Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)
2003-07-28 / 173. szám
2003. JÚLIUS 28., HÉTFŐ Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORTTUKOR A pécsiek Sipos vezetésével tíz emberrel nemcsak védekeztek, hanem egyenlítettek is FOTO: LÄUFER LÁSZLÓ Siófoki döntetlen nézők nélkül Az első fordulóban a zárt kapuk mögött rendezett Balaton FC - Ferencváros találkozón annyira megviselte Lipcseit a nyomasztó csend, hogy büntetőt hibázott, így Garami József együttese soványka 1-1-gyei rajtolt. A bajnok MTK pénteken hazai pályán győzött a Sopron ellen, s ölbe tett kézzel várhatta a többiek mérkőzéseit. Azon talán még a kék-fehérek is meglepődtek, hogy a miniköltségvetéssel rajtoló, és sokak szerint eleve biztos kiesőnek tartott siófoki Balaton FC rögtön pontot rabolt a Ferencvárostól. A zöld-fehéreknél is nagy lehet a zűr az utóbbi hetek történései miatt, amit jól példáz, hogy Lipcsei büntetőt hibázott. A két újonc, a szombathelyi Haladás és a PMFC is jól vette az első akadályt, mindkét csapat pontot-pontokat szerzett. A Détári Lajos vezette zöld-fehérek magabiztosan, 2-0-ra fektették két vállra a Varga Zoltánnal próbálkozó győrieket, míg a pécsiek hősies küzdelemben, egy félidőt emberhátrányban játszva is 1-1-re voltak képesek a Videoton otthonában. A forduló utolsó összecsapását, az Újpest - Debrecen találkozót hétfőn 18 órakor rendezik. JJI Haladás-Győr Haladás: Balogh T. - Farkas V., Lőrincz, Farkas A. - Czeglédi (Horváth R., 60.), Dubecz (Kaj 35., Tüske 57.), Jagodics - Kincses, Somfalvi, Tóth P. - Nagy S. Vezetőedző: Détári Lajos. Győr: Sebők - Nyilas - Böjté, Jaki (Németh N., 76.), Kar- telo, Geri (Priskin, 67.) - Herczeg (Nagy T., 46.), Kalina, Miriuta, Varga Z. - Bajevski. Szakmai igazgató: Varga Zoltán. 2-0 (o-o) Szombathely. Nézőszám: 7000 néző. Játékvezető: Kassai Viktor (*###). Gólok: 1-0 Tóth P. (53.), 2-0 Kincses (67). Sárga lap: Dubecz (27), Somfalvi (65.), Farkas V. (69.), illetve Herczeg (30.), Geri (35.), Nagy T. (64.), Miriuta (79.). Az első tíz perc a győrieké volt, utána azonban átvette a kezdeményezést a hazai csapat, s helyzetei alapján a vezetést is megszerezhette volna az első félidőben. A szünet után a Győr kezdett aktívabban, egy kontratámadásból mégis a Haladás jutott előnyhöz. A vendégek az egyenlítés reményében kitámadtak, a szombathelyiek pedig egy újabb ellentámadás során eldöntötték a három pont sorsát. MTK - Sopron MTK: Végh - Molnár (Pi- sont, 46.), Komlósi, Juhász, Fűzi - Czvitkovics (Zabos, 78.), Zavadszky, Jezdimirovic, Rednic (Szabó, 46.) - Lengyel, Silva. Vezetőedző: Egervári Sándor. •f. 2-1 lo-i) ,| Videoton - PMFC 1-1 (]-0) Sopron: Milinte - Grósz, Bagoly, Horváth^., Pető - Baumgartner, Pintér, Ba- laskó (Fehér Z„ 45.), Sifter, Hegyi (Sipos, 46.) - Tóth M. (Sira, 58.). Vezetőedző: Pintér Attila. Videoton: Tudor - Tereán- szki, Vochin, Koller - Szálai T. (Szabó T., 76.), Schwarcz, Dvéri, Kunzo (Kőczián, 56.), Voicu - Földes (Medved, 73.), Hercegfalvi. Vezetőedző: Csank János. PMFC: Németh G. - Ba- júsz, Dienes, Szabados - Sipos, Pest K., Márton (Montvai, 70.), Horváth S., Kulcsár - Győri (Szekeres, 46.), Horváth Gy. (Berdó, 57). Vezetőedző: Nagy Tamás. Hidegkúti-stadion. Nézőszám: 2000 néző. Játékvezető: Megyebíró János (*♦#*). Gólok: 0-1 Sifter (23.), 1-1 Szabó (57), 2-1 Silva (74.). Kiállítva: Horváth A. (40.). Sárga lap: Molnár (38.), illetve Bagoly (78.). Székesfehérvár. Nézőszám: 5000 néző. Játékvezető: Hanacsek Attila (*###). Gólok: 1-OSzalaiT. (33., 11-esből), 1-1 Pest K. (72.). Kiállítva: Szabados (45.). Sárga lap: Koller (40.), Kőczián (60.), Voicu (66.), illetve Szabados (33., 45.), Pest K. (34.), Bajúsz (49.). Balaton FC - FTC 1-1 (1-0) m * < f Békéscsaba - ZTE 3-1 (2-0) Balaton FC: Csernyánszki - Radics, Hegedűs, Kuttor, László - Győrök (Mészáros, 61.), Kovács P„ Virág (Vörös, 88.), Usvat - Csordás, Sitku (Filipovic, 61.). Vezetőedző: Csertői Aurél. Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Dragóner, Balog - Bognár, Kapic, Lipcsei, Leandro - Rósa D., Gera, Penksa (Sasu, 68.). Vezetőedző: Garami József. Békéscsaba: Simunic - Schindler, Vilotic, Udvari, Bujáki - Kovács N„ Bánföldi, Kovács B. (Megyesi, 70.), Vincze Z. - Tóth Gy. (Javrujan, 50.), Faragó (Hoffmann, 81.). Vezetőedző: Supka Attila. Zalaegerszeg: Bárdi - Molnár B., Csóka, Kral - Kocsárdi, Nagy L. (Sabo, 49.), Ljubojevic, Balog Cs. (Józsi, 57), Szamosi - Kenesei, Gyánó. Vezetőedző: Bozsik Péter. Siófok. Zárt kapus mérkőzés. Játékvezető: Bede Ferenc (##»#*). Gólok: 1-0 Csordás (35.), 1-1 Rósa D. (47). Kiállítva: Vukmir (82.). Sárga lap: Virág (19.), Filipovic (90.), illetve Kapic (57), Vukmir (69.). Békéscsaba. Nézőszám: 3500. Játékvezető: Kiss Béla (***#). Gólok: 1-0 Kovács N. (15.), 2-0 Udvari (36.), 3-0 Faragó (71.), 3-1 Sabo (76.). Kiállítva: Csóka (78.). Sárga lap: Csóka (28., 78.), Szamosi (38.), Nagy L. (47). Békéscsaba - ZTE A többnyire középszerű, megszokott magyar ritmusban lejátszott összecsapások közül a békéscsabain legalább négy gólnak örülhettek a szurkolók. Az előző bajnokság utolsó fordulójában 1-1-re végzett a két csapat, ám a lendületesen kezdő hazaiak gyorsan el- 1 döntötték, hogy ez az eredmény ne ismétlődhessen meg, már a 35. percre 2-0-ás előnybe kerültek. Csernyánszki (Balaton FC) Schindler ÍBékéscs.) Jagodics (Haladás) Oienes (PMFC) fffS tipp Győr - Balaton FC 2-1 FTC - Videoton 1-0 Fűzi Á. (MTK), PMFC - Békéscsaba 2-2 ZTE-MTK 1-2 \ Sopron - Újpest 1-1 Debrecen - Haladás 2-0 Kovács N. (Békéscs.) Somfalvi Jezdimirovics Tóth P. (Haladás) (MTK) (Haladás) Faragó (Békéscsaba) W. Silva (MTK) mmm A FORDULÓ JÁTÉKVEZETŐJE: Bede Ferenc («♦«) Balaton FC - Ferencváros Nagyszerű formában, hiba nélkül vezette a sportszerű találkozót. % Sokat futott, partjelzőivel kiválóan működött együtt. Csoniás Csaba (Balaton FC) Faragé István (Békéscsaba) Kincses Péter (Haladás) Kovács Norbert (Békéscsaba) Pest Krisztián (PMFC) RaduSabo (Zalaegerszeg) Rósa Dénes (Ferencváros) Sifter Tamás (Sopron) Szabó Ottó (MTK) Széai Tamás (Videoton) Tóth Péter (Haladás) Udvari Szabolcs (Békéscsaba) Wetten Silva (MTK) 1. Békéscsaba 1 1 0 0 3-1 3 2. Szombathely 1 1 0 0 2-0 3 3. MTK 1 1 0 0 2-1 3 4. Ferencváros l 0 I 0 1-1 1 5. Videoton 1 0 1 0 1 -1 1 6. Bauton FC I 0 1 0 1-1 1 7. PMFC 1 0 1 0 1-1 1 8. Debrecen 0 0 0 0 0-0 0 9. Újpest 0 0 0 0 0-0 0 10. Sophon 1 0 0 1 1-2 0 11. Zauegerszeg 1 0 0 1 1-3 0 12. Győr 1 0 0 I 0-2 0 Tóth Péter (Haladás) A szombathelyiek villámléptű játékosa beszáguldozta a pálya bal oldalát, eredményesen segítve ezzel Détári Lajos együttesének támadásait. A16. percben már helyzetbe került, ekkor azonban éles szögből leadott lövését Sebők még hárította. Az 53. percben viszont tíz méterről eleresztett bombája a bal kapufa tövéről pattant a hálóba. Tizennyolc csapat lépett pályára Labdarúgás, 5. Barátaink emlékére kispályás torna, Salgótarján Eredmények A Skorpió SE-Salgótarján- Baglyasalja első osztályú női futsalegyüttese az elmúlt hét végén rendezte meg hagyományos, Barátaink emlékére elnevezésű kispályás labdarúgó- tornáját, a Salgótarjáni Városi Sportcentrumban. Az részvevők immár ötödik alkalommal tisztelegtek olyan a Skorpióhoz közel álló, egykori kiváló sportemberek, mint Garami János és Novák Tamás emléke előtt. A nagyszerű időben lezajlott viadalon három kategóriában („amatőr” és „profi” nők, valamint férfiak) a hölgyeknél összesen tizenhárom - köztük több első osztályú - míg a férfiaknál öt csapat küzdött meg egymással a torna serlegéért. A legnépesebb mezőnyt felvonultató „amatőr” női kategóriában, a döntőben az Amazon SE Apcot 2-1 arányban felülmúló dorogházai Toldi DSZSE bizonyult a legjobbnak. A férfiaknál a KGYV-Salkész együttesét jobb egymás elleni eredményének köszönhetően maga mögé utasító Tartós Kft., míg a futsalos hölgyeknél a minden találkozóját sikerrel záró, többszörös magyar bajnok AL-KO Szentesi TE vitte el a pálmát. A rögtönzött díjátadó ünnepségen Vilínyi József, a Skorpió SE-Salgótarján- Baglyasalja elnöke a következő szavakkal zárta le a tornát:- Megköszönöm a résztvevő csapatoknak, játékosoknak, segítőknek, hogy jubileumi tornánkat remek hangulatban, színvonalas mérkőzésekkel tették emlékezetessé mindenki számára. Külön köszönet a játékvezetők önzetlen segítségéért. HORVÁTH PÉTER Férfiak: Skorpió Barátok - Rallye Autósbolt 1 -3, KGYV-Salkész - Buborék Boys 3-2, Skorpió Barátok - Tartós Kft. 2-3, Rallye Autósbolt - Buborék Boys 4-3, Tartós Kft. - Rallye Autósbolt 4-1, KGYV- Salkész - Skorpió Barátok 4-1, Buborék Boys - Skorpió Barátok 11-3, Tartós Kft. - KGYV-Salkész 4-0, Rallye Autósbolt - KGYV- Salkész 1 -2, Buborék Boys - Tartós Kft. 5-1. Végeredmény: 1. Tartós Kft. 9 pont, 2. KGYV-Salkész 9, 3. Rallye Autósbolt 6, 4. Buborék Boys 6, 5. Skorpió 0. Különdíjak. Legjobb kapus: Pisák László (Tartós Kft.), Legjobb játékos: Szabó János (Rallye Autósbolt). Gólkirály: Barna László (Buborék Boys). „Amatőr” nők. A csoport: Toldi DSZSE Dorogháza - Ercsi NLC 1 -0, Cserhátgyöngyei Buják - Dobó Katica SE Eger 1-1, Cserhátgyöngyei Buják - Toldi DSZSE Dorogháza 4-1, Dobó Katica SE Eger - Ercsi NLC 2-0, Dobó Katica SE Eger - Toldi DSZSE Dorogháza 2-4, Ercsi NLC - Cserhátgyöngyei Buják 3-0. A csoport végeredménye: 1. Toldi DSZSE Dorogháza 6, 2. Cserhátgyöngyei Buják 4, 3. Dobó Katica SE Eger 4, 4. Ercsi NLC 3. B csoport: Tornádó Mátraszőlős - Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja II. 2-0, Amazon SE Apc - Ráckeve VFC 4-1, Amazon SE Apc - Tornádó Mátraszőlős 1 -0, Ráckeve VLC - Skorpió SE-Salgótarján- Baglyasalja 1 -4, Ráckeve VLC - Tornádó Mátraszőlős 3-1, Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja II. - Amazon SE Apc 0-4. A csoport végeredménye: 1. Amazon SE Apc 9, 2. Tornádó Mátraszőlős 3, 3. Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja 3, 4. Ráckeve VLC 3. Helyosztók. 7. helyért: Ercsi NLC - Ráckeve VLC 0-3. 5. helyért: Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja II. - Dobó Katica SE Eger 2-0. 3. helyért: Cserhátgyöngyei Buják - Tornádó Mátraszőlős 0-1. Döntő: Amazon SE Apc - Toldi DSZSE Dorogháza 1-2. Végeredmény: 1. Toldi DSZSE Dorogháza, 2. Amazon SE Apc, 3. Tornádó Mátraszőlős, 4. Cserhátgyöngyei Buják, 5. Skorpió SE- Salgótarján-Baglyasalja, 6. Dobó Katica SE Eger, 7. Ráckeve Városi FC, 8. Ercsi NLC. Különdíjak. Legjobb kapus: Nagy Márta (Amazon SE Apc). Legjobb játékos: Bakos Orsolya (Toldi DSZSE Dorogháza), Gólkirály nő: Szabad Hajnalka (Amazon SE Apc). „Profi” nők (futsal): Gyulai Amazon - Dévaványai SE 4-1, AL-KO Szentesi TE - Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja 3-2, Gyulai Amazon - Szolnoki MTE 3-1, Dévaványai SE - Skorpió SE-Salgótarján- Baglyasalja 0-3, Szolnoki MTE - Dévaványai SE 0-6, AL-KO Szentesi TE - Gyulai Amazon 7-2, Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja - Gyulai Amazon 0-1, Szolnoki MTE - AL-KO Szentesi TE 0-7, Dévaványai SE - AL-KO Szentesi TE 0-3, Skorpió SE-Salgótarján- Baglyasalja - Szolnoki MTE 3-0. Végeredmény: 1. AL-KO Szentesi TE 12, 2. Gyulai Amazon 9, 3. Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja 6, 4. Dévaványai SE 3, 5. Szolnoki MTE 0. Különdíjak. Legjobb kapus: Zeller Györgyi (Dévaványai SE). Legjobb játékos: Szabó Tünde (Gyulai Amazon). Gólkirálynő: Brunda Kitti (Skorpió SE-Salgótarján-Baglyasalja). Küzdelem a murván Autósport, Rallye Túra-bajnokság, 6. futam, Esztergom A közelmúltban Esztergomban rendezték a Rallye Túra Egyesület idei hatodik versenyét, melyen megyénket Kerék György és Kurunczi Nándor képviselte. A kétnapos viadal a technikai, adminisztratív gépátvétellel és pályabejárással kezdődött, melyet Esztergom központjában, a Széchenyi téren megtartott prológ követett, ahol a nyolcvanhét fős mezőny zajos közönségsikert aratva szlalomozott végig a kihelyezett gumik között. A gépek és versenyzők igazi küzdelme azonban csak másnap reggel indult, hat gyorsasági szakasszal, melynek talaja murva volt. A kijelölt pályák Epöl-Bajna, ahol a szép számú nézősereg legnagyobb örömére több dobbantó is volt, valamint a jól ismert Strázsa-hegy voltak. Az első strázsa-hegyi gyorsot etappá vették ki, mert a ki- gödrösödött mély, homokos talajon több autó levontatásáról kellett gondoskodni a szervezőknek. A szervizpontokon a A Suzuki Swift Gtivel versenyző Kurunczi Nándor-Gyetvai Zsolt páros a második helyen végzett szerelők kemény munkát végeztek, hiszen a gyorsaságikon elszenvedett sérüléseket mihamarabb ki kellett javítani, a meghibásodott alkatrészeket kicserélni. Igyekezetük ellenére több autónak is idő előtt fejeződött be a verseny. A nagy hőség a gépek mellett a versenyzőkből is sok energiát vett ki, így mindenki örülhetett, aki a verseny végén beállhatott a Pare Fermébe. A nógrádiak közül a balassagyarmati Kerék György Zsigulijával az A/2-es kategória ötödik helyét szerezte meg, míg az ugyancsak ebben a kategóriában szereplő, Suzuki Swift Gti- vel versenyző Kurunczi Nándor-Gyetvai Zsolt páros az előkelő második helyen végzett. A következő futamot augusztus 16-17-én Aszódon rendezik. Kerékpáros teljesítménytúra A Pásztói Szabadidő Sportegyesület a közelmúltban „Vidróczki 25-50” elnevezéssel rendezett kerékpáros teljesítménytúrát a Mátrában. A futam a nehéz terep és az előző napi kiadós esőzés miatt komoly próbatételt jelentett a sportág híveinek, akik közül ötven kilométeren a nagyszerű időeredményt elérő Kovács László, míg a rövi- debb távon Göröcs Viktor (Szurdokpüspöki) bizonyult a legjobbnak. Eredmények. 50 kilométer (1270 méter szintkülönbség): 1. Kovács László 2:31 óra ... Nagy Gábor (Nagybárkány) 3:35, Boruzs Zsolt (Salgótarján) 3:45, Cserics Tibor, Kővári József, Hegedűs Károly (mindhárman Bátonyterenye) 3:50.25 km (600 méter szintkülönbség): 1. Göröcs Viktor (Szurdokpüspöki) 2:18 ... Halász Gábor, Fábián Gábor (mindketten Pásztó) 2:26, Fábián Csaba, Réde Zsolt, Holecz Norbert, Dudás Krisztián (mindannyian Szurdokpüspöki) 2:36.