Nógrád Megyei Hírlap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 177-201. szám)
2003-08-23 / 195. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2003 EGYHÁZASGERGE 2003. augusztus 23., szombat Liptagerge és Egyházasgerge egyesítéséből 1938-ban keletkezett a mai falu. A környék Igen régtől lakott, hiszen a határban honfoglalás kori leletek Is elkerültek. Liptagerge 1220. körül a Zách nemzetség birtoka volt, 1333-ban Geregye alakban fordult elő egy oklevélben. A XV. században Lubeljel Fülpös Bálint fial, Miklós és Péter voltak a falu földesurai. A fivérek 1482-ben megosztoztak birtokaikon; Péter ettől kezdve a Lipthay nevet használta. 1503-ban Lipthay László volt a falu földesura, 1548-ban pedig Lipthay Gáspár, Dely Balázs és Uza Miklós osztuzott rajta. A hódultság idején, 1562- ben a szécsényi szandzsákhoz tartozott. Rudolf király 1580-ban Mocsáry Györgynek és Gergelynek adományozta. Ezután hiányosak az adatok; feltételezhető, hogy a török elpusztította a települést. A XVII. században Mocsáry László építtetett itt kastélyt, ami alatt börtön is volt. 1715-ben három, 1720-ban pedig nyolc adóköteles háztartást írtak itt össze a helységben. Kisgergét 1224-ben említették először az oklevelek, akkoriban ugyancsak a Zách nemzetség birtoka volt. Amikor Zách Felicián merénylete után 1335-ben Károly Bábért a Cselenfiaknak adományozta, már .Egyházasgergye' alakban említették; ezt a nevet vette fel a falu az 1938-as egyesítés után. Elsősorban a községbe érkező vendégek tájékoztatását szolgálja a falutérkép Aktív egyháztanács Az idei falunapra illetve a jeles templomünnepre készülvén különösen sok dolga akadt az egyházasgergei egyháztanácsnak, amelyik azonban egyébként is igen aktív tevékenységet végez. Sok teendőjük adódik a különböző egyházi ünnepségek, rendezvények előkészítésében, a templom és a temető, valamint azok környékének folyamatos rendbe tartásában, bár ebbe a munkába időnként a közmunkások is besegítenek. Az egyháztanács elnöke László Zoltán, tagjai Gordos Istvánná, Kéri Zoltán (aki a templomtitkár szerepkörét is betölti), László András (bácsi), László András (zara), László István, Pásztor Pál, Ruzsinszki László, Simon István és Somoskői Józsefné. A tanácsot a hívők demokratikus keretek között négy évre választják, a jelenlegi már hatodik éve funkcionál. Az egyháztanács tagjai természetesen szorosan együttműködnek a Karancskesziből hetente kétszer miséző plébánossal, Szász Gyulával és a helybéli Mária légiós asszonyokkal is, akik mintegy 16-17-en szorgoskodnak a hitéletben. ■ Eredményes a közmunkaprogram Egyházasgerge szép természeti környezetben, a Karancs hegység és a Dobroda patak völgyében fekszik. A Salgótarján - Litke útvonalról érhető el a tiszta, ózondús levegőjű falu, ahonnan csak visszafelé lehet jönni, tovább nem. A mintegy kilencszáz lelket számláló település híres középkori műemlék templomáról, vendégszeretetéről és gasztronómiai különlegességeiről. Ezek közé tartozik a birkagulyás, a vaddisznópörkölt, a túrós lepény és a pampuska. Mint Egyed Rezső polgármester elmondta: büszkék rá, hogy innen kevesen kívánnak máshová költözni. Egyébként a község helyzete hasonló a többi, vele azonos nagyságrendű, azonos teherbírású faluéhoz. Rendelkeznek vezetékes ivóvízzel, csatornahálózattal, telefonnal, de sajnos a gázprogramból kimaradtak s ez komoly feladatot jelent a jelenlegi vezetés számára. Mellékútjaik rendezettek, a községet átszelő két kilométer hosszúságú út - amelyik a közútkezelő kht. tulajdonában van - állapota azonban joggal vált ki kritikát, időnként a közlekedést is veszélyezteti. Az önkormányzat 8 osztályos általános iskolát és egy vegyes csoportú óvodát működtet. Mindkét intézményt a családias légkör jellemzi. Nyári karbantartásuk megtörtént. 14 helybéli gyermek részvételével a közelmúltban 6 napos közbiztonsági tábort tartottak. A kulturális élet meghatározó tényezője a Cinege tánc- együttes, amelynek felnőtt és gyermek- csoportja is van. Vezetőjük Gordos Mária. Az augusztus 20-i ünnepre készült el - pályázati pénzből - a szabadtéri színpad felújítása. A tavalyi hullámvölgy után a labdarúgók is kezdenek magukra találni, a területi bajnokságban harmadik helyen végeztek. Az önkormányzat segíti a sportklub tevékenységét, de szponzorokat is keresnek a még sikeresebb működéshez. FCüil ll Katonás polgármester Egyed Rezső nyugalmazott alezredes mintegy harminc évnyi katonai szolgálat után tért vissza családjával együtt szülőfalujába, ahol a 2002-es őszi választásokon került a polgármesteri székbe. Tiszti és tanári diplomával rendelkezik, előélete alapján nem meglepő, hogy szereti a rendet, a fegyelmet. A közéleti munka mellett szívesen végez hely- és hadtörténeti kutatásokat, s a néprajzi gyűjtőmunkában is részt vesz a községben. Fa - követvén apját - őrnagyi rangban szolgál a halárőrségnél, leánya gyermekszociális gondozó, ősszel kezdi meg egyetemi tanulmányait. Egyed Rezső veje hivatásos vadász, kisvállalkozó. A család szemefénye a hatéves kis unoka Laura Eszter szeptemberben megy első osztályba. EemuseEscumMiinsÉntrisí igazgatás 256» oktatás S2602 kommunális feladatok 8996 összesen: 112 398 ER Az év elején megindult közmunkaprogram révén sikerült rendbe tenni a község belterületét, az árokrendszert, a temető új kerítést kapott, negyven gépkocsi számára alakítottak ki parkolót. Önerőből szépült meg a környék a kántorlakásnál is, amelyet közösségi házzá kívánnak fejleszteni. Tovább folytatják a vízelvezető árkok betonozását és pályázatot nyújtottak be 600 méternyi bitumenes járda felújítására is. Falunap ötszáz éves jubileummal A 2003. augusztus 24-i vasárnap különösen nagy ünnepnek számít Egyházasgergén: nemcsak falunapot tartanak ekkor, de méltóképp emlékeznek meg a 671 éves római katolikus templom 1503-ból való pasztofóriumának 500. évfordulójáról. A reneszánsz szentségtartó fülke a templom evangéliumi oldalán található. Nemcsak kora miatt nevezetes, hanem azért is, mert az országban egyedüli s Európában is kuriózumnak számít. A programsorozat a polgár- mesteri hivataltól a hősi emlékműhöz való felvonulással kezdődik 10 órakor. Az első és második világháború áldozatairól 10.15 órakor emlékeznek meg koszorú- zási ünnepség keretében. Az ünnepi istentisztelet 10.30 órakor kezdődik. A misét Baffi István körzeti esperes, plébános mutatja be Salgótarjánból. Az előzetes információk szerint jelen lesz a váci megyéspüspökség, valamint a Miniszterelnöki Hivatal egyházügyi államtitkárságának képviselője is. Meghívták az „Egyházas” előnevű településeket is. A községi ünnepség a templom előtti téren köszöntővel kezdődik 11.30 sében élen járt az egyháztanács és különösen sokat vállalt Tóth Péter alpolgármester, aki egyébként hitoktató. Az úgynevezett „Kárpáti” házban rendezik Kazareczki Istvánná babakészítő, Gordos István, Ruzsinszki Zsolt festő valamint Ferkó István kiállítását. Délutántól egyértelműen a civil programok veszik át a fő szerepet: a sportpályán labdarúgó órakor. A stációk - amelyek famunkáit Gordos István készítette, az oszlopok és a tetőszerkezet Gordos Oszkár nevéhez fűződik s részt vállalt e munkából Ferkó István díszműkovács, népi iparművész is - ismertetése és megál- dása után adják át az önkormányzati __________ tes tület által odaítélt a templomkerti kálváriához Gordos István faragta illetve faragja díszpolgári címeket, ki a stációkat m valamint a társadal------1-----------------------------------------------------------m i munkában, falunap és a templomünnep előkészítésében élen jártak elismeréseit. Az ünnepség egyházi részének megszervezémérkőzést rendeznek, lesz körhinta és egyéb szórakozási lehetőség. A jeles napot 20 órakor a presszóban diszkó zárja. ■ Napraforgó Óvoda sajátos színekkel Sok a virág az udvarban és bensőséges, barátságos légkör fogadja a látogatót az épületben is. 25 kisgyermek éli itt mindennapjait két óvónő - Varga Bamabásné és Szalatovics Károlyné - valamint Gordos Lászlóné dajka és a konyhai személyzet gondjaira bízva. Varga Bamabásné vezető óvónő elmondta, hogy vegyes csoportú intézményként működnek. Programjuk a környezeti nevelésre épül. Ennek megfelelően sok pályázatot adnak be a Környezetvédelmi Minisztériumhoz. Az onnan kapott pénzből tudtak autóbuszos kirándulásokat szervezni Kecskemétre, Lillafüredre is szülői kísérettel. Sokat kirándulnak a megyében is. Ilyen célra szeretnék felhasználni az URSA Salgótarján Rt. és a Nógrád Megyei Hírlap pályázatán nyert összeget is. A helyi ön- kormányzat is jó gazdának bizonyul, hiszen az otthonos berendezés költségvetési támogatásból valósult meg. Az óvoda nevelési programjával a kirándulásokon kívül más események, rendezvények is összefüggnek. Ennek jegyében tartják például a madarak karácsonyát is, amikor nemcsak élelemmel, hanem ajándékkal is kedveskednek az apró élőlényeknek. Az óvodások életében is kiemelkedő esemény a farsang - amelyet a szülőkkel együtt rendeznek -, s különösen nagy élmény a Miklós-nap: a kicsik ugyanis nem az óvodában kapják meg a csomagokat, hanem este a lakásokba viszi nekik a Mikulás és segítője. Aktív részesei, szereplői az óvodások a szüreti rendezvénynek is. ■ Nagy tehetség egy kis faluból Eredeti szakmája szerint esztergályos, Salgótarjánban, a Stromfeld Aurél Gépipari Szak- középiskolában tanult, mégis a művészetnek hódol, sokoldalú tehetségéből, autodidakta felkészültségéből igyekszik megélni Ruzsinszki Zsolt. Ruzsinszki Zsolt festményei is jelzik különleges képességeit A huszonnyolc éves, nőtlen, a szüleivel lakó fiatalember mindig is szeretett rajzolni festeni, de kellett, hogy találkozzon egy emberrel - nevezzük úgy menedzserrel - aki gondjaiba vette, felkarolta. Előmenetelét, művészi fejlődését a technikai háttérnek is köszönheti, tekintve, hogy jó barátságba került a számítógéppel, amely különösen a grafikai lapok, nyomatok, animációk tervezése, megvalósítása során jelent nagy segítséget. A kapcsolatok továbbépítésében ma már nélkülözhetetlen eszköznek számít Ruzsinszki Zsolt számára is az Internet. A Hungarocon salgótarjáni országos rendezvényén első díjat nyert tudományos-fantasztikus témájú műveivel, amelyeken fantáziaszülte figurák, harcosok, robotok szerepeltek. Itt figyelt fel rá egy budapesti kiadó és bízta meg szerepjátékhoz kártyaillusztrációk elkészítésével. Csinált már könyvborítót is ugyancsak sci-fi stílusban. Érdekes, hogy festményei viszont inkább úgymond figurálisak, hagyományos felfogásban készülnek. Előtte az élet, rajta is múlik, hogy hová, meddig sikerül eljutnia az érvényesülés útján. ■ A polgármesteri hivatal bejáratánál diszkót fogadja az érkezőket Arcok a településről „Postásból” lett kőműves Mindig is tanult szakmájában dolgozott Ruzsinszki Béla, de tizenöt éven át a STÉSZ, majd több mint nyolc évig a posta volt a munkáltatója. Az ipart 1976- ban váltotta ki, de csak 1996-ban lett a maga gazdája: azóta főfoglalkozású vállalkozó. Mint kőműves házakat épít, burkoló munkákat végez, de vállal magasépítői feladatokat is. Szívesen dolgozik szülőfalujában, de számos megbízása a község környékére, sőt Salgótarjánba is szólítja. Alkalmazottja nincs, egyedül igyekszik minél jobb színvonalon megfelelni ügyfelei bizalmának. Eddigi munkái közül nem tud egyet sem kiemelni, jó szívvel gondol vissza mindegyikre. Mint tősgyökeres helyi lakos térítés nélkül is hozzájárul a falu szépítéséhez. így történt ez a minap is, amikor részt vett a templomi feljáró és a hősi emlékmű kijavításában. 2000-ben a templom meszelését vállalta el. Felesége szintén dolgozott a postánál, jelenleg az idősek étkeztetése terén tevékenykedik. Leánya viszont hű maradt a postához, Budaka- lászon dolgozik egy nagyáruházi fiókban. Fia raktározási, csomagolási bt.-ben keresi a kenyerét. Nyolcvanéves babakészítő Majdnem hetvenesztendős volt már Kazareczki Istvánné, amikor 1991-ben népviseletes babákat kezdett készítem. Korábban óvodában dolgozott és a lerongyolódott babák újraélesztésében szerzett gyakorlatot. Előzményként azonban női szabó szakmája is említhető. Mindenütt nagy sikert ér el az egyházasgergei ruhába öltöztetett babáival. Ezeken úgynevezett singelt főkötő, rakott szoknya, vizitke (blúz) és kötény található. Szécsényben június 7-én szerepelt babáival, előző nap viszont betöltötte a nyolcvanadik életévét. Ennél szebb születésnapi ajándékot nem is kaphatott volna. Ráadásul leánya is ott volt szintén helyi viseletben. Előfordult már az is, hogy egy törött lábú babára rögzítésként csizmát kellett adnia, így kazárinak öltöztette be. Gyakran megtörténik, hogy átöltözteti - például kalapot ad rájuk - az egyszer már elkészített 58-60 centiméteres babákat, amelyekből jelenleg kilenc található Kazareczki Istvánné otthonában. Időskori kiteljesedés Öt éve kezdett el fafaragással foglalkozni a hetven- ötödik életévét már betöltött Gordos István, aki festményeket is készít. Már gyermekkorában is szívesen rajzolgatott, üvegfestő, majd dekoratőr volt a salgótarjáni tűzhelygyárban és a Volánnál, ahonnan nyugdíjba vonult. Egy időben tagja volt az amatőr művészek észak-magyarországi szervezetének is. Harmincöt éve él egyedül, két leánya helyben, fia Endrefalván lakik. Négy unokája van. Gordos István mindennapjainak jó részét az alkotómunka foglalja le. Az elmúlt időszakban komoly megbízást és elfoglaltságot jelentett számára, hogy augusztus 24-ére elkészítse a kálvária első három stációját. A további tizeneggyel a jövő évi falunapra kell kész lennie, akkor lesz a szentelés. A stációk jeleneteit szentképekről, a Bibliából formázza meg. Faragványait vadkörtefából készíti. Festmé- nyei zömmel csendélet-jellegúek. ____________________________■