Nógrád Megyei Hírlap, 2003. július (14. évfolyam, 150-176. szám)

2003-07-21 / 167. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEG Y El KÖRKÉP 2002. JÚLIUS 21., HÉTFŐ Közlekedésbiztonságról játékos formában Sokrétű, gazdag program a III. nyári tábor résztvevői számára Kíváncsi gyermektekintetek, figye­lő arcok a salgóbányai Medves Ho­telben, ahol az elmúlt hét végén fe­jeződött be a közlekedésbiztonsági nyári tábor. A Nógrád Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság immáron harmadik alkalommal rendezte meg a tábort az általános iskolás korú gyerekek számára. A 46 diák számára a szokásos tábori progra­mokon kívül volt KRESZ- és egész­ségügyi oktatás, bűn- és baleset­megelőzési előadások, megtanul­hatták a víz melletti viselkedés sza­bályait és persze nem maradhatott el a kerékpáros ügyességi és szabá­lyossági verseny sem. Salgóbánya A táborvezető tisztét Főnyi Béla rend­őr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője töltötte be. Mint megtudtuk, a városokban az általános iskolás diákok számára megtartott helyi közlekedésbiztonsági versenyek első helyezettjeinek, a megyei döntő győzte­seinek az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ÓBB) szervezett tábort Fo­nyódon. A salgóbányai táborba a me­gyei döntők 2-3. helyezettjeit és a váro­si döntők helyezettjeit hívták meg. A salgótarjáni, a bátonyterenyei és a szécsényi rendőrkapitányság alapítvá­nyai javaslatára meghívást kaptak azok Az idei nyári táborban 46 általános iskolás korú diák vett részt, akik a megye különböző településeiről érkeztek. díjaztak is a rendezők egyénileg mind­járt a verseny után, illetve a tábor végén összesítve. Persze, nemcsak komoly dolgok voltak programon, hiszen a sok mészeti környeze­tet, ezért egy dél­után természetvé­delmi szakos túra­vezető ismertette meg a gyérekekkel a környék állat- és növényvilágát. Ha már rendőrség, nem maradhatott el a mindig nagy népszerűségnek örvendő kutyás bemutató sem, mint ahogy na­ponta rendeztek A gyerekek játékos formában tanulhatták meg a közlekedés szabályait a gyerekek is, akik a különféle progra­mok során érdeklődést mutattak a köz­lekedés iránt. A tábor megrendezését is az alapítványok támogatták, így a támo­gatás arányában oszlott meg a résztve­vők száma: 23 gyerek érkezett a salgó­tarjáni kapitányság körzetéből, 10 diák jött a bátonyterenyei rendőrkapitány­ság körzetéből és 13 általános iskolás érkezett a szécsényi rendőrkapitányság körzetéből. A táborvezető a gyerekek nevében is köszönetét fejezte ki a kapi­tányságok vezetőinek a támogatásért és a segítségért.- A nyári tábor célja a közlekedésbiz­tonságra nevelés, a gyalogos, kerékpá­ros közlekedés szabályainak elsajátítá­sa - emelte ki Ponyi Béla. - Az előadá­sok során természetesen megismerked­nek a gyerekek a nyári szünidő kapcsán az egyéb veszélyekkel is, mint a fürdő­zés szabad téren és strandon. Az egy hét alatt volt elméleti nap is, amikor kü­lönféle előadásokat hallhattak a gyere­kek: Palágyi István főtanácsos, az Or­szágos Baleset-megelőzési Bizottság fő­munkatársa a közlekedés általános sza­bályairól beszélt, Medve Judit rendőr őrnagy a bűnmegelőzésről, a sajtó sze­repéről, a sajtóval történő kapcsolattar­tásról Kaszás Ottó alezredes, a főkapi­tányság sajtószóvivője beszélt. Koronczy Imre, a megyei baleset-meg­előzési bizottság főmunkatársa a kerék­páros közlekedés szabályairól, Aranyi László mentőtiszt az elsősegélynyújtás­ról, jómagam pedig a nyár veszélyeiről, a víz melletti tartózkodás szabályairól tartottam előadást. Azt már a gyerekek sorolták el, men­nyi mindent csináltak az egy hét alatt: minden' nap volt részükre KRESZ-fog- lalkozás, játékos és komoly formában, kerékpáros ügyességi verseny, amelyet tanulás mellett be­lefért az egri kirán­dulás, a salgótarjá­ni strand megláto­gatása. Vétek lett volna nem kihasz­nálni a csodás ter­Ponyi Béla alezredes, a tábor vezetője a nyár veszélyeiről beszélt A komoly dolgok mellett azért volt idő arra is, hogy a sportpályán kergessék a labdát FOTOK: GOCS ÉVA valamilyen sport- versenyt is: volt te­ke, sorverseny, no meg az elmaradha­tatlan foci. Varga Dániel 8. osztályos lesz szep­tembertől, Somosról érkezett. Mint mondja, eddig minden táborban részt vett, nagyon jól érzi itt magát: tetsze­nek a programok, meg az is, hogy játé­Aranyi László mentőtiszt bemutatja, hogyan kell az eszméletlen sérültet stabil oldalfekvésbe fordítani A gyerekek szakfelügyelet mellett egymáson is megpróbálják a tanultak alkalma­zását kos formában tanulhatja meg a szabá­lyokat, és hát sok új barátot szerzett itt korábban is. Csirke Péter még csak har­madikos, de már másodszor vesz részt a nyári táborban: a többiek nagy de­rültségére lakonikus rövidséggel közli véleményét, mely szerint „jók a prog­ramok, legjobban a biciklis verseny tetszett”. Nővére, Csirke Andrea már egy kicsit bőbeszédűbb, bár túlzásba ő sem viszi a közlékenységet. Most fejezte be a nyolcadik osztályt, kétszer volt már az ÓBB rendezte táborban Fonyódon, két­szer pedig Salgóbányán. Számára az egyik legérdekesebb előadás az volt, amikor Palágyi István a közlekedés sza­bályairól beszélt.- Azért is jó itt, mert jó barátokat sze­rezhetünk - mondja. - Az is jó, hogy ez nemcsak a tábor ideje alatt tart, hiszen telefonon, levélben továbbra is tartjuk a kapcsolatot. Rácz Norbert Nógrádmegyerből érke­zett, szeptembertől az ötödik osztályt kezdi. Ó most van itt először, mint mondja, meséltek neki a táborról, akik már voltak itt korábban. Nem csalódott, nagyon jól érzi magát, minden tetszett neki. Érdekesek voltak az előadások, jók voltak a versenyek és ragyogóan szórakozott a többi szabad programon is. Azt már a tábor vége előtt tudta: jö­vőre is szeretne eljönni. Nem tábor a tábor tábortűz nélkül: éppen ezért az sem maradt el. Az utol­só nap estéjén tábortűz mellett gyűltek össze a táborlakók, mégpedig forma­bontó módon: a búcsúestre minden szoba műsorral készült, amelyet szin­tén jutalmaztak a rendezők. HEGEDŰS ERZSEBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom