Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-05 / 206. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. SZEPTEMBER 5., PÉNTEK Otthonról hazajönnek az egri Fekete Sasok 27. Szert Sándor nemzetközi férfi kosárlabda-emléktoma a Westel Mobil Rt. támogatásával Immáron második alkalommal rendezik meg ezen a hét végén, pénteken és szombaton Salgótarjánban, a huszonhetedik Szert Sándor nemzetközi kosárlabda-emlékversenyt. Nincs tévedés, valóban másodszor feszülhetnek egymásnak az együttesek a hatalmas hagyományokra visszatekintő rendezvény huszonhetes sorszámot viselő tornáján, a 2001-es jubileumi, „negyedszázados” viadalt, ugyanis tavaly egy adminisztrációs hiba miatt nem a „jog szerint” soros huszonhatodik rendezvény követte. Talán a sportág sajátos pontszámítási rendszere tévesztette meg a szervezőket, akik, ahogy az a kosárlabdában mondjuk egy szép ziccer után szokás, mindjárt kettővel növelték az előző számot. Am korántsem ez az egyetlen furcsasága az idei, hat - köztük négy hazai, valamint két külhoni - együttest felvonultató viadalnak. Ahogyan korábban már beharangoztuk, a leghosszabb múltra visszatekintő, folyamatosan megrendezett nógrádi sportesemény históriájában példátlan módon idén Salgótarjánt egyetlen gárda sem képviseli az eredetileg négycsapatosra tervezett viadal mezőnyében. Kévésén múlott hogy így alakult, az utóbbi napokban ugyanis köny- nyen változhatott volna a helyzet. A hét elején ugyanis belépett a képbe a szlovák élvonalba frissen feljutott Delta Kosice együttese, amely mindenképpen szeretett volna részt venni a rendező Vita Éger-Fekete Sasok, a szintén másodosztályú Kodolányi-Fehérvár KC és Miskolci EAFC valamint a Besztercebánya nevével fémjelzett felkészülési tornán. A szervezők természetesen nem utasíthatták el a kassaiak „kérelmét”, viszont a felvidékiek belépésével ötcsapatosra duzzadt mezőnyt a könnyebb lebonyolítás érdekében most már hatosra kívánták bővíteni. Nem is kutattak sokáig a beugró után, s hamarjában felajánlották az indulás lehetőségét az elmúlt hetekben lejátszott találkozóik alapján igen szép jövő előtt álló, ráadásul az új idényben már Egerben vitézkedő NB I/B-s Fekete Sasokkal „rokoni” kapcsolatot is ápoló, harmadosztályú Beszterce KK-Fekete Sasok együttesének, akik viszont némileg érthetetlen módon nemet mondtak az invitálásra - nem úgy a tiszaújvárosiak, akik viszont örömmel fogadták a felkérést. így azután az immár Vitai Egér- Egri Fekete Sasok névre hallgató alakulatnak új otthonán túl az „óhaza” becsületéért is hajtania kell majd, ami a játékosok többségének valószínűleg nem is okoz különösebb „megrázkódtatást”, hiszen a hevesiek kosarasai közül Harwich Tamás, Kiss Károly, Petrucsik Krisztián, Ughy Albert, Kollár Balázs és Zsemlye Sándor - két utóbbi fiatal pályára lépése lábsérülés, illetve bordatörés miatt erősen kérdéses - pár hónapja még a salgótarjáni NB I/B-s csapat tagjaként „boldogították” a nógrádi megyeszékhely közönségét. Persze vadonatúj arcokkal is találkozhatunk majd, az immár a Nagykanizsáról elcsábított Földed Attila irányította együttesben, a gárda új amerikai légiósai, Duane Carter és Carl Mitchell például egyenesen Ferihegyről érkeznek a péntek esti főmérkőzésre. A torna lebonyolítása szintén nem a bevett sémákat követi, a péntek esti hárommérkőzéses „alapszakaszt” követően, a szombati második napon a győztesek az A-cso- portban folytatják a küzdelmeket körmérkőzéses rendszerben a tornagyőzelemért, míg a vesztesek a B-csoportban játszanak tovább szintén körmérkőzéses formában. A tornára napi belépők válhatók, amelyekhez a diákok 400, frag a felnőttek 500 forintos áron juthatnak hozzá, s amelyek az adott nap valamennyi összecsapásának megtekintésére - de természetesen csak egyszeri belépésre - jogosítanak. H.P. Szeptember 5., péntek 15.45 óm: Tiszaújváros - Kassa (1. mérkőzés) 17.30 óra: MEAFC - Besztercebánya (2. mérkőzés) 19.15 óra: Egri Fekete Sasok - Fehérvár (3. mérkőzés) Szeptember 6., szombat 9 óra: az 1. mérkőzés vesztese - a 2. mérkőzés vesztese 10.50 óm: a 3. mérkőzés győztese - a 2. mérkőzés győztese 12.40 óra: a 2. mérkőzés vesztese - a 3. mérkőzés vesztese 14.30 óra: az 1. mérkőzés győztese - a 2. mérkőzés győztese 16.20 óra: az 1. mérkőzés vesztese - a 3. mérkőzés vesztese 18.10 óra: a 3. mérkőzés győztese - az 1. mérkőzés győztese, szünetében a Szert Sándor emlékplakettek átadása. 20 óra: díjkiosztó r\ V RENAULT MEGANE Új Mégane Limousine. Szárnyal az úton. Az új Renault Mégane Limousine a motorok és sebességváltók széles választékát kínálja, elsőrangú vezetési dinamizmusának köszönhetően pedig Ön valóban szárnyalni fog. Vonalvezetése elegáns, de nem hivalkodó, melynek stílusához tökéletesen illeszkedik a tágas és barátságos belső tér. Az Új Renault Mégane Limousine vezetésének élményét Ön is megtapasztalhatja márkakereskedésünkben szeptember 6-án és 7-én. www.ren^Lhu fyajyaszíás liter/100 km: Vegyes: 4,6-8,4; Városi: 5,4-11,8; Országúti: 4.4-7,8; CO?-kíbocs8tás g/km: 120-201 {váJtcratíál függően} TAMÁS AUTÓ KFT. 2600 Vác, Rádi út 1-3. Tel.: (27) 512 880, -881. Fax: (27) 300-526. Teljesítménytúrák Az OTP Bank mostantól sms-ben értesí ha megérkezett a diákhiteled. így pontosan tudni togod hogy miből mennyi fér bele az adott hónapra Ha a haverok elhívnak bulizni, vagy netán partit szervezel a saiat szünnapodra... esetleg aianoekot keresel az egyik hón imádott rokonodnak, jo lesz majd tudni, hanyadan állsz. Az ui szolgaltatas mellett, Junior kartyaddai díjmentesen fizethetsz - alsó eves kártyadi| nélkül, es meg a mobilod egyenlegét is feltöltheted vele Sőt, ha ctiakhrteted Junior kártyára kéred, az egyik Hollywood Multiplex moziba is meghívunk! •w A Ez komoly Hollywood Muincardot kapsz tolunk ajándékba rk '\ „ amely egy mozijegy megvasal ini,:n t elegendő pontmeny \ nyiseggel van feltöltve Az akcióban részt vevő Hollywood r-fíJLTpr:Tttt- Multiplex mozik helyszínei: Duna Plaza Lurdy Hoz ' / Eurocentei, Pólus, Kecskemét, Nyíregyháza Miskolc, f MWNSK, MM »SO--------------------*------------ Nagykanizsa, Kaposvár ____________. DlAKHITEL JUNIORRAL A Nógrád Megyei Természet- barát Szövetség szeptember 6-án, szombaton három teljesítménytúrát szervez Salgótarján környékén. A három túrával - a Domyay Béla-, valamint Förster Kálmán- emléktúrák mellett a Salgótarjáni bumeráng - a Nógrád Megyei Természetbarát Szövetség a tavaszi teljesítménytúráktól eltérően ezúttal a Karancs- Medves vulkáni vidékének más arculatát kívánja bemutatni, s a kistáj déli részén kínál túrázási lehetőséget az érdeklődőknek. A legrövidebb, Salgótarján első polgármesteréről elnevezett Förster Kálmán-emléktt [rajt: 6 és 9.30 óra között, útvonal: Táncsics Mihály Szakközépiskola - Acélgyár - Boszorkánykő - Salgóvár - Domyay turistaház - Somoskőújfalu - Ker- cseg - Cebema-völgy - Pipis-hegy - Kálvária - Táncsics Mihály szak- középiskola) húsz kilométeres távjának teljesítésére hat óra, a Salgótarjáni bumeráng elnevezésű huszonöt kilométeres távon [rajt: 6 és 9.30 óm között, útvonal: Táncsics Mihály szakközépiskola - Bag- lyaskő - Baglyasalja - SzánasBányásztúra A Nógrád Megyei Szabadidős Clubok Szövetsége, a bányászszakszervezet megyei elnöksége a bányásznap tiszteletére immár negyedik alkalommal szervez emléktúrát a nagybátonyi volt szénbányák helyszíneire szeptember 7-én, vasárnap. A 4. bányászemléktúra programja. 7,50 óra: Indulás külön- autóbusszal a salgótarjáni Volán távolsági állomásáról. 8,30 óm: Kányás - a bányatelep és a volt üzem helyének a megtekintése. Megemlékezést tart Fiikor Balázs, a Nógrád megyei nyugdíjas bányászszakszervezet elnöke. 9.30 óra: Szentkút - búcsújáró hely. 11,40 óra: Bátonyterenye - polgármesteri hivatal: az emléktúra résztvevőinek köszöntése. Köszöntőt mond Vanya Gábor, Bátonyterenye polgár- mestere. 12 óm: Szorospataki emlékezés a helyi bányászkodásról. Előadó Nagy János, a nagybátonyi nyugdíjas-szakszervezet elnöke. 12.30 óra: Séta Szorospatak- bányatelepen, a III. lejtősakna bejáratának megtekintése. 13 óm: baráti beszélgetés a térség bányászaival a szorospataki ifjúsági táborban. 14 óm: Indulás vissza Salgótarjánba. puszta - Csókás-tető - Rózsafa út - Somlya - Pécskő-nyereg - Do- linka - Acélgyári út - Táncsics Mihály szakközépiskola) pedig nyolc óra áll az indulók rendelkezésére, míg a Domyay Béla emléke előtt tisztelgő túra negyvenöt kilométeres távjának [rajt: 6 és 9.30 óra között, útvonal: Táncsics Mihály szakközépiskola - Baglyaskő - Baglyasalja - Szánaspuszta - Csókás-tető - Rózsafa út - Somlya - Pécskő-nyereg - Dolinka - Acélgyári út - Felső Ponyipuszta - Boszorkánykő - Salgóvár - Domyay turistaház - Somoskőújfalu - Kercseg - Cebema-völgy - Pipis- hegy - Kálvária - Táncsics Mihály sSzakkö- zépiskola) leküzdésére tizenegy órát kapnak á természetjárók. A távtól függetlenül négyszáz forintos nevezési díjért cserébe Az eseményekkel kapcsolatos további információk Gubola Istvántól (32-411-898 - napközben, 32-430- 346 - este) és Pálinkás Gábortól (06-20-580-7688) kérhetők. SPORTTURMIX LABDARÚGÁS NB III Mátra-csoport: Döntött a versenybizottság a 3. fordulóban elmaradt Egerszalók - Magyar- géc mérkőzés ügyében. Ezek szerint a mérkőzés 3 pontját, 3-0-ás gólkülönbséggel - a versenyszabályzat 52. § 1. alapján - vétlen Egerszalók csapata javára igazolták. A Magyargéc gárdájának a 2003-2004. évi bajnokság tavaszi idényében kisorsolt hazai mérkőzését Egerszalókon kell lejátszani. A bajnokság állása 1. Gyöngyös 2. Veresegyház 3. Besenyőtelek 4. Jászapáti 5. Taksony 6. Mezőkövesd 7. Főt 8. Gy.-halász 9. RAFC 10. Egerszalók 11. Bp. Láng SE 12. Dunakeszi 13. Jászberény 14. Túra 15. Gödöllő 16. Magyargéc 9-1 9- 2 6-2 10- 2 5-3 7-6 44 34 3- 3 5-6 6-10 4- 6 4-7 2-6 2-7 2-12 a rendezők útvonal-tájékoztatót, emléklapot, kitűzőt, üdítőt és zsíros kenyeret, valamint igény esetén további 350 forint befizetése ellenében szálláslehetősé- get is biztosítanak.__________■ MARADONA A PALACKBAN Hazájában bort neveznek el Diego Maradona argentin fut- ball-legendáról. A hamarosan a boltokba kerülő termék többféle ízben lesz kapható, a címke tervezésében maga az 1986-os világbajnok is részt vett. 19:15 16:45 19:00 16:45 20:00 Atlétika, Golden League-verseny, Brüsszel SZOMBATON Írország-Oroszország, HU Európa-bajnoki selejtező, labdarúgó mérkőzés Salakmotor, Cseh Nagydíj VASÁRNAP A tomerőmü-Kapos vár, kosárlabda felkészülési torna SZÚR, összefoglaló a siófoki SPORT! fesztiválról HÉTFŐTŐL VASÁRNAPIG fém KOSÁRLABDA EVRÓPA-8AJN0 ÉLŐNK CSAK A SPORT bEN!