Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)

2003-11-19 / 267. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SALGÓTARJÁN 2003. NOVEMBER 19., SZERDA REGIONÁLIS NAPLÓ Nyelvoktatás Mintegy 10 éves múltra tekint vissza a lucfalvai általános is­kola, amely megyeszerte híres szlovák nyelv oktatásáról. Az iskola 65 millió forintos beruházással épült, melynek 1993- ban adták át az új épületét. Az intézmény megfelelő mennyi­ségű szlovák irodalommal rendelkezik, hiszen külön nemze­tiségi könyvtárrészlege is van, valamint a községi könyvtár is az iskola épületében van - tájékoztatott Cserényi János, isko­laigazgató. Az iskolának 103 tanulója van, ebből 93-an tanulnak szlo­vákot, akik nem mind szlovák nemzetiségűek, ebből 43 tanuló az etnikai kisebbség tagja, vala­mint 30 bejáró tanulója is van az intézménynek Nagykeresztúr- ról, tehát nem csak nemzetiségi származású, vagy származtatá- sú tanulók tanulják a szlovák nyelvet. A 97 tanulóra a kiegé­szítő támogatást, a normatívát megkapjuk, ami enyhít a költ­ségvetési forráshiányunkon - tudtuk meg az igazgatótól. Nem fakultatívan, nem vá­lasztható tárgyként, hanem ki­emelten tantárgyként órarendi keretek között heti négy órában tanulják a szlovák nyelvet a diá­kok, amelyhez a személyi felté­telek is adottak, hiszen négy szlovák szakon végzett pedagó­gus foglalkozik a gyerekekkel. Elsőtől a nyolcadik osztályig fo­lyik a szlovák nyelv oktatása, amelyhez a diákok a megfelelő alapot az óvodából kapják, ahol szlovák nyelvű óvónő dolgozik - számolt be a igazgató. A ha­gyományok a kultúra ápolásá­nak megfelelően minden közsé­gi rendezvényen a kétnyelvűség biztosítva van. Az iskola nevelői részére minden külföldi, azaz anyaországi és belföldi tovább­képzés nyitott. A tanulók közül sokan szlovák nyelvű országos versenyeken szerepelnek, a leg­eredményesebbek pedig nyári táborozást nyernek jutalmul, Szlovákiában. Ez évtől az iskolában sajnos már nincs lehetőség középfokú a lucfalvai iskolában nyelvvizsgáztatásra, amit az igé­nyek kimerülésével magyará­zott az igazgató.- Mindez nem jelenti azt - fűzte hozzá - hogy végleg meg­szüntettük volna a nyelvvizs­gáztatást, hiszen a lehetőségek adottak, például nyelvi laborral is rendelkezünk, tehát, ha az igény újra felmerül, mi készen állunk. Mint elmondta az előző évben hat tanuló szerezte meg az intézményben a középfokú nyelvvizsgát. SZELES ENIKŐ Szlovákul tanulnak Salgótarján közgyűlése nagy hangsúlyt fektet az ide­gen nyelvi oktatás kiszélesí­tésére, melynek alakulásá­ról, tervezetéről Szűcsné Za­gyi Annát, az Oktatási Kul­turális és Sport Iroda vezető­je kérdeztük, aki elmondta, a 2004-es év a nyelvtanulás éve, melyhez a megyeszék­hely is csatlakozik.- Egy jelentős kezdeménye­zés indult el a Szlovák Kisebb­ségi Önkormányzattól (SZKÖ) a szlovák nyelvi képzés lehető­ségének a megteremtésére, amely az óvodaigazgató, dr. Csongrádi Bélánét, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazga­tójának, Rigóné Nagy Zsuzsan­nának és a Madách Imre Gim­názium igazgatójának, Paumann Máriának a megke­resésével kezdődött - tudtuk meg az irodavezetőtől. A szlo­vák nyelvoktatásnak még nin­csenek komoly hagyományai éppen ezért az önkormányzat szeretné a kezdeményezést fel­karolni, s a megvalósítás feltét­eleit megteremteni, annál is in­kább mivel a város fejlesztési tervében is szerepel a. szlovák idegen nyelvi képzés 2004/2005. tanévben történő indításának lehetősége, vala­mint a kidolgozásra vár a hatá­ron túli szlovák oktatási együttműködés bővítésének le­hetősége.- A Petőfi Sándor Általános Iskolában a szülői igényfelmé­rés megtörtént, 11 fő jelentke­zett többségében 1-4. évfolya­mos tanulók, s a szlovák nyelv tanulására napközis időben tör­ténik - mondta Szűcsné Zagyi Anna, s hozzátette: már e hó­nap végétől egy csoport - szak­köri szinten - megkezdi a nyelvtanulást a SZKÖ finanszí­rozásával. A Petőfi és az SZKÖ között nincs írásos megállapo­dás, s a nyelvvel való ismerke­dést is kedvcsinálónak tartják, a jövőre nézve pedig egyenlőre a szakköri formát tartják to- vábbvihetőnek. Az irodavezető úgy fogalmazott, a tanterv sze­rinti nyelvi képzés megindítása 2004/05-től sem a Petőfiben, sem a Madáchban nem kimun­kált még, egyenlőre a tárgyi és személyi feltételek megterem­tésére, az igények felmérésére, valamint a finanszírozási forma eldöntésére van szükség. SZE Érsebészeti tanácskozás Neves szakemberek közreműködésével érsebé­szeti konferenciát tartanak november 21-én 16 órai kezdettel Salgóbányán, a Medves Hotelben a me­gyei kórház érsebészeti részlegének szervezésé­ben. A résztvevők a mindennapi gyógyító munká­hoz szorosan kapcsolódó előadásokat hallgatnak, majd kötetlen beszélgetéssel folytatódik a tudomá- nyos program. ____________________________■ T EMETŐTAKARÍTÁS. Salgótarjáni fiatalok egy csoportja temető-takarítási társadalmi munkát végzett az elmúlt napokban a központi temetőben.__________________________________________________■ Húszéves az idősek otthona Bozsik Imréné gondozónő az intézmény indulásától segíti az időseket és Windisch Antal (balról a második), aki a kezdetektől jár az idősek napközi otthonába m Húsz év telt el azóta, hogy 1983. december 5-én megnyílt Ka­záron az idősek napközi otthona. Az elmúlt évtizedek alatt folyamatos fejlődésen ment keresztül az intézmény. A köz­ponti fűtés beszerelése, a gázfűtés bevezetése, majd a 2000. évben befejezett teljes felújítás teszi kényelmessé a gondozot­tak részére az épületet. Ezalatt a két évtized alatt több száz idős ember részére biztosí­tottak ellátást, napi programot, or­vosi ellátást. Lehetőséget adtak baráti kapcsolatok kialakítására, a magányosok részére biztosították és ma is biztosítják a hovatartozás érzését, amelyet nagy mértékben erősítenek a közös élmények. Minden évben kirándulásokat szerveznek, Eger, Budapest, Zsóri, Ipolytamóc már többször is állomások voltak. Hagyomány, hogy a nagy ünnepeket is együtt köszöntik, amely szintén erősíti az érzelmi kapcsolatokat. Sok idős hosszú évek óta szívesen jár az intézménybe. Jelenleg 26 fő napközis, 28 fő szociális ellátásban részesül. A szociális étkeztetést igénybe ve­vők között többen vannak, akik már 12 éve igénylik az ellátást, a napközisek 6-14 év óta járnak a legtöbben. Egy napközis, Windisch Antal a nyitás óta, húsz éve mindennap él az intézmény adta lehetőségekkel. _______hege ^ _______________iäi________2S A nemzetiségi könyvtárban bőven van olvasnivaló Nyelvi laborban tanulják a szlovák nyelvet

Next

/
Oldalképek
Tartalom