Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-10 / 285. szám

6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASÁG 2003. DECEMBER 10., SZERDA Sikertelen Mol-értékesítés A gázüzletágat még a csatlakozásig eladják Budapest A Mol-tranzakció elhalasztá­sa mellett döntött az ÁPV, miután úgy látta: nem telje­sültek az árelvárásai. A hír nem rázta meg a piacot, sőt az olajipari részvény árfolyama 3,8 százalékkal drágult. A Mol-privatizáció várhatóan jövőre folytatódik - fogalma­zott László Csaba pénzügymi­niszter. Értesüléseink szerint az uniós csatlakozásig elad­ják a Mól gázüzletágát, és megvalósul a lengyel PKN-nel a fúzió. Az eladás elhalasztásának híre alapjában véve nem lepte meg a piacot. Az értékesítés részleteinek bejelentését követően a befekte­tők szeme előtt zajlottak az ese­mények. A forint- és állampapír- piac válságközeli helyzete a hazai tőzsdét is megtépázta, a Mol- árfolyam pedig az elmúlt három hét alatt szinte folyamatosan ol­vadt, a múlt hét végére a szeptem­ber eleji szintre ért. Napok óta in­kább már csak az foglalkoztatta a szereplőket, hogy milyen ala­csony lesz az ár, elérheti-e azt a szintet, amely még elfogadható az ÁPV-nek. Tegnapra azonban világossá vált:, mivel csak jóval hatezer forint alatt lett volna vevő a jelenleg állami kézben lévő Mol-részvényekre, a vagyonkeze­lő elhalasztja az értékesítést. A tranzakció bejelentését követő A Mól árfolyamának alakulása (forint) 7006 6008 5500 Forrás: Bloomberg 4508 — WrCMHKA 2002. december 9.-2003. december 8, piaci fejlemények következtében az ÁPV és a Mól árelvárása nem valósult meg teljes mértékben - fogalmaz a vagyonkezelő tegnapi közleménye. A Napi Gazdaság in­formációi szerint az ÁPV el tudta volna adni a részvényeket, de da­rabonként csak 5700-5800 forint körüli összegért. (Az összetett részvényértékesítés keretében az ÁPV Rt. legalább 9 840 000, míg a Mól Rt. a saját részvényeiből 4 260 000 saját részvénymennyi­séget ajánlott volna fel, azaz leg­kevesebb 13 százaléknyi Mol- részvény került volna felajánlás­ra, mely jelentős kereslet esetén akár a 17,6 százalékot is elérhette volna.) Azok a magánszemélyek, akik igényeltek az olajipari tár­saság részvényeiből, december 15-ig kapják vissza a befizetett el­lenértéket. László Csaba pénzügyminisz­ter a Reutersnek adott nyilatkoza­tában úgy fogalmazott: a papíro­kat túljegyezték, de a kínált ár túl alacsony volt, ezért döntött a kor­mány a halasztás mellett. A pénz­ügyi tárca vezetője szerint nem ér­demes olyan áron eladni a Molt, amely nem tükrözi a társaság tényleges értékét. A papírokat egy későbbi időpontban, elfogadha­tóbb áron tervezik értékesíteni, a privatizáció várhatóan jövőre foly­tatódik - mondta László Csaba. A Mol-piacon uralkodó hangu­latot mindenesetre további ese­mények „borzolhatják” az elkö­vetkező hónapokban. Legkésőbb az EU-csatlakozásig, vagyis máju­sig a kormányzat eladná a Mól gázüzletágát, és eddig ütnék nyélbe a PKN-tranzakciót is. La­punk értesülését a PM kommuni­kációs főosztályvezetője nem erő- sítette meg. __________________■ I dőzített szociális bomba 30 ezer élelmiszeripari munkahely szűnhet meg a csatlakozás után Európának közösen kell megoldást keresnie az Unió keleti bő­vítése nyomán az élelmiszeriparban jelentkező szociális prob­lémákra. A régi és új tagállamokban ugyanis több százezer munkahely kerül veszélybe az elkövetkezendő időszakban - hangzott el tegnap az Élelmiszer-, Mezőgazdasági és Vendég­látó-ipari Európai Szakszervezeti Föderáció (EFFAT) konfe­renciája utáni sajtótájékoztatón. „Hatósági” húsárat sürgetnek Budapest „Hatósági” tőkehúsárak beveze­tését sürgetik a kormánynál és az FVM-nél a sertéstermelői és a -feldolgozói érdekképviseletek a fokozódó értékesítési válság miatt. A túltermelés nyomán az átlagos sertésfelvásárlási árak mára kilónként 214 forintra es­tek, szemben a legalább 285 fo­rintra taksált önköltséggel. A helyzetet az irreálisan alacsony­nak tartott, sokszor akciós fo­gyasztói termékárak is nehezí­tik. Ezért a szervezetek szerint az árviszonyokat a mainál ma­gasabb, minimálisan előírt tőke­húsárakkal lehetne stabilizálni, amelyeket a kereskedőknek meg kellene fizetniük. Az érdekképviseletek a szük­séges intézkedésekről egységes álláspontot alakítottak ki, amely­ről ma a piaci szereplőket tömö­rítő Vágóállat és Hús Termékta­nács is tárgyal. A feszültséget nö­veli, hogy az FVM decembertől forráshiány miatt leállította a ser­téspiaci állami támogatásokat. Az ágazati szervezetek ugyanak­kor a két-három ezer forintos ed­digi egyedenkénti haszonállat­tartási dotáció megtartását (kiter­jesztését) sürgetik, januártól pe­dig exportszubvenciót is szorgal­maznak (VG, 2003. november 29.). A termelők igényt tartanak a legálisan működő vágóhidak listájára, hogy megtudhassák, mely cégek működhetnek a csat­lakozás után is. Emellett a fekete- gazdaság visszaszorítását, az im­port fékezéséhez pedig az EU-s minőségi előírások betartatását kérik a hatóságoktól. Mint ismert, egyes elégedet­len termelői csoportok a múlt héten Békés megyében, két napja pedig Csornán tüntettek, és további spontán demonstrá­ciókra is számítani lehet. Az or­szágos érdekképviseletek egye­lőre látnak esélyt a tárgyalásos megoldásra. Benedek Fülöp, az agrártárca közigazgatási állam­titkára nem nyilatkozott la­punknak. Úgy tudjuk, a minisz­térium az ágazati szervezetek­kel csütörtökön kíván egyeztet- ni az ügyben. ■ Budapest Az EFFAT közgyűlésén elfogadott közös nyilatkozat szerint az ága­zat szereplői üdvözlik az EU kele­ti bővítését, ám együttes fellépést sürgetnek az élelmiszeripar időzí­tett szociális bombájának neve­zett problémák megoldásához - hangsúlyozta Harald Wieden­hofer. A szakszervezeti föderáció főtitkára úgy vélte, a régi tagál­lamokban munkahelyek szűnnek meg azért, mert alacsonyabb ter­melési költségek és szociális nor­mák indokával áthelyezik a ter­melést, az új tagországokban vi­szont a verseny teszi tönkre a fő­ként kis és közepes cégeket. Budapest Főleg az észak-amerikai és az orosz piacra termelő magyar cé­gek szenvedik meg a dollár mos­tani történelmi gyengélkedését. A hazai konzervgyáraknak - a bel­földi piac mérete miatt - létkérdés az export. Kivitelük fele megy Oroszországba, ahol a partnerek nem hajlandóak áttérni az euróel- számolásra. A Richter arra pa­naszkodik, hogy az árfolyamha­tások szaldója negatív a cég szá­mára. Ábrahám Tibor, a Tartósítóipa­ri Szövetség elnöke, a Kecskemé­ti Konzervgyár Rt. vezérigazgató­ja közölte: nem akarnak kivonul­ni az orosz piacról, de a dollár gyengülése miatt az oda irányuló export veszteséges. Hozzátette, Az érdek-képviseleti vezető el­mondta: a 130 ezer munkavállalót foglalkoztató, évi nyolcmilliárd eurós forgalmú magyar élelmi­szeripar súlyos gondokkal küsz­ködik, miután sok vállalkozás nem képes megfelelni az EU elő­írásainak. Jellemző az elmaradás például az élelmiszer-biztonság, az irányítási és ellenőrzési struk­túrák terén. A hazai élelmiszer­üzemekben a második szerkezet- átalakítási folyamat, valamint to­vábbi tőke- és termelési koncent­ráció megy végbe, ami rövid tá­von 30 ezer munkahely megszű­nését vonhatja maga után. Külö­nösen érzékeny a hús-, a tej- és a cukoripari vállalkozások helyzete. hogy a konzervipar rendkívül ne­héz év eié néz, a dollár gyengülé­se mellett problémát jelent a fo­rint árfolyam-ingadozása, a nyo­mott ár, a mezőgazdaság termelé­si válsága. Emiatt elképzelhető, hogy a kevésbé tőkeerős cégek válságos helyzetbe kerülnek. Nem véletlen, hogy az ágazatban tőkekoncentrációs folyamat fi­gyelhető meg. Gnlácsy Gábor, az orosz és amerikai piacokon is igen aktív Richter Rt. pénzügyi igazgatója a portfolio.hu-nak kifejtette: a gyengülő forint kedvező a cég­nek, de az ugyancsak maródi dol­lár miatt elmosódik az ebből szár­mazó előny, sőt a szaldó végül negatív lesz az idén. A forintpia­con megnövekedett volatilitás nem érinti a vállalat kereskedelmi Élelmiszer-forgalom Az Európai Unió élelmiszeripará­nak éves forgalma 626 milliárd euró, ami a keleti bővítés révén mintegy 50 milliárddal növekszik. Hazánkban 7696 élelmiszerüzem működik, közülük 1600 vesztesé­ges. A külföldi tőke részaránya az ágazatban 62 százalék. A vállal­kozások 80 százaléka csupán a hazai piacra termel. Az exportő­rök fele az EU tagállamaiban érté­kesíti termékeit. A 2,6 millió tagot számláló EFFAT főtitkára szerint mielőb­bi cselekvésre van szükség, amelynek része egyebek között a vállalati beruházások támoga­tása az EU-előírások teljesítésé­nek elősegítése végett, a vidéki régiók fejlesztése, valamint a társadalmi párbeszéd a mun­káltatók és a munkavállalók között. LACZI ZOLTÁN dollár pozícióit, ám a pénzügyi részle­gen kisebb szükségállapotot oko­zott, mivel minden bejövő tétel kezelése és a devizaszámlákon lé­vő összegek lekötése fokozott fi­gyelmet követel. A dollár árfolyamhullámzása nem érinti a Magyar Suzuki Rt.-t, mert Japánból jenért, Európából euróért szerzi be az alkatrésze­ket, a hazai könyvelést pedig fo­rintban vezeti - tájékoztatott Ti­hanyi Tamás, a társaság pr- vezetője. A Chrysler és Subaru márkaképviselet, az Emil Frey Import Kft. forgalmának jó részét kitevő Chrysler Voyager és Grand Cherokee autók a szomszédos Grazban készülnek, a néhány más - az Egyesült Államokból származó - modellből viszont nem nagy a kereslet, s a készlet, akárcsak a Subaru esetében, ki­tarthat, ha rövid távon magához tér a dollár - mondta Eördögh Csaba, a társaság ügyvezető igaz­gatója^__________________■ Profitűző a beteg Súlyos gondot okoz több magyar cégnek az euróhoz képest történelmi mélypontra zuhant dollár. Főleg a nyereségeket apasztja a gyengélkedő zöldhasú. Néhány vállalat árfolyam­fedezeti akciókkal csökkenti a kárt. TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX MAX Euró/Ft Dollár/Ft EU/Dollár •f * * * • 9442.01 237,5101 265,07 217,48 1,222 1,88% 1,5362 pont-2,27 Ft-1,72 Ft 0,00 cent FTSE-100 (London) 4379,60 pont (0,45%) Xetra DAX (Frankfurt) 3846,18 pont (1,04% CAC-40 (Párizs) 3456,12 pont (0,62%) Arany (1 uncia) 408,70 USD (0,29%) Brent (1 hordó) 30,09 USD (0,79%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. március 23,300 43,110 42,100 42,200 2004. május 25,400 44,350 43,100 43,150 2004. július 34,100 45,500 44,350 44,400 2004. november 30,000 32,020 30,500 30,500 2004. december 30,500 32,000 30,600 30,600 TAKARMÁNYBÚZA 2004. március 24,100 50,400 50,000 50,000 2004. május 33,500 45,000 50,800 50,800 2004. augusztus 24,000 32,200 30,300 30,300 2004. szeptember 29,600 32,430 30,500 30,500 2004. december 30,000 30,000 30,900 30,900 BÚZA 2004. március 24,200 52,500 51,100 51,150 2004. május 33,500 52,470 51,000 51,750 2004. augusztus 30,000 34,100 32,010 ' 32,010 2004. szeptember 29,800 35,500 32,400 32,450 2004. december 34,620 36,000 35,150 35,200 Forrás: Budapesti Árutőzsde ESÉLYES RÉSZVÉNYEK A Glaxo és a Merck mellett a Richter Gedeon részvényeiben lát 2004-ben fantáziát a Forbes magazin által meg­kérdezett öt, a világ értékpapírpiacain mozgó alapkezelő vezetője. Á szakem­berek jövőre a pénzügyi, a gyógyszer- ipari és meglepő módon a technológiai szektort tekintik a legjobb befektetési célpontnak. Bogsch Erik vezérigazgató megtisztelőnek tartja az értékelést. Gazdaság ÉS TÁRSADALOM ICT: MAGYARORSZÁG HAT HELLYEL VISSZAESETT Magyarország hat helyet visz- szacsúszott azon a ranglistán, amelyet a Világgazdasági Fórum állít fel évről évre az információs és kommunikációs technológiai (ICT-) eszközökkel és hálózati infrastruktúrával való ellátott­ság, illetve az ilyen eszközök produktív célú használatának mérésére. MAGYARORSZÁGON VALUTA- VÁLSÁG KÖVETKEZETT BE Magyarországra elvégezve az ERW-mutató alapján a számítá­sokat az eredmény messze meg­haladja a kritikus értéket, és egyértelműen arra mutat, hogy valutaválság következett be - ál­lapítja meg az ICEG (Inter­national Center of Economic Growth) kutatóintézet legfris­sebb tanulmányában. A szerző elemzi a helyzetet és a lehetsé­ges kiutakat. A válságot nem külső piaci fertőzés okozta, és önmagában nem is a rossz piaci kommuni­káció, illetve az egymásnak el­lentmondó nyüatkozatok miatt gyengül a forint. A tanulmány szerint ugyanis a válság mögött három problé­ma húzódik meg. Az egyik ilyen tényező a makrogazdasá­gi fundamentumok régóta tartó romlása, a másik azon gazda­ságpolitikai inkonzisztenciák és hibák együttese, amelyek minimálisra csökkentették az árfolyam- és monetáris rend­szer hitelességét. A harmadik probléma a választott árfolyam- rendszerben található. VÁLLALATOK ÉS PIACOK KISZOLGÁLTATOTT AZ ÜGYFÉL A bank ügyfele legalább tájé­koztatásra jogosult, de azt sem mindig kapja meg - tapasztal­ják a fogyasztóvédők. Úgy lát­ják: kifogás esetén a pénzin­tézet inkább hatóság mint szolgáltató, és a panaszoknak nincs gazdájuk. A PSZÁF azon­ban nem avatkozhat be a ban­kok és ügyfeleik közötti egyedi jogvitákba. SAJÁTRÉSZVÉNY­VÁSÁRLÁS A BC-NÉL A BorsodChem Rt. jövő heti, rendkívüli közgyűlésének napi­rendi pontjai között szerepel az alapszabály módosítása, és vár­hatóan saját részvény vásárlásá­ról is döntenek a részvényesek. A sajátrészvény-vásárlás - egye­bek mellett - a jövőben lehetsé­ges akvizíciós lépésekhez nyújt­hat alapot. JÖVŐRE DRÁGUL AZ ARANY ÉKSZER A dollár gyengülése, valamint a terrorakciók miatt tovább drá­gul a rúdarany. Itthon még a fo­rintárfolyam zuhanása is árfel­hajtó hatású. Ennek következté­ben jövő év elején 5-10 száza­lékkal is emelkedhet a hazai arany ékszer ára - véli a piac legnagyobb szereplője, az Orex Kereskedőház Rt. ÁLLAMI KÉZBEN A SZERENCSEJÁTÉK RT. A parlament tegnapi döntése alapján továbbra is állami tulaj­donban marad a Szerencsejáték Rt. (SzRt.). Az oldal a VILAGGAZDASAG alapján készült. A VEZETŐ ÜZLETI NAPILAP www.vg.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom