Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)
2003-12-10 / 285. szám
2003. DECEMBER 10., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Erősödő érdekvédelem (Folytatás az 1. oldalról) nyugdíjas vett részt, kapott választ kérdéseire, kétségeire. A BDSZ Nyugdíjas Választmányának - amelyhez 75 alapszervezet tartozik, köztük a nógrádiak is - jelentős része volt a bányász nyugdíjasok érdekérvényesítésében, életkörülményeik javításában. Az alapszervezetek többsége nehéz körülmények között dolgozik Nógrádban is. Szervezeti életük ennek ellenére folyamatos volt, s szinte mindenütt új tagokkal gyarapodtak. Az idén tovább erősödött a kapcsolat az önkormányzatokkal. Jól együttműködnek a civil szervezetekkel, így a megyei nyugdíjasképviselettel és a megyei szövetséggel is. Erősödött az együttműködés a borsodi és a mátraaljai bányászokkal, rendszeresen találkoznak és tanácskoznak közös dolgaikról. Az idei feladatok között az érdekvédelem, a szervezeti élet erősítését a hagyományápolást említette Kovács László. Rabi Ferenc elismeréssel szólt a nógrádi bányász-alapszerveze- tek munkájáról, majd a gazdaság, elsősorban a bánya- és energiaipar helyzetéről adott tájékoztatást. Kiemelte, hogy a bányászszakszervezet egyeztetést kezdeményezett a kormánnyal még az elmúlt év végén, melynek eredményeként szeptemberben humánpolitikai megállapodást írtak alá. Az intézkedési terv támogatást ígér a hazai energiahordozókra épülő villamosenergia-ter- j melésre és azoknak a bányászok- I nak a segítésére, akik a bányák bezárása után munka nélkül maradtak. Ehhez, valamint a bányászközösségek megmaradásához, a hagyományok ápolásához, a szakmai kultúra megőrzéséhez szükséges feltételek megteremtéséről tárgyalások kezdődtek. Az alapszervezetek elnökei a szervezeti munka hatékonyabb támogatását, feltételeinek folyamatos javítását, a pályázati lehetőségek szélesítését, a rászoruló idős bányászok segítését szorgalmazták. Végezetül az elnöki értekezlet - az alapító tagok - megválasztotta a nyugdíjas tagokért alapítvány 9 tagú kuratóriumát. A kuratórium elnöke Fiikor Balázs, a BDSZ Nógrád Megyei Nyugdíjas Bizottságának vezetője lett. A testület alakuló ülésén választja meg a háromfős szám- vizsgáló bizottságot. A tanácskozást követően Rabi Ferenc Kisterenyére látogatott, ! ahol megtekintette id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászmű- vész állandó kiállítását. _______■ N agyik, unokák versenye Salgótarján Vidám vetélkedőket tartottak pár napja Salgótarjánban, a megyei rendőr-főkapitányság és a fegyveresek nyugdíjasszervezete rendezésében. A program különlegessége az volt, hogy a közbiztonsági, közlekedési, általános műveltségi megmérettetésen nemcsak a nyugállományba vonultak, hanem unokáik is részt vettek. A program a fiatalok rövid műsorával kezdődött, majd a szellemi versenyzéssel folytatódott, amelyben valamennyi csapat jó teljesítményt nyújtott, s így mindenki kapott ajándékot. ■ Zenés mozgás a testnek, a léleknek Bányászház Kazáron FOTÓ: RIGÓ TIBOR „Egyediséggel indulás az útra” Kazár esélyes az európai falufelújítási díjra (Folytatás az 1. oldalról) és korszerű épületállomány együttélésére. Érdekelte őket az, hogy milyen kulturális kezdeményezések vannak, milyen tervekkel rendelkezünk a kulturális táj fejlesztésére. Kíváncsiak voltak az önkormányzat szociális tevékenységére, új korszerű szociális támogatásokra, a hátrányos helyzetűek kezelésére. De érdeklődtek az önkormányzat partnerségi társulásos tevékenysége után is és a korszerű kommunikációs és információs technológia használatáról is. Hogy a három település közül melyik lesz az, aki Magyarországot képviseli a 2004. évi díjátadáson Bécsben, az december 15-e után derül ki, Kazáron mindenesetre nagy izgalommal várják a döntést. De bármi is lesz az eredmény, a település már azt is sikerként könyvelheti el, hogy ott van a jelöltek között. A falu polgármestere elmondta azt is: úgy gondolják, az összevetésben Kazárnak hátrány, hogy nincs már meg az az egységes faluszerkezet, amely még I sok baranyai vagy borsodi településen fellelhető. Ugyanakkor előnye, hogy a településnek van hosszú távú fejlesztési programja, egyedi stratégiák és módszerek fogalmazódnak meg, tükröződik a széles körű lakossági részvétel, jó az együttműködés a településen élőkkel és a környező településekkel. Előny tovább az is, hogy a fejlesztések, a rendezvények, a programok és a szociális ügyeik mind a településfejlesztési céljaikat szolgálják.- A falu újraélesztése a cél, ahol a generációk | vesznek részt a község életének alakításában - j mondta végezetül Molnár Katalin. ____ HEGEDŰSE. (Folytatás az 1. oldalról) és labdajátékokból, esetleg váltóversenyekből álló, megerőltetőnek azért nem nevezhető programot. Leginkább olyan gyakorlatokat végeznek, és olyan tempóban, hogy a résztvevőknek ne kelljen átöltözni, de ne is verítékezve üljenek be ismét az iskolapadba. A kezdeti tapasztalatok alapján a gagarinos testnevelők szerint van értelme és haszna is lesz a következő tanévtől a már nem csak kísérleti jelleggel történő programoknak. Elég csak a vérkeringésre gondolni, ami oxigént szállít, ami meg kell az agynak. Az agy meg a gyermeknek. Élvég- re iskolában vagyunk. oyuriáh Lakossági fórum (Folytatás az 1. oldalról) a maffiák megjelenésének és a drogkereskedelem elburjánzásának is. Urbán Árpád szerint az országban sok helyen nincs rend az agráriumban. A kistermelők egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az uniós csatlakozást illetően. Olyan társulások kellenek, ahol ezek a kistermelők is talpon tudnak maradni. Az ország gazdaságpolitikája kapcsán a képviselő kifejtette, hogy szinte forr az egész költségvetési vita közti marakodás. _____ _____________ ______ SZÁVAI A. H ÍREK Salgótarján KONCERT. December 12-én karácsonyi koncertet tartanak a Kohász Művelődési Központban. Fellép az Akkord fúvóskisegyüttes, közreműködik a vizslási Százszorszép menyecskekórus is. ÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG. Részben már az ünnep jegyében tartotta meg ajándékozással egybekötött évzáró ünnepségét a napokban a Bereczki Máté Kertbarátkor A tevékenység értékelése, a munkaterv elkészítése a jövő év elején lesz. GAZDIKERESŐ. Kis testű, szobatiszta, rövid szőrű tacskó és csi- vavakeverék kutyáknak keres gondos befogadókat a gazdikereső alapítvány. Érdeklődők hívják a 32/311-840-es telefonszámot. Pásztó JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENY. A Szent Lőrinc-plébánia- templomban december 13-án 17 órakor kezdődik Balázs Ferenc orgonahangversenye, amelynek fővédnöke dr. Beer Miklós váci megyés püspök, védnöke Sisák Imre Pásztó polgármestere. Az előadó- művész a hangverseny teljes bevételét a mátrakeresztesi új templom felépítésének céljaira ajánlja fel. Rimóc SOVÁNY ZSÁKMÁNY. Egy tele vízióantennával és 6 kilogramm sertéshússal távozott az az ismeretlen tettes, aki a közelmúltban napközben Rimócon, a lakás tulajdonosának távollétében az ajtót befeszítve tört be egy házba. A szécsényi rendőrkapitányság keresi a tettest. Szurdokpüspöki SIKERES PÁLYÁZAT. A község általános iskolája a Nógrád Megyei Közoktatási Alapítványtól egy korszerű faxos telefonkészüléket nyert pályázaton. FOTÓKIÁLLÍTÁS. Az iskola Radnai Galériájában Kiss Tünde rajztanár „Katedrálisról katedrális- ra” címmel franciaországi túráján készült fotóit tekinthetik meg az érdeklődők. ■ EU-bővítés: még vannak elhárítandó akadályok A csatlakozó országok elsősorban a gazdasági fellendülésből profitálnak majd (Folytatás az 1. oldalról) „A jelölt országok rendkívül nagy erőket mozgósítottak a csatlakozás előfeltételeinek megvalósítása érdekében, és az unióval együttműködésben egyre nagyobb sebességre kapcsoltak a csatlakozási tárgyalásokon” - értékel az Allianz Group Gazdasági Kutatócsoportja (Allianz Group Economic Research) „Az EU-bővítés perspektívái” címmel kiadott tanulmányában. A kibővített Európai Unió hatalmas lehetőségeket kínál mind a belépő, mind pedig a jelenlegi tagoknak. Professzor dr. Michael Heise, az Allianz-csoport vezető közgazdásza bizakodó a gazdasági kilátásokat illetően: „Az új EU-tagállamok mindenekelőtt az eurózóna újrafellendüléséből fognak profitálni.” Anpak érdekében, hogy az európai integráció sikeres legyen és maradjon, le kell küzdeni a meglévő akadályokat, és időben kell felszámolni a hátráltató tényezőket. A bővítés ugyan nem jelent követhetetlen pénzügyi megterhelést az EU-nak, de biztosítani kell, hogy az alapokat hatékonyan használják fel. A mainál nagyobb hangsúlyt kell kapnia a támogatás irányelvének. Ha ez nem valósul meg, akkor az EU elérheti azt a határt, amikor már nem képes az új tagok befogadására. Már most akadnak kérdőjelek a közösség működőképességét illetően. Eddig a közösség szerződéses kereteinek egyetlen reformja sem járt sikerrel abban, hogy az EU intézményrendszerét átalakítva felnövessze azokat a jövő feladataihoz. Igaz, az EU-alkotmány vázlata ambiciózus javaslatokat tartalmaz az unió intézményrendszerének átalakítására, és ez egy politikai lépés előre. Hiányzik viszont a meggyőző elképzelés az európai gazdasági rendről. A kellőnél több a bővítéshez kapcsolódó átmeneti intézkedések száma is. Még ha az átmeneti intézkedéseknek van értelmük és szükségesek is, például a munkaerőpiacon, mégis a rengeteg szabályozás ellentétes az egységes piacról vallott elképzeléssel, az átláthatatlan viszonyokat erősíti. Eredetileg csupán indokolt, egyedi esetekben került volna sor átmeneti intézkedésekre. Végül azonban a tárgyaló felek körülbelül 250 átmeneti intézkedésben állapodtak meg, nem utolsósorban a jelenlegi EU- tagok követelései eredményeként. A hosszú átmenti időszak, mely néhány esetben akár 12 évig ^ tart^ rendkívül sok gondot okozhat még. A holnap Európájában régiók alakulnak ki, amelyek különböző gyorsasággal integrálódnak. „A múltban Európa egységesítését gazdasági tényezők mozgatták. A politikai terminológiában ezt az egységet, mint a legkisebb közös nevezőben történő megállapodást láthatjuk” - állítja Heise professzor. Ez az EU- tagok politikai integrációról vallott felfogásában meglévő jelentős különbségből ered. Feltételezhetően ez az eltérés a kibővített Európai Unióban csak tovább éleződik. A politikai értelemben vett egységes Európa képzetét most le kell vennünk a napirendről, ez azonban nem feltétlenül rossz. Egy mélyebben integrált Európához sem a tagok szándéka, sem alkalmassága nincs meg azonos mértékben. A csatlakozó országokat illetően a bővítés számos téren lökést ad majd a fejlődésnek. Ezekben az országokban valószínűleg felgyorsulnak a strukturális reformok, javítva a versenyképességet és a hatékonyságot. A közkiadások rendbetétele még akkor is alapvetően fontos, ha átmenetileg a növekedést visszafogó hatása lehet. Az EU-hoz történő csatlakozás elősegíti a külföldi működőtőke-befektetések stabilitását, amelyek az 1990-es években kulcsfontosságú szerepet játszottak ezen országok gazdasági növekedésében. Az utóbbi években ezek az összegek elegendőek voltak a folyó fizetési mérleg hiányának ellensúlyozására. A privatizáció folyamata azonban a végéhez közeledik. Ez önmagában a tőkebeáramlás érdemi csökkenését erednie;; nyezné. A csatlakozó országok azonban a befektetési feltételek javításával elérhetik, hogy fenntartsák a tőkebeáramlás kedvező színvonalát. Heise professzor szerint: „Nem valószínű, hogy a korábbi évek működőtőke-beáramlása ugyanolyan magas szinten maradhat. Az EU- csatlakozás révén azonban a régió továbbra is vonzó terep lesz a működőtőke-befektetőknek. ” A működőtőke-befektetések mellett az exportszektor volt Kelet-Európábán a növekedés másik hajtóereje. Az EU-ba történő belépés itt is élénkítő hatással lesz. A jelenlegi Európai Unió a Kelet- Európából származó termékek fő felvevő piaca. A csatlakozó országok exportjának 60 százaléka az EU-ba megy. Az export tovább nő majd, azonban a már elért piaci integrációs viszonyok ismeretében nem feltételezhető, hogy ez a növekedés ugrásszerű lesz. Az ipari intenzitás pedig annak következtében növekszik majd, hogy a kelet-európai országok mindinkább kilépnek a bérmunkás szerepkörből. A jövőben a növekedésnek több ösztönzést kell kapnia a hazai piactól. A legtöbb csatlakozó országban a helyi iparnak az a része, amely elsősorban a hazai gazdaságnak szolgáltat, még egyértelműen alulfejlett. A felzárkózási folyamat most újabb ösztönzést kap. Az EU strukturális politikája döntő jelentőségű lesz a gazdaság szerkezetében mutatkozó egyenlőtlenségek csökkentésében. Az EU-alapok beáramlása akár az adott GDP 6 százalékára is rúghat. Ez jó fejlesztési bázis, persze biztosítani kell, hogy ezeket a támogatásokat azok a szektorok kapják meg, amelyek a növekedés legnagyobb hajtóerejét adják. Összességükben az EU-tól kapott éves pénzügyi támogatások év működőtőke-befektetések a GDP 5-10 százalékát tehetik majd ki, országtól függően. Ha ezt a pénzt beruházásokra fordítják, akkor a körülbelül 4 százalékos éves reálnövekedési ráta elérhető a következő 10 éven át. Ezzel együtt az életszínvonalak harmonizálása hosszabb időt vesz majd igénybe. A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az egy főre eső jövedelem az új tagországokban az EU 15 tagállamának jelenlegi 23 százalékáról 2013-ra valószínűleg 29 százalékára növekszik majd. Az 1990-es évek rendszerváltása a csatlakozó országokban meghirdette a szociális jóléti rendszer megreformálását is, ami részben mintául szolgálhat az EU jelenlegi 15 tagállamának. Nagyobb hangsúlyt helyeztek a nyugdíjpénztárakra. Mindazonáltal a magán- és munkáltatói nyugdíjrendszerek még korántsem teljesek. A magán-nyugdíjpénztári rendszer jelentősége tovább nő majd. Ha a korábbi kereset 70 százalékának megfelelő nyugdíjszintet akarunk elérni, ahhoz 6 százalékos befektetési hozam mellett három évtizeden keresztül az éves jövedelem 8,5 százalékát kell megtakarítani. A hazai megtakarítások a tőkeimport-függőség csökkentésében is segítenek. A bővítés az euró bevezetésének le hetőségét is közelebb hozza a csatlakozó országok számára, és nem fogja aláásni az euróba vetett bizalmat. Az inflációval, valamint a kamattal kapcsolatos feltételek teljesítése nem jelent majd problémát, a költségvetési hiány azonban továbbra is kritikus kérdés marad. A nyugat-európai országok gyenge gazdasági növekedése és a folytatódó strukturális változások erőteljes mértékben kihatnak a kelet-európai költségvetésekre. Bármilyen fájdalmas is a költségvetés konszolidációja, a csatlakozó országoknak a saját érdekükben tanácsos komolyan csökkenteniük költségvetési deficitjüket. Konszolidáció nélkül nincs erőteljes gazdasági növekedés középtávon. „A balti államok és Szlovénia csatlakozhatnak majd legkorábban (2007 elején) a pénzügyi unióhoz - vélekedik Heise professzor. - A Cseh, valamint a Szlovák Köztársaság, Magyarország és Lengyelország ezt követően, valószínűleg 2009-folyamán követik majd az előb- bieket.” ■