Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-02 / 151. szám
4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. JÚLIUS 2., SZERDA Eredményes tanév van mögöttük Amikor a támogatás befektetéssé válik Eredményes tanévet zárt a Dózsa György Általános Iskola, 23 tanulócsoportban 512 gyerek fejezte be ez évi tanulmányait, az átlagos eredményük 4,05 volt. Pásztó Az iskolában 26 tanuló kitűnő bizonyítványt vihetett haza, közöttük Nagy Beatrix, aki nyolc éven át mindig kitűnő eredményt ért el és megkapta a Dózsa-emlékplakettet. A tantestület döntése alapján kiemelt jutalomban részesült Toldi Klaudia 3. a, Szőke Regina 3. b kiváló tanulmányi eredményükért, példás magaviseletükért, Sipos Petra 4. c a Kalmár László matematikaverseny megyei 4. helyezéséért Az iskola tantestületre FOTÓ: ESLA Hét diák - Szabó Zsófia 4. c, Csoór István 5. a, Virág Enikő 5. b, Ihracska Dániel és Szlobodnyik Gergely 5. c, Balogh Regina 6. a, Herczeg Hajnalka 6. c - az összes tantárgy több mint feléből kitűnőt kapott, ezért tantestületi dicséretben részesült. Ezen kívül 225 tanuló tantárgyi dicséretet kapott, 16 gyerek viszont javítóvizsgát tehet augusztusban, illetve két fő osztályt ismétel. Az iskola részt vett a szegedi vizsgaközpont által szervezett írásbeli és szóbeli vizsgák lebonyolításában 6. és 8. évfolyamon, itt 37 diák kimagaslóan szép vizsgaeredményeiért oklevelet kapott. (tanára: Molnár Lászlóné). A felső tagozatosok közül: Virág Enikő 5. b a Simonyi István helyesírási verseny megyei 2. helyezéséért, illetve az országos Zrínyi Ilona matematikaversenyen elért eredményéért (tanára Oláh Józsefné és Szomszéd Zoltánné). Vereb Viktor 6. a a Bőd Péter könyvtárhasználati verseny megyei 1. és országos 7. helyezéséért, valamint a Litterátum angol nyelvi versenyen elért arany fokozatáért. Vereb Viktor kapta a Tehetséges Pásztói Gyerekekért Alapítvány által alapított, kimagasló tanulmányi munkáért járó díjat. Tanára: Kissné Agócs Mária. Szász Brigitta a német szépkiejtési verseny megyei 3. helyezéséért (tanára Sánta Adrienn), Brunda Gergely 7. c az angol szépkiejtési verseny megyei 3. helyezéséért (tanára Szabóné Ádám Marianna), Csépe Dániel 7. b a Teleki Pál földrajz- és földtani megyei verseny 3. helyezéséért (tanára Pokomi Zsuzsanna). Molcsány Réka 7. b a Bőd Péter könyvtárkezelő verseny megyei 2. helyezéséért (tanára Kissné Agócs Mária). Mucsina Dóra 7. b a Hatvani István matematikaverseny megyei 2. helyezéséért (tanára Klacskó Józsefné). Opolcsik Iván a német szépkiejtési verseny megyei 1. helyezéséért (tanára Szivák Hona). Kimagasló diák-önkormányzati munkájáért Gortva Zsanett 6. c osztályos tanuló. Az iskola jó tanulója címet Szűcs Péter 8. b, a Jó tanuló, jó sportoló címet Pintér Pet- roneUa 8. a osztályos tanuló kapta meg. A sport terén a megyei diákolimpián tornában a 3. korcsoportban a lányok és a fiúk csapatban első helyezést értek el. Felkészítőjük HoUó Imréné, iUetve Sípos Péter. Karatéban a diákolimpián formagyakorlatban és küzdelemben első lett Jakubovics Zsófia, Tóth Krisztián pedig formagyakorlatban lett aranyérmes. Kimagasló közösségi munkáért a 6. c osztály elismerésben részesült. Ugyancsak elismerést kapott Ürmösi Béláné tanár a diákönkormányzat' szervezőmunkájáért, Volek György tanár a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt magas állami kitüntetésben részesült. A tantestület és a szülői mun- kaközösség szülői emlékplakettet alapított a hosszú éveken át kiváló munkát végző szülők számára. A plaketten az iskola emblémája látható, tervezője Sünön Imre címzetes igazgató. A plakettet Volek Krisztina tűzzománcból készítette el. Első alkalommal a posztumusz díjat adtak ki néhai Vass Józsefnénak. A tanévzáró ünnepélyen köszönet hangzott el a szülőknek, a város önkormányzatának, a vállalkozóknak és mindenkinek, akik folyamatosan segítették az iskolát. Az igazgató rendkívül szerencsés, hogy ilyen testület vezetője lehet, ahol nagy munkabírású, áldozatkész, igényes koHégák dolgoznak, és ahol a legfőbb érték, hogy tudják egymás munkáját becsülni. Összekötő kapocs számukra a munka során Örkény István gondolata: „Mindannyian tudunk valamit, amit senki sem képes utánunk csinálni” KEREKES LAJOS- A korábbi időszakban az üveggyapot rt. évente másfélkét millió forintot használt fel mecenatúra jellegű támogatási célokra, kínosan ügyelve arra, hogy ez ne reklámtevékenység legyen, s arra is, hogy lehetőleg olyan szférához kerüljön, amelynek szereplői nehezen tudják összeegyeztetni az új kor szellemét korábbi élettapasztalataikkal; úgy is mondhatnám, hogy munkájuk nélkülözi a marketingszemléletet- mondta elöljáróban dr. Auth András, az URSA Salgótarjáni Üveggyapot Rt ügyvezető igazgatója. Egy pedagógus nehezen vált át menedzsertípusú vezetővé, sokszor degradáló a humán szféra szereplői számára, hogy „kérin- cséljenek”. Ezért döntött úgy az üveggyapot rt. menedzsmentje, hogy a támogatásra szánt pénzeit intézményes formában, elsősorban helyi intézményeknek, főként iskoláknak juttatja. Ebben az elképzelésben talált partnerre a Nógrád Megyei Hírlap kiadójában.- Korábban rendszertelen, szervezetlen, átláthatatlan volt ez a tevékenységünk, gyakorlatilag aki megkeresett, az részesült ebből a keretből, mi azonban szerettük volna, ha ez mindenki számára elérhetővé válik. Manapság mindenre keU pályázni, hát hadd ösztönözzük mi is e szektor szereplőit erre a „műfajra”! - magyarázza az ügyvezető igazgató. A lapunk hasábjain megjelent felhívásra számos pályázat érkezett, s ennek eredményeként mintegy 1,6 millió forint talált gazdára az év első felében. A módszer mindenképpen hasznos volt, hiszen az üveggyapot ebbéli tevékenységét szervezetté, s minden bizonynyal kulturáltabbá is tette. Mindössze azok fogadták némi keserűséggel a váltást, akik korábban esetleg többet kaptak, de számukra más csatornán is juttatott támogatást a cég, amennyiben indokoltnak találta.- Az új mecénási forma sikerén felbuzdulva határoztunk úgy, hogy a szakképzési hozzájárulás révén keletkező pénzt is hasonló módon osztjuk szét, vagyis gazdálkodunk vele, s lehetőleg okosan - teszi hozzá Auth András. - A rendeletek amúgy is kötelezővé teszik számunkra ennek az „adónemnek” a fizetését, ám a felhasználását - mint általában az adók esetében - kevésbé követhetjük. Ebben az esetben viszont célszerű. Már eddig is megpróbáltuk a hozzájárulást környékbeli intézményekhez eljuttatni, főként olyanoknak, amelyeknek a képzése valamilyen módon kapcsolódik a mi várható szakemberigényünkhöz. Éppen emiatt elég sok dolgunk volt a válogatással. Az üveggyapot rt.-nél éves szinten mintegy 3 millió forint képződik szakképzési hozzájárulásra. Idén az első fél évben 2,5 mülió forint keretet hirdetett meg a cég.- Felhívásunkra 15 középiskola jelentkezett támogatási igénnyel, olyanok is, akikről korábban talán nem is tudtunk. Számunkra sok új volt közöttük, s mindössze egy intézmény értette félre a felhívás szövegét, így 14 pályázó nagyjából egyforma mértékű szakképzési támogatásban részesülhetett. Csupán két iskola kapott kevesebbet, de mivel velük régebbtől kapcsolatban áUunk, idén már kaptak más jellegű támogatást cégünktől - osztotta meg lapunkkal információját dr. Dorka Ágnes, az üveggyapot rt. gazdasági igazgatója. A gazdasági igazgató annak a reményének adott hangot, hogy a most kialakult kapcsolat tartósnak ígérkezik az intézményekkel, s hogy az elnyert összeget jó célra használják fel. A pályázók zöme egyébként a képzés korszerűsítését célozta meg, iUetve tárgyi eszköz fejlesztésére költi a pénzt. A felhasználásról valamennyi pályázónak tételes kimutatással keU elszámolnia.- Remélem, hogy más cégek is, amelyeknél hasonló keret képződik, követik példánkat - tette hozzá Dorkó Ágnes.- Mindig azt mondják, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Itt már legalább két fecske van, rajtunk kívül az önök lapja. Az újság jelenléte nagyon fontos, hiszen nem szabad, hogy ez a tevékenység mellőzze a nyilvánosságot. Most, hogy már túl vagyunk a pályázaton, úgy gondolom a folytatás egyértelmű, hiszen számunkra mindazt az előnyt hordozta, amit reméltünk tőle. Az egyéb hozadékok között említhetem, hogy a pályázati anyagok tanulmányozásából is rengeteget tanultunk. Munkánkat leegyszerűsítette, s követhetővé tette, s már emiatt is megérte - mondta végezetül dr. Auth András, aki mindenképpen követendőnek ítélte a lapunkkal kialakított módszert. TJiJ_ Uniós elvárásoknak megfelelő felkészítés Tegnap a Balassagyarmati Határőr Igazgatóságon ünnepélyes keretek között a csapatzászló behozatalával és a vezetői állomány jelenlétében adták át a kinevezési parancsokat, ismertették a kirendeltségi helyeket és beosztásokat a kétéves rendészeti szakközépiskola újonnan végzettjeinek. Balassagyarmat Bacskó László határőr alezredes külön köszöntötte a kiválóan teljesítő Lovász Jánost, akit soron kívül határőr törzsőrmesterré léptetett elő az igazgató. Ferencsik Pál dandártábornok, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság igazgatója beszédében üdvözölte a 21 fős tiszthelyettes állományt, mely már az uniós elvárásoknak megfelelően a korábbi 4-6 hónapos tanfolyam helyett kétéves megfelelő szakmai és elméleti felkészítésben részesült. A frissen végzettek esetében - az átalakulások ellenére is - többnyire a fogadónyilatkozatokban megjelölt szolgálati helyeket vette figyelembe az országos parancsnok. A hét folyamán az áUomány módszertani foglalkozások keretében megismerkedik az igazgatóság sajátosságaival, a végrehajtási feladatokkal, juttatásokkal, kötelezettségekkel. Ferencsik Pál reményét fejezte ki, hogy az új járőrök aktívan és hatékonyan teljesítenek majd, s határőrizeti feladataikat hivatásnak, életpályának tekintik. SZABÓ ANDREA Allergia: életre szóló betegség - Ügyeljünk az életmódra és a környezetre Szinte már nincs olyan család, ahol ne lenne allergiás beteg. A fák, bokrok, egyéb növények szórják a polleneket. Kínzó viszketéseket, köhögést, orrfolyást él át, aki allergiával küszködik. Dr. Hegedűs Máriát, a salgótarjáni tüdőbeteg-gondozó intézet főorvosát kérdeztük az allergiáról. NMH-Információ- Az allergia a szervezet immun- rendszerének megváltozott reakciója. Az allergiás hajlam örökölhető. Kialakulásához hozzájárulnak az életmódbeli és a környezeti tényezők - mondja dr. Hegedűs Mária, a salgótarjáni tüdőbeteg-gondozó intézet főorvosa. - Az emberi szervezeten kívül minden anyagot idegennek tekint a szervezet védekező rendszere. Speciális ellenanyagot termel az immunrendszer bizonyos anyagokkal szemben.- Hol jelentkezhet allergia?- A légúti és emésztőszervi nyálkahártyák nagyon érzékenyek a külső anyagokkal szemben. Ezek nagy felvevőfelületei a külvilág anyagainak. Az allergiás megbetegedések érinthetik az egész szervezetet.- Milyen tünetei vannak az allergiának?- Különbözőek, melyek attól függnek, hogy melyik célszerven jelenik meg az allergia. Ezek a betegségek különböző súlyosságúak lehetnek. Van, akinél nagyon enyhe tünetek zajlanak, van, akinél a reakció nagyon heves. Az allergiás nátha és szemkötőhártya-gyulladás fő tünetei az orrviszketés, orrfolyás, orrdugulás, szemviszketés, könnyezés. Társul hozzá még toroknyálkahártya-viszke- tés, torokkaparás. Súlyosabb eseteknél, amikor a hörgőnyálkahártya reagál az allergénekre, hörgőasztma vagy más néven tüdőasztma jelentkezhet. Emésztőrendszeri allergiáknál az enyhébb gyomorfájdalomtól a súlyos hasmenésig tünetileg bármi jelentkezhetnek. Tehát, akár komoly tünetekkel járó betegség is lehet. Táplálkozási allergiáknál nem csak az emésztőrendszerre lokalizálódnak a tünetek, megjelenhet a bőrön is reakció, például csalánkiütés formájában. A rendkívül heveny reakciók kezdődhetnek a száj és torokgarat, gégenyálkahártya megduzzadásával és akár a légutak elzáródásához is vezethet. Ilyen reakcióval a méh- vagy darázs- méreg-allergia jár.- Milyen módszerekkel lehet kezelni az allergiát?- Ez egy életre szóló betegség. Véglegesen meggyógyítani ma még nem lehet, viszont nagyon jó tüneti szerek állnak rendelkezésünkre. El kell kerülni az ismert allergént, bár ez nem minden esetben lehetséges. Az anti- hisztamin tartalmú tabletták hatékonyan tudják a tüneteket csökkenteni. Vannak úgynevezett helyi hatású szerek, melyek között is vannak anti- hisztamin- és szteroidtartalmú szem- cseppek és orrspray-k. Ezek kombinációját használjuk. Ha valakinek hörgőasztmája van, az alapkezelést inhalativ szteroiddal végezzük, de belégzőben. Nem a gyomron vagy injekción beadott nagy mennyiségű sztero- idról beszélek, mert ezt csak nagyon súlyos formáknál és lehetőleg rövid ideig adjuk. A kezelések rendszeres alkalmazása csökkenti a nyálkahártyán a krónikus allergiás gyulladásos tüneteket és sokkal enyhébbé tehetjük a betegség lefolyását. Ha ennek ellenére jelentkezik ziháló, sípoló, nehéz légzéssel járó tünet, fulladásos érzés rohamszerűen, ennek oldására gyors hatású hörgőtágítót kell belélegezni.- Bizonyos injekciók egy hónapra is tünetmentessé tesznek, viszont ismereteink szerint ezek tartós alkalmazása veszélyes lehet...- Mint már említettem, az allergiás gyulladásokat leghatékonyabban a szteroidok szüntetik meg. De ellenezzük azokat a szteroidkészítményeket, amelyeket tartósan alkalmaznak szájon át, esetleg injekció formájában. A szteroid, amennyire jó hatású az adott betegséget illetően, annyira sok és ártalmas mellékhatása lehet. Csontritkuláshoz vezethet, ha tartósan adagolják, nagy adagban májkárosodást, vesekárosodást, izomsorvadást, cukorbetegséget és számos olyan betegséget okozhat amelyet később nem tudunk meggyógyítani. Nem beszélve arról, hogy ha nagy adag szteroidot rendszeresen adunk a szervezetnek, akkor a mellékvese saját szteroidtermelése csökken. Ez akár mellékvese-elégtelenséghez is vezethet. Mi kerüljük az ilyen fajta szteroid tartós adását. Ha adunk is belsőleg csak súlyos allergia esetén, rövid ideig. Ilyenkor nincs veszély, sőt nagy segítséget nyújt. A helyi kezelésben alkalmazott szteroidkészít- mények nagyon kis hatóanyag-tartal- múak. Tapasztalatok alapján hosszú ideig alkalmazva sincs a szervezetre kóros hatása, mivel ott hat, ahová adagoljuk.- Hogyan enyhíthetjük a tüneteket?- A pollenallergiásnak, ha tudja, mire reagál, az adott szezon előtt pár héttel ajánlatos elkezdeni a gyógyszeres kezelést. Ez nagyban kivédi a reakciókat, tehát sokkal enyhébb lefolyású lesz az allergiája. Ne sokat tartózkodjon szabadban, ha utazni kell, ne nyitott kocsiban utazzon. A lakás ablakát akármilyen meleg van, zárni kell és csak késő este lehet szellőztetni. Hajnal felé már érdemes az ablakot becsukni, mert a napkeltével előjönnek a pollenek. Szeles időben távolról is, akár a városba is beviszi a szél a polleneket. Ezt igazán nem tudjuk kivédeni. A tartós esőzés tudja csökkenteni a levegő pollenkoncentrációját. Ilyen időszakban, ha mégis szabadban kell tartózkodni, célszerű minden este hajat mosni. Rengeteg pollen rakódik a hajra és a ruhára. Ha módja és lehetősége van az allergiásnak, a számára kritikus pollenszezonban tengerpartra vagy magas hegyekbe menjen üdülni, ahol kicsi a pollenkoncentráció.- Sokan allergiásak megyénkben a parlagfűre?- Országosan jelentős a parlagfű-allergia, mely augusztus-szeptember környékén virágzik. Van számos parlagfű-allergiás betegünk is, de különösen Salgótarjánban és vonzáskörzetében a pázsitfűkeverékekre és a nyári gyomokra nagyon sok egyén reagál. Legalább olyan jelentősnek tartom, mint a parlagfüvet. Társadalmi összefogás kell a természetes környezetünk rendben tartására. FISSZA