Nógrád Megyei Hírlap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 202-227. szám)

2003-09-16 / 215. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. SZEPTEMBER 16., KEDD SPORT TŰKOR Folyik a társadalmi vita A Gyermek-, Ifjúsági és Sport­minisztérium múlt kedden ismer­tette az új sporttörvény tervezetét, pénteken pedig megkezdődött a társadalmi vita utolsó fordulója, amely a tervek szerint szeptember 24-én a Magyar Olimpiai Bizott­sággal való egyeztetéssel zárul. Szigetvári Viktor, a GYISM sajtófő­nöke elmondta, hogy Benedek András közigazgatási és Mes­terház]/ Attila politikai államtitkár először az országos sportszerve­zetek - így többek között a Test- nevelési Egyetem, a Sportme­nedzsment Társaság, a Budapest Sportiroda és a Magyar Marathon Club - képviselőivel tárgyalt.- Ezután következtek a fogya­tékosok szervezetei, hétfőn pedig a Nemzeti Szabadidősport Szö­vetség. Nem maradnak ki a sorból az összes megyei jogú város ve­zetői és sportvezetői sem - nyilat­kozott Szigetvári Viktor. - Jövő héten a Nemzeti Sportszövetség 64 tagszövetségének vezetőivel egyeztetnek a GYISM vezetői, majd az elnökséggel. Végül szep­tember 24-én Gyurcsány Ferenc miniszter a MOB-bal tárgyal. A GYISM sajtófőnöke hozzátette: ahogy valamilyen igény jelentke­zik bármelyik szervezettől, illetve pontosítani kell a szöveget, azt azonnal frissítik az Interneten, így halad előre a sporttörvény szöve­gének alakítása.- Az eddigi visszajelzések alap­ján elmondható, hogy az országos sportszervezetek megnyugvással fogadták a Nemzeti Sporttanács létrehozásának tervét, mert ezzel valóban kinyílik a sport világa - fo­galmazott Szigetvári Viktor. A várhatóan 15 tagú NS az el­képzelések szerint a magyar sport stratégiai fejlesztésének legfonto­sabb szervezete lesz, amely javas­latokat fogalmaz meg az állami tá­mogatások elosztására. Többek között arról alakít ki közös állás­pontot, hogy mennyit költsön az állam élsportra, tömegsportra, fi­nanszírozásra, fejlesztésekre. A sporttörvény társadalmi vitájának zárultával a szöveget véglegesítik, s az a tervek szerint október elején kerül a kormány, majd november­ben a parlament elé. így a képvise­lők még a téli szünet előtt dönt­hetnek elfogadásáról, s január 1- jén életbe léphet. Koós Brigitta remek győzelme Tájfutás - Háromnapos Grand Prix-versenysorozat a Magas-Tátrában Szlovákiában, a Csorba-tó környékén rendeztek a minap háromnapos nemzet­közi Grand Prix-tájfutóversenyt. Me­gyénkből a minden szempontból nehéz szakaszversenyeken ott voltak a balassa­gyarmatiak és a salgótarjáni Dornyay SE tájfutói is. Közülük két fiatal versenyzőnek si­került dobogóra kerülni. A lányok 12 éves kategóriájában Koós Brigitta (St. Dornyay) már az első napi szakaszgyő­zelmével letette névjegyét a versenyen, majd a nyakában loholó két hazai ver­senyzőt az utolsó versenynapon is leis­kolázva magabiztosan nyerte a nagydí­jas versenyt. A balassagyarmatiak üd­vöskéje, a szintén a 12 éveseknél indult Kovács Boldizsár is remekelt. Ha nincs a második napi hibázás a fiatal gyarma­ti tájfutó még előkelőbb helyen végez, de a bronzérmes teljesítménye így is di­cséretre méltó. Ki kell emelni még 10 éveseknél indult balassagyarmati Ko­vács Domonkos eredményét, aki leg­jobb magyarként végzett kategóriájá­ban az előkelő negyedik helyen. Úgy A bátonyterenyei Koós Brigitta remekül versenyzett tűnik gyermekeik eredményei mellett nem akartak lemaradni a már szenior­korban lévő szülők sem. A balassagyar­mati Kovács család tagjai közül M35A kategóriában Kovács Gábor összetett­ben a 13., míg a felesége Jakubecz And­rea 9. helyen végzett. A tarjániak közül M40A-ban Sramkó Tibor a 11., az M45A-ban Győri László a 8. helyett sze­rezte meg. A hazai versenyektől nehe­zebb fokozatú K;4-es kategóriában a balassagyarmati Ács Zsuzsanna a Szlo­vák Grand Prix összetett értékelése so­rán a 8. helyen zárt. Nógrádi vonatkozású eredmények. W10 kategória (9 induló): 6. Goldmann Dóra (St. Dornyay) 115,20 perc. W12A (26): 1. Koós Brigitta (St. Dornyay) 49,10 perc, 16. Békési Szilvia (St. Dornyay) 95,34. W16A (30): 14. Koós Diána (St. Dornyay) 88,08 perc, 26. Tarjám Katalin 135,56 (St. Dornyay). W18A (25): 15. Győri Judit (St. Dornyay) 188,30 perc. W20A (12): Győ­ri Gabriella (St. Dornyay) csak két ver­senynapon állt rajthoz ahol a középme­zőnyben végzett. M35A (27): 9. Jakubecz Andrea (Bgy. Medosz) 176,05 perc, 19. Koósné Nagy Judit (St. Dornyay) 218,58. K-4 (27): 8. Ács Zsu­zsanna (Bgy. Medosz) 133,34 perc. M10 (11): 4. Kovács Domonkos (Bgy. Medosz) 64,23 perc. M12A (40): 3. Ko­vács Boldizsár (Bgy. Medosz) 51,51 perc, 14. Kovács Sebestyén (Bgy. Medosz) 72,05. M21B (71): 16. Goldmann Róbert (St. Dornyay) 196,49 perc, 20. Vancsik Nándor (Bgy. Medosz) 204,46, 30. Kovács Péter 215,04 (Bgy. Medosz). Ebben a kategóriában hosszú kihagyást követően egy versenynap ere­jéig rajthoz állt Kovács Zoltán is, aki az élmezőnyben végzett. M35A (31): 13. Kovács Gábor (Bgy. Medosz) 185,50 perc. M40A (45): 11. Sramkó Tibor (St. Dornyay) 201,11 perc. M45A (27): 8. Győri László (St. Dornyay) 181,13 perc. Eredményhirdetéskor a dobogós helye­zések mellett a nógrádi versenyzőkből Jakubecz Andrea, Sramkó Tibor és Győ­ri László különdíjazásban részesültek. ZENTAI JÓZSEF Új klub alakult Bátonyterenyén A tekecsapat az NB III Északkeleti csoportjában szerepel A napokban jegyezték be a megyei bíróságon Nógrád megye 243. sportszervezetét, a Bátony­terenyei Teke Klubot. Helybeli vállalkozók, teke- barátok, tehetséges fiatalok hozták létre a megye tekesportjának új bázisát. A Bátonyterenyén 17 éve épített automata tekepálya a városkörnyéki szabadidős-bajnokságok mellett - napjainktól - már bajnoki rendezvények otthonául is szolgál.- Célunk a környék ügyes tekézőinek fejlődési lehetőséget biztosítani és a városban igen népsze­rű sportágat magasabb szintre emelni - mondta Dóra József, a klub elnöke. A csapat a megyei szövetség közreműködésével benevezett az NB III-as bajnokságba, ahol az Északkeleti csoportban szerepelnek. Az első hazai mérkőzést megelőző kis ünnepségen Vanya Gá­bor, Bátonyterenye polgármestere és Répássy Lász­ló megyei sportigazgató köszöntötte a klub tagjait, vezetőit és versenyzőit, valamint a megjelent szponzorokat. Mindkét vezető sok sikert kívánt a jelenlévőknek és a lehetőségeknek megfelelő tá­mogatásról biztosította a klubot. Ezt követően a csapat szép számú szurkolótá­bor előtt a nyitó fordulóban a Vámosgyörk ellen léptek dobóállásba. A hazaiak kissé elfogódottan, lámpalázasan játszva 6-2 arányban elveszítették mérkőzésüket. A második fordulóban e hét végén Gyöngyöstarján otthonában játszik a Bátony­terenye együttese. Megkezdődött a jegyárusítás A nagyközönség számára hét­főn újra megkezdték a jövő évi athéni olimpia jegyeinek árusí­tását világszerte. Az érdeklődők­nek eddig - május 12. és június 12. között - csupán egy hónap­juk volt rá, hogy belépőket vásá­roljanak, ám mostantól ezt egé­szen február közepéig megtehe­tik. Az első időszakban összesen 473 ezer jegy talált gazdára, sok megrendelésnek viszont akkor nem tudtak eleget tenni a szer­vezők, ezért úgy döntöttek, hogy mostantól október elsejéig csak azok vásárolhatnak, akik az áru­sítás első körében hiába próbál­koztak. Az athéni játékok ese­ményeire összesen 5,3 millió be­lépőt hoznak forgalomba, amelyből a NOB, a nemzeti olimpiai bizottságok, a nemzet­közi sportszövetségek és a támo­gatók 2,3 milliót már lefoglaltak, így alig több mint két és fél mil­lió jegy vár gazdára. Kedves Olvasóink! Négy nap közölni fogunk egy-egy képrészletet az alábbi képből. A feladat az, hogy ha megvan a négy részlet, akkor a négy képet együtt kell beküldeni szerkesztőségünkbe (Salgótaiján, Erzsébet tér 6.). A beküldők között a Family Manöken és Modell Stúdió által felajánlott 5 db 3 hónapos tanfolyamot sorsolunk ki. 9Z7 WAMStít WW&» ú VlafOI Tippeljen csapataink 38. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerííen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sor­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 1. BKV Előre - Balassagyarmat labdarúgás NB 1 B 2. Mátészalka - SBTC labdarúgás NB II 3. Besenyőtelek - Magyargéc labdarúgás NB III 4. Karancsberény - Hasznos labdarúgás megyei 1. osztály 5. Karancslapujtő - Nagybátony 6. Palotás - Szécsény Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2003. szeptember 19., péntek 12 óra. Totóeredmények 1. Dortmund - Bremen 2-1 1 2. Hertha BSC - Hannover 2-3 2 3. Leverkusen - Hamburg 1-0 1 4.1860 München - 1. FC Köln 2-1 1 5. Rostock - Bochum 0-2 2 6. Wolfsburg - Bayern M. 3-2 1 7. Kaiserslautem - Freiburg 2-2 x 8. Mönchengl. - Frankfurt 0-2 2 9. Sampdoria - Lazio 1-2 2 10. Modena - Udinese 0-1 2 11. Parma - Perugia 3-0 1 12. Siena - Intemazionale 0-1 2 13. Chievo-Juventus 1-2 2 14. Schalke 04 - VfB Stuttgart 0-0 x Totónyeremények 37. fogadási hét TOTÓ: 13+1 találatos szel­vény nem volt. 13 találatos szel­vény nem volt. 12 találatos szel­vényekre egyenként 195 365, a 11-esekre 8410, a 10 találatos szelvényekre 1260 forintot fi­zetnek. GÓLTOTÓ: 6 és 5 találatos nem volt. A 4 találatosok nyere­ménye egyenként 17 957 forint. Találgató eredmények Nyíregyháza - Balassagyarmat 1-0 1 SBTC - Kazincbarcika 0-2 2 Hasznos - Kisbágyon 3-2 1 Romhány - Palotás 3-1 1 Zagyvaróna - Mátranovák 2-1 1 Berkenye - Szécsény 5-1 1 Telitalálatos szelvény nem volt. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Szilágyi István balassa­gyarmati lakosnak kedvezett Fortuna isten- asszony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 9 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! NÓG1 38. iÁDJ* HÍRLAP hét ÄS Sor­szám i X 2 1. csapat 2. csapat i. ZTE FTC NBi 2. Sopron Győr 3. Bayern München Leverkusen Német l 4 Bochum Hertha BSC 5 Bremen 1860 München 6. Freiburg Schalke 7. Hannover Mönchengladbach 8 1. FC Köln Wolfsburg 9. VfB Stuttgart Dortmund 10. Frankfurt Kaiserslautem 11 Bologna Udinese olasz a 12. Lazio Parma 13 Perugia Milan +1 mérkőzés 14. Juventus Roma olasz A PÓT* 1. Hamburg 2. Ancona 3. Brescia 4. Lecce Név: ............ C ím:............... MÉRKŐZÉSEK- Rostock Német 1- Modena oicszA- Reggina- Chievo A pótmórkőzósekre ippelni nem kell, őrlés esetén ered­ménymegállapításra szolgálnak. 1 016 17 1 i“*“”*"' .64 db

Next

/
Oldalképek
Tartalom