Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)
2003-08-23 / 195. szám
Magyar csodák, nógrádi kincsek Ha egy könyv a „Magyarország száz csodája” címet és a „Rejtőzködő értékeink nyomában” alcímet viseli, eleve felkelti az érdeklődést, az olvasó ugyanis egyrészt kíváncsi rá, hogy mik soroltatnak a csodák közé, másrészt jó érzéssel tölti el, hogy hazájában egyáltalán vannak, s ráadásul ilyen nagy számban csodaszámba menő látnivalók. Ugyanakkor ki-ki azt is szeretné megtudni, hogy szülőföldje, lakóhelye, szűkebb környezete milyen arányban és milyen természeti, építészeti, kulturális, művészeti különlegességek, történelmi, vallási emlékek révén részesedik az országos jellegű bemutatásból. Jellegzetes hollókői ház. mint a világörökség része Nos, mi Nógrád megyeiek a pontosan száz természet illetve ember alkotta értékből hatot tudhatunk magunkénak, amelyik bekerült a Totem Kiadó által megjelentetett elegáns, reprezentatív küllemű képeskönyvbe. Az összes fotót egyetlen ember, Szepesi Ádám készítette, míg az értelmező, magyarázó, kommentáló szöveg egy nyolc tagú team - Bódis Bernadett, Csizmadia Norbert, Csutak Máté, Juhász Zsolt, Kákonyi Péter, Nógrádi Csilla, Szabó Zsófia és Szénási Éva - munkája. Mielőtt számba vennénk a nógrádi jelenlétet, először érdemes azt megvizsgálni, hogy a kiadó miként értelmezte a csoda fogalmát. Nem hihetetlennek látszó, valóságon túli jelenségként fogta fel, nem misztériumot, titkot, varázslatot ért rajta, hanem rendkívüliségével, ritkaságával ámulatba ejtő dolgokat. ,Magyarország minden tájegysége rejt valami izgalmasat, újat, vagy éppen ősit a régmúlt hagyományaiból” Olyat, amelynek jelentősége méltatlanul halványul el a „globalizálódó világ egyenköpenye alatt”, olyat, amelyet esetleg naponta látunk ugyan háttérként, mintegy mindennapi létünk díszleteként, amely mellett vagy közelében számtalanszor elmegyünk, mégsem vesszük észre, s nem figyelünk rá értékei szerint. Ilyen kritériumok szerint tekintették át a szerzők, a szerkesztők és munkatársaik - Anlalné Halász Tímea, Bessenyei János, Tulics Mónika és Vörössné Nádházi Krisztina - Magyarország szépségeit, kuriózumait - amelyekre akár a divatos hun- garicum szót is használhatnánk - s alakították ki a kötet tartalmát. Juhász Zsolt „a palóc népi kultúra őrzőjének” titulálja Hollókőt, amelyik elsőként következik a nógrádi csodák sorában. Természetesen megemlíttetik, hogy a falu a világörökség része, amelyet egységes építészete és egyáltalán az egész község hagyományőrző szellemisége, múltidéző hangulata tesz egyedivé. Szó esik a várról s a hozzá fűződő négy mondáról is. A fotókon a nevezetes fatornyos, zsindelytetős templom mellett a sajátos stílusú lakóházak - hátterükben a várral - láthatók. Közvetlenül Hollókő után kapott helyet a kötetben Csuták Máté „A magyar őslényparadicsom” című írása, amely - mint könnyen kikövetkeztethető - Ipolytarnóccal foglalkozik. „Ősállatok lábnyomai és hatalmas ősfák megkövesedett maradványai őrzik egy letűnt világ emléké egy halár menti kis faluban” - írja Csuták Máté s megállapítja, hogy „a páratlanul gazdag és látványos lelőhely természetesen mágnesként vonzotta és vonzza a geológusokat, paleontológusokat, akik nem csak határainkon innenről zarándokolnak el a festői szépségű falucskába, hiszen az ilyesfajta ősmaradvány együttes rendkívül ritka ” Mi tagadás, nógrádiként jól esik olvasni ilyen sorokat egy elfogulatlanul ítélkező, mondhatni érzelmileg semleges szerző tollából. Szepesi Ádám képein is jól tükröződnek a bazaltos láva illetve a lábnyomos homokkő lenyomatainak sajátosságai. A nógrádi blokk újabb állomásán Szabó Zsófia kalauzolja az olvasókat. Ő „Kőtengerek és orgonasípok - a Cserhát kincsei” címmel hívja fel a figyelmet Szanda, Szandaváralja, Buják és Bér látnivalóira, köztük a szandai várra, a Mária-kápolnára, a híres-neves bujáki népviseletre, az Egidius- forrásra, a Pappenheim kőbányára, a kálváriára és a Szent Anna- kápolnára, a bujáki várromra, a béri „kőtengerre” az „orgonasíp- köteggel”, a növényevő állatokat összegyűjtő szafariparkra és a barokk evangélikus templomra. A fotókat a várromok uralják. „Holdbéli táj - kis magyar Kappadókia” címmel értekezik ugyancsak Szabó Zsófia Kazárról, amelynek Mátraszele felé eső „határában egy Magyarországon egyedülálló geológiai ritkaság, egy kopár riohttufafelszín található”, amelyet a helybéliek „fehér köveknek” neveznek. Hasonló természeti ritkaság a törökországi Kappadókiában található, csak ott jóval nagyobb kiterjedésben. A szerző bemutatja azt a földtani szelvényt is, amelynek rétegeiben „szívkagyló-, a felette lévő finomszemcsés homokkőben pedig kecs- keköröm-maradványokat találtak. ” Kazárról lévén szó, nem maradhat el a messze földön híres, színpompás népviselet, valamint a folklór más, máig élő tradícióinak, emlékeinek felsorolása sem. Ugyancsak helyes, hogy említést nyer a 19. századi „kazári pap”, Szabó István plébános tudományos és műfordítói tevékenysége. Vizslás természeti különlegessége, a Kökényes-völgy több száz éves kocsányostölgye szintén e fejezetbe került, a fotókon azonban a riolottufa dominál. Szénási Éva írása a Cserhátba vezeti vissza az érdeklődőt, csakhogy ezúttal a keleti rész kis falvaiba, Álsótoldra, Cserhátszentivánba, Varsányba, Nagylócra, Garábra. A „legendatermő vidék” leghíresebb adomája szerint Toldi Miklós, Lajos király nagy erejű hőse is e tájon élt. Szénási Éva viszonylag nagy helyet szentel a jellegzetes csonkakontyos palóc parasztházaknak, amelyek a képeken is hangsúlyos szerephez jutnak. Néhány hevesi és borsodi nevezetesség után - az utóbbiak közé ékelődve (?) - olvashatunk ismét a megyénkről, mégpedig Nógrádi Csilla tollából. Az írás témája az 1992-ben, Körösi Csorna Sándor halálának 150. évfordulója tiszteletére Taron épült buddhista szakrális épület, a sztupa, amelyet a Dalai Láma szentelt fel. A szerző mielőtt részleteiben bemutatná az épület- komplexumot és a szentélyt, a magyarországi buddhizmusról szól. Szepesi Ádám fotói a magyarországi Karma-Kagyüpa buddhista központról átfogó és részletekbe menő információkat is közölnek. A lapszéli felírás - kicsit zavaró módon - nem Tart, hanem a közeli Sámsonházát említi a sztupa helyszíneként. A fentiekben említett Nógrád megyei nevezetességek kerültek hát be a magyar csodáknak titulált látványosságok közé, teljes joggal. Bár mi itt élők más értékünket is szívesen láttuk volna a kötetben - például a Balassagyarmat környéki Égerláp természetvilágát, Csesztve, Horpács, Mohora irodalomtörténeti, színháztörténeti emlékeit, a bántó tavat és környékét, Salgó és Somoskő várát, a Karancs- Medves vidékét vagy Pásztó belvárosának műemlékegyüttesét, - ismerjük el: nagyságrendünkhöz képest nem kevés és arányos, ami innen, rólunk megjelent e szép könyv lapjain. CSONGRÁDY BÉLA Holdbéli láj", avagy a riolittula Kazár határában ___ fotó: szepesi ádám Meteor, avagy tánc a tűzzel Az esti órákban Salgótarjánban, a Corvin úton sétálgattam, amikor az egyik kertben - szó szerint - repkedő tűzcsóvára lettem figyelmes. Megijedtem, mert azt hittem, tűz ütött ki az udvarban, így közelebb mentem, hogy értesítsem az ott lakókat. Legnagyobb meglepetésemre néhány fiatal ült a kertben és csak bámultak meredten az égő pontokra. Rémületnek semmi látszatát nem keltették. Én még mindig azt hittem, baj van, de aztán ahogy még közelebb merészkedtem elámultam a szépségtől... Egy fiatalember - kezében lánccal - szinte táncolt két tűzgömbbel! Csatlakoztam a társasághoz és csak néztem, néztem... Gyönyörű volt és persze meglepő! A televízió képernyőin már találkoztam ezzel a szépséggel, de hogy éppen Salgótarjánban is éljen egy „mestere” ennek a művészetnek, azt nem gondoltam. A hatásszünet után beszédbe elegyedtem az ámulatkeltővel, Turcsányi Péterrel, aki készségesen elmondta, hogy az elmúlt percekben meteorozott...- Mi a meteori- Ez a játék világszerte poi néven ismeretes. Egy kicsit a hátteréről: A hawaii poi a taro nevű - latinul Colocasia esculenta - növényből készül. A gyökereit levelekbe csomagolva egy golyót alkotnak, amire kötelet kötnek, majd ezt meglengetve egy sziklához csapdossák. Néhány csapás után a gyökér egy pástétom-szerű étellé alakul át, amit szintén poinak hívnak. Rendszerint két üyen taro-labdát préselnek egyszerre, annak elkerülése végett, nehogy csak a testük egyik fele erősödjön, fejlődjön. Uj-Zélan- don a bennszülött maoriknál a poi szó labdát jelent. Feltételezhető, hogy a maorik továbbfejlesztették a taro csapkodását: a nők számára egy tánccá, a férfiak számára pedig egyfajta koordinációs edzéssé a harcok előtt, mivel ők parittyához hasonló fegyvert használtak. Hazánkban a meteor kifejezés terjedt el erre a játékra. A meteor nevű játék, vagy inkább fegyver feltehetően Kínából származik. Kinézetre hasonlít a poira, annyi különbséggel, hogy ez egy hosszú láncból áll, aminek a két végén van a nehezék, míg a poi két különálló láncból. Egyesek - köztük én is - szeretik egyszerűen csak láncnak hívni ezt az eszközt.- Mi ez valójában? Művészet, önkifejezés, sport, esetleg játék?- Ez is, az is. Ha kipróbálod, rájössz, hogy milyen jól megmozgatja a karod, a vállad és az egész felsőtested izmait. Ilyen értelemben lehet sportnak nevezni. Játék is, mert nagyon jól szórakozik az, aki csinálja és persze az is, aki nézi. Egyfajta tánc: tánc a tűzzel. Mikor kiállsz a közönség elé a színpadra, s előadsz egy koreográfiát - nos, ez szerintem már művészet.- Mikor és hol találkoztál „vele" először és miért kezeltél bele a meteorozásba?- Először tavaly júniusban találkoztam vele egy fesztiválon és egyből rabul ejtett. Egy fiú és egy lány játszott egymás után tűzzel én pedig csak álltam és néztem. Kirázott a hideg, olyan gyönyörű volt. Aztán egy hónap múlva egy ismerőstől megtudtam, hogy minden szerda délután van a Tabánban egy Zsonglőrklub nevű összejövetel. A következő szerdán el is mentem oda. Közel ötA zsonglőrklubban ilyet is lehet tanulni ven fiú és lány játszott különféle eszközzel. Sokig csak néztem őket, aztán egy lánytól kölcsönkértem a szalagos meteorját, hogy kipróbáljam. Azóta űzöm ezt a hobbit.- Tehát megkaptad a szalagos meteort és ehndult pályafutásod. Viszont nekem kívülállóként nem tűnik túl egyszerűnek ez a játék! Ki segített elsajátítani a mozdulatokat?- Elsőre nem nagyon tudtam én sem, hogy mit csináljak vele. Leginkább csak ütöttem vele magam ahol értem! Azért egy órán át próbálkoztam. Másnapra lett is izomlázam tőle... Ezután a barátaimmal vízitúrázni mentünk a Tiszára egy hétre. Itt any- nyira vágytam rá, hogy folytassam a pörgetést, hogy már az első nap készítettem egy kezdetleges gyakorlóeszközt: kavicsokat tettem a zoknimba, azt pedig rákötöttem egy cipőfűzőre. Fájdalmas volt (nem ajánlom senkinek), de nem adtam fel, próbálkoztam és valamennyire megismertem a dolgot. A túra után megint elmentem a Tabánba, s megkértem egy srácot, Mihit, akin látszott, hogy nem most kezdte: mutasson néhány trükköt. Most már tudom: ez egyben egy barátság kezdete is volt. Tőle nagyon sokat tanultam és tanulok még ma is. Rajta kívül még az internetről ismertem meg új fogásokat. A zoknikat persze gyorsan lecseréltem és megcsináltam először a gyakorló, majd a tüzes láncomat is.- Miből áll a meteor? Mik a részei? Milyen „üzemanyaggal” működik?- A gyakorlót legkönnyebben talán úgy lehet elkészíteni, hogy egy teniszlabdát kilyukasztunk, átfűzünk rajta egy kötelet, majd egy fogantyút erősítünk a kötél végére. A tüzes meteorhoz láncot használunk a kötél helyett, ennek a végére egy speciális anyagot, kevlárszalagot tekerünk fel. Ezt valamilyen kőolajszármazékba - leginkább lámpaolajba, vagy petróleumba - mártjuk és indulhat a játék. A kevlárnak az a speciális tulajdonsága, hogy hőálló és nehezen ég, így több százszor, vagy ezerszer is lehet használni.- Hol és kiknek mutattad be tudományodat?- Sokat tüzeztem a barátaim és magam szórakoztatására. Mostanában pedig különféle rendezvényeken és bulikon lépek fel a Goabolo tűzzsonglőr csoporttal, akik évek óta űzik ezt a műfajt.- Milyen szinten űzöd a meteorozást?- Hazai szinten a haladók közé sorolom magam, de mindig van mit tanulni. Szerencsére fejlődő- képes vagyok...- Nógrád megyében ismersz még valakit, aki úgy játszik a tűzzel, mint te?- Sajnos nem, mivel már évek óta a fővárosban élek és elég kevés időt töltök itthon. Ráadásul ez nem egy átlagos, ismert hobbi.- Vannak találkozóitok?- Mint már említettem, rendszeresen szerdánként a Tabánban szoktunk találkozni, amíg jó idő van, ezenkívül pedig mikor olyan kedvünk van, összejövünk valahol és játszunk, dumálunk, új trükköket, kombinációkat találunk tó. Télen pedig tornatermekbe vonulunk és ott gyakorlunk.- Hogy érzed, meddig lehet ezt művelni?- Bármeddig. Nem hiszem, hogy ez korhoz lenne kötve. Szóval mindenkinek ajánlom, hogy próbálja tó, mert egy biztos: nagy élményben lesz része! NAGY LEJLA A tűzörvény fogságában Turcsányi Péter
