Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)
2003-11-04 / 254. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. NOVEMBER 4., KEDD Gyenge volt a támadójáték Labdarúgó NB I/B - Mestermérleg ___________SPORT TÜKÖR R emek hajrával nyert a Háromkő KC Kézilabda, NB I/B, Keleti csoport, férfiak, 7. forduló A Balassagyarmati SE labdarúgócsapata az NB I/B 13. fordulójában hazai pályán 1-0-ra kikapott a Pápa ellen. Ezzel nagy lehetőséget szalasztottak el az Ipoly- parti fiúk, hiszen három ponttal az ötödik helyen lehetnének, így viszont visz- szacsúsztak a tizenegyedik pozícióba. A mérkőzésről Kis Károlyt, a BSE vezető edzőjét kérdeztük.- Rendkívül csalódottak voltunk a mérkőzés után - kezdte Kis Károly. - Tudtuk, hogy a találkozó olyan szempontból mindenképpen sorsdöntő, hogy akár még dobogóközeibe is kerülhetünk, de ebben a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben több helyet is visszaeshetünk a táblázaton. Sajnos az utóbbi következett be. Számunkra nem voltak biztatóak az előjelek, ennek ellenére bíztam abban, hogy megszerezzük a három bajnoki pontot. Ennek elmaradása a gyenge támadójátékunk miatt következett be. Azt el kell ismerni, hogy gyengén kezdtünk, és a Pápa gyorsan vezetést szerezhetett volna. A legfájóbb a vereségben az, hogy akkor kaptuk a gólt amikor mi játszottuk fölényben, hiszen a mérkőzés hajrájában szinte egykapuz- tunk, melyet bizonyít a rengeteg kiharcolt szöglet. A csapatban Szabó 1 Csaba bravúrokkal kezdte a mérkőzést. Az akarással nem volt különösebb probléma, de ez ezen a szinten kevésnek bizonyult. Egy jó csapattól szenvedtünk vereséget, de ez számunkra nem vigasz.- Az őszi szezonból még négy mérkőzés van hátra.- Igen, ezeken a találkozókon mindenképen javítani kell. Bízom benne, hogy felépülnek a sérültjeink, így eredményesebbek lehetünk. BALOGH TIBOR Háromkő KC - Fehérgyarmat 28-23 (14-10) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 600 néző, vezette: Gólya, Molnár. Salgótarjáni Háromkő KC: KEREKES - Tasnádi 1, Köteles, Riba, SZABÓ T. 9/4, Hodosi 4, KOVÁCS 5. Cs.: Igliczki kapus, Márton, Kerékgyártó, TAMAS 4, Padla 3, Szabó G. 1, Kertész 1. Edző: Molnár Ferenc. Fehérgyarmat VSE: Kenyeres - Varga 1, Kovács, Csapos 2, Kun 5, Tóth 4, Kiss 7/2, Cs.: Leskó kapus, Pálfy, Kowcz, Simák 4, Pásztor, Nagy. Edző: Falcsik Miklós. Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2. Kiállítások: 8 perc + kizárás Riba Róbert, ill. 8 perc. Az eredmény alakulása: 9 perc: 4-1,14. perc: 4-4,19. perc: 8-4,22. perc: 10-7, 26. perc: 11-8,28. perc: 12-9,35. perc: 16-12, 41. perc: 17-17, 45. perc: 19-17, 48. perc: 19-19, 50. perc: 20-21, 53, perc: 23- 21, 57. perc: 24-22, 58. perc: 24-23. A mérkőzés közel harminc perces késéssel kezdődött, mert a városi sportcsarnok világításának az öltöző felőli térfél fölötti részén a kezdés előtt egy-két perccel az áramszolgáltatás megszűnt. A csarnok dolgozói ezt helyreállították, és kezdődhetett a mérkőzés. A kilencedik percben 4-1-re vezettek a hazaiak. Azonban a vendégek nem adták fel, így a félidő közepére egalizálták az állást (4-4). Padla Köteles helyén új színt vitt a hazaiak játékába dinamikus betöréseivel és átlö- véseivel, míg Kovács és Szabó T. határozottságával zsinórban négy gólt lőttek. A félidő utolsó tíz perce kiegyenlített küzdelmet hozott, de a Háromkő legénysége tartotta a négygólos előnyét. Szünet után Kerekes ugyan jól védett, de még ezelőtt, eladott labdákból a vendégek megkezdték a felzárkózást (14-12). Erre Kertész remek átlö- vésgóllal válaszolt, de sajnos megsérült, nem is tudta folytatni a játékot. Ez az epizód kissé kizökkentette a hazaiakat a jáTalálgatóeredmények Balassagyarmat-Pápa 0-12 SBTC-BVSC 1-01 Mátranovák-Szécsény 2-2x Érsekvadkert-Kisbágym 3-01 KararaáapujtS-KararadMÓiy 1-lx Háromkő KC-Fehérgyarmat 28-231 Telitalálatos szelvény nem volt. Totóeredmények L Bremen-Flanktet 3-1 1-2. L FC Köln-Hannover 1-2 2 3.1860 München - Bodrom 3-1 1 4. Möndiengladbach-Rostock 1-1 x 5. Schaike04-Bauern München 2-0 1 6. VfB Stuttgart-Flabuig 4-1 1 7 Wotfsburg-Hertha BSC 34) 1 8. Dortmund-Hamburg 3-2 1 9. Kaiserslautern-Lewtkusen 04) x 10. Udinese - Lazio 1-2 2 1L Milan-Juventus 1-1 x 12. Bologna-Sampdoria 0-1 2 13. Bresda-Parma 2-3 2 M. Chiew - Intemazionale 0-2 2 Totónyeremények Totó: 13 plusz egy és 13 talá- latos szelvény nem volt. 12 talá- latos szelvényekre 92 988 forintot, a 11-ekre 5629 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 1075 forinot fizetnek. Góltotó: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 260 093 forint. 4 találatos szelvény 37 darab, nyereményük egyenként 4218 forint. tékból, míg a vendégek, Simák és Kiss góljaival ledolgozták a hátrányukat, így a 41. percben ismét döntetlen volt az állás (17-17). A folytatásban fej-fej mellet haladtak a csapatok, sőt az 51. percben a vendégek átvették a vezetést (20-21). A közönség átérezve a hazai csapat helyzetét fergeteges biztatásba kezdett. Tamás pályára lépésével újabb lendületet adott csapatának, mind védekezésben, mind támadásban ellenállhatatlan volt. A Háromkő újra visszavette a vezetést, majd az utolsó három percben Kerekes kapus parádéjával, Tamás és a Szabó-testvérek remek megoldásaival már közönségszórakoztató játékkal biztosították be a győzelmet, amit a lelkes közönség vastapssal köszönt meg. Összességében egy nagy iramú, közepes színvonalú, kemény, de sportszerű mérkőzést láthatott a közönség, korrekt játékvezetés mellett. A tarjániak nagyon jól kezdtek: Kerekes bravúrt bravúrra halmozott, de a jól játszó vendégek a mérkőzés egyes időszakaiban komoly feladat elé állították a Háromkő legénységét. Kertész kiválása kis zavart keltett a hazaiak sorában, de Tamás és Szabó T. vezérletével huszáros hajrát vágtak ki és megérdemelten szerezték meg az újabb két bajnoki pontot. Molnár Ferenc: - Ezzel a győzelemmel köszöntjük születésnapján Fürjész Lászlót, a csapat ügyvezető elnökét. Ezúton kívánunk neki további erőt, egészséget, hogy minél tovább tudja támogatni a Háromkő KC csapatát. Falcsik Miklós: - Egy jó iramú, küzdelmes mérkőzést láthatott a közönség, amelynek végén a hazai csapat örömteli játékkal nyert. Nekünk is volt sanszunk az utolsó tíz percben, de több játékosom fegyelmezetlen volt, sok ziccert hibáztunk, ami a végén megbosszulta magát. Érzésem szerint a Salgótarján ezen a mérkőzésen csak szenvedett. Ifi: 31-42. MULICZA FERENC További eredmények: Debreceni KSE - Kiskunhalasi KC 39-19, Makó KC - Ceglédi KK 41-24, Mezőkövesdi KC - Hajdúböszörmény KSE-Vasudvar 38-18, Ózdi KC - Every Day KSE Orosháza 34-33, Szeged KKSE - Gyöngyösi FKK 30-28, Tiszaföldvári Suzuki Treff SE - Diósgyőri KC 38-31. A bajnokság állása L Debrecen 2. Háromkő KC 770022615114 752019316912 3. TiszaSMér 4. MakóKC 7 5 0 2 21318210 7 4 0 3 2152008 5. fehérgyarmat 6. Orosháza 7403 M31918 7 4 0 3 2122078 7. Ceglédi KK 8. ÓzdiKC 74031992008 73041801736 9. Mezőkövesd 73041741776 10. Szeged 7 3 0 41781956 11. Gyöngyös 12. Diósgyőr 72 1 41871965 72141731925 B.R-böszönnény 14. Kiskunhalas 7 1 061372082 7 0 0 71682170 A Honvéd kapta a Tuzsért Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában Tegnap az MLSZ székházában elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőinek párosítását. A sorsoláskor nem volt kiemelt együttes, de az alacsonyabb osztályú klub minden esetben otthonában fogadja ellenfelét. Azonos pontvadászatban szereplő csapatoknál az dönt a pályaválasztói jogról, hogy melyik játszott régebben hazai környezetben. Amennyiben ez is megegyezik, akkor sorsolással határozzák meg, ki léphet pályára saját stadionjában. A negyedosztályú Tuzsér az NB I/B-ben listavezető Budapest Honvédőt kapta ellenfélül, míg a négy élvonalbeli együttes közül a Zalaegerszeg és a Videoton egymás ellen küzd meg az elődöntőbe jutásért, a Ferencváros Bodajkra, a Matáv-Sopron pedig a Budapesti Vasashoz látogat. A párosítás: Tuzsér - Budapest Honvéd, Bodajk - Ferencváros, Budapesti Vasas - Matáv- Sopron, Zalaegerszegi TE - Videoton FCF. A mérkőzéseket várhatóan március 17-én rendezik. Owen nem eladó Gerard Houllier, az FC Liverpool labdarúgócsapatának francia vezetőedzője szerint Michael Owent nem adják el a Real Madridnak. A szakember arra a sajtóértesülésre válaszolt, amely szerint a spanyol elitklub 25 millió fontot kínált az angol válogatott csatáráért.- Akár 52 milliót is ajánlhatnának érte, akkor sem adnánk el. Meg akarjuk tartani Michaelt, hiszen mindenki szereti őt Liverpoolban. Valahányszor beszélek vele, mindig azt hangoztatja, hogy maradni akar - mondta a tréner. Tippeljen csapataink 45. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat eL Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sorszám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 í. Kecskemét - Balassagyarmat labdarúgás NB 1 B 2. Putnok - SBTC labdarúgás NB II 3. Jászberény - Magyargéc labdarúgás megyei 1. osztály 4. Karancsberény - Érsekvadkert 5. Romhány - Szügy 6. Nagybátony - Baglyasalja Név: Lakcím: ................................................................................................. A tippszelvény beérkezési határideje 2003. november 7., péntek 12 óra. Nem hiába fogadkoztak a Háromkő KC játékosai, mert újabb győzelmet arattak fotó/archív Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Megyeri Katalin szé- csényi lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 6 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét. mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények közül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NOGRAD *, HÍRLAP hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1. Lombard-Haladás Debrecen nb i b 2 Videoton Ferencváros 3 Sopron Újpest 4 Frankfurt VfB Stuttgart Nsmet t 5. Flamburg 1860 München 6. Hertha BSC Mönchengladbach 7. Hannover Bremen 8. Leverkusen Schalke 04 9 Bayern München Dortmund 10 Brescia Bologna Olosz A 11. Juventus Udinese 12. Parma Milan 13 Siena Chievo +1 mérkőzés 14 Roma Lazio PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Bochum - 1. FC Köln 2. Freiburg - Wolfsburg 3. Rostock - Kaiserslautem 4. Sampdoria - Empoli rÖÍ6!7l Német 1 Olosz A A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. 64 db Név:. Cím:.