Nógrád Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 126-149. szám)
2003-06-30 / 149. szám
2003. JÚNIUS 30., HÉTFŐ SPORTTŰKÖR HIRDETÉS Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Otthonuktól távol alacsonyan szárnyaltak a Fekete Sasok Kosárlabda, NB I/B, férfiak - csak kétjátékos alkotott igazán maradandót A GloboNet-Fekete Sasok együttese az NB I/B-s kosárlabda-bajnokság közelmúltban véget ért 2002/2003-as szezonjában a várakozásoktól elmaradva - mint ismeretes a hivatalos célkitűzés a dobogóra kerülés, a „félhivatalos” az A-csoportba jutás lett volna - az ötödik helyet kaparintotta meg. Ez a teljes első osztály tizenhetedik pozícióját jelentette a salgótarjáni együttesnek, vagyis a klub történetének második legjobb bajnoki szereplését, ami azonban a fentiek miatt meglehetősen kevés örömre adott okot a gárda háza táján. Az alábbiakban Farkas Attila, a Sasok edzője értékeli tanítványai idei produkcióját.- Legjobban azt sajnálom az idei szereplésünkkel kapcsolatban, hogy nem tudtunk a B-csoport legjobb négy csapata közé kerülni - kezdte beszámolóját a szakvezető. - Mivel hazai mérkőzéseinken, ha időnként nem is látványos játékkal, olykor talán kissé nyögvenyelősen, de kivétel nélkül győzni tudtunk, a várakozás alatti szereplés elsősorban gyengébb idegenbeli teljesítményünk rovására írható. Ám annak az okát a mai napig nem tudom, hogy a rájátszásban négy vendégként lejátszott összecsapásunk közül miért nem sikerült legalább egyet megnyernünk. Talán a megfelelő koncentráció hiányzott és az a csibészes, vagabund hozzáállás, amivel - bízva a társakban és az elvégzett munkában - idegenben is sikeresek lehettünk volna. Emellett két nagyon fontos mérkőzésen, a Diana elleni fővárosi, illetve a sárvári talál- Az előzőekben röviden már kitért egy-egy játékos egyéni teljesítményére, megtenné, hogy pár mondatban értékeli tanítványai idei bajnokságban nyújtott produkcióját?- Maradéktalanul talán a két centerünkkel lehetek elégedett, mert ők, amit vártunk tőlük azt mind az alapszakaszban, mind pedig a rájátszásban teljesítették, de közülük is Hartvich Tamás volt az, aki száz százalékot nyújtott. Talán egyetlen apróság, amit hiányoltam nála, illetve vártam volna tőle, mint a csapat legidősebb és legjobb játékosától, hogy úgy a pályán mint azon kívül irányítsa társait. Ő azonban nem igazán vállalta magára, hogy segítsen nekem különböző konfliktusok kezelésében. Jozef Válek egy ízig-vérig profi játékos, akiről mint emberről is csak jókat tudok mondani. Nagyon képzett center és statisztikai mutatói ugyanis mindenképpen többet vártam. A legnagyobb lelkiismeret-fur- dalásom Kollár Balázzsal szemben van, úgy érzem ugyanis, hogy neki több lehetőséget kellett volna adni. Végig azzal küszködtünk, hogy három olyan játékosunk van, aki az irányító poszton használható, s ő többnyire Puskás Artúr és Ughy Albert mögé szorult. Ám az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy fontos mérkőzéseken - az alapszakaszban a Diana elleni idegenbeli találkozón, illetve a rájátszásban Sárváron - meg lett volna a lehetősége a bizonyításra, de nem igazán élt vele. Petrucsik Krisztián esetében meghatározó volt, hogy csak heti két-három edzésen tudott részt venni, hiszen ő tanulás mellett - nappali tagozatra jár - vállalta a szereplést. Próbáltam azért játéklehetőséget adni neki is, volt miikor élni tudott a bizalommal, de volt olyan is amikor nem. Böszörményi Péter egy jó hozzáállást tehetséges fiatal játékos. Úgy gondolom, hogy ő nagyon sokat fejlődött mióta Salgótarjánban van, hiszen mikor ide került fizikailag és taktikailag is eléggé le volt maradva. Sajnos azonban meghatározóvá ő sem tudott válni, úgyhogy van még mit tanulnia. Zsemlye Sándort, ahogy már szó volt róla a hármas A GloboNet Fekete Sasok együttese. Álló sor (balról): Farkas Attila edző, Hartvich Tamás, Zsemlye Sándor, Tiba János, Jozef Válek, Kiss Károly, Tamási Gyula orvos. Guggolnak: Petrucsik Krisztián, Ughy Albert, Kollár Balázs, Puskás Artúr, Major Gergely, Böszörményi Péter, Léport László gyúró. _ kozón, amelyeken igazán lett volna sanszunk Ughy Albert nélkül álltunk ki. Talán ha ő szerepelhet ezeken az összecsapásokon minden másképpen alakul. De nem sikerült...- Nem sikerüli, pedig ez a játékoskeret alkalmasnak tűnt akár a négy közé kerüléstől nagyobb feladatok megoldására is.- Amikor elkezdtük az előző évi csapatot összeállítani, úgy gondoltuk, hogy mivel négy huszonkét éven aluli játékost kell mérkőzésenként nevezni, hogy erős cserepadunk legyen megpróbáljuk pár tehetséges fiatallal megerősíteni a keretet. Ez tulajdonképpen nem volt rossz elképzelés, hiszen véleményem szerint Zsemlye Sándor, Kollár Balázs, Petrucsik Krisztián és Böszörményi Péter is korosztálya legjobbjai közé tartozik. Ugyanakkor különösen Balázsnak és Sanyinak nem sikerült mindjárt megtalálni a helyét a csapatban. Utóbbit több mérkőzésen keresztül hármas poszton próbáltam szerepeltetni, sajnos azonban ő ehhez nem elég ponterős. Ezzel a poszttal egyébként egész évben gondjaink voltak, mivel Major Gergely nem nyújtotta azt a kiegyensúlyozott teljesítményt, amit váltunk tőle, a fiataloknak kellett beszállniuk. Az idény folyamán végig keresgettük az ideális megoldást, és úgy gondolom a szükséges bizalmat mindenki megkapta, de istenigazából senki sem tudott élni vele. Esősorban ezért álltunk át a két kisemberes játékra, s talán még ez bizonyult a legjobbnak. Puskás Artúr jövetelével egy olyan játékos érkezett, aki alapvetően irányító, de kénytelen voltam őt is a kettes-hármas poszton szerepeltetni és egy-egy találkozón ez a felállás sem volt rossz. Igazán jó bedobó nélkül azonban nagyon nehéz eredményes játékot játszani, főleg ponterőben. alapján is elmondható, hogy remek vásárt csináltunk vele. Hatalmas fizikai ereje a magyar mezőnynek ugyan néha kicsit sok volt, s gyakran a bírók sem tolerálták, hogy igyekszik kihasználni adottságait. Éppen ezért sok mérkőzésen kipontozódott, vagy a kipontozódás szélére került, lásd például a SMAFC elleni sorsdöntő idegenbeli találkozót, ahol az ő gyors kiválása alaposan rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Az ő produkciójukat tehát nem sok kritika érheti, a többiekben azonban úgy vélem nagyon sok maradt. Ughy Albert nagyon-nagyon tehetséges valaki, de hosszú távon ő sem volt képes vezéregyéniség lenni. Amennyiben a játékfelfogásán picit változtatni tudna és a csapat eredményességét jobban szem előtt tartaná sokkal hasznosabb lehetne az együttes számára. Major Gergely viszont tipikusan az a játékos, aki jól képzett „edzésmenő”, azonban folyamatosan több mérkőzésen - egyáltalán mérkőzésen - nem igazán tudja hozni magát. Ez is mutatja, hogy hiába jó kosaras és fizikálisán kiválóan képzett egy-egy játékos, itt már jó versenyzőnek is kell lenni ahhoz, hogy valaki maradandót tudjon alkotni. Ugyanez mondható el Tibalá- nosról is, akit ráadásul sok esetben még sérülések is hátráltattak. Kiss Károly ugyanakkor épp az előbbiek ellentéte. Talán kicsit képzetlenebb és az edzésmunkája sem mondható kifogástalannak, azonban a mérkőzésekre képes összeszedni magát. Sajnos neki is nagyon kiszámíthatatlan a teljesítménye, talán ezért is kapott kevesebb játéklehetőséget. Puskás Artúr nagyon pozitív beállítottságú kosárlabdázó, igazi vezér- egyéniség típus. Talán az, hogy nem az igazi posztján szerepelt kicsit rányomta a bélyegét a játékára, tőle poszton próbáltam játszatni az alapszakaszban, mert azt gondoltam, hogy magasságával és lepattanóival hasznára tud lenni a csapatnak. Ez tulajdonképpen így is volt, de az igazság az, hogy neki nincs meg a megfelelő képzettsége ahhoz, hogy bedobót játsszon. Ezért a bajnokság második felében visszavittem őt a négyes posztra, ahol azonban két centerünk mellett kevés lehetőséghez jutott. Szabó Zoltán végigdolgozta velünk ezt az évet és úgy gondolom sokat fejlődött. A felnőttcsapatban ugyan nem igazán jutott szóhoz, de amit nálunk tanult, azt a juniormérkőzéseken kamatoztatta.- Többször szóvá tette a bajnokság közben, hogy játékosainak elsősorban az edzéseken mutatott hozzáállása hagy némi kívánnivalót maga után.- Sajnos valóban sok játékos munkájából hiányoltam az idény folyamán a tudatosságot, ami alatt azt értem, hogy mind az edzésekre, mind pedig a mérkőzésekre sokkal alaposabban kellene készülni. Most mi szlogen amit mondok, mégis igaz: senki se várja el magától, hogy a hé végén szépen fog festeni, ha egész héten csak maszatol. Ebben a tekintetben tehát még nagyon sokat kell fejlődnünk.- Hogyan tovább?- Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy amennyiben a feltételek adottak lesznek és sikerül egy jó csapatot összehozni, akkor én fogom irányítani a szakmai munkát. Akiket úgy ítélünk meg, hogy segítem tudnak nekünk mindenképpen szeretnénk megtartani, illetve olyan játékosokat kívánunk igazolni, akik képesek lesznek hozzásegíteni a Fekete Sasokat egy jobb eredmény eléréséhez - zárta szavait Farkas Attila. HORVÁTH PÉTER Mérkőzésről mérkőzésre ALAPSZAKASZ, PIROS CSOPORT 1. GloboNet-Fekete Sasok - Debreceni Egyetem 97-81 (35-21,25-19,15-23, 22-18). 2002. október 4., Salgótarján, 450 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 14/12, Ughy 21/12, Kollár 5/3, Hartvich 18/6, Válek 25. Csere: Zsemlye 10, Tiba 2, Petrucsik, Kiss K. 2. 2. Tiszaójváros - GloboNet-Fekete Sasok 97-94 (27-25, 24-21, 18-30, 28-18). 2002. október 12., Tiszaújváros, 300 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 12/6, Ughy 25/9, Kollár 9/3, Hartvich 18/6, Válek 16. Csere: Tiba 9, Zsemlye, Kiss K. 5, Szabó Z. 3. GloboNet-Fekete Sasok - Diana 91-64 (24-16, 24-18,25-21,18-9). 2002. október 19., Salgótarján, 500 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 15/3, Ughy 21/15, Hartvich 14, Zsemlye 8, Válek 12. Csere: Tiba, Böszörményi 7/3, Kiss K., Kollár 14/6, Petrucsik. 4. Nagykőrös - GloboNet-Fekete Sasok 72-109 (16-21,23-27,14-28,19-33). 2002. október 27., Nagykőrös, 200 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 14/3, Ughy 16/12, Kollár 14/6, Hartvich 29/6, Válek 18. Csere: Tiba, Petrucsik 12/6, Böszörményi, Kiss 5, Zsemlye 1. 5. MEAFC - GloboNet-Fekete Sasok 79-86 (26-30, 23-14,12-16,18-26). 2002. november 2., Miskolc, 50 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 9/3, Ughy 17/9, Kollár 16/6, Hartvich 17, Válek 17. Csere: fiba 3, Petrucsik 3/3, Böszörményi 2, Kiss K. 2. 6. GloboNet-Fekete Sasok - MAFC 86-74 (23-18, 15-15,14-20,34-21). 2002. november 9., Salgótarján, 550 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 7/3, Ughy 19/9, Kollár 2, Hartvich 15, Válek 27/3. Csere: Böszörményi 16, Zsemlye, Kiss K. 7. Marso-Isobau NYKK - GloboNet-Fekete Sasok 94-70 (23-26,18-23, 23-10, 30-11). 2002. november 20., Nyíregyháza, 200 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 2, Ughy 11/6, Kollár 5/3, Hartvich 25/3, Válek 22/9. Csere: Böszörményi 3/3, Kiss K. 2, Zsemlye, Petrucsik, Tiba. 8. GloboNet-Fekete Sasok - Penta-Göd 107-77 (24-13,23-21,24-22,36-21). 2002. november 23., Salgótarján, 400 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 6, Ughy 19/15, Kollár 3/3, Hartvich 23/6, Válek 23. Csere: Tiba 11, Böszörményi 2, Petrucsik 11/3, Kiss K. 7, Zsemlye 2. 9. Debreceni Egyetem - GloboNet-Fekete Sasok 72-91 (16-23, 20-19, 14-27, 22-22). 2002. december 8., Debrecen, 50 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 8, Ughy 20/12, Kollár 6, Hartvich 21, Válek 31/6. Csere: Major 5, Tiba. 10. GloboNet-Fekete Sasok - Tiszaójváros 93-79 (23-20,22-27,18-16,30-16). 2002. december 13., Salgótarján, 500 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 12/3, Böszörményi 2, Ughy 12, Hartvich 23/6, Válek 24. Csere: Kollár 2, Petrucsik 3/3, Zsemlye 2, Tiba 2, Kiss K. 10. 11. Diana - GloboNet-Fekete Sasok 93-90 (24-20, 22-30, 25-21, 22-19). 2002. december 22., Bp., Diana út, 100 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 2, Kiss K. 8, Kollár 14/3, Hartvich 32/9, Válek 25/6. Csere: Petrucsik 9, Zsemlye, Tiba. 12. GloboNet-Fekete Sasok - Nagykőrös 118-81 (33-20,23-15,24-22,38-24). 2003. január 18., Salgótarján, 500 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 6, Ughy 28/18, Hartvich 14, Válek 23/3, Puskás 14. Csere: Kollár 14/12, Major 6, Zsemlye 10, Kiss K. 2, Petrucsik 1. 13. GloboNet-Fekete Sasok - MEAFC 117-68 (15-17,30-15,34-17,38-19). 2003. január 25., Salgótarján, 450 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 6, Ughy 25/15, Hartvich 33/18, Válek 13, Puskás 14/3. Csere: Major 3, Kollár 14/12, Zsemlye, Tiba 4, Petrucsik 5/3. 14. MAFC - GloboNet-Fekete Sasok 80-74 (30-24, 15-8,18-25,17-17). 2003. január 31., Bp., Hauszmann út, 150 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 2, Ughy 19/15, Hartvich 30/6, Válek 17, Puskás 5. Csere: Petrucsik 1, Tiba, Kollár. Kiss K„ Zsemlye. 15. GloboNet-Fekete Sasok - Marso-Isobau NYKK 78-72 (19-16, 28-23, 24-18, 7-15). 2003. február 7., Salgótarján, 600 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 2, Ughy 26/18, Hartvich 23/3, Válek 17/3, Puskás 8/3. Csere: Kiss K. 2. 16. Penta-Göd - GloboNet-Fekete Sasok 100-92 (19-28, 32-17,15-28, 34-19). 2003. február 14., Göd, 150 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 16/6, Ughy 15/6, Hartvich 22/3, Válek 25/3, Puskás 5/3. Csere: Petrucsik, Zsemlye, Kollár 9/6. 2. Fekete Sasok 16 11 5 1493-1283 otthon 8 8 0 787- 596 idegenben 8 3 5 706- 687 BLCSOPORT 1. GloboNet-Fekete Sasok - SMAFC-Roto Elzett 90-80 (24-24,25-18,17-21,24-17). 2003. február 28., Salgótarján, 600 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 22/6, Ughy 5/3, Hartvich 26/6, Válek 10, Puskás 12/6. Csere: Böszörményi 8, Tiba 2, Kollár 5/3. 2. Flextronics-KSZC - GloboNet-Fekete Sasok 89-79 (13-23, 28-16,22-10,26-30). 2003. március 9., Sárvár, 100 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 14/6, Kollár 2, Hartvich 35/6, Válek 8, Puskás 18/6. Csere: Böszörményi, Tiba 1, Petrucsik, Kiss K. 1. 3. GloboNet-Fekete Sasok - PVSK-Panthers 71-64 (22-10,17-24,21-13,11-17). 2003. március 15., Salgótarján, 700 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 6, Ughy 16/6, Hartvich 13/3, Válek 18, Puskás 13/9. Csere: Tiba 2, Böszörményi 3. 4. Kanizsa KK-DKG-EAST - GloboNet-Fekete Sasok 92-80 (27-20,20-15,18-26,27-19). 2003. március 21., Nagykanizsa, 100 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 6, Ughy 2, Hartvich 21/3, Válek 28/3, Puskás 15/9. Csere: Böszörményi 4, Kollár 4, Tiba. 5. SMAFC-Roto Elzett - GloboNet-Fekete Sasok 88-80 (27-17,19-15,19-26,23-22). 2003. március 28., Sopron, 300 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 3/3, Ughy 28/12, Hartvich 25/3, Válek 6/3, Puskás 3. Csere: Zsemlye 4, Kiss K. 2, Böszörményi 9/3. 6. GloboNet-Fekete Sasok - Flextronics-KSZC 98-83 (21-19, 27-19, 25-23, 25-22). 2003. április 4., Salgótarján, 500 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 5/3, Ughy 15/9, Hartvich 15, Válek 20/3, Puskás 10/6. Csere: Major 17/3, Kollár 10/6, Zsemlye 4, Kiss K. 2, Szabó Z. 7. PVSK-Panthers - GloboNet-Fekete Sasok 81-58 (22-11, 17-18, 26-10, 16-19). 2003. április 12., Pécs, 400 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major 9/6, Ughy 3/3, Hartvich 17, Válek 11, Puskás 12/3. Csere: Böszörményi 5/3, Kollár, Kiss K., Petrucsik 1, Zsemlye. 8. GloboNet-Fekete Sasok - Kanizsa KK-DKG- EAST 97-77 (23-19,36-19,19-23,19-16). 2003. április 18., Salgótarján, 250 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Major, Ughy 6/3, Hartvich 23/6, Válek 21, Puskás 10/3. Csere: Petrucsik 7, Kollár 13/9, Böszörményi 7/3, Zsemlye 6, Tiba 4. 5. Fekete Sasok 14 7 7 1181-1154 otthon 7 7 0 632- 517 idegenben 7 0 7 549- 637 HELYOSZTÓK 5-8. helyért Penta-Göd - GloboNet-Fekete Sasok 78-82 (19-27, 14-22,16-14, 29-19). 2003. április 23., Göd, 50 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 7/3, Ughy 14/12, Hartvich 15/3, Válek 17, Puskás 14/3. Csere: Major, Zsemlye 4, Kollár 11/3, Petrucsik, Tiba. GloboNet-Fekete Sasok - Penta-Göd 107-81 (21-18, 17-23,29-15,40-25). 2003. április 26., Salgótarján, 200 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 2, Ughy 34/21, Hartvich 24/3, Válek 19, Puskás 7/3. Csere: Major, Zsemlye 2, Kollár 19/12. 5. helyért Diana - GloboNet-Fekete Sasok 81-75 (25-13,14-19, 20- 22,22-21). 2003. május 14., Bp., Diana út, 100 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 6, Ughy 25/9, Hartvich 11/3, Válek 10, Puskás 13/6. Csere: Kollár 9, Zsemlye 1, Petrucsik. GloboNet-Fekete Sasok - Diana 95-76 (24-22,26-11, 21- 23,24-20). 2003. május 17., Salgótarján, 200 néző. GloboNet-Fekete Sasok: Böszörményi 4, Ughy 9/3, Hartvich 6, Válek 19, Puskás 17/15. Csere: Major, Kollár 25/9, Zsemlye 2, Petrucsik 9/3, Kiss K. 4. Összesített mérleg (NB 1,2002/2003) 17. Fekete Sasok 28 18 10 2505-2257 hazai pályán 14 14 0 1345-1057 idegenben 14 4 10 1160-1200 Csapatstatisztika: A gárda a pontvadászat huszonnyolc mérkőzésén mezőnyből 46 (904 találat /1945 kísérletből) százalékos dobóteljesítményt produkált. Ezen belül a közeli dobásoknak 63 (545/867), a közép- távoliaknak 33 (128/391), a távoliaknak (3 pontos) pedig 34 (231/687) százaléka volt sikeres. A javukra megítélt 691 büntetőből a játékosok 466-ot értékesítettek, ami 67 százalékos pontosságnak felel meg. A csapat tagjai a 893 (31,9 mérkőzésenként) lepattanóból 607-et (21,7) saját, míg 286-ot (10,2) az ellenfelek palánkja alatt kaparintottak meg. A szerzett labdák száma 562 (20,1), az eladott labdáké 390 (13,9), a gólpasszoké 546 (19,5), a blokkolt dobásoké pedig 31 (1,1) volt. A csapat mérkőzésrekordjai: Legtöbb dobott pont: 118 (Nagykőrös, o.). Legkevesebb dobott pont: 58 (PVSK, i.). Legtöbb kapott pont: 100 (Göd, i.). Legkevesebb kapott pont: 64 (Diana és PVSK, o.). Legnagyobb különbségű győzelem: 49 pont (MEAFC, o. 117-68). Legnagyobb különbségű vereség: 24 pont (Nyíregyháza, L, 70-94). Leghosszabb veretlenség sorozat: 4 mérkőzés (alapszakasz, 3-7. forduló). Leghosszabb nyeretlenségi sorozat: 2 mérkőzés (rájátszás, 4-5. forduló). Legjobb mezőnydobási százaiét 59 (MEAFC, o„ 47/79). Legjobb büntetődobó százalék: 91 (SMAFC, o. 10/11). Legrosszabb mezőnydobási százalék: 31 (PVSK, i„ 20/65). Legrosszabb büntetődobó százalék: 46 (MEAFC, o., 6/13). Legtöbb lepattanó: 43 (Debrecen és Diana mindkettő o.). Legtöbb támadó lepattanó: 20 (Nagykőrös, i.). Legtöbb védő lepattanó: 30 (Debrecen, o.). Legtöbb szerzett labda: 32 (Diana és Göd mindkettő o.). Legtöbb eladott labda: 22 (Debrecen, o.). Legtöbb gólpassz: 28 (Göd, o.). Legtöbb blokkolt dobás: 6 (Nagykőrös, i.). Legkevesebb lepattanó: 19 (Göd, i.). Legkevesebb támadó lepattanó: 2 (MAFC, L). Legkevesebb védő lepattanó: 13 (Göd, i.). Legkevesebb szerzett labda: 10 (Kanizsa KK, i.). Legkevesebb eladott labda: 6 (Nagykőrös, i.). Legkevesebb gólpassz: 13 (Sárvár, SMAFC, mindkettő i. és PVSK, o.). Legkevesebb bbkkoü dobás: 0 (tizenegy alkalommal).