Nógrád Megyei Hírlap, 2003. november (14. évfolyam, 253-276. szám)
2003-11-18 / 266. szám
2003. NOVEMBER 18., KEDD Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal R D E T E S Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÉTER PÁL életének 71. évében örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2003. november 20-án (csütörtökön) 10 órakor lesz az acélgyári Szent József- templomban. Ezt követően a hamvak sírba helyezése a salgótarjáni régi temetőben lesz. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD ♦ KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZ ZOLTÁN VÁLLALKOZÓ Salgótarján. Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Lerakatok: Vizslás. Kossuth út 125. Varsány, ravatalozó. JÁRMŰ Fájó szívvel búcsúzunk a szeretett édesanyától, KOVÁCS PÉTERNÉTŐL, aki 84 éves korában elhunyt. Temetése 2003. november 19-én (szerdán)14 órakor lesz a zagyvapálfalval felső temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD . REX-HUM ANUM TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. ^X*(32) 431 -544 Éjjel-nappal: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 J Fájdalommal tudatjuk, hogy ANGYAL NÁNDOR 48 éves korában elhunyt. Temetése 2003. november 20-án (csütörtökön) z 13 órakor lesz a l Somoskőújfalui temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN KERESÜNK eladó ingatlanokat, külföldi és magyar ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos ingatlanközvetítő Szolnok, Ady 1. Nyitva 9-13 óráig. Tel.: 06-56/422-043, vagy 06-20/9928-505. *43997* NEM TUDJA ELADNI INGATLANÁT? Cégünk több millió külföldi befektetővel, hazatelepülővel és magyar vevővel hozza össze! Tel.: (8:00-17:00 h között) 70/275-7884 www.magyaringatlanpiac.hu NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat. 06-1-210-4904, 210- 4673. *47153* SZOLNOKON, a Holt-Tisza-partoj^f az Alamand-dülőben közvetlen vízparti hobbitelek, saját stéggel, 30 m2-es, télen is lakható téglaépülettel, vízzel, villannyal, pincével, autóbeállással eladó. Tel.: 06- 30/415-1596. *47199* SZOLNOKON, a József Attila úton 923 m2- es építési telek, közművekkel, eladó. T.: 06-30/415-1596. *47199* __________ S ARUD, Arany J. u. közműves, gyümölcsös telek 12 m2 faházzal eladó. 30/9-359-173. *47257* HAJDÚSZOBOSZLÓN, Panoráma lakóparkban, fürdőtől 300 m-re 45-75 m2-es lakások, üzletek eladók. Medence, szauna, fitnesz, pezsgőfürdő, lift, teremgarázs, 3700 m2 park. Kedvezményes hitel, szocpol, áfa-visszaigénylés. Érdeklődni: 30/561-2929. *47271* ____ V IZSLÁS-ÚJLAKON családi ház eladó. Érd.: 06-30/301-7208. *47292* NIVA 1.6-os, 18 éves, 70 ezer km-es motorral, 5 fokozatú sebváltóval, jó állapotban eladó. Tel.: 06-32/361-426. *47247*____________ PEUGEOT 206 HDI2000 eladó. 30/9-359-173. •47257* OPEL Kadett 1.6-os eladó. Irányán 150 000 Ft. Tel.: 06-30/254-7333. *47277* ______ HASZNÁLT utánfutót vennék, fékest va^fék nélkülit. Minden típus érdekel, műszakival vagy anélkül. 06-30/253-6104, 20/360-2453. *47293* SUZUKI Swift GL ‘97-es évjárat eladó. Érd.: 32/435-265. *47294* _____________VEGYES_____________ H OLHÓS-kapu-s, Hörmann. T.: 06-30/9336- 026.__ ______ VÉRNYOM ÁSMÉRŐK mérőórás 1 év, digitálisok, 3 év garanciával, szervizzel kaphatók, 6 500, 13 500 Ft, utánvét is. 06-30/905-20-05. *47375* FEHÉR színű konyhabútor, 7 elemes, mosogatóval és étkezősarok-gamitúra együtt va^ külön- külön is eladó. Ár 45+17 E Ft. Tel: 32/435-808, ' Z nap. *47283* ÁLLAT KITŰNŐ tenyészpártól ígéretes németjuhászkölykök a Bomaro kennelben, a kiskutyák na^on jó csonterővel és stabil idegrendszerrel rendelkeznek, rajzos szín és normál szőrzet Kiss Ferenc 30/441-9458, Recsk. *47248* 4 q-s üszőborjú eladó. Érd.: 32/443-227, Kotyházapuszta, 17 óra után. *47289* MAGYARVIZStA kiskutyák törzskönyv nélkül, oltva eladók. Érd.: 20/370-7975 v. este 32/468- 394. *47302* zetőket azonnali belépéssel felveszünk. Érd.: 35/378-422 telefonon. *47252* EGY mellékállás fehérneműk értékesítésével. Kérje színes katalógusunkat vagy válasszon alapkollekciónkból. Kereset: 30-50 000 Ft/hó. 06-25/522-885, 25/522-886. *47254* KFT. keres hidraulikus és pneumatikus gépek karbantartásában jártas tmk-s munkaerőt Salgótarján, Pásztó és Jobbá^i vonzáskörzetéből nettó 120 000 Ft/hó keresettel. Tel.: 06- 20/2044-211. *47305* _ BUDAPESTI munkára keresünk munkatársat minden szombati napra, gépkocsi szükséges. Tel.: 06-30/474-1234. M7314* _____ ÉLELMEZÉSI mérnököt keresünk berceli italgyártó üzembe. Tel.: 06-30/474-1234. *47315* ________PÉNZPIAC________ HITE LEK lakásvásárlásra, felújításra, szabad felh., hitelkiváltás 6%-ra. Családon belül is. 20/2244-909. *46255* ALAPÍTVÁNYOK A Palóc Karate Szövetség megköszöni azoknak, akik 2001. évben adójuk 1%-ával támogatták a szövetséget A befolyt 108 454 Ft célja szerinti felhasználásra került *47287* A Palóc Karate Szövetség megköszöni azoknak, akik 2002. évben adójuk 1%-ával támogatták a szövetséget A befolyt 249 862 Ft célja szerinti felhasználásra kerül. *47287* VÁLLALKOZÁS 3. sz. főút mellett Füzesabony nonstop büfé eladó. 30/9-359-173. *47257* HARMÓNIA párkereső ismertető: 30/401-2142. ALBÉRLETET KÍNÁL SALGÓTARJÁN központhoz közeli családi ház alsó szintje bútorozva kiadó 1-2 fő fiatal részére. 32/311-163. *47297* ÁLLÁST KÍNÁL KERESKEDELMI munkára családok jelentkezését várjuk. Ingatlanfedezet szükséges. Nem ülnöki munka. Tel.: 06-30/426-55-24. *45975* VC , gáz-, központifűtés-szerelőt keresünk 35 éves korig Mátraterenye vonzáskörzetéből. Jó kereseti lehetőség. 30/285-5954, 30/233- 8589. *47172* KFT. keres palástköszörűre beállítókat nettó 120 000 Ft/hó bérért, Salgótarján, Pásztó, Jobbágyi vonzáskörzetéből. Tel.: 06-20/2044-211. *47234* NÓGRÁDKÖVESDI munkahelyre PÁV és belföldi árufuvarozói engedéllyel rendelkező gépkocsiveŰTÍTIUTOT! ‘íizSsJW KÄili rnmrn SEGÍTSÉGÉVEL1 06 90 230-673 KOS 06-90-230-661 MÉRLEG »2311667 m 06-90-230-662 SKORPIÓ »230-668 IKREK 06-90-230-663 NYILAS »230-669 RÁK »230-664 BAK »230-670 OROSSÁN 06-90-^0-665 VÍZÖNTŐ »230-671 SZŰZ »230-666 HALAK »20-672 Éjjel-nappal hívható! A hívás díja 120 Ff+áfa percenként + kapcsolási díj. AS-B Kit Audiotex 1539 ßp„ Pf.591 Tel.:488-5615 L Pécskő úti sorházas építési telkek korlátozott számban-U eladók. Érdeklődni lehet az 521-350/206-os telefonszámon. Hűsége most 5000 Ftot ér! Heti nyertesünk: Kovács Imre Kazár, Liget út 27. FESTMENYVASAR Helye: Salgótarján, Balassi Bálint Megyei Könyvtár, Kassai sor 2. Ideje: 2003. november 19., szerda 1018 óráig, november 20., csütörtök 9-17 óráig. 50 kortárs művész (Szász, SzanthofTer, Puskás, Csikós, Mág, Bimbó, Herpai, Csömör, Kabul, Fürst, Várkonyi, Markó, Mizser, Szekeres, Bán, Jakubik, Méhész, Gregorik, Fehérvári, Buday, Budai, Szegvári, Orbán, Adilov, Lázár, Blinczinger, Garabuczy, Ludvig, Tiszavölgyi, Siska, Csáky, Somogyi-Soma és mások) 250 db alkotása vásárolható meg, nagy kedvezménnyel, részletre is. MECSEK ART GALÉRIA - PÉCS * ff 06-30/9472-906. ? CD CZ KG KATA aaztdológü*vonala T 06-90-330-661 W 06-90-330-662 K 06-90-330-663 & 06-90-330-664 OROSZLÁN1! 06-90-330-665 SZŰZ Iff 06-90-330-666 MÉRLEG ä 06-90-330-667 SKORPIÓ ül- 06-90-330-668 NYÍLÁS / 06-90-330-669 BAK 06-90-330-670 VÍZÖNTŐ «st 06-90-330-671 HALAK H 06-90-330-672 Ípl-Rappal íiiakatoí ä híuás dija 88 ffáíatyeic Új sikerdiéta koplalás nélkül A sikeres fogyás és a súly tartása a táplálék megfelelő emésztésétől függ. A jó emésztés viszont az étkek helyes kombinációján alapul. Amerikai sportorvosok kidolgoztak egy új sikerdiétát, amely máris hódít a hazai fogyókúrázók körében. A súlycsökkenéshez egyes kutatók nézetei szerint a megszokott, kiegyenlített étkezést - hús burgonyával, kenyérrel, rizzsel, tésztával - mellőznünk kell. Az új alapelv: válasszuk szét a szénhidrátokat, a fehérjéket és a gyümölcsöket. Egyes szénhidrátok (burgonya, rizs, tészta, kenyér) emésztése három órát vesz igénybe, míg például a zöldsalátáké csak egy-másfél órát. A fehérjék (hús, sajtok, tejtermékek) a legnehezebben emészthető ételek, tovább maradnak a gyomorban, ezért fehérjét csak fehérjével fogyasz- szunk. A gyümölcsök emészthetők a leggyorsabban, feldolgozásuk legfeljebb fél óráig tart, de semmivel sem kombinálhatjuk őket. A diéta során protein-, keményítő-, szénhidrát- és gyümölcsnapok váltakoznak. A sorrendet nem szabad megváltoztatni! Az élelmiszerfajtákat elkülönítve adó diéta eredménye 90 nap alatt 15-20 kg. A fogyókúra a felesleges kilók leadása mellett megváltoztatja a szervezet működését, s így a leadott kilók nem jönnek vissza. A reggeli minden nap ugyanaz: néhány gyümölcs (2 alma vagy körte, barack vagy egy marék apró gyümölcs). Az első nap: protein-nap. Ebéd főtt vagy sült hús, 3 szelet (20 dkg). Fiús helyett lehet 3 tojást sülve vagy főve elfogyasztani, vagy esetleg sajtot. 1 szelet kenyér, saláta korlátlan mennyiségben, olaj nélkül. Ebéd után 2 dl tészta nélküli levest kötelezően meg kell inni. Tejet, sajtot csak ezen a napon lehet enni. Vacsora ugyanaz, mint az ebéd volt, csak leves nélkül. A második nap: keményítő-nap. Ebédre jó bármilyen zöldségféle (bab, borsó, zöldbab lencse, sárgarépa, burgonya.), kötelezően főzve. Ételízesítő, só, ketchup, főtt paradicsom használható. 1 szelet kenyér, saláta ízlés szerint. Vacsora ugyanaz, mint az ebéd, csak kisebb mennyiségben. A harmadik nap: szénhidrát-nap. Ebéd főtt tészta fűszerezve. Ez lehet pizza ketchuppal, spagetti szósszal, vagy bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően). A vacsora két kisebb szelet torta vagy 2-3 apró kalács, esetleg 3 adag fagyi, és kötelezően 1 szelet főzőcsokoládé. A negyedik nap: gyümölcs-nap. Ebéd és vacsora bármilyen gyümölcs, korlátlan mennyiségben. Nem szokás, hogy reggelire gyümölcsöt együnk, de ebből a szervezet először az integrált cukrot használja fel, amely az idegrendszert táplálja. A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely mindig a gyümölcsnap után következik, majd a proteinnappal folytatjuk. Kávé és tea korlátlan mennyiségben fogyasztható, cukor és tej nélkül. A diéta befejezése után normálisan ehetünk, azzal a feltétellel, hogy a reggeli csak gyümölcs lehet még 90 napig. Ha ebben a 90 napban még 3 kilót leadunk, ez azt jelenti, hogy megtörtént a változás a szervezetben. Az étrendben semmit sem szabad át- ugomi, mert minden élelmiszernek megvan a maga feladata, és a szervezet nem lehet meg nélkülük. Azok, akik magas vérnyomástól szenvednek, pár hét diéta után akár el is hagyhatják a gyógyszerüket, természetesen orvosi ellenőrzés mellett. A férjek hét legfőbb „bűne” Két ausztráliai lélekbúvár már a sokadik változatában írta meg, s tette közzé a férfi és a nő együttélésének látleletét. Vizsgálódásaik szerint a férjeknek - mindenhol a világon - hét nagy bűnük van. A nyeremény salgótarjáni szerhesztőségünKben vehető át! A házasság saját életreceptet kíván. Ha vannak is általános szabályok, közülük egyik sem örökérvényű. Az együttélésnek elérkezik az a pillanata, amikor az érzelmes sóhajokat, a virágokat feledni lehet, s elhangzanak az első számonkérő kérdések. A közös élet kezdetén elnéző mosoly takarja a lappangó dühöt, de az évek múltán a kis hibák felnagyítva súlyos bűnökké válnak, amelyekre - ha nem beszélik meg őket időben - már nincs bocsánat. A pszichológusok több, mint 30 országban jártak és kutattak, de csak azt állapíthatták meg, hogy bizonyos problémák azoNagy gáz a Bermudákon A Bermuda-háromszög térségében elsüllyedt hajók rengeteg találgatásra adtak okot. Ausztrál kutatók szerint a tengerfenékről felemelkedő óriás metánbuborékok is képesek a hajók elsüllyesztésére. Korábban is felmerült, hogy a jelenség hátterében gázbuborékok állnak, a Monash Egyetemen működő Joseph Monaghan kutató- csoportjának eredményei előtt azonban nem sikerült ezt alátámasztani. Monaghan professzor és matematikus tanítványa, David May úgy véli, a tengerfenéken lerakodott szilárd, metántartalmú üledékek tartalmazzák a színtelen, szagtalan gázt. A szilárd üledék nagy nyomáson szilárdul meg, ám egyes darabjai leszakadhatnak, s ilyenkor gázbuborékok törnek a felszínre. Az óriás buborékok bizonyos körülmények között valóban képesek lehetnek tekintélyes méretű hajókat is elsüllyeszteni. nosak a férfi és a nő együttélésében, a társadalmi helyzettől, a kulturális szinttől függetlenül is. Hét olyan vádpont van, amelyeket bármelyik asszony, bárhol a világon a férfira zúdíthat. Nem szeretik a nők, ha a férj a tanácsait és mindenhez értő magyarázatait ellentmondás nélkül közli. Utálják, ha önzőn nyomkodja a tévékapcsoló gombjait. Bosszantja őket, ha az autóban sohasem kér véleményt az útirányról, aztán eltéved, szabálytalankodik és dühöng. Idegesíti az asszonyt, ha a párja arra is lusta, hogy elzárja a vízcsapot, vagy ha vásárolni kell, Különös (öt) kos ügynök Egy szerelemittas birka tette lóvá minap a brit kémelhárítást. Az ügy előzménye, hogy a titkosszolgálat lehallgató szakembereinek rendszeresen gyanús jelzéseket küldött egy Scarborough-hoz közeli mezőn felállított adóvevő oszlop. Az ügynökség alapos vizsgálatba kezdett, emberei végül még a helyszínre is kiszálltak, ahol aztán feltárult, hogy a gyanús jelzéseket egy kos adja: rendszeresen hozzádörgölő- zik az oszlophoz. A rendkívül titkos, különleges ügynökök felderítették, hogy az állat a környéken nyújtott két szerelmi szolgáltatás között vakargatja szarvaival a póznát, nyilván így fedezte magát. Miután a birkákat is. A brit titkosszolgálat amúgy 4500 embert foglalkoztat, akikről jó tudni, hogy világszerte lehallgatják az elektronikus távközléseket. Állati eredetű zörejeket azonban valódi állattól csak most tapasztaltak először. zsörtölődik. Sokan nem tartják elfogadhatónak, ha a férfi az évek múlásával egyre durvábban beszél, vagy disznó vicceket mesél. A nemzetközi statisztika azonban jócselekedeteket is jelez. A rendes férj például eltűri, ha meccsnézés közben az asz- szony zajt csap körülötte, és kritikai megjegyzés nélkül megeszi a kevésbé jól sikerült vacsorát. Külön esettanulmány a nyugdíjas férj. A korábbi megbízható, jó munkaerő a „semmi sem érdekel” hangulatban tölti a napjait. Nem törődik a lakással, de az ebéd és a vacsora cikizését el nem mulasztaná. Ez a forrása az asszony érzelmi reakciójának, aki visszasírja az időt, amikor a teremtés koronája egész nap nem volt otthon. Kávé mint csábítás Többet jelent a kimondott szónál, ha valakit egy csésze kávéra meghívunk magunkhoz. Legalább annyit, mintha a bélyeggyűjteményünket akarnánk megmutatni. Egy német közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 60 százalékának az a véleménye, hogy a „gyere még fel hozzám egy kávéra”többet jelent annál, mint hogy együtt igyunk még meg egy csésze fekete italt. A megkérdezettek 25 százaléka egyenesen szexuális együttlétre szóló buzdításnak tekintette a szíves invitálást. Érdekesség, hogy vannak helyi eltérések: Mecklenburg-Elő-Pomer- ánia tartományban 45 százalék hitte a kávézást „keringőre való felhívásnak”, ám Rajna-vidék- Pfalz tartományban a megkérdezetteknek alig 12 százaléka vélekedett így. ■