Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)

2003-08-29 / 200. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2003. AUGUSZTUS 29., PÉNTEK SPORT TÜKÖR Bravúr kell a továbbjutáshoz Kosárlabda, Magyar Kupa, előselejtező, 2. forduló Erősödni - így is, úgy is Hazai környezetben és idegenben is bemutatkozott már a 2003/2004-es labdarúgó-bajnokságban az SBTC együttese. Az NB II újonca a tóstrandi első, hetven percig kiegyenlített mér­kőzésen kétgólos vereséget szenvedett a Kistarcsától, míg Si­mon Attila edző tanítványai legutóbb Soroksáron 2-1 -es sike­rükkel megszerezték első pontjaikat is. Az előselejtezők második fordu­lóját rendezik a hét végén a ko­sárlabdázók Magyar Kupa-küz­delmeiben, melyben megyénk két NB Il-es együttese, a Balas­sagyarmati Justitia, valamint a Beszterce KK-Fekete Sasok csa­pata érdekelt Első ránézésre a sorozatba most bekapcsolódó Ipoly-partiak feladata tűnik ta­lán valamelyest könnyebbnek - ez még akkor is igaz, ha a kö­zép-magyarországi régió A-cso- [xtrtjának előző évi negyedikje, a Józsefvárosi TE legyőzéséhez minden bizonnyal bravúrra lesz szükségük Simonéknak - az alakulófélben levő, ám az előző körből kiütéses sikerrel tovább­lépő besztercéseknek ugyanis nem kisebb riválissal sikerült „összeakadniuk”, mint az osz­tály egyik legprímább csapata hűében álló Közgáz. Közgáz - BKK-Fekete Sasok Budapest, Kinizsi út, péntek, 18.15 óra Dávid Krisztián, a Beszterce KK-Fekete Sasok elnöke: - Nagy re­ményeket nem fűzök a továbbjutá­sunkhoz, mert az ellenfél a régió legerősebb csapata. A Közgáz tíz játékosából heten is centermagas- ságúak, de gyakorlatilag a kettes és ötös posztok bármelyikén be- vethetőek. A mi kezdő ötösünk ugyanakkor nem annyira magas és inkább a gyors, dinamikus játék az erőssége, sem mint a palánk alatti pozícióharc. A kispadunk is lehet­ne hosszabb, mondjuk egy bedo­A távolugró Ajkler Zita bronzér­met szerzett a dél-koreai Teguban zajló 22. nyári Universiadén. A 28 éves atléta utolsó kísérletével sze­rezte meg a 3. helyet, ekkor 6,38 m-re ugrott. A verseny kiélezettsé­bóval - jó hír, hogy Selmeá Gábor előreláthatólag már Kasléder Dá­vid edző rendelkezésére állhat - és egy centerrel. Reményt adhat, hogy azok a játékosok, akik a Köz- gazdasági Egyetem hallgatói, talán még nem álltak edzésbe, és a nagy magasságkülönbséget gyors játék­kal tudjuk majd kompenzálni. A készülő keret: Longauer Ákos, Vincze Gábor, Kovács Päer, Szabó Zoltán, Galicz József, Kelemen Zol­tán, Selmeá Gábor, Schmidt Csa­ba, Horváth Tamás. Bgy. Justitia - JTE Balassagyarmat, vasárnap, 14 óra Boronyai Tamás, a Bgy. Justitia edzője: - Normálisan tudtunk ké­szülni a mérkőzésre, hiszen a Szécsényből igazolt játékosokkal kiegészülve végre megfelelő lét­számban gyakorolhattunk a tré­ningeken. Bár információim sze­rint egy jó képességű együttes lesz az ellenfelünk, természetesen nyerni szeretnénk, ami azonban engem igazán kíváncsivá tesz, hogy az új felállásban pályára lépő csapat játékban mire lesz képes. Az edzéseken mindenesetre na­gyon biztató jeleket láttam. A ké­szülő keret: Kenyeres Róbert, Zó­lyomi Zoltán, Simon Mihály, Lová­szi Levente, Päer Gábor, dr. Major Árpád, Koncsek Päer, Fenyőházi Gergő, Koltányi Gábor, Pancsovai Gergely, Tözsä Tamás, Murányi Tamás, Kovács István, Szabó Fe­renc. gét jól mutatja, hogy a második he­lyezett román Miütaru csupán két centivel előzte meg Ajklert, aki csupán eggyel az ausztrál Perkinst. A számot az orosz Irina Szimagina nyerte 6,49 m-rel. A rajt tehát sikeresnek mondható. A hét végi, Oroshá­za elleni hazai bajnoki mérkő­zést megelőzően a szakosz­tályelnökkel, Saxinger Csabá­val ültünk le beszélgetni, ele­mezni a csapat működésének mikéntjét.- Az induláskor az egyik leg­fontosabb támogatás az volt, hogy a város vezetése egyértel­műen kijelentette: Salgótarján­nak szüksége van az NB Il-es csapatra, s azt anyagilag is se­gíti - kezdte Saxinger Csaba. - Ezután a kijelentés után már bátrabban kezdhettünk a szer­vezőmunkába, ám az mára tisztán látszik, hogy egyelőre nincs a városban olyan cég, amely névadó főszponzorként mellénk állna. így egy városi összefogásra van szükség, va­gyis a jelentős támogatást nyújtó Bodnár Béla, Kakuk Jó­zsef, a Faipar és az St. Glass Rt. mellett kisebb cégek, vállalko­zások 50-100 ezer forintos se­gítségéből kell fenntartani, működtetni az SBTC-t. Költ­ségvetésünk nem elhanyagol­ható részeként számolunk a je­gyek, bérletek eladásából szár­mazó bevétellel, remélem, hogy hazai összecsapásainkat egyre többen tekintik meg a helyszínen.- Valljuk meg: a Tóstrand mára nem éppen szurkolóbarát állapotban van...- Való igaz, s ezen a Létesít­mény és Sport Kht.-val, illetve támogatóinkkal szeretnénk mihamarabb változtatni. Mű­anyag székeket vásároltunk, amelyeket hamarosan ki is he­lyezünk a lelátóra, illetve fel­újítjuk az erdő alatti, már-már életveszélyes fa ülőhelyeket. Terveink közt szerepel a veze­tékes gáz bevezetése az öltö­zőbe, amely megoldaná a fű­tés- és melegvíz-gondokat, il­letve hamarosan ld kell alakíta­ni a „centerpálya” feletti sala­kos területből egy füves edző­pályát. Ezen túlmenően szeret­nénk, ha visszatérne a régi hangulat a lelátókra, amikor a B-közép ütemes „hajrá, Stécé!” kiáltással buzdította a csapatot - a vezetés ehhez minden tá­mogatást megad.- A múlt heti, soroksári győ­zelem és az azt megelőző hazai meccsen mutatott produkció alapján elmondható: biztosan nem pofozógép lesz a gárda az osztályban. Milyen elvárásokat állítanak a csapat elé?- A gárda saját nevelésű vá­rosi labdarúgókból áll, az edzővel való tervezéskor is hangsúlyt kapott, hogy ne idősebb profikra építsünk, ha­nem ugyan jóval nagyobb munkával, hosszabb idő alatt, de egy jó szemléletű, agilis, fi­atal csapatot építsünk. Aki lát­ta eddigi meccseinket igazol­hat: a küzdeni akarás megvan, most már a rutinszerzés a fel­adat, s ez évben mindössze a biztos bentmaradás a cél. Más­fél hónapja kezdtük meg a fel­készülést, érezhető némi le­maradás a játékosokon, de re­mélem, hogy ezt mielőbb le­dolgozza a társaság. Sajnálom, hogy néhány nagyon tehetsé­ges, saját nevelésű labdarúgó a kisebb ellenállás irányába, az alacsonyabb osztályban való biztosabbnak tűnő szereplés reményében elhagyta az NB li­es keretet, úgy gondolom, e lé­pésük hosszú távon nem az ő érdeküket szolgálja.-Mi a helyzet az utánpótlás­csapatokkal?- Pontosan a fentebb emlí­tett saját nevelésű játékosokra való alapozás miatt ez szá­munkra kulcskérdés - folytatta Saxinger Csaba. - Két kiváló, eredményekkel is bizonyító szakember vezeti az utánpót­lás-nevelést Répás Béla és if­jabb Simon Imre személyében. Ha Salgótarján NB II-ben, NB I/B-ben szereplő csapatot akar, akkor főként az itteni te­hetségekre építhet, a pénz­ügyi-gazdasági helyzet miatt vásárlásról csak kivételes hely­zetben lehet szó. Úgy gondo­lom, hogy Márton, Lakatos, Birincsik, Mezei, Romhányi, vagy Dudás példája is mutatja, hogy be lehet kerülni az NB li­es csapatba, ott meghatározó szerepet lehet betölteni úgy, hogy még mindig a fejlődési szakaszban tart játékosaink zöme.- Ezek szerint nem végállo­más az NB II?...- Amikor felajánlották ne­künk a harmadosztályban való szereplést, örömmel fogadtuk el, mert célunk az, hogy minél magasabb osztályban, minél tovább szerepelhessen az SBTC. Jelenleg azonban még ehhez az osztályhoz is erősöd­nünk kell mind játékban, mind anyagiakban. Ha mindkét terü­leten megérett a klub a feljebb- lépésre, arról csak akkor lehet beszélni - zárta szavait a szak­osztályelnök. _______6. s. S PORTTURMIX LABDARÚGÁS MEGYEI Ili. OSZTÁLY. Rétsági csoport. 1. forduló: Tereske - Felsőpetény 4-1, Bernecebaráti - Ipolyvece 3-2, Nógrád - Szátok 2-4, Nőtincs - Borsosberény 10-0, Ősagárd - Tolmács 7-0, Legénd - Berke­nye II. 3-3, Hont - Szente el­maradt. Szabadnapos: Rétság II. 2. forduló: Berkenye II. - Ősagárd 1-4, Tolmács - Nő­tincs 0-7, Borsosberény - Nóg­rád 3-0, Szátok - Hont 8-0, Szente - Bernecebaráti 2-6, Ipolyvece - Tereske 2-7, Felsőpetény - Rétság II. 1-6. Szabadnapos: Legénd. Salgótarjáni csoport. 1. forduló: Augusztus 24., va­sárnap: Nagylóc - Magyargéc II. 0-3, Luciáivá - Ipolytarnóc 3-0, Egyházasgerge SE - Pösténypuszta 4-0, Rákóczi BSE - Hollókő elmaradt. Balassagyarmati csoport. 1. forduló: Kétbodony - Mohora Unicum 3-4, Hugyag - Cserhátsurány 10-0, Ipolyszög - Magyarnándor 4-0, Nóg- rádkövesd - Galgaguta 2-1, Nógrádmarcal - Csesztve 2-1, Csitár - Herencsény 1-3. NB II és NB III. Szolnoki csoport. U16 A-csoport. 1. for­duló: Salgótarjáni BTC - Túra 14-0 (7-0), gl: Új (4), Simon András (4), Galajda (3), Ko­vács (3), Gyöngyöshalász - Gyöngyös 0-19, Fót Tápiószecső 0-3 (játék nél­kül). Szabadnapos: Magyar­géc. U19 A-csoport. 1. forduló: Salgótarjáni BTC - Túra 4-0 (0-0), gl: Simon Attila (2), Lipták, Kékesi, Gyöngyös­halász - Gyöngyös 0-7, Fót - Tápiószecső 0-1. Szabadna­pos: Magyargéc. H.P. Ajkler Zita bronzérmes Készülnek a tarjám csapatok Kézilabda NB IB, NB II - Az őszi menetrend A Salgótarjáni Háromkő KC NB I/B-s férfi kézilabdacsapata július 29-én kezdte meg a felké­szülést a 2003-2004-es bajnok­ságra. A kemény edzések mel­lett egyre több edzőmérkőzés is szerepel a csapat programjában. Legközelebb augusztus 29-én Ózdon lépnek pályára a tarjám fiúk. A szeptember 20-án induló bajnoki rajtig még indulnak a Szigetváron rendezendő Zrínyi Kupán (szeptember 5-6.), majd Ózdon (szeptember 13.) is sze­repelnek még egy tornán. Már megírtuk, hogy a Háromkő KC csapata a Magyar Kézilabda Szövetségtől megkapta a játék- engedélyt, így továbbra is a sal­gótarjáni sportcsarnokban játsz- sza a hazai bajnoki mérkőzéseit. A Háromkő KC őszi mérkő­zései: 1. forduló (09.20., 18 óra): Háromkő KC - Mezőkö­vesdi KC. 2. forduló (09.27., 16 óra): Diósgyőri KK - Háromkő KC. 3. forduló (10 04., 18 óra): Háromkő KC - Hajdúböször­mény. 4. forduló (10.12., 18 óra): Gyöngyös FKK - Háromkő KC. 5. forduló (10.18., 18 óra): Háromkő KC - Orosháza. 6. forduló (10.25., 18 óra): Kiskunhalas - Háromkő KC. 7. forduló (11.02., 18 óra): Háromkő KC - Fehérgyarmat. 8. forduló (11.07, 18 óra): Ceglédi KK - Háromkő KC. 9. forduló (11.15., 18 óra): Háromkő KC - Makó KC. 10. forduló (11.22., 18 óra): Háromkő KC - Tiszaföldvár. 11. forduló (11.30., 17 óra): Debreceni KC - Háromkő KC. 12. forduló (12.06., 18 óra): Háromkő KC - Ózdi KC. 13. forduló (12.14., 16 óra): Szeged KKSE - Háromkő KC. * * * A Háromkő KC elnöksége tárgyalásokat folytat a Palóc Kézilabda SE női szakosztályá­nak az átvételéről. Miközben a két csapat vezetői a biztonsá­gos jövő megteremtésén fára­doznak, ezen idő alatt a női csapat is megkezdte az NB li­es bajnokságra a felkészülést. Az együttes az NB II Északi csoportjába nyert újra besoro­lást. A rendező Budapesti Ké­zilabda Szövetség már el is el­készítette az őszi sorsolást. A Háromkő KC elnökségének kö­szönhetően sikerült olyan sor­solást elérni, hogy a női és fér­ficsapat egy napon játssza a hazai mérkőzéseit. Ez azt je­lenti, hogy 12 órától női ifjúsá­gi és felnőtt, majd férfi ifjúsági és felnőttmérkőzések lesznek sorrendben. Salgótarján női csapatának őszi sorsolása: 1. forduló (09.20., 14 óra): Salgótarján - Kispest. 2. forduló (09.27, 16 óra): Salgótarján - TFSE. 3. forduló (10.04., 14 óra): Salgótarján - Pilisszentiván 4. forduló (10.11, 17 óra Gyömrő - Salgótarján. 5. forduló (10.18., 14 óra): Salgótarján - Solymár. 6. forduló (10.25., 17,45 óra): Szentendre - Salgótarján. 7. forduló (10.25., 17,45 óra): Salgótarján - Bp. Postás - MATÁV. 8. forduló (11.08., 12 óra): Bp. Kinizsi - Salgótarján. 9. forduló (11.15., 14 óra): Salgótarján - Veresegyház 10. forduló (11.22., 14 óra): Salgótarján - Esztergom II. 11. forduló (11.29., 15 óra): Soroksár - Salgótarján. MULICZA FERENC Sportoktatói tanfolyam indul Befejezéséhez közeledik megyénkben a 2002-2003. tanévi sportoktatói tanfolyam, melyen nyolc sportágban 17 hallgató volt. A tavaszi sikeres elméleti vizsgákat követően az edzőjelöltek a nyár folyamán választott sportáguk szakmai gyakorlati táborában vettek részt. Az ezeken eredményesen végzett hallgatók rövidesen átvehetik szakmásított bizonyítványukat, s megkezdhetik elsajátított is­mereteik gyakorlati hasznosítását a sportegyesüle­tekben, szakosztályokban. Információink szerint a Nógrád Megyei Sportbi­zottság a 2003-2004-es évre is meghirdette egy­éves sportoktatói tanfolyamát, amelyre szeptem­ber 30-ig lehet jelentkezni. Az október második fe­lében induló edzőképzés feltételeiről a sportigaz­gatóságon (Salgótarján, Ruhagyári út 9., telefon: 06-32/432-076-os számon) kaphatnak az érdeklő­dők további részletes tájékoztatást, s ugyanitt sze­rezhető be a tanfolyam jelentkezési lapja is. SS ./>'•» ■ PÉK ■ nk mostantö. sms-ben értesít, ezett a diákhiteled. tnyi fér bele az adón hónapra Ha a haverok elhívnak bulizni, imapodra esetleg ajándékot keress- az egyik hőn imádott állsz Az új szolgáltatás mellett Junior kártyáddal díjmentesen lij nélkül, és még a mobilod egyenlegét ts fettőltheted vele. kártyára kéred, az egyik Hollywood Multiplex moziba is meghívunk! ___ Ez komoly Hollywood M ,lt c »dot kapsz tőlünk ajándékba "ÉÍÍirTVt Í4 ,r”sl)' e5y rnoz^ ttegvásáfiásáia elegendő pontmeny nyiséggel van fel'ölfve Az akcióban részt vevő Hollywood Multiplex mozik helyszínei: Duna Pléza. turdy Ház «.«nfwa Eurocenier. Pólus. Kecskemét. Nyíregyháza Miskolc Nagykanizsa. Kaposvár , Dl AKNITEL JUNIORRAL

Next

/
Oldalképek
Tartalom