Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)

2003-09-18 / 217. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2003 - DOROGHÁZA 2003. SZEPTEMBER 18., CSÜTÖRTÖK Az Árpád-korban a falu a Baksa nemzetség tu­lajdona volt: Dorogházát a Rátét nembeli Ro­land nádorral Baksa nembeli I. Simon fiai: Baksa, Tamás, Dénes, Detre, György és Simon 1280-ban zempléni és szabolcsi birtokaikért cserélték el. A falu neve 1332-37-ben Dorokháza alakban fordult elő a pápai tized- jegyzékben. 1465 és 1479 között Sírok várá­hoz tartozott, 1479-ben vámszedő hely volt. Ha­tárán 1549-ben több nemesi család is oszto­zott, de mindössze két adóköteles háztartást ír­tak itt össze. A törökök 1552-ben elpusztítot­ták, de 1554-re már újra is települt. A török 1555-ben három adóköteles háztartást írt itt össze. A hódoltsági harcok idején valószínűleg elnéptelenedett a talu, hiszen a kővetkező írá­sos említés csak 1647-ből származik: az idő tájt azonban adómentességet élvező nemes köz­ség volt, 1684-ben Dorogházi István birtokolta. A római katolikus templom 1758-ban, a közelében álló népies harangláb 1820 kö­rül épült. Millenniumi emlékmű VIRÁGOS FALU. Az idei augusztusi íalunapon - a hagyományteremtő szándéktól vezérelve - osztották ki első alkalommal a leg­szebb portának járó díjat, elismerést. Az önkor­mányzat korábbi felhívására készültek a tele­pülés lakosai, s a legvirágosabb, legszebb por­ta címet a Petőfi útról Bakos Attila családja nyerte.______________________■ Bányásztelepülés volt, ma virágos falu Dorogháza a Mátra északi lábánál, csodálatos erdők által övezett völgyben fekszik. A faluhoz közel, a megyehatáron található a 944 mé­ter magasan fekvő Piszkés-tető, s erdei úton megközelíthető az or­szág legmagasabb hegycsúcsa, a Kékestető is. A település két részre tagolható, a 13. századtól jegyzett régi falu mellett az Új­telep a bányászat virágkora idején, az öt­venes években épült, jellegzetes ikerla­kásaival. Ide tartozik Dorogpuszta, vala­mint Pálházapuszta is. A falu határában lévő, használaton kívüli kőszénbánya, Ménkes 1992-ben bezárt, amivel jelentő­sen csökkent az elhelyezkedés helyi le­hetősége. Az itt élők - 1250 körüli a lé- lekszám - a környező üzemekbe, még Budapestre is eljárva, kevesen vállalko­zásból élnek. Az elöregedő település egyelőre nem küzd az elvándorlás ve­szélyével, de a korábbi évek jelentős építkezései már megszűntek, inkább a suth-díjas szobrászművész által készí­tett emlékműre 1993-ban felkerült a má­sodik világháború áldozatainak emlék­táblája is. A környék egyik legszebb mil­lenniumi emlékparkjára nagyon büszke a település, hiszen mindenfajta állami támogatás nélkül, szponzorok, adomá­nyok, az itt élők példás összefogása út­ján jött létre. Ugyanígy az évente meg­rendezett falunap is a hagyományőrzés, a közös öröm színhelye. A szorgalmas, munkához szokott la­felújítás, bővítés, korszerűsítés a jellem­ző. Kedvezőtlenek a mezőgazdasági adottságok, az állattartás sem kifizető­dő. A település természeti adottságai, a tiszta levegőjű, nyugodt környezet, vala­mint a régi építésű, részben felújított há­zai, megőrizve a palóc építkezési jelleg­zetességeket, egyre népszerűbbek az ide látogatók körében, mi több, a városok­ból kitelepülök körében is. Az első világháború áldozatainak tiszteletére állított id. Szabó István Kos­Aki mindenkit ismer Dr. Pilmayer Nándomé Tóth Julianna 2000-ben, időközi választáson került a település élére, s a legutóbbi választást is megnyerte. Ősei dorogháziak voltak. A salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban érett­ségizett. Férjével, aki orvos, valamint két kisgyermekével a hetvenes évek második felében négy évet töltött Afrikában, a „világ legszebb helyén, az At­lasz-hegységben”. Francia barátaikkal a mai napig tartják a kapcsolatot. Korábban, mint orvos férje mellett dolgozó asszisztens, hiteles és valós ismereteket szerezhe­tett a faluról és lakóiról, s ami még fontosabb: folyamatos kapcsolatban volt az em­berekkel. Lokálpatriótának tartja magát, aki valószínű már itt éli le az életét. ÖORÖGHfiZfl 2003. Elfi KOITSÉGIÍETÉSE S3 043 •m kiadas 14 107 ÖSS20S8I1:141109 ÍR kosság keresi a további boldogulás lehe­tőségeit, nagyobb figyelmet fordítva a turizmus adta lehetőségekre. A község­nek van óvodája, nyolcosztályos általá­nos iskolája, idősek otthona, művelődé­si háza - utóbbiban található a polgár- mesteri hivatal - működik a nyugdíjas­bányászszakszervezet, a vadásztársa­ság, a civil szervezetek „Dorogházáért Alapítvány”, „faluvédő egyesület”, - megannyi színtere a közös célokért való munkálkodásnak. Európai színvonalú üzem a Mezsgyében A cég telephelye a Már a 23-as útról jól láthatóak azok a csarnokok, műhelyek és egyéb épületek, amelyek a Szik­ra Kft. telephelyét sejtetik. S nemcsak sejtetik, de bizonyítják is, hogy a bánya megszűnésének sokkját nehezen kiheverő falu­ban van arra példa, hogy a rend­szerváltás lehetőségeivel hogyan lehetett, lehet élni. Varga János, a kft. ügyvezetője itt él az Újtele­pen, a Mezsgyében. A gépipari technikumot végzett szakember 18 évig dolgozott a Vegyép- személ, a fizikai munkástól a diszpécseren át, az üzemvezetői posztig vitte, majd kétévnyi né­metországi tapasztalatszerzés után 1991-ben egy olasz-ma­gyar közös válla­latot hoztak létre néhány társával. Alapvetően a vas­szerkezet és tar­tályok gyártását végezték. Három évvel később önállósodtak, s kezdték meg működésüket Dorogházán. Tevékenységük főbb területe továbbra is a fém- szerkezetek gyártása, (tartályok, kazánok, radiátorok, egyebek), továbbá gép- és szerszámgyár­tás, épületbontás, földmunka, épület-, híd-, alagút-, közmű- és vezetéképítés, víz- és gázszere­lés, s még sok más jelenti tevé­kenységi területüket. Munkájuk színvonalát, minőségét bizonyít­ja, hogy olyan cégekkel álltak, il­letve állnak munkakapcsolat­ban, mint a Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, a Lakás­gazdálkodási Kht., a Strabag Rt., az Üveggyapot Rt., a Richter Gyógyszergyár, s olyan munkák fémjelzik tevékenységüket, mint a pásztói, illetve salgótarjáni kór­ház felújítása, az Álba Üzletház összes lakatosmunkája. Sok szép budai villa, ház is dicséri szakértelmüket. Jó műszaki feltételeket terem­teni, megfelelő felszereltségű üzemben tevékenykedni, célju­kat sikeres pályázatok útján kí­vánják elérni. Ennek köszönhe­tően elkészült az ezer négyzet- méteres új műhely, amely 11 méter belmagasságú és 12 ton­nás híddaruval ellátott, felszere­lése, berendezése most van fo­lyamatban. A legmodernebbül felszerelt irodahelyiségek, tár­gyalók, fürdők és egyéb szociá­lis létesítmények már a legújabb követelmények szintjén szolgál­ják a munkát végzőket. Két au­tomata mosógép biztosítja pél­dául a munkásruhák helybeli tisztítását. A távlatokban való gondolkodást, fejlesztést bizo­nyítja még, hogy 7 hektárnyi te­rületet vásároltak meg az önkor­mányzattól, szeretnének több környékbeli kisipari üzemet ide telepíteni. A 28 főt foglalkoztató kft. dolgozóinak fele helybeli, míg a többiek a cég kisbuszával járnak be a környező települé­sekről, valamennyien kiváló szakemberek. A fegyelmezett munka családias légkörrel páro­sul, ahogyan a falu lakossága is élvezheti az üzem segítségét, apróbb munkák ellátásával. Sikeres a női futballcsapat Pintér Zoltán pedagógus, aki a bátonyterenyei Fáy András szak- középiskola tanára, a sport, a fut­ball lelkes megszállottja tudhatja magáénak a női futball meghono­sítását, (s remélhetőleg még hosszú időre szóló fennmaradá­sát) Dorogházán. A Ménkesi Bányász Sportkör fiúfocistáinak sikerét (két évben ifjúsági megyei bajnokságot is nyertek) megirigyelt lányok „há­borgatását” követően Pintér tanár úr kísérleti jelleggel 2-3 kislányt is elvitt a meccsekre, mígnem tel­jes csapattá fejlődött a lelkes gár- [ da. így elindultak a különféle tor­nákon, bajnokságokon, versenye­ken. A lányok, mint a Toldi DSZ SE Dorogháza igazolt játékosai: Urbán KataUn, Bakos Orsdlya, Jámbor Krisztina, Rezes Beáta, Varzsák Anita, Végh Éva, Hajdú Kitti, Hajdú Eszter, Szűcs Helga, Végh Eszter, Végh Gyuláné, Var­zsák Linda, Sipos Eszter, Máté Vi­rág, Fekete Veronika, általános, közép-, illetve főiskolai tanulók. Edzéseik is ehhez igazodnak, té­len hetente egyszer, nyáron két­szer edzenek az újtelepi pályán, illetve a bátonyi Bartók Béla Általános Iskola tornatermében. Jó a kapcsolatuk a megyében, il­letve Heves megyében működő női csapatokkal, de már országos ismertségre is szert tettek. A Nóg­rád megyében megrendezett női futsalbajnokság egyik legeredmé­nyesebb csapata a dorogházai, másodikok lettek a Heves megyei utánpótlás-bajnokságon, nagyon szoros küzdelemben, nagy-nagy közönségsikert aratva. Immáron többedszer utaznak a Somogy megyei kádárkúti tornára, termé­szetesen népes szurkológárdával. Igazán nekik köszönhető fenn­maradásuk, ami az anyagi támo­gatást illeti. Az önkormányzat 100 ezer forintnyi támogatását a helyi vállalkozók adományai, va­lamint a szülők, szurkolók, szim­patizánsok kézzelfogható juttatá­sai egészítik ki. Szerelésüket a különféle verse­nyeken nyerték. Pályázaton jutot­tak melegítőkhöz, labdához. Sportszeretetük, áldozatvállaló lelkesedésük, a teljesítményük okozta önfeledt, őszinte öröm, egy összetartó kis közösség ritka szép példája. Arcok a településről Egyet adhatunk: a becsületünket! Egy vérbeli, régi kereskedő, Tóth Ferenc, Dorogháza legrégebbi boltja vezetőjének szavai. A tokaji Szövosz- iskolában szerezte meg a kereskedő- szakvégzettséget, dolgozott több salgótarjáni egységben, mígnem haza­kerülve Dorogházára, a helyi boltot valóságos „szuper­árukkal” tele, vegyesboltként működtette. Műszaki cikkek, vasedény, textíliák, függönyök (utóbbiért még Szolnokról is eljöttek), minden kapható volt nála. Aztán a helyi mun­kalehetőségek csökkenése a forgalom visszaesését hozta magával. Tóth Ferenc, aki munkájában, felfogásában mindig a becsület és tisz­tesség követelménye szerint élt, közvetlenül tapasztalhatta, tapasztal­ja a könnyen jött segély könnyű továbbadását. Bosszantja az utcai, al­kalmi kereskedők gyenge minőségű áruinak dömpingje is, amivel gyakorlatilag becsapják az embereket. Testvérként dolgoztak a bányászok A dorogházai bányásznyugdíjasok egyike Kovács j Dávid. Nagyapja, édesapja is a bányából élt. 1957 janu­árjában kezdett dolgozni, s első munkahelyéről ment nyugdíjba 1990 júliusában. Csillés, segédvájár, vájár, harmadvezető, csoportvezető, frontmester, robban­tásmester, bányamentő 20 évig, szóval a szénfal mellett évtizedekig. Biztos, jó megélhetés volt, nem kellett el­menni a faluból. Már 19 évesen házat építhetett. Meg­úszta a nehéz pillanatokat, hiszen a bánya kiszámíthatatlan, úgy kel­lett együtt dolgozni, mintha a munkatársak testvérek lennének. A bá­nyászok összetartók is voltak, tisztelték egymást, a föld alatt nem le­hetett dölyfösködni, mert akkor sok baj lett volna. A művelődési ház mellett lévő ménkesi altáró bejárata, a bányász- egyenruhák kiállítása, a bányásznapok hangulata őrzi a múlt emlékeit. Kovács Dávid a nyug­díj után néhány évig eljárt dolgozni, hogy segítse gyerekeit, unokáit, de ma már csak a ház körül dolgozgat. Azt mondja, akinek a postás vi­szi a pénzt, az nem veszi észre a nehezebbre fordult életet, de ahol szétestek a családok a tartozások, az alkohol miatt, azokat sajnálja. A kis posta lelke A kistelepülések postáinak megszüntetése különösen rossz hír olyan helyen, ahol a posta alkalmazottai, dolgozói, a falu nélkülöz­hetetlen embereinek számítanak. Tajti Gábomé Végh Katika 1982- ben került a dorogházai postára. Bár mezőgazdasági szakközépis­kolát végzett, a sors mégis úgy hozta, hogy rendszeres helyettesítő­ként 1972-től járta a megye kis, többnyire egyszemélyes postáit. Dorogházán hosszú ideig egyedül volt a hivatalban, 6 órás segítője három éve dolgozik mellette. A rendkívül nagy csekkforgalom, a megduplázódott levélforgalom, betétkezelés, folyószámla, lakás­kassza, biztosításközvetítés megnövekedett feladatait már nem le­hetett egy személynek naprakészen elvégezni. Különösen akkor nem, ha az érkezők, főleg idős emberek szinte valamennyien sze­mélyes segítséget is kérnek, alkalmat kerítve ezzel a ma már oly rit­ka, tiszta szívű, jó indulatú, őszinte szóváltásra is. A fiatalasszony Szuháról jár át. Korán megözvegyülvén egyedül nevelte lányát, aki angol-francia szakos tanárnő az egri Dobó gimnáziumban. ______■ H agyományőrző táncosok Sokéves szünet után idén sike­rült újraéleszteni a hagyományo­kat Dorogházán. Az önkormány­zat gondozásában megalakult egy néptáncegyüttes: a hat leány és a hat fiú táncos lába újra rit­musba hozza az ál­mos érzékeket! Veze­tőjük, tanítójuk a pásztói Muzsla nép­táncegyüttes tagja, Ágoston Zsolt. Az idei falunapon már be­mutatták tudásukat, öröm volt látni pergő népi táncukat, látni az arcukon a büszke magyarságot. Remél­jük, a most még csak kívülről figyelő fiata­loknak is megtetszik amit csinálnak, s előbb-utóbb csatlakozni fognak a kis csapathoz, ezután pedig kiala­kul Dorogházán egy igazi nagy néptáncegyüttes is. Úgy érzik: Ids lépésekkel, de annál biztosabban haladnak előre ez ügyben is!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom