Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)

2003-10-01 / 228. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap Q HPlr , * ■«* ^ REGIONÁLIS NAPLÓ SALGÓTARJÁN 2003. OKTÓBER 1., SZERDA Változások a város közoktatásában- Városunkban egy folyamatos közoktatás-politikai stratégi­át követünk, amely a különböző iskolai fokozatok között ösz- szehangoltan működik - nyilatkozta Kovácsné Czene Csilla, Salgótarján alpolgármestere a szeptember 25-i városi köz­gyűlés kapcsán, amikor több, oktatással összefüggő előter­jesztést fogadtak el a képviselők. A tanévkezdési tájékoztató­ból kiderült, hogy a város óvo­dáiban három csoporttal indult kevesebb, mint az ezt megelőző évben. Az általános iskoláknál hat csoporttal indult kevesebb a tavalyi évhez képest, viszont to­vábbra is működnek kis létszá­mú, speciális osztályok, s a Váczi Gyula alapfokú művészeti iskolában is mintegy 1200 gyer­mek tanul. A jelenlegi közokta­tási intézményrendszer tehát mind a tehetséggondozás, mind pedig a hátránykompenzálás igényeit kielégíti. A két perem­kerületi iskolával kapcsolatban - ahol idén már nem indítottak el­ső osztályokat - az alpolgármes­ter elmondta, a gyermekek szá­mára biztosított iskolabuszok fennakadás nélkül működnek, a tanévkezdés zavartalan. A tan­évkezdési tájékoztató kapcsán szólt még Kovácsné Czene Csil­la az intézményköltöztetések­ről, nevezetesen a Petőfi általá­nos iskoláról és az egészségügyi szakközépiskoláról. Mint utalt rá, a szakközépiskola költözésé­vel a diákok az előzőnél jobb fel­tételek között tanulhatnak a volt Koós épületében. Ezzel együtt a következő év felújításai között előnyt élvez a szóban forgó két intézmény.- AII. Rákóczy Ferenc Általá­nos Iskola ifjúsági tagozatán idén 74 olyan gyermek tanul - emelte ki az alpolgármester - akiket a normál iskolarendszer­ben már nem tudnának képezni. Megemlítette még az idén indult Uzoni Péter Általános Iskolát - 50 fős kezdő létszámmal - amelynek nem az önkormány­zat a fenntartója.- A középiskolákban még nem lehet érzékelni a demográfi­ai hullám hatását, így van idő a jövőben előálló helyzet megol­dásán gondolkodni - hangsú­lyozta az alpolgármester, s hoz­zátette, fontos viszont kiemelni az iskolarendszerű felnőttokta­tást is, amely a Madách Imre Gimnáziumban és a Kanizsai Dorottya Egészségügyi Szakkö­zépiskolában folyik ebben a ne­velési évben.- Egy hete indította el az okta­tási minisztérium Világ-nyelv programját, amely az idegen nyelv fejlesztésének nemzeti stratégiája. Ezzel szinte minden középiskolás szá­mára komoly le­hetőség nyílik hogy a nyelvvizs­ga megszerzésé­hez közelebb jus­son. Mindehhez kapcsolódva önkormányzatunk kidolgozott egy nyelvoktatásért programot. Nyelvi előkészítő osztályok indulnak 2004-től a Madách Imre Gimnáziumban, a Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskolában és a Strom­feld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskolában. A nyelv­órák ilyen magas szintű iskola- rendszeren belüli oktatása egy óriási lépés az esélyegyenlőség szempontjából - fogalmazta meg Kovácsné Czene Csilla. A felsőoktatásban tanulókat érintve szó esett még arról a két­féle pályázati lehetőségről, ame­lyet Salgótarján önkormányzata biztosít a főiskolás, egyetemista fiatalok számára. - A Salgótarján Jövőjéért Közalapítvány, vala­mint a Bursa Hungarica ösztön- díjrendszer támogatását vehetik igénybe a város felsőfokú intéz­ményekben tanuló diákjai. Ez utóbbi ösztöndíjpályázat pénz­ügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési, a megyei ön- kormányzat, valamint az Oktatá­si Minisztérium. Átlagosan négy- és hatezer forint körüli havi ösz- szeget vehetnek fel a pályázat fel­tételeinek megfelelő felsőokta­tásban tanulók. Mint megtudtuk, az elmúlt két évben 95 szociáli­san rászoruló diák részesült a Bursa Hungarica-támogatásban. A Salgótarján Jövőjéért Közala­pítványt 1996-ban hozta létre a helyi önkormányzat azzal a cél­lal, hogy biztosítsa a város jövő­jét megalapozó értelmiségi kép­zését és megtartását. Az alpolgár­mester hangsúlyozta, hogy a közalapítvány nyitott és szívesen fogadják a felajánlásokat, cégek­től, pénzintézetektől, magánsze­mélyektől. A gyermekeinket ne­velő iskolák továbbra is a figye­lem középpontjában állnak, s kö­zös felelőségünk van abban, hogy a jövőben is a kor követel­ményeit kielégítő, jó színvonalú oktatást biztosítsanak gyermeke­ink számára - zárta szavait az al­polgármester. SZE Cél: a tiszta Salgótarján A legutóbbi közgyűlés egyik legnagyobb témájáról a köztisztaság jelenlegi helyzeté- • ről kérdeztük Méhes Andrást, Salgótarján al­polgármesterét, aki kuratóriumi tagja lesz a bejegyzés alatt álló Salgótarján Város Szépí­tésért Közhasznú Alapítványnak. Az alpolgármester úttörőnek nevezte azt az átfogó előterjesztést, amely a megyeszék­hely köztisztaságával foglalkozott. Mint el­mondta, a képviselők többsége tudja, hogy a köztisztaság helyzetén változtatni kell, s a tanulságokat felhasználva a jövőben együtt­működésre van szükség.- A város köztisztaságának kérdése több- szereplős feladat, melyben az önkormány­zatnak kell meghatározónak lenni, fontos a városlakók, gazdálkodó szervezetek, intéz­mények hozzáállása, de a civil szervezetek tevékenysége is segíthet a nagyobb eredmé­nyesség eléréséhez, főként az EU-s csatlako­zás után a pályázati lehetőségek kihasználá­sával. A közgyűlésen Bodnár Benedek A VGÜ Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy 34 millió forinttal több pénzre lenne szükségük a város megfelelő tisztántartásá­ra. Ez ügyben milyen irányban keresik a megoldásokat?- Jelenleg egy teljes körű átvilágítás folyik a VGÜ-nél, amely kiterjed a gazdálkodásra, a kintlévőségek alakulására és a költségek elemzésére. A vizsgálati eredmények függ­vényében a tapasztalatok beépítésével a le­hető leghatékonyabb finanszírozási struktú­ra kiépítése a célunk. Bármiféle konkrét pénzügyi elkötelezettséget tehát csak abban az esetben és csak olyan mértékben vállal az önkormányzat, amennyire feltétlenül szük­ség van. Mi az oka annak, hogy az önkormányza­ti tulajdonú közterületek elvárt fenntartási színvonalának megteremtése a gyakorlatban már évek óta nem biztosítható?- Az okok között meghatározó súllyal szerepel, hogy a város belterületén a köz­hasznú területek mintegy 2/3-án kellene a VGÜ-nek tevékenykednie, 1/3-ának fenntar­tásáról más szervezetnek, tulajdonosnak kellene gondoskodni. Az elmúlt években azonban kialakult az a gyakorlat, amely alapján a VGÜ - egyrészt egyfajta kényszer­ből, másrészt pedig a városért érzett felelő­ségből - tisztította a jogilag és gazdaságilag nem rá tartozó területeket. Mondana néhány példát ezekre a terüle­tekre?- Ilyenek az erdészet, a MÁV területei, va­lamint az állami kezelésben lévő közutak tisztántartása is. Az úthálózat tisztaságára például a kft. ráfordításainak mintegy 10 szá­zalékát költötte. Mindezek egyfajta mások részére végzett tevékenységet jelentenek, amelyeket a jövőben szerződéses keretek között kellene végezni. Ez ügyben már vol­tak is megkeresések, s a további elképzelé­sek is arról szólnak, hogy azokat a magán- személyeket, társaságokat, intézményeket, akiknek a városon átnyúló területeik van­nak, fel kell keresni és a kft.-vel meglévő szerződéseiket át kell vizsgálni: fontos ugyanis, hogy az érintetteknek legyen szer­ződéses kapcsolata a városgazdálkodással. Nagymértékben rontják a város esztétikai hatását a zagyvarakodói, idegéri, Hunyadi körtéri garázsok is, amelyek ma a város leg- szemetesebb területei és az illegális hulla­déklerakók kialakult helyivé váltak. Milyen lépéseket lehetne tenni a köztiszta­ság érdekében?- Salgótarján háttér-infrastruktúrájában jelentős lépésnek bizonyult a Városgazdál­kodási és Üzemeltetési Kft. két korszerű gé­pének a közelmúltban történt megvásárlása. Az is fontos előrelépést jelent, hogy novem­berben a városi közgyűlés napirendre tűzte az intézkedési terv tárgyalását, amelyben cé­lul tűzte ki egy egységes tájékoztató kiad­vány elkészítését. Ez a kiadvány a lakosság, az intézmények és a vállalkozások számára egyértelműen és félreérthetetlenül jeleníti majd meg a köztisztasággal kapcsolatos jo­gokat és kötelezettségeket. A jövőbeni vál­toztatáshoz egy olyanfajta szemléletformá­lásra van szükség, amely már az iskolában elkezdődik, gondolok itt például az új kor­szerű hulladéktároló telep szervezett iskolai látogatására, amely a nevelés egyik lépcsőfo­ka lehetne. Végül úgy gondolom, hogy a vá­rosfejlesztés egyes területei, így például a fő­tér-rekonstrukció megvalósulása is hozzájá­rul majd a köztisztaság javulásához. ______ SZELES ENIKŐ M egemlékezés az idősek világnapjáról Kincsek bemutatása - Fesztiválgála - Kiállítások Hagyománya van már annak Nógrád megyében, hogy az idősek fesztiválját - az idősek világnapjá­ról való megemlékezést - gazdag program kíséri. Most a nyitó ren­dezvényre október 1-jén 16 órakor kerül sor Salgótarjánban a József Attila Művelődési Központ szín­háztermében, ahol Puszta Béla, Salgótarján polgármestere, ország- gyűlési képviselő köszönti a jelen­lévőket. A rendezvényen a „Községi kincsek” sorozat keretében Ka- rancslapujtő mutatkozik be. A te­lepülés életéről, jelenéről és jövő­beni terveiről Morgenstern Fe­renc polgármester szól. Az ezt követő színes műsorban a tele­pülés óvodásai, a Mocsáry Antal Körzeti Általános Iskola tanulói, a Nyárutó nyugdíjasklub és a Ka­láris asszonykórus tagjai lépnek fel. A klubgalériában pedig Király Lajos művész-tanár kiállítása nyílik, amely október 31-ig te­kinthető meg. Ugyancsak október 1-jén nyit­ják meg az idős alkotók munkáit bemutató kiállítást a művelődési központ üvegcsamokában, amely október 10-ig látogatható. Nagy- szüleink címmel pedig gyermek- rajz-kiállítás megnyitására kerül sor október 1-jén a művelődési központ előcsarnokában, amely október 24-ig tart nyitva. A fesztivál gálaműsora október 4-én 16 órakor kezdődik Salgótar­jánban a József Attila Művelődési Központ színháztermében, a „Nemzedékek kézfogása” jegyé­ben. Ünnepi köszöntőt Borenszki Ervin, a Nógrád Megyei Önkor­mányzat Közgyűlésének alelnöke mond. A műsorban fellép a füleld férfikar, a vanyarci Rozmaring ha­gyományőrző együttes és ifjúsági tánccsoport, a szendehelyi hagyo­mányőrző csoport, a szandai du­dások hagyományőrző népdalkö­re, Pál István tereskei dudás és a Főnix Táncklub. A fellépők Európa népi kultúrájának egy-egy darabját mutatják be. A műsor második ré­szében pedig a Honvéd együttes részleteket ad elő Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből. A rendezvények fővédnökei Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Ön- kormányzat Közgyűlésének el­nöke és Puszta Béla Salgótarján polgármestere, országgyűlési képviselő. Az idősek világnapjának ren­dezvénysorozatát a József Attila Művelődési Központ és a Nyugdí­jasok Nógrád Megyei Képviselete szervezte. Könyvtermés: országos hírünk Tavasszal volt a salgótarjáni bemutatója Pásztor Cecília, a Nógrád Megyei Levéltár fiatal le­véltárosa Salgótarjáni zsidótör­ténet című könyvének. Az első­sorban diákok számára készült olvasókönyv a salgótar­jáni zsidó hitközség fej­lődését vázolja fel létre­jöttétől az 1944. évi fel­számolásig, majd össze­foglalja a vészkorszak után történteket, a túl­élők közösségi és ma­gánéleti nehézségeit. A nógrádi bemutató óta az igényesen összeállí­tott mű megyén kívül is sikert aratott a szakem­berek körében. Ennek is köszönhető, hogy ok­tóber 2-án, csütörtökön 11 órától Budapesten, a belső-lipótvárosi peda­gógiai szolgáltató köz­pontban (Szent István tér 16.) megrendezik a könyv országos bemu- tatóját. A kötetet dr. Lorand Fe­renc kandidátus az Országos Köznevelési Tanács elnöke és dr. habil. Szita Szabolcs egyete­mi tanár a Holokauszt Doku­mentációs Központ és Emlék­gyűjtemény Közalapítvány tu­dományos vezetője méltatja, majd Pásztor Cecília szól köny­véről, a mű születésének körül­ményeiről és válaszol az érdek­lődők kérdéseire. A lebontott salgótarjáni zsinagóga Az országos bemutatón a könyv megjelentetésének támo­gatója, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata is képvi­selteti magát. Kicsik és tinik szolgálatában Gazdag gyermekprogram a JAMK-ban - Színház, mozi, hangverseny, játék Jól bevált régi formák és módszerek sokasága, új és sokszínű köntösben. Ez jellemzi a salgótarjáni József Attila Művelődé­si Központ gyermek- és ifjúsági korosztálynak kínált évad­programját, melynek részleteiről a napokban írásos tájékoz­tatót kaptak a város és városkörnyék iskolái, óvodái. Várunk benneteket! - szól a kedves hangú felhívás, kifejez­ve, hogy ezt a hálás korosztályt mindig is szívesen látták és sajá­tos vendégszeretetben részesí­tették a negyvenedik életévéhez közeledő JÁMK falai között. A Tudor-Vidor bérlet keretében óvodás és kisiskolás látogatókat toboroz a gyermekszínház, mely­nek csütörtök délelőtti előadásai­ra - amelyek 11 órakor kezdőd­nek - már szinte telt ház mutatko­zik, a délutáni - 14.30 órakor kez­dődő - műsorokra azonban akad­nak még befogadó széksorok. A hét előadásból álló tartal­mas programban különböző műfajok váltják egymást. A nép-. szerű mesejátékok mellett lesz bábszínház, gyermekmusical és két táncszínházi produkció is. Október 9-én a gödöllői tánc- együttes gyermek-táncszínháza Tündérmese címmel mutatja be zenés-táncos mesejátékát. No­vember 20-án A jószívű boszor­ka lesz a főszereplője a Forrás Színházi Műhely zenés mesejá­tékának. Az elmúlt évadban nagy sikert aratott Grimm-busz Színház december 4-én A szere­tet mindig győz című darabjával látogat el a JAMK-ba, 2004. ja­nuár 15-én pedig Maszk Báb­színház lesz a ház vendége A furfangos csodadoktor című bábelőadással. Február 12-én népszerű Fekete István regényé­ből készsült gyermekmusical, a Vük kerül bemutatásra. Március 18-án egy táncmese­játék, a Vitéz Bátor kerül színre a Bartók Kamaraszínház jóvoltá­ból, mely a kaposvári gyermek- és ifjúsági színházak biennáléjá- nak különdíjas produkciója. Az évadot április 22-én a Trambulin Színház zenés mesejátéka zárja A tücsök és a hangya címmel, melyet a 2002-es év legjobb gye­rekelőadásaként minősítettek a színikritikusok. Mindez a tava­lyi áron, 2000 forintos bérletért, illetve 300 forintos szólójegye­kért látható a JAMK színházter­mében, melyek már igényelhe­tők az iskolai és óvodai közön­ségszervezőknél, valamint kap­hatók a művelődési központ pénztárában. A nagy érdeklődésre és az el­múlt évad sikeres előadásaira va­ló tekintettel a József Attila Műve­lődési Központ szeptember 26-tól beindítja a 2003/2004-es tanév el­ső félévének iskola- és ovimozi vetítéseit, melyek előadásai havi rendszerességgel, pénteki napo­kon lesznek, délelőtt 10 és dél­után 14 órától. Az öt alkalomra szóló bérletek ára 1000 forint, az egyes előadásokra váltható szóló­jegyek pedig 250 forintba kerül­nek. A filmek kiválasztásánál a szervezők arra törekedtek, hogy kellemes és izgalmas időtöltést biztosítsanak az óvodás és kisis­kolás gyerekeknek. Az első félévi programban szeptember 26-án Kémkölykök 2. című filmet, októ­ber 31-én a Kutyák és macskákat, november 28-án a Pinokkiót, de­cember 19-én a Szindbád, a hét tenger legendája című kalandfil­met, 2004. január 30-án pedig a Szájkosaras kosarast láthatják az érdeklődők. A népszerű családi hét vége­ket októberben indítja és havi rendszerességgel ismét szomba­ti és vasárnapi napokra szervezi a JAMK. Ilyenkor a város gyere­kei és szüleik veszik birtokba a művelődési központot, ahol a bütykölde keretében ügyességi foglalkozásokra, új kézműves­technikák elsajátítására kerül sor, majd a helyi amatőrök és sztárvendégek műsoros bemu­tatóinak tapsolhat, vagy éppen lehet alkotó részese a család. S ha még van kedvük, vasárnap délelőtt mozizhatnak is a szín­házteremben. Mindez ingyen, gondos és szakszerű előkészítéssel áll az érdeklődők rendelkezésére. Vé­gül, de nem utolsósorban szólni kell a JAMK-ban megrendezésre kerülő diákhangversenyekről is, amelyek a hagyományoknak megfelelően az általános és kö­zépiskolások részére külön szerveződnek a művelődési központ, a Váczi Gyula Művé­szeti Iskola és a Kelet-magyaror­szági Filharmónia Kht. jóvoltá­ból. A bérletesített hangversenyi évadprogram tartalmáról - amely az idén novemberben in­dul - a későbbiekben tájékozta­tást adunk. Annyi azonban már biztos, hogy a középiskolások előadás-sorozatában kuriózum­ként szerepel majd a „Varázsfu­volás”, azaz Drahos Béla fuvola- művész, valamint Donizetti A csengő című vígoperájának ke­resztmetszete. A JAMK felnőtt színházi programja mellett érde­mes tehát odafigyelni a gyermek- és ifjúsági palettára is, amely mennyiségi és formai bőséggel, valamint gazdag szakmai tarta­lommal várja közönségét. _____________________________________(OHM)

Next

/
Oldalképek
Tartalom