Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-10 / 210. szám
2003. SZEPTEMBER 10., SZERDA Nógrád Megyei Hírlap - 9. oldal SZOL GALTATAS Szeptember 10. Szeretettel köszöntjük Hunor nevű olvasóinkat! A Hunor török eredetű név, jelentése: hun ember. Védőszent: Szent Honorius, aki remetéből lett bresciai (Itália) püspök (586). A Nap kel: 6.15, nyugszik: 19.05. A Hold kel: 19.30, nyugszik: 5.30. Várható időjárás: Nógrád megye & derűit c£b felhős ** párás ködös c£í> borult zápor 0 0 esős <a* *-) <0 hózápor <0 havazás A délnyugat felől érkezett nedves levegő hatására túlnyomórészt borult lesz az ég, de nem lehet számítani igazán jelentős csapadékra. Elvétve fordulhat csak elő kisebb eső, zápor. Néhol hosszabb-rövidebb időre elö-elóbukkan a nap, a szél időnként megélénkül. Körieksdésinataorolóflla az Allianz Hungária Biztosító támogatásival A vizes, csúszós utak fokozott óvatosságra intenek, AilfcMTIZ (Sí) és néhol erős széllökésekkel is számolni kell. Hungária III - I '• iü Országos előrejelzés Mal időjárás Egy mediterrán ciklon frontrendszere érte el térségünket, amelynek hatására főként délen és nyugaton lehet esőre, záporra számítani. Az északi, északkeleti szél élénk lesz, néhol erős lökések is előfordulhatnak. Duna Tisza Balaton Velencei-tó Tisza-tó Fekete-tenger 21-26° Adria 24-25 ° C Égei-tenger 23-25 ° C Földközi-teng. 21-29° Szombat 19° c£3 AKCI fe! Ma a Hunorok ünnepük névnapjukat, Ők igényelhetnek kedvezményes kölcsönt a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet kirendeltségoinél! Holnap Teodóra névnap következik! Humor- Miből jöttél rá, hogy már nem szeret annyira a feleséged, mint régen?- Arról, hogy mikor legurultam a pincelépcsőn, utánamkiállította: Ha már úgyis lent vagy, hozz fel egy üveg bort a vacsorához!”- Csodálatos három hetet töltöttünk Norvégiában.- Sok fjordot láttatok?- Hát persze. Olyan közel jöttek az autóhoz, hogy már a kezünkből is ehettek volna! Egy pohár italra hívja meg a fiatalember az ifjú hölgyet, aki határozottan visszautasítja a meghívást.- Mi rossz van abban, ha meginnánk valamit? - kérdi csalódottan a férfi.- Beszélhetsz, amit akarsz... három gyerek után már óvatos vagyok!- Nagymama, nem vagy te babonás?- Isten ments! Azok mind balszerencsések... Egy csoport bolond érkezik az étterembe, a kísérő orvos odamegy a pincérhez és szól neki:- Tudja ezek itt mind betegek. Az ebéd végén söröskupakokkal akarnak majd fizetni. Fogadja el tőlük, mert ez kell a gyógyulásukhoz. Majd a végén én rendezem a számlát! Megebédelnek és a bolondok mind fizetnek is. A pincér pedig megy az orvoshoz, aki megkérdezi:- Mondja, dísztárcsából tud visszaadni?... A fiatalember befordul az erdei útra és a bokros tisztás előtt leállítja az autóját. Átöleli és megcsókolja a lányt. Az egyik hosszú csók után megkérdezi:- Volna kedved egy jót piknikez- ni? A lány beleegyezően bólint, majd megkérdezi:- De nem haraphatnánk előtte néhány falatot? Vadászok dicsérik a kutyájuk eszét.- Azt hiszem, az én kutyám a legokosabb a világon. Egyszer a munkából hazatérve látom, hogy az ágyamban fekszik. Persze, jól elvertem. Másnap, amikor beléptem a szobába, a kutya az ágy mellett feküdt a földön, de az ágynemű még meleg volt. Azonnal rájöttem, mi történt, és megint jól elvertem. Harmadnap aztán mit látok? Ott ül a kutyám az ágy mellett, és fújja az ágyneműt, hogy gyorsabban hűljön. NAPI HOROSZKÓP JL SZŰZ (Vili. 2HX. 23.1 Telihold napján csupa jó hatás éri Önt. Az alkotómunkában kiváló eredményeket érhet el, JN' hivatásának csillaga magasan ragyoghat. MÉRLEG (IX. 24-X. 23.1 Önnek nagyon kellemes, sokaknak talán mély zengésű, meggyőző hangja van. Kellemes csevegő, könnyen vált egyik témáról a másikra. Ne feledje: ami előny a társaságban, az talán nem szerez jó pontot az állás keresésben SKORPIÓ (X. 24-XI. 22.1 Legendássá vált aprólékos gondossága a legjobb szolgálatot teheti Önnek a munkahelyi átszervezéseknél. Alighanem már jó előre beszerzett adatokat, információkat, s ezáltal kedvező benyomást kelt. NYILAS (XI. 23—XII. 21.) Ne lepődjön meg, ha egy váratlan, szinte az utolsó pillanatban bekövetkező esemény — előmenetelében vagy magánéletében — lehetővé teszi egy nagyon fontos cél elérését. Talán régóta erre vágyott. BAK (XII. 22-1. 20.) A telihold átmeneti komplikációkat okozhat munkájában és családi életében. Ne fogja visz- sza magát erőfeszítéseiből, mert holnaptól az égi hatások már segíteni fogják. VÍZÖNTŐ (I. 2HI. 20.) A holdhatás miatt izgatott. Ezért olyan változtatásokat ne hozzon, amelyek veszélyeztetnék eredményeit, biztonságát. Ne értelmezze a dolgokat túl személyesen. Indulatait fékezze. HALAK (II. 21-111.20.) Keresse meg az elkövetett hibák okát és korrigálja azokat! A telihold szinte mindenkit érzékenyebbé tesz, próbáljon segíteni másoknak, és barátait ne hagyja figyelmen kívül. KOS (III. 2HV. 20.) Most, telihold idején úgy lehet sikeres, ha nyitott minden dologra. Ne kritizáljon és ne próbáljon meg uralkodni társain. Legyen toleráns és tartsa kézben ügyeit. BIKA (IV. 21-V. 20.) Őrizze meg egészségét és vitalitását. Most, telihold idején ne sértődjön meg apró dolgok miatt, ne legyen türelmetlen. Keresse meg az önkifejezés módját. IKREK (V. 21-VI. 21.1 Igyekezzen munkája hatékonyságát növelni. A telihold okozta feszültséget vezesse le mozgással, sportolással. Este hívja meg barátait mozielőadásra. RÁK (VI. 22-VII. 22.1 A telihold hatására izgatott, felpörgeti tetteit, gesztusait, beszédeit. Ön alkatánál fogva szeret szinte mindenkit, sőt, percek alatt tartós barátságokat is köt! Ez csodás emberi tulajdonság, de nem mindig nyerő! OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.1 Humora ma sem hagyja cserben, amivel fokozza a mostanában amúgy is jó otthoni hangulatot. Az önbizalom jeles erény, de egy állásmegbeszélésnél ne vigye túlzásba. Mozi Rádió* és televíziómüsor-ajánlat JPMPUII tapumD 17.45 órától: Schmidt története. Színes USA-filmvígjáték. 20 órától: Ballistic: Robbanásig feltöltve. Feliratos USA-akciófilm. Apolló Kamara 19 órától: Intacto. Színes spanyol, feliratos thriller. Nagyteremben: 15.30,17.45 és 20 órától: Hajó a vége. Színes amerikai vígjáték. Új teremben: 15,17,19 és 21 órától: Azonosság. Színes amerikai horror. i lÄh tam 18 és 20 órától: Minden, vagy semmi. Színes angol-francia film. Szeptember 84 totó nyerőszámok 3 10 18 22 25 26 34 36 37 38 39 43 44 45 59 61 67 72 76 77 EH mtv 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.05 Több mint doktor (olasz sorozat-32/8.) 9.50 Uj Szeszélyes évszakok 10.40 Szórakoztató percek 11.00 Japán különleges élővilága (japán természetfilm-so- rozat-3/1.) 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 13.00 Frissítő vizeink 13.10 Dilizsaruk (angol vígjátéksorozat) 13.40 Feleki Kamill arcai 14.00 Hrvatska krónika Horvát nemzetiségi magazin 14.30 Ecranul nostru Román nemzetiségi magazin 15.00 Kormányváró 15.25 Kedvenc állatom (francia sorozat - 26/16.); 15.45 Androméda (amerikai sci-fi sor. -10.) j 16.30 Szárszó, 2003. 16.50 Metodista ifjúsági műsor 17.00 Tanúságtevők 17.25 Kívül-belül 17.30 Navigátor 17.50 Szerencsijei! 18.00 Híradó. Időjárás Körzeti híradók 18.30 Uniós pályázati kalauz 18.35 Kachorra- az ártatlan szökevény (argentin sor., 150/1.) 19.25 Kívül-belül 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 TS - Lettország- Magyarország Labdarúgó Ebselejtező mérkőzés 22.00 Szerda este Benne: Híradó 22.30 Hungarikum 23.05 A tisztesség ára (amerikai tévéfilm) 1.20 Kárpáti krónika 9.30 Zobor-vidéki lakodalom 10.05 Tudósklub 11.00 Petrovics Emil: I. kantáta 11.15 Főtér 12.00 Fekete gyöngy (argentin sor., 200/46.) 12.45 Először Erdélyben 13.35 Alpok-Duna-Adria 14.05 Kárpáti krónika 14.15 Ajándék volt minden perc és óra 14.35 Kisemberek (kanadai ifjúsági sor.) 15.25 Nap-nyugta 18.00 Telesport - Magazin 19.40 Esti mese 20.05 Híradó este. Sport 20.40 Ablak 21.05 Ezerarcú világunk (francia sorozat - 6.) 21.55 A malom asszonya (dán sorozat -13/8.) 22.50 Párhuzamos életrajzok 23.20 Záróra 0.25 A malom asszonya (dán sorozat 13/2.) TV 2 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 Nap-kelte 9.00 Kívül-belül 9.05 Úton- Európa-magazin nevadat rejt. Kiderül, a mélyben kilencméteres óriáskrokodil él. Senki sem tudja, mi- j ként- kerülhetett oda. Egy csapat szakember tanulmá- j nyozza a szörnyet. Közöttük van Kelly Scott fiatal paleontológus, Jack Wells vad- és halvédelmi felügyelő, vala- : mint Hank Keough seriff, akinek egyetlen célja, hogy rátaláljon a ragadozóra és j végezzen vele. Közben: Kenósorsolás 23.45 Jó estét, Magyarország! 23.30 Cinematrix 24.00 Vissza a jelenbe (amerikai filmsorozat) DUNA TV 5.50 Faluvilág 6.05 Propaganda (ism.) 6.30 Jó reggelt, Magyarország! (ism.) 7.15 Laza© 9.05 Stahl konyhája 9.10 Tripla vagy semmi 9.40 Maria Del Carmen (mexikói sorozat - 6.) 10.30 Teleshop 11.15 Bébilesen (amerikai vígjátéksor.) 11.45 Will és a haverok (amerikai ifj. sorozat - 5.) 12.55 Carrie Buck története (am. romantikus film) 14.45 Kapcsoltam 15.10 Charlie- Majom a családban (német családi sor. -19.) 16.05 Jó barátok (amerikai vígjátéksor.) 16.45 Jakupcsek 17.35 Betty, a csúnya lány (kolumbiai sorozat) 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.05 Aktív 19.50 All you need is love - Ha te is akarod 21.10 Moziverzum A szörny (amerikai katasztrófafilm) Nyugalmas hely a Maine állam határában fekvő tó. Ám a szelíd víztükör gyilkos feJ 5.30 Gazdakör 5.50 Indul a nap 8.00 Híradó. Sport 8.15 A Nagy Ho-ho-ho- horgasz 8.35 Speciális olimpia, Dublin 2003 (ism.) j 8.50 Égtájak (ism.) 9.20 Megszállottak (magyar film, 1961) j 10.55 Gong . 11.40 Hungarorama j 11.50 Hírek. Vers 12.10 Gazdakör (ismétlés) 12.30 Cimbora - barangoló 13.00 Felelet az életnek i 13.25 Lyukasóra (ism.) i 14.05 Nyelvőrző (ism.) 14.25 Ókori Kelet 15.20 Az élet megpróbáltatásai (12/5.) 16.05 Ötórai zene 16.10 Mindentudás egyeteme 17.20 Heuréka! Megtaláltam! : 18.00 Híradó. Sport 18.15 A Random-átjáró (kanadai sorozat - 8/4.) 19.00 Közép-európai Magazin 19.30 Az én Európám 19.35 Mese 20.00 Híradó. Sport 20.30 Marilina lázadása (olasz film, 1996) 22.00 klub.dunatv.hu 22.30 Dzsessz (amerikai sorozat-13/7.) j 23.30 Örményország 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli 9.00 Játékzóna 9.05 Receptklub (ism.) 9.15 Játékzóna 9.25 Terra Nostra (brazil sorozat -149.) 10.15 Játékzóna 10.20 Top Shop 11.25 Játékzóna 11.35 Delelő 12.00 Híradó Déli kiadás 13.10 Autómánia (ism.) 13.40 Játékzóna 14.25 Receptklub 14.35 Játékzóna 14.50 Disney-rajzfilm 15.20 Csak egy szavadba kerül! 15.25 Fedőneve: Puma (német akciófilm-sor.) 16.15 Testpercek 16.25 Balázs- A szembesítő show 17.20 Mónika- A kibeszélő show 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.25 Barátok közt (magyar sorozat) 21.00 Szupermozi Kőbunkó (am. vígjáték, 1992) Két kaliforniai jó barát dermesztő leletre bukkan a veteményeskertben: gyorsfagyasztott ősembert talál a földben. A jeges hangulatnak hamar véget vet a helyi középiskola két réme. Nekilátnak és kiolvasztják, majd pedig életre keltik az emberi 21.45 Strandlabdarúgás, országos bajnokság 22.15 Labdarúgás, Eb- selejtező Csehország-Hollandia 0.15 Góikavalkád nem eme prototípusát. Mindebből mulatságos helyzet kerekedik. A nézőnek meginog a civilizáció fejlődésébe vetett. hite, amikor kiderül, hogy az ősember artikulálatlan beszéde nem is áll olyan messze a mai kor szlengjétől. 22.45 Kincskommandó (am. akciófilm-sor. - 2.) > 23.40 Találkozások - este 23.55 Híradó 24.00 Sportklub 0.10 Az elnök emberei (am. filmsorozat -16.) SPORT 1 8.45 Mai helyzet (ism.) 9.00 Labdarúgás, spanyol bajnokság (ism.) 11.30 Szepesivel akkor és most... (ismétlés) 12.00 Televíziós vásárlás 12.15 Salakmotor, Cseh Nagydíj, Prága (ism.) 15.30 Szuperbike (ismétlés) 16.00 Bokszmágia Kovács István-Sita; Willard-Dempsey (ism.) 17.00 Televíziós vásárlás j 17.15 H20 (ismétlés) 17.45 Kosárlabda, férfi Európa-bajnokság 1. negyeddöntő (elő) 20.00 Sportl -percek 20.15 Mai helyzet 20.30 Grand Prix - autósmotoros magazin I 21.15 Futballmagazin 8.00 Aknakeresők 8.55 Az Atlantisz-legenda 9.55 Kézművesek Franciaországban 10.30 Művészek, helyszínek, hangulatok 11.05 Vadcsapásokon 11.35 Terepjárók 12.05 ínyencségek 12.40 Állati emlék 13.15 Élő elődeink 13.45 Tűzhányók 14.20 Különleges határok 15.20 Csillogó csodák 15.55 A vadvédelem bajnokai 16.30 Hittel élni 17.35 A boldogság dala 18.40 Legénylakás 19.10 Fieszta a fjordokon 19.45 Tudósportrék 20.15 Több mint képzelgés 20.50 Francia koktél 21.55 A pipa 23.00 Gyilkos szekták 24.00 Ara-papa 1.00 Az emberré válás VIASAT j 11.20 Tv-shop : 11.40 Dr. Phil (ismétlés) 12.30 Charlie angyalai (am. krimisorozat, ism.) 13.30 Tv-shop (13.50 Nikita (ismétlés) : 14.40 Szerelmek Miamiban (amerikai sorozat - 85.) 15.30 Charlie angyalai (amerikai krimisorozat) 16.30 Jeannie, a háziszellem 17.00 Alex Mack titkos élete 17.35 Star Trek: Deep Space 9 (amerikai sci-fi sor.) 18.30 Szeretünk, Raymond! (am. vígjátéksor.-141.) 19.00 Egy rém rendes család 19.30 Férjek gyöngye (amerikai vígjátéksor.) 20.00 A körzet (amerikai krimisorozat) 20.55 A bolygó neve: Föld (amerikai sci-fi sor.) 14.45 Algír (amerikai film, 1938) FF (Feliratos!) 16.30 A bosszú völgye (amerikai western, 1951) 6.00 Jeannie,a háziszellem (ismétlés) 6.25 Tv-shöp 7.25 Einstein-kastély 7.55 Telefonos játék 9.25 Baráti viszonyok (német drámasorozat) 10.20 Egy rém rendes család (ism.) 10.50 Férjek gyöngye (ism.) i Burt Lancaster játssza a főszerepet ebben a klasszikus I westernben, amely két cow- i boy testvérharcáról szól. A : néző bepillanthat a marhate- | nyésztés nehézségeibe is. 18.00 Privátfilmmúzeum 18.15 Micl néni két élete (magyar film, 1962) FF 19.45 Diafilmmúzeum 20.00 Ezt nem lehet megunni 20.15 Aranykor 21.15 Dögkeselyű (magyar krimi, 1982) 22.45 Tárgy-eset TARJANI TV KOSSUTH PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 „Tebenned bíztunk eleitől fogva..."- A református egyház félórája. 14.04 Zene-szóval - Talpalávaló. 15.05 Szóljon hozzá! - Gondolkodjunk együtt! 16.00 Délutáni krónika. 16.15 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Digitális. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Marx György fizikus. 20.35 Álom a Szamos partján. 21.05 Gondolat-jel. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenő. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek 4.00 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjárás. 4.03 Folkóra. 5.03 Kívánságreggel. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtL 9.16 Stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró- cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 11,15 Hogy vagyok? 11.38 Zöldjelzés. 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00Verkli. 13.01 Sport 14.00 Zeneszerda. 16.05 Könyvről könyvért 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Szünet nélkül - avagy: tanulni sosem késő. 18.30 Lelátó - Sportmagazin. 20.58 Rádiószínház: Songs for Drella. 22.00 Uj lenyomat Bűnügyi retró. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Nemzetközi dzsessz. Ratko Dívjak és a Caravan felvételeiből. 24.00 Éjfél után,.. 2.49 Rádiószínház: 40 nap Everest Olyasmi történik J. Street- tel, amire nem számított. A sors ügy hozza, hogy ismét menekülnie kell, de ezúttal nem boldogul egyedül. Kénytelen másokra hagyatkozni és megbízni az „idegenekben”. 21.45 Boszorkánykard (amerikai sorozat - 22.) 22.35 Szeretünk, Raymond! (am. vígjátéksor., ism.) 23.05 Jerry Springer-show 23.55 Telefonos játék 0.55 Wild weekends (erotikus sorozat-15.) 9.00 Hírfüzér 9.30 Üveg és művészet j 16.00 Trendline 16.30 Évmilliók üzenete 17.00 Pénzháló 17.30 Kimba (rajzfilmsorozat) 18.00 Hírfüzér 18.20 Mindentudás egyeteme 19.30 Vidor színházi fesztivál Nyíregyháza 20.00 Évmilliók üzenete 20.30 Nyitott világ 21.00 Boccaccio‘70 (olasz vígjáték, 2. rész) 23.00 Szentföldi szent helyek üzenete FILMMÚZEUM 9.00 Ábrándozás (am. burleszk, 1922) FF 9.30 A légihíd (amerikai film, 1950) FF 11.30 Főiskolás vizsgafilmek 13.00 A főfelügyelő (amerikai vígjáték, 1949) 32/416-455 215-ös mellék NÓGRÁD É HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Főszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadó: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Rétsági szerkesztőség: Rétság, Rákóczi út 20. Tel.: 35/550-100 (123-as mellék). Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1345 Ft, negyedévre 4035 Ft, fél évre 8070 Ft, egy évre 16 140 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , Azúj8iga • * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j #«V*«oa az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. I szerkesztősé* rendszerrel készüli