Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)

2003-08-26 / 197. szám

12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2003. augusztus 26., kedd Akadozott a támadójáték Labdarúgó NB I/B - Mestermérleg A labdarúgó NB I/B második fordulójában a Balassagyar­mati SE gárdája 0-0-ás dön­tetlent játszott hazai pályán az újonc FC Dabas ellen. A mérkőzésről Kis Károly ve­zető edzőt kérdeztük.- Nagyon szerettük volna folytatni a jó sorozatunkat, amit a Magyar Kupában és a bajnok­ságban eddig nyújtottunk - kezdte Kis Károly. - Hazai kö­zönségünk előtt győzelemmel akartunk bemutatkozni, de saj­nos csak egy pontot sikerült sze­rezni. Az első félidőben voltak ziccereink, de nem tudtunk élni vele. Fordulás után már csak ap­róbb lehetőségeink adódtak. Igazság az, hogy a vendégek na­gyon zártan védekeztek, melyet nem tudtunk feltörni. Úgy ér­zem a játékosok hozzáállásával nem volt baj. A védekezésünk stabil volt, az ellenfél csupán egy helyzetet tudott kidolgozni. Azonban a támadójátékunk akadozott, nem tudtunk várat­lan dolgokat produkálni, amivel megleptük volna az ellenfelet. Tudtuk, hogy vissza fognak áll­ni, így kevés hely adódott, mert leszűkítették a területet. Rögzí­tett helyzetből egy lehetőségünk volt, de azt is elhibáztuk. Ugyan én a sípmesterekkel nem szok­tam foglalkozni, de vélemé­nyem szerint az első félidőben Bárdi gólja szabályos volt, de a játékvezető nem így látta. Ösz- szességében nem a látvány, ha­nem inkább a küzdelem domi­nált a pályán. Számomra nagyon rossz hír, mert így is kevesen vagyunk, hogy Szatmári János kéztörést szenvedett, így előreláthatólag hat hétig gipszben lesz a keze, tehát nem számíthatok rá. To­vábbá Bárdi Gábor, Zolnyánszki Norbert és Palaticzky Szabolcs is megsérült, de bízom benne, hogy rájuk számíthatok majd az augusztus 30-i, Bodajk elleni idegenbeli mérkőzésen - zárta szavait Kis Károly. BALOGH TIBOR Újra Képes Sport A Ringier Kiadó augusztus 26- tól - keddenként - ismét megje­lenteti a Képes Sportot. A hetilap tízévi szünet után kerül újra az utcára. A 68 oldalas színes sport- magazin első száma ingyenes lesz, s 200 ezer példányban jele­nik meg. Szeptember 2-től 195 forintot kell fizetni a lapért, a ki­adó azt reméli, hogy 60-70 ezer lesz az eladott példányszám. A Képes Sport szlogenje így hang­zik: Túl közel a tűzhöz, ami azt jelenti, hogy a munkatársak igye­keznek a legapróbb részleteket is kiderítem, valósággal család­tagok lesznek a sztároknál.- A Képest Sport legfőbb jel­lemzője, hogy kollégáink min­dent megtesznek az olvasók szó­rakoztatásáért. Ez azt jelenti: ha kell, valóban túl közel merész­kednek a tűzhöz, hogy megsze­rezzék azt az információt, fotót, amitől valóban „képesportossá” válik a magazin - mondta Szeke­res Tamás főszerkesztő, aki Csurka Gergely felelős szerkesz­tővel jegyzi a hetilapot. Hasznoson javíthat a Szécsény Labdarúgó megyei I. osztály A Szécsény (világos mezben) csapata nem bírt a Nagybátonnyal FOTÓ: RIGÓ TIBOR A labdarúgó megyei I. osz­tályban szereplő Szécsény csa­pata az elmúlt bajnoki évadban az előkelő negyedik helyen zárt. Az együttes vezetése a 2003-2004-es szezonra a 2-6. hely egyikét tűzte ki. Nos az ed­dig lejátszott két forduló nem sok örömet hozott a szécsé- nyieknek. Elsőként a Nógrád Volán-Baglyasalja otthonában kaptak ki 2-0-ra, majd az elmúlt szombaton hazai pályán 1-0-ra győzte le őket a Nagybátony. Persze még nagyon sok forduló van hátra, így még bőven van le­hetőség javításra a Stayer László által irányított gárdának. Legkö­zelebb erre Hasznoson lesz le­hetőségük. A felnőttekkel ellentétben vi­szont remekül kezdett az ifjú­sági csapat, amely a legutóbbi szezonban magabiztosan vég­zett az első helyen. Az együttes a bajnokság nyitófordulójában a Baglyasalját 6-1-re verte, míg legutóbb a Nagybátonyt 4-1-re győzte le. SPORTTURMIX KÖZGYŰLÉS A labdarúgó megyei I. osztályban szereplő Kisterenye SE együttese vezetőségválasztó közgyűlést tart augusztus 26-án, kedden 19 órától a sportpályán. Az eseményre vár­nak minden sportrajongót. NYÍLT TÚRA A Salgótarjáni Petőfi Sportegyesü­let természetjáró-szakosztálya nyílt túrát szervez a ZÚTE-val au­gusztus 30-án, szombaton. A ter­vezett útvonal: Somoskőújfalu - országhatár - Bikkrét - Abroncsos- puszta és vissza. Indulás Salgótar­jánból, a 6.35-kor induló 11-es au­tóbusszal. Útlevél szükséges. * * * A Petőfi Sportegyesület a Nógrád Megyei Szabadidős Sportszövet­séggel közösen augusztus 31-én, vasárnap részt vesz id. Szabó Ist­ván Kossuth-díjas szobrászmű­vész alkotásait bemutató állandó kiállításon, amely Kisterenyén, a Kastélykertben lesz. Indulás Salgó­tarjánból, a Fő téri vasútállomás­ról, a 9.20-as vonattal. FELÉPÜL AZ EB-RE Nincs veszélyben Dirk Nowitzki szereplése a jövő pénteken kez­dődő svédországi Európa-baj- nokságon. A németek legna­gyobb csillaga a braunschweigi felkészülési torna, a Szuper Kupa vasárnapi döntőjében sérült meg. Az NBA-s Dallas Mave- rickset erősítő, 25 éves center a franciák ellen 76-68-ra elveszített finálé 13. percében bokáját fáj­lalva sántikált le a pályáról. Az orvosi vizsgálat később kiderí­tette, hogy szalagszakadás he­lyett kisebb bajról, húzódásról van szó. A 33. férfi Eb-nek öt svéd település, Boras, Lulea, Norrköpping, Södertelje és Stockholm ad otthont. Nike Budapest félmaraton Már csak pár nap van hátra a 18. Nike Budapest nemzetközi félmaraton rajtjáig, hiszen augusztus 31-én, 10 órakor várhatóan több ezres tömeg vág ne­ki a 21097,5 méternek a városligeti Kós Károly sé­tányról. Csakúgy mint tavaly, az idén is egy nappal a rajt előtt közös „hangoló” futásra várják a fél­maraton résztvevőit a Margitszigetre, ahol a nem­zetközi reggeli futás 5,3 km-es távjának teljesítése után mindenkit reggeli vár a célban. Jó hír, hogy eb­ben az esztendőben a Nike félmaraton a Magyar Köztársaság országos bajnoksága is egyben ezen a távon, így a teljes magyar élmezőny várhatóan rajt­hoz áll Kelet-Közép-Európa legnagyobb ilyen távú versenyén. Érdekesség még, hogy a katonák a Ma­gyar Honvédség bajnoki érmeiért küzdenek majd meg. Az idei esztendő két újdonsága a félmaraton párban (13+8,1 km) és a Nike-ligetkör (3,5 km). Két héttel a rajt előtt háromezer-ötszázán már benevez­tek, köztük mintegy 300 külföldi és több mint 100 páros. Az egyéniben és párban nevezők a Nike-pó- ló mellé még egy 3000 Ft értékű Nike cipővásárlási kupont is kapnak, amelyet meghatározott budapes­ti boltokban válthatnak be. A versenyt követő sorso­láson értékes Nike-, Axelero-, Rauch-, Powerade-, Chiquita-, Shape-ajándékok várnak majd gazdára. Tippeljen csapataink 35. heti eredményére, nyerhet! Továbbra is játékra hívjuk olvasóinkat! Találgató játékunkban hat labdajáték-mérkőzés végeredményére kell totószerűen tippelniük 1-es. 2-es vagy X bejegyzéssel. A tárgyhéten telitalálatot elérő öt olvasónk között 1000 Ft vásárlási utalványokat sorsolunk ki, egyikük pedig - ráadásként - egy 600 Ft értékű vacsorameghívást is nyer, melyet a salgótarjáni Pancho Snack Palacsintázóban fogyaszthat el. Figyelem! A tipposzlopokba csak egy tippet írhat, tehát két esélyt nem fogadunk el, azonban egy játékos több szelvényt is beküldheti A kosárlabda- és röplabdamérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet, ezért ezeknél a meccseknél ezt a rovatot ne ikszeljék be! A rosszul kitöltött szelvény érvénytelen, nem vehet részt a sorsoláson! Sor­szám Mérkőzés A mérkőzés megnevezése 1 X 2 í. Bodajk - Balassagyarmat labdarúgás NBIB 2. SBTC - Orosháza labdarúgás NB II 3. Baglyasalja - Kisbágyon labdarúgás megyei 1. osztály 4. Hasznos - Szécsény 5. Jobbágyi - Karancsberény 6. Berkenye - Romhány Név: Lakcím: A tippszelvény beérkezési határideje 2003. augusztus 29., péntek 12 óra. Találgató Eredmények Balassagyarmat - Dabas 0-0 x Soroksár-SBTC 1-2 2 Gyöngyös - Magyargéc 6-0 1 Szécsény - Nagybátony 0-1 2 Karancsberény - Szügy 4-1 1 Palotás - Baglyasalja 1-2 2 Telitalálatos szelvény két da­rab volt: Balázs Gyula (Salgótar­ján) és Benedek Zoltán (Salgó­tarján). A Pancho palacsintázó meghívását Balázs Gyula nyerte. Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 34. fogadási heti totó és góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szel­vény 1 db, nyereménye 6 millió 933 ezer 974 forint. 13 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyenként 755 662 forint. 12 ta­lálatos szelvény 129 darab, nye­reményük egyenként 17574 fo­rint. 11 találatos szelvény 1295 darab, nyereményük egyenként 1751 forint. 10 találatos szelvény 10133 darab, nyereményük egyenként 373 forint. GÓLTOTÓI 6 találatos szelvény nem volt. 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 11 darab, nye­reményük egyenként 6658 fo­rint. Ha nyerünk, felezünk! A múlt pénteken Kelemen Péter érsekvad­kerti lakosnak kedvezett Fortuna istenasz- szony, az ő tippjeit játszottuk meg. Játékosunk 7 találatot ért el. Reméljük, az elkövetkezendőkben szeren­csésebbek lesznek játékosaink. Az új tippelők kedvéért leírjuk játékunk lényegét. Minden hét keddjén lapunkban megjelenik egy kollektív szelvény, a tárgyhét mérkőzéseinek párosításával. Ezt kell játé­kos kedvű fogadóinknak egy 0-6-7 indexszá­mú variációra kitölteniük és szerkesztősé­günk címére az adott hét péntek déli 12 órá­ig eljuttatniuk. Az időpont fontos, ugyanis pontosan délben sorsolunk a beérkezett szel­vények között. (A 0-6-7 indexszám annyit jelent, hogy a szelvényen hatot kétesélyesre - lx, vagy 12, vagy x2 -, hetet pedig fixre - 1- es, 2-es, vagy x-et kell venni. A pótmérkőzés­re csak egy tipp írható.) Az így kitöltött és be­küldött szelvények közül minden héten sor­solás útján választjuk ki azt a tipposzlopot, melyet a játékosok nevében szerkesztősé­günk a Szerencsejáték Rt.-nél megjátszik. A kisorsolt játékos nevét és tipposzlopát min­den héten szombati számunkban közöljük. Amennyiben a feladott szelvénnyel a pályá­zó nyer, abban az esetben a nyereményen fe­lezünk. Kétezer forint alatti összegnél a játé­kosé marad a pénz. (A példa kedvéért: ha azon a bizonyos szelvényen 500 ezer forint a nyeremény, abból 250 ezer illeti a játékost, aki mindössze lapunk árát fektette be.) Aki el szeretné nyerni Fortuna istenasz- szony kegyeit, játsszon velünk! N0GRAD«* HÍRLAP hét Sor­szám 1 X 2 1. csapat 2. csapat 1 MTK Győr NBl 2 Békéscsaba Lombard-Haladás 3 Debrecen ZTE 4 Sopron Pécs 5. Videoton Balaton FC 6. Aston Villa Leicester Pm™« Ug° 7. Bolton Charlton 8. Chelsa Blackburn 9 Middlesbrough Leeds 10 Newcastle Birmingham 11 Tottenham Fulham 12 Wolverhampton Portsmouth 13 Southampton Manhester United + 1 mérkőzés 14 Manchester City Arsenal Premier üb» PÓTMÉRKŐZÉSEK 1. Reutlingen - Hertha BSC 2. Unterhaching - Oberhausen 3. Osnabrück - Rostock 4. Braunschweig - Kaiserslautern 7 I lml,x„,irn M A pótmérkőzésekre Német Kupa tippelni nem kell, " törlés esetén ered- " ménymegállapításra •• szolgálnak. I .64 db Név:. Cím:.

Next

/
Oldalképek
Tartalom