Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)
2003-09-30 / 227. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap REGIONÁLIS NAPLÓ PÖSTÉNYPUSZTA 2003. SZEPTEMBER 30., KEDD „Nem vagyunk mi üres légtérben” A település mindenese a jó ügy érdekében mozgósítja az embereket Pintér Sándor szívén viseli a kistelepülés lakóinak gondját. Nem csak azért, mert a településrészi bizottság tagjaként részt vesz az önkormányzati üléseken, közvetíti az emberek kérését, élvezi a pöstényiek többségének bizalmát. Nyitott szemmel jár, őszintén, bátran nyilvánít véleményt, kiáll a mások igaza mellett, a jó ügy érdekében tudja az embereket mozgósítani. Az sem mellékes, hogy a magánélete példaértékű. Településtörténet Pösténypuszta A középkori oklevelekben Pestyén néven szerepel. Birtokosa, Dráhi Tamás összeesküvésbe került Károly Róberttel, így a király a területet 1321-ben Szécsényi Tamásnak adományozta. Az 1715-1720 közötti összeíráson nemes községként szerepelt. A XVIII. században birtokosa a Ráday család, majd Nagy Mihály és István. 1890-ben megszüntették a község önállóságát, Halászihoz csatolták. 1895-ben a helyi birtokosok kérésére a település visszakapta önállóságát. Rövid időre, mert egy év múlva visszakerült Halászihoz. 1962-ben csatolták Szécsényhez, ahová azóta is tartozik. ■- Őszintén megmondom, nem csinálok belőle titkot, gyermekfejjel kisdobosként, majd úttörőként ismertem meg a közösségi életet. Azt sem titkolom el, hogy KISZ-titkár voltam, később, mint szakszerve- zetes a munkahelyemen képviseltem az emberek érdekeit - mondja. A helyi kitűnő mesterember, Dankó Béla mellett tanulta meg a kőművesszakmát. Salgótarjánba került az építőipari vállalathoz, ahol felfigyeltek szorgalmára, tehetségére, szervező- készségére. Előbb művezető volt, majd építésvezető. Vállalata két évre Irakba küldte, ahol hűtőházat építettek. Dolgozott Nyugat- és Kelet-Németország- ban is. A nagyvilági utazás után a határ menti kis falucskáról, s Pintér Sándor életéről ejtettünk szót.- Én büszke vagyok erre a településre, ami nem puszta. Van templomunk, kultúrházunk, volt iskolánk. Ha végigsétál az utcákon, láthatja a szép, új, modern kertes családi házakat, amelyeknek nagy része kalákában épült. Összefognak a pöstényiek, segítik egymást. Egyszerű emberek élnek itt, akik teszik a dolgukat. Nem vagyunk mi itt az Ipoly partján üres légtérben. Szécsényhez tartozunk, érezzük az önkormányzat törődését. Tisztában vagyunk azzal, hogy a városnak sem könnyű. Több olyan dolgot megoldottak, amit kértünk. Eltűnt a falu széléről az illegális szeméttelep. A közhasznú munkások hosz- szabb ideig itt dolgoztak az utcákon. Aminek igazán örülünk, hogy a helyi járattal megoldódott gyermekeink Szécsénybe történő iskolába szállítása. Amikor a maszek kereskedő bezárta boltját, a polgármester asszony közbenjárására megnyílt az áfész vegyesboltja. Három nagyobb kérésünk azért van: ezek a gáz, a kábeltévé és a Szécsényi út végleges rendezése. Mint mondtam, mi szé- csényieknek érezzük magunkat, mindazok a létesítmények, amik bent vannak a városban, a miénk is. Pintér Sándor nyugdíjasként is aktívan dolgozik a szakmájában. Fáradhatatlanul intézi a pösténypusztai emberek ügyeit, s ha van egy kis ideje, azt örömmel tölti el unokájával. Szépen rendben tartott a kúria udvara Nem csak a sport-, hanem a strandröplabda-pálya is várja a mozogni vágyó gyermekeket Fák vigyázzák a falucska templomát Több, mint nosztalgia A pösténypusztaiak egy csoportjával a letűnt éveket faggattuk. Az idő morzsolgatásával régi emlékek kerültek elő, emberi sorsok elevenedtek meg. Több volt ez a beszélgetés nosztalgiázásnál. Számomra egyértelművé vált, hogy az Ipoly menti kis településen becsületes, szorgalmas, törekvő, munkájukat szerető emberek élnek. Olyanok, akik akarnak és tesznek egymásért, a kis közösségükért; olyanok, akik megteremtették, őrzik, ápolják a hagyományokat, büszkén vallják, hogy ők pösténypusztaiak „pusztán lakunk, de városiak vagyunk” mondta tréfásan egyikük. A beszélgetés során előkerültek a falu „lámpásainak” nevei, azoké, akikre ma is szívesen emlékeznek. Szívesen, mert Fedorják János, Nagymarosi László, Csőri Miklós és felesége nem csak a tudományok birodalmába vezették be a nebulókat. Igazi néptanítók voltak. Ha kellett színdarabot, táncot tanítottak be. A hosszú téli estéken előadásokat tartottak felnőtteknek, ha megkérték őket, kérvényeket fogalmaztak, vagy épp kirándulást, táncmulatságot szerveztek. Nem volt könnyű dolguk. Volt idő, amikor az 1-8. osztályt egy személy tanította, délelőtt a kisebbeket, délután a nagyobbakat. A pösténypusztai kisiskolából olyan gyermekek kerültek ki, akik a középiskolában is megállták a helyüket, közülük nagyon sokan diplomások lettek. A jelenlévők sorolták a tanárok, mérnökök, orvosok és egyéb diplomások nevét: Pintér Ferenc, Szabó Éva, Szabó Mária, Bán Lajos, Bán Piroska, Dankó Ibolya, dr. Pintér Gábor, Kiss József, Kiss Péter, Gábor Zsolt, Kiss Katalin és lehetne a névsort tovább folytatni. A beszélgetés során előkerültek azon mesteremberek nevei is, akik a megyében ismertek voltak. A településnek nem volt kul- túrháza, a közösségi összejöveteleket az iskolában tartották. A '60-as évek elején Bán Lajos vezetésével összefogtak, ott szorgoskodtak a kicsik és a nagyok a kultúrház építkezésénél. „Rendezvényekre még Szécsényből és a környező településekről is eljöttek az emberek” újságolták az idősebbek. Volt idő, amikor az épületet nem nagy megbecsülés övezte. Az elmúlt években a fiatalok belülről barátságosabbá, otthonosabbá tették. A munkákhoz az önkormányzattól kaptak anyagot. Igaz, nem nagy gyakorisággal, de évente 3-4 alkalommal most is rendeznek benne zenés összejövetelt, ahol a fiataloknak a „talpaláva- lót” Baranyi Péter szolgáltatja. Büfé a határ mentén Amikor az pösténypusztaiak azt mondták, hogy feltétlenül nézzem meg a falu szélén az Ipoly partján a Határ büfét, arra gondoltam, igen, minden településen van egy olyan hely, ahol italt mérnek és az emberek szívesen összejönnek beszélgetni. Amikor odaértem, meg kellett állnom, hogy szemügyre vegyem a szép, hatalmas, gondozott parkot, a röplabdapályát, a lengőtekét és a többi szabadtéri játékokat, megcsodáljam a virágokat. Magamban igazat adtam a pöstényieknek, hogy ez a létesítmény akár egy üdülőhelyen is megállná a helyét. Baranyi Ferenc, aki Pöstény- pusztán született és a létesítményt üzemelteti, elmondta, hogy valójában az egész nem is az övé, hanem az élettársáé, Kovács Sipeki Tímeáé, ő az igazi üzemeltető.- Öt évvel ezelőtt kaptuk meg ezt az épületet és a hozzátartozó területet Tímea szüleitől. Azóta alakítottuk így ki. A Határ büfé nem csak a pöstényiek kedvelt szórakozóhelye. Szécsényből is gyakran kilátogatnak a vendégek egy-egy bográcsolásra. Salgótarjánból is felkeresik őket. Budapestről egy csoport rendszeresen lejár sátor- táborozni a parkba. A fiatal pár tervei között szerepel egy kemping kialakítása. Szeretnék a kis település idegen- forgalmát és saját bevételüket fellendíteni. ____ ■ Ar cok a településrészről Fényfelelős és a tűz őre Végh Jjijos nem tartozik a tősgyökeres pöstényiek közé. Ahogy ő mondta: a kis településen szép lányok éltek és élnek. Az egyiken neki is megakadt a szeme, így került oda. Annak bizony már jó néhány éve. Szakmája villanyszerelő. Ha valahol baj van a világítással, ő megy és elhárítja a hibát. Az egyik barátja tréfásan meg is jegyezte: ő Pösténypuszta fényfelelőse és tűzőre. Neki köszönhetően még nem volt náluk rövidzárlatból adódóan tűz. Ami „ a társadalmi munkát illeti, abban is jeleskedik. Utcájukban elég sok gondot okozott a csapadékból összegyűlt felszíni víz - megszervezte az elvezetését. Ahogy mondta, utcájuk, a Szécsényi út megérdemelne egy komolyabb felújítást. A fotós krónikás Havasiné Zöllej Mária tudja, hogy egy település arculata még egy emberöltő alatt is sokat változik. A régi kis házakat lebontják, helyükre szép, modern épületek kerülnek. Évtizedekkel ezelőtt fényképezőgéppel járta a települést, hogy megörökítse az utókor számára a falu arculatát. Ott volt a fényképezőgéppel a társadalmi munkákon, a kulturális rendezvényeken. A lokálpatrióta hölgy könyvelőként dolgozik Szécsényben. Egy ideig Szécsényben lakott a férjével, de úgy döntöttek, visszaköltöznek Pösténypusztára. Ma is szívén viseli a falu a sorsát. Lapunkban olvasta a szécsényi önkormányzat parlagfű irtására hozott rendeletét. A településük melletti földterületen ott virított, az allergiások nem kis bosszúságára a parlagfű. Intézkedett, hogy a föld tulajdonosa végezze el a gyomtalanítást. A horgász festő Slezák Istvánnak, aki szakoktató, s Balassagyarmaton az iskolában a leendő szobafestőket oktatja, egyik szenvedélye a horgászat. Hogy annak hódoljon, nem kell messzire menni. Ott folyik el a települése mellett az Ipoly. Szabad idejében ül a parton, kapásra várva. Mit tett e településért? Sok mindent. Mindenekelőtt büszke arra, hogy részt vett a templom kifestésében. A házépítésben is van valami szép Pöstényt csak úgy emlegették szerte a környéken: az iparosok faluja. Egy-egy mesterember jó híre túljutott a megye határán. Volt idő, amikor 40 kőműves élt a faluban, s tegyük hozzá, mindannyian jól megéltek becsületes munkájukból. Ma is több iparos lakik az Ipoly-parti településen. Közéjük tartozik Gyémánt László kőműves, akivel este, a munka leteltével a maga építette szép, modern lakásán beszélgettünk.- Az állami építőipari vállalatnál voltam tanuló. Hamar felismertem, hogy ha el akarom sajátítani a szakma minden apró csínját-bínját, akkor valamelyik maszekhoz kell mennem dolgozni, ahol a falazástól a csempézé- sig minden munkát el kell végezni. így kerültem a pöstényi vállalkozóhoz, Szabó Bélához. Abban az időben nem sok vállalkozó volt, csak a legjobbak tudtak talpon maradni. Szabó Béla ilyen ember volt. Később dolgoztam a Szécsényi Épszöv-nél, majd Borik Albert szécsényi vállalkozónál. Aztán kiváltottam az ipart.- Nem bánta meg?- Nem. Ami a legfontosabb, van munkám.- Egyedül dolgozik?- Van amikor igen, de gyakran összefogunk a keresztfiammal, Molnár Csabával, aki szintén itt él Pösténypusztán.- Tudom, hogy a kőművesmesterség nem tartozik a köny- nyű munkák közül. Miért ezt választotta?- Valóban igénybe veszi az embert. Én mindig is szerettem a szakmám. Házat építeni, hogy az emberek tudjanak hol lakni, nem kis dolog, van benne valami szép.
