Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)
2003-10-28 / 249. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. OKTÓBER 28., KEDD Minden pontnak értéke van Labdarúgó NB1/B - Mestermérleg A Balassagyarmati SE labdarúgócsapata az NB I/B12. fordulójában Szolnokon 1-1-es döntetlent ért el. A mérkőzésről Kis Károlyt, a BSE vezető edzőjét kérdeztük.- A kaposvári hazai siker után folytatni akartuk a jó szereplést Szolnokon is. Nyerni ugyan nem sikerült, de már többször említettem, hogy ebben a kiegyenlített mezőnyben minden pontnak értéke van. Az alapvető célkitűzést teljesítettük, mégis hiányérzettel jöttünk haza, mert a játék képe és a kidolgozott helyzetek alapján megnyerhettük volna a találkozót. Az egy pontért ugyanakkor nem kell szégyenkeznünk, de még egyszer mondom, hogy több volt bennünk. Mondom ezt azért, mert 1-0-ás vezetésünk után nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket és ez megbosszulta magát. Olyankor kaptuk a gólt, amikor nem volt benne a játékban.- Kikkel vagy elégedett?- A csapatban Szabó l Csaba, Lenkey Gábor és Zolnyánszki Norbert nyújtott jó teljesítményt, míg Szilágyi Lászlót a gólja dicséri.-A csapat ott van a mezőny első felében, a nyolcadik helyen áll- Igen, ugyan hétről hétre hiányzik egy-két kulcsemberünk, ennek ellenére mindössze három ponttal vagyunk lemaradva a második helyezett Vasastól.-Éhét szombatján a Pápa jön Gyarmatra.- Egy igazi vérbeli rangadó várható, melyre teljes gőzzel készülünk. BALOGH TIBOR Szécsény eddig elmarad a várakozástól Labdarúgó megyei I. osztály A megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő szécsé- nyi gárda eddig elmaradt a várakozástól. A Stayer László által irányított gárda a bajnokság előtt a 2-6. hely egyikét tűzte ki. Az eddig lejátszott 11 mérkőzésen négy győzelmet arattak, egy alkalommal döntetlenül mérkőztek és hatszor vesztesen hagyták el a játékteret. Tizenöt gólt szereztek, ezzel szemben 23-at kaptak. A megszerzett 13 pont a 12. helyhez elegendő a jelen pillanatban. Amennyiben a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket elemezzük, akkor azt érzékelhetjük, hogy hetedik a csapat, négy győzelemmel és egy vereséggel, 10-4-es gólkülönbséggel, 12 ponttal. Idegenben már kevésbé sikeres a szereplés, hiszen a 13. helyen áll az együttes egy döntetlennel és öt vereséggel, 5-19-es gól- különbséggel, mindössze egy pontot sikerült begyűjteni. A félidőnkénti teljesítményt vizsgálva közel azonos a mérleg, az első félidőben két győzelem, öt dönteden és négy vereség 11-11 a gólkülönbség, a 11 pont all. helyet jelenti számukra. A második játékrészben két győzelem, fotó/abchiv négy döntetlen, öt vereség, 4-12-es gólkülönbség, és 10 pont a mérlegük. A megszerzett 15 góljukon az alábbiak osztoztak: Lászlók és Varga Z. 4-4, Kuris, Kelecsényi G., Gaál 2-2, Kómár 1 góllal osztozott. Az eddigi 11 mérkőzésen húsz játékos lépett pályára: Tresó, Jusztin, Kómár, Végh, Molnár, Gordos, Lászlók, Varga Z, Puruczki, Kelecsényi P, Gyetvai, Galcsik, Kuris, Kelecsényi G„ Lőrincz, Sümegi, Gaál, Frenkl, Varga L. és Oláh A. A mérkőzéseken nyújtott teljesítmény alapján Kómár 6, Végh 5, Lászlók, Kuris, Tresó 3-3, Gaál, Jusztin 2-2, míg Varga Z„ Puruczki, Galcsik és Sümegi 1-1 alkalommal kapott jó értékelést. Az ifjúsági csapat viszont remekel, az eddigi 11 mérkőzésből tízet megnyertek, mindössze Érsekvad- kerten játszottak döntetlent. Ösz- szesen 65 gólt szereztek, és csak 12-őt kaptak, és 31 pontot gyűjtöttek. Három pont előnnyel vezetik a táblázatot. ESLA Nem repülnek az „Öreg Sasok” Kosárlabda, megyei bajnokság, férfiak A BGF PSZF - Fekete Sasok Utánpótlás találkozóval ma kezdetét veszi a megyei kosárlabda-bajnokság idei küzdelemsorozata. Sajnos tavalyhoz képest egyel csökkent a részt vevő csapatok száma, s ezúttal mindössze hat együttes verseng az elsőségért. Érdekesség, hogy a közelmúlt legeredményesebb csapata, a Fekete Sasok Old-boys, valamint a szintén állandó résztvevőnek számító Mátranovák nem nevezett, ugyanakkor Pásztót immár két alakulat is képviseli a „mini” mezőnyben. 1. FORDULÓ Október 28., kedd, 19 óra: BGF PSZF - Fekete Sasok Utánpóüás. Október 31., péntek, 18.30 óra: Szécsényi VSE - Beszterce KK. November 29., szombat, 17 óra: Pásztói KK-Pásztói SZSE. 2. FORDULÓ November 5., szerda, 19 óra: Beszterce KK - Fekete Sasok Utánpótlás. November 8., szombat, 16 óra: Pásztói SZSE - PSZF. 17 óra: Pásztói KK - Szécsényi VSE. 3. FORDULÓ November 10., hétfő, 16.45 óra: Fekete Sasok Utánpótlás - Pásztói KK. November 11., kedd, 19 óra: PSZF - Beszterce KK. November 15., szombat, 16 óra: Pásztói SZSE - Szécsényi VSE. 4. FORDULÓ November 17., hétfő, 16.45 óra: Fekete Sasok Utánpótlás - Pásztói SZSE. November 21., péntek, 18.30 óra: Szécsényi VSE - PSZF. November 22., szombat, 17 óra: Pásztói KK - Beszterce KK. 5. FORDULÓ November 25., kedd, 19 óra: PSZF - Pásztói KK. November 26., szerda, 19 óra: Beszterce KK - Pásztói SZSE. November 28., péntek, 18.30 óra: Szécsényi VSE - Fekete Sasok Utánpótlás. Ifjú Jusztin Dublinban futott Írországban fővárosában, mérettetésen indult a szécsényi Dublinban 8500 fő részvételével atléta, ifj. Jusztin Ferenc is, aki rendeztek tegnap nemzetközi teljesítette a távot, maratoni futóversenyt. A meg- ___________________:______! M egérdemelt hazai siker Kézilabda, NB II, Északi csoport, férfiak, 6. forduló Bgy. Kábel - Testvériség 32-26 (15-14) Balassagyarmati Városi Sportcsarnok, 250 néző, vezette: Aczél, Paulovics. Bgy. Kábel Ipoly-Trans SE: Kongorácz - Bán T. 4, KAJDY 7, Petreczky 3, Demus 1, Lőrik 5, RÁCZ 7. Cs. : DÓSA (k), SPECZLÁR 4/4, Hortobágyi 1, Széles Z. Hétméteresek: 6/4, ill. 5/5. Kiállítások: 10 perc+ kizárás (Demus), ill. 4. perc. Az eredmény alakulása: 6. perc: 3-3, 15. perc: 4-8, 23. perc: 10-9, 35. perc: 19-15,43. perc: 21-20,47. perc: 25-20. A mérkőzésen kezdetben felváltva estek a gólok. Aztán a 6. perctől a megerősödött fővárosi csapat kapott lábra és kétgólos előnyre tett szert. A hazaiaknak megvoltak a lehetőségei az egyenlítésre, de a befejezések pontatlanok voltak, így negyedóra után már négygólos volt a hátrány. Ezután időt kért Urbán Ottó edző, mely jót tett Lőrikéknek, akik a félidőt már egygólos előnnyel zárták. Fordulás után először Rácz Viktor, majd Lőrik Tamás villant meg, aztán egy fővárosi találatot követően Kajdy Norbert emberhátrányból növelte az előnyt. Aztán Rácz Viktor indításból szerzett találata már négygólos Kábel-vezetést eredményezett. Úgy tűnt elkapta a fonalat a hazai legénység, de a fővárosi gárda erősségét mutatta, hogy sikerült felzárkóznia ismét egy gólra. Azonban a feljavult hazai védekezésnek - Specziár Viktor védekezésbe küldése az egyik jó húzása volt a balassagyarmatiak mesterének - és Dósa László jó kapusteljesítményének köszönhetően továbbra is megmaradt a vezetés. A mérkőzés utolsó fázisában a gyarmati fiúk már arra is odafigyelhettek, hogy látványos gólokkal szórakoztassák a nagyérdeműt. Összességében a hazai csapat az első tizenöt percet leszámítva uralta a mérkőzést, és kemény küzdelemben, helyenként ragyogó játékkal nagyon fontos két bajnoki pontot szerzett. Urbán Óttó: - A jelentősen megerősödött Testvériség - időközben egyesültek a Láng Vasassal - már a mérkőzés előtt komoly fejfájást okozott. Nem tudtuk a vegyesen felálló ellenfél stílusát. Egyet tudtunk, hogy rettenetesen keményen és agresszíven kell védekeznünk, mert csak így lehet eredményes a támadójátékunk Szerencsére most a ziccereink nagy többsége célba talált, így úgy érzem, nagyon fontos és megérdemelt győzelmet arattunk. Köszönjük a közönségünk biztatását. Ifi: 21-33. K.F. Országos bajnokság Maconkán Október 25-én, szombaton került megrendezésre a Bátonyterenyei Bányász HE víztározóján a III. magyar pergető ob első fordulója, egyben a jubileumi, X. Magyar Horgász Pergető Kupa, a szervezők által maximálisan engedélyezett 43 csónakos csapat részvételével. A Balzer Hungária, mint főtámogató mellett Bátonyterenye Város Önkormányzata is támogatta a kiemelkedő eredményeket hozó versenyt, így az ígéretek szerint lehetővé vált, hogy Nógrádban tartósan megmaradjon egy ilyen népszerű rendezvény, köszönhetően persze nem utolsósorban a vízterület országosan is kiemelkedő halállományának, valamint a rendezők munkájának is. A verseny eredményeire és értékelésére a közeljövőben részleteiben visszatérünk, most előzetesen csak annyit, hogy egy közel méteres hosszúságú és 8,30 kg-ot nyomó csukaóriás is kevés volt a forduló megnyeréséhez... Tippeljen csapataink 44. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! ................ ...................................................._____________ Sors zám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. Balassagyarmat - Pápa labdarúgás NB 1 B 2. SBTC-BVSC labdarúgás NB II 3. Mátranovák - Szécsény labdarúgás megyei 1. osztály 4. Érsekvadkert - Kisbágyon 5. Karancslapujtő - Karancsberény 6. Háromkő KC - Fehérgyarmat kézilabda NB 1 B Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2003. október 31., péntek 12 óra. Találgatóeredmények Szolnok - Balassagyarmat 1-1 x Karcag-SBTC 2-11 Magyargéc - Taksony 4-21 Palotás - Érsekvadkert 2-01 Berkenye - Karancsberény 1-1 x Kiskunhalas - Háromkő KC 29-30 2 Telitalálatos szelvény nem volt. Totóeredmények 1. Debrecen-Győr 1-0 1 2. ZIE-Videoton 1-1 x 3. Újpest-MTK 1-1 x 4 Freibuig-Bremen 2-4 2 5.Hamburg-Schalke 2-2 x 6 Rostock-Hertha BSC 0-1 2 7.M0BStuttgart-Wolístourg 1-0 1 Kleveriorsen-Mönchengladbach 1-0 1 9. Bochum-Dortmund 3-0 1 10. Empoli-ChieH) 0-1 2 1L Lazio-Bologna 2-1 1 12. Perugia-Udinese 3-3 x ESampdona-Milan 0-3 2 M.Intemazionale-Roma 0-0 x Totónyeremények TOTÓ: A 13 plusz egy találatos szelvényekre 343 077 forintot, a 13- asokra 52 045 forintot, a 12- esekre 1 917 forintot, a 11- esekre 248 forintot, a 10-esekre 98 forintot fizetnek. GÓLTOTÓ: 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 31 darab, nyereményük egyenként 3 671 forint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Szabó József salgótarjáni lakosnak kedvezett Fortuna istenasszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 7 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szerencsésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játékos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszámú variációra kitölteniük és szerkesztőségünk címére az adott hét péntek déli 12 óráig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szelvények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - T es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzésre csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és beküldött szelvények kö%ül minden héten sorsolás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztőségünk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát minden héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályázó nyer, abban az esetben a nyereményen felezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játékosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NOGRADJ,, HÍRLAP 44. hét Sorszám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1 Bremen Frankfurt Német l 2. 1. FC Köln Hannover 3. 1860 München Bochum 4 Mönchengladbach Rostock 5. Schalke Bayern München 6. VfB Stuttgart Freiburg 7. Wolfsburg Hertha BSC 8. Dortmund Hamburg 9 Kaiserslautern Leverkusen 10. Udinese Lazio Olasz A 11 Milan Juventus 12 Bologna Sampdoria 13 Brescia Parma +1 mérkőzés 14. Chievo Internazionale olasz a PÓTMÉRKŐZÉSEK 1 Ancona - Siena 2. Lecce - Empoli 3. Modena - Perugia 4. Roma - Reggina 1016 171 A pótmérkőzésekre tippelni nem kell, törlés esetén eredménymegállapításra szolgálnak. 64 db Név:.. Cím:.. A Szécsény (világos mezben) jelenleg a 12. helyen áll a tabellán