálás feladat, hiszen nem tudunk minden jogos igénynek megfelelő mértékben eleget tenni. 2. 2003-ban a szűkösebb lehetőségek miatt ezen a szakterületen a testületi, ezen belül a bizottsági munka is bonyolultabbá, nehezebbé vált. Jövő évre csak reményeink lehetnek: kevesebb lesz a segélyre szoruló, vagy megnőnek a lehetőségeink. 3. Bizottsági munkánk során kény- szerűségből találkozom emberi tragédiákkal, szenvedésekkel, keserűségekkel. Magam, családom és minden embertársam részére azt kívánom, hogy jövőre legelső sorban egészségünk, a család összetartó ereje maradjon meg mindannyiunk számára. OLÁH RÓBERT tanácsnok: 1. Egy éve veszek részt az önkormányzat munkájába. A magam részéről fontosnak tartom és jóleső érzéssel állapítom meg, hogy a testületi üléseken háttérbe szorulnak a pártérdekek és előtérbe kerülnek a város ügyei. Én a testületben a kisebbséget képviselem. Örülök annak, hogy az általam felvetett javaslatokkal azonosulnak a képviselő társaim. Nyugodtan mondhatom, hogy Szécsényben egymás mellett békésen élnek a roma ldsebbségiek és a város többi lakossága. 2. Olyan költségvetés összeállítását szeretnénk kialakítani, ami biztosítja az intézmények zavartalan működését, a város további fejlődését. 3. Azt a nyugalmat, békességet kívánom a város lakóinak jövőre is, ami eddig is jellemezte a szécsényieket, mert akkor én is nyugodt és boldog ember leszek. Mint minden ember számára, nekem is fontos az egészség, a család, ami meghatározza életem értelmét. ŐZE JÁNOS tanácsnok: 1. Fontosnak ítélem meg, hogy elkészült a város hosszú távú rendezési terve, amelyben kétéves munkám van benne. Tevékenyen részt vettem a belváros rekonstrukciójára beadott közel egymilliárd forintos PHARE-pályázat előkészítésében. 2. Minden vágyam, hogy sikeres legyen a PHARE-pályázatunk. A történelmi belvárost övező részt bekapcsoljuk a helyi védelem alá. Ennek megvalósítása komoly feladatot jelent számomra. Jó lenne, ha sor kerülne a városháza felújítására, amely évek óta beázik. 3. Mindenki tudja rólam, hogy szenvedélyes néptáncos vagyok. A Palóc néptáncegyüttes az idén Lengyel- országból hazahozta a feszüvál nagydíját. 2004 nyarára meghívást kaptunk Törökországba egy fesztiválra. Jó lenne onnan is sikerrel hazatérni. ____ ___________________SZENOORÁDI FERENC / ff