Nógrád Megyei Hírlap, 2003. június (14. évfolyam, 126-149. szám)

2003-06-19 / 140. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. JÚNIUS 19., CSÜTÖRTÖK Az én áruházam - Rajzverseny a Starban Képünkön: Fancsikné Deák Ibolya (balról jobbra), Kun Péter, a középiskolai kategória I. helyezettje és iskolájának képviselője, Nagy Melinda tanárnő Brüsszeli nyilatkozat és egy vélemény Surján László a kórháztörvényről NMH-információ Késésben az agrártárca NMH-információ Több sajtóhír közölte, hogy az EU Bizottság több ponton is elmarasztalta Magyaror­szágot az uniós csatlakozás előkészítésének mezőgazda­ságot jelentősen érintő terü­letein. A témával kapcsolat­ban és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um intézményrendszerének átalakításáról kérdeztük Frisch Oszkár mezőgazdasá­gi szakértőt.- Az intézményi háttérnek, je­len esetben az agrártámogatások középpontjában álló kifizető ügy­nökségeknek idejekorán fel kell állnia ahhoz, hogy később éles helyzetben elkerüljék a nagy hi­baszázalékot - véli Frisch Oszkár. - Az Európai Unió a kifizető ügy­nökség felállításába elvileg nem szólhat bele, de utólag ellenőrizni fogja a kifizetések szabályszerű­ségét és visszakérheti a rendelle­nesen átutalt pénzeket. Egyes diplomaták azt nyilatkozták, ha nem történik gyors fordulat, reá­lis a veszélye annak, hogy Ma­gyarországnak sok pénzbe kerül majd a mostani késlekedés.- Mit tudnak tenni önök a ve­szély elhárítása érdekében?- A Magyar Demokrata Fó­rummal együtt szeretnénk kiala­kítani egy intézményt, a Mező- gazdasági és Vidékfejlesztési Hi­vatalt. Ennek az intézménynek a munkája nagyon jelentősen érinti majd a magyar gazdálko­dók sorsát és versenyképességét az unióban. Az úgynevezett EU- s pénzek lehívhatóságáról van szó. Dr. Medgyasszay László ös­szeállította a mezőgazdaság te­rületén nélkülözhetetlen teendő­ket az uniós csatlakozás kap­csán. Négy pillér köré csoporto­sítottuk a teendőket.- Melyek ezek a feladatok?- Az első a tőkejuttatás megfe­lelő hitelkonstrukciók formájá­ban, fejlesztés, technológiai fel­zárkóztatás. A második a magyar élelmiszerek, hungarikumok marketingjének erősítése elsősor­ban a belföldi piacon, ennek a pi­acnak a megtartása érdekében. Fontos még a belföldi fogyasztás- növelés sarkallása is. Harmadik pillér a magyar termőföld maxi­mális védelme, ezzel kapcsolat­ban az EU-konform védelem jogi kereteinek megalkotása. Utolsó pillér az intézményrendszer ki­alakítása, amely a magyar gazdák részére lehetővé teszi az EU-s pénzek lehívását. _________fissza A z én áruházam címmel rajz­versenyt hirdetett a salgótarjáni Star Áruház. A jelentkezők bár­milyen technikával dolgozhattak, kivételt képezett a számítógép. Az értékelés két kategóriában folyt: általános és középiskolások nevezhettek. Az ünnepélyes díjátadásra e hét elején az áruház Lépcsőház Galériájában került sor. Az alko­tásokat Fancsikné Deák Ibolya, a galéria egyik korábbi kiállítója méltatta, majd sor került a díjak átadására. Az általános iskolai kategória nyertesei: I. helyezett: Balogh Annamá­ria (Fekete István Ált. Iskola, Nagylóc), kerékpárt nyert. II. helyezett: Bárány Kinga (Kossuth Lajos Ált. Iskola, Bátonyterenye), rollert nyert. III. helyezett: Pribeli Dóra (Arany János Ált. Iskola, Salgó­tarján), gördeszkát nyert. A középiskolai kategória nyer­tesei: I. helyezett: Kun Péter (Keres­kedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola, St.), kártyás mobiltelefont nyert. ÍI. helyezett: Molnár László (Tán­csics Mihály Közgazdasági Szakkö­zépiskola, St.), diskmant nyert. III. helyezett: Andó Katinka (Bolyai János Gimnázium, St.), walkmant nyert. A két első helyezett tanuló is­kolája - a nagylóci Fekete István Ált. Iskola és a salgótarjáni Keres­kedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskola - 5-5 db kétsze­mélyes sátrat, valamint 10-10 db hálózsákot kapott ajándékba. Dr. Surján László országgyű­lési képviselő az Európai Parlament költségvetési bi­zottságának kétnapos ülésén a magyar megfigyelői kül­döttség tagjaként vett részt a hét elején Brüsszelben, ahol azt nyilatkozta: az a költség- vetés, melyen vitatkozunk, már minket is érinteni fog.- A bizottság a jövő évi költ­ségvetés újabb elemeivel foglal­kozott, nekünk, megfigyelők­nek az volt a feladatunk, ahogy a javaslatokat ebből a szempont­ból elemezzük - tájékoztatta la­punkat az országgyűlés sajtó- j szolgálata segítségével dr. Sur- | ján László. A honatya - aki az Antall-kormány idején egész- | ségügyi miniszter volt - brüsz­szeli útja miatt nem vehetett részt a hazai kórháztörvény vég­szavazásán, ezzel kapcsolatos véleményét is tolmácsolta azon­ban: felhívta a figyelmet arra, az egészségügyi reformok európai története azt mutatja, hogy az orvosok együttműködése nélkül semmilyen reformnak, átalakí­tásnak nincs esélye. Itt jegyezte meg: ugyanilyen okok miatt bu­kott meg annak idején Clinton volt amerikai elnök társadalom- biztosítási terve is. A legna­gyobb ellentmondást abban lát­ta, hogy a (hétfőn elfogadott) jog­szabály tervezete az egészségügy forráshiányát a nyilvánvalóan profitra törekvő magántőkére tá­maszkodva akarja megoldani. A képviselő elmondta, a magán- szektor ilyen jellegű bevonására Európában nincs példa. A fizető betegek országa NMH-információ Június elsejétől Szlovákiában fizetni kell minden orvosi látogatásért, kórházi napért és betegszállításért. Az életbe lépett törvény szerint az emberek fi­zetni kötelesek a betegellátás legtöbb szolgáltatá­sáért. Az orvosi ellátásra szorulók minden eset­ben húsz koronát (körülbelül száz forintnak meg­felelő összeget) tartoznak fizetni a fölkeresett or­vosnak, majd az általa javasolt szakorvosoknak, valamint az orvosoktól kapott vények kiváltása­kor a gyógyszerészeknek is. A kórházak a 21 napnál rövidebb kórházi ellátásért napi 50 koro­nát számláznak, a mentők pedig minden orvosi el­látást célzó betegszállításkor kilométerenként 2 korona fuvardíjat hajtanak be a betegen, aki az összeget a helyszínen köteles kifizetni. Egyes he­lyeken előre megvásárolható zsetonokkal lesz le­róható az illeték, de egy helyen, Nyitrán máris eredeti megoldáshoz folyamodtak: némi átalakí­tással egy köztéri parkolóórát állítottak be „beteg­pénztárosnak”. A díjfizetés kötelessége alól mentesülnek a kró­nikus kórban, például a cukorbetegségben szen­vedők, de ha más betegséggel, például influenzás panaszokkal keresik fel az orvost, akkor nekik is fizetniük kell. A hatévesnél fiatalabb gyermekek ellátása és kórházi ápolása ugyanúgy díjmentes marad, mint azoké a szülőké, akik beteg kisgyer­mekük kísérőjeként kerülnek kórházba. Nem kell fizetniük az eszméletvesztett állapot­ban ellátásra szorulóknak, valamint a sanyarú kö­rülmények között élő embereknek és azoknak sem, akik baleset vagy hirtelen rosszullét miatt kénytelenek igénybe venni a mentőszolgálatot. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter sajtóban megjelent indoklása szerint a törvény nem a na­gyobb bevételekre, hanem a pazarlás megállításá­ra összpontosít. Állítása szerint milliárdokba ke­rülnek a kiváltott, de be nem szedett gyógyszerek, miközben a kórházakban túlságosan sokan kezel- tetik magukat. ______________________________■ E MÁSZ: új helyzet, új vezetés (Folytatás az 1. oldalról) AZ ÉMÁSZ-t a régió stabil és meghatározó társaságának ne­vezte, amely fokozatosan javítani kívánja szolgáltatásának színvo­nalát, s tovább szeretné növelni | eredményét. Az ELMÜ és az ÉMÁSZ a jövő­ben közös vállalatként működik majd, egy vezetéssel. Az ésszerű­sítés azonban itt nem ér véget, hiszen a jövőben alaptevékeny­ségükre, a villamos hálózat üze­meltetésére koncentrálják figyel­müket. Ugyanakkor nem függet­leníthetik magukat a régió gazda­sági helyzetétől, ezért mindenki­vel szeretnének együttműködni, még az újabb befektetők letele- | pedésének elősegítésében is.- Hogy ez nemcsak jelszó, bi­zonyosság rá a Bosch újabb ter­melő bázisának Miskolcra tele­pítése, valamint a régióközpont önkormányzatával nemrég alá­írt megállapodás a közvilágítás korszerűsítésére - húzta alá Endresz úr. Bejelentette, hogy bár a menedzsment Budapesten marad, az ÉMÁSZ nem marad "árván", hiszen Mészáros Sán­dor személyében egy új igazga­tó-helyettes segíti a munkák he­lyi koordinálását. Az elnök vé­gezetül elmondta, hogy jelzése­ket tesznek a gazdasági kor­mányzat irányába a versenypia­ci díjfeltételek harmonizálása érdekében. Dr. Konrad Mussenbrock, az igazgatóság másik német tagja a hálózatokért felel majd. Mint mondta, jelenleg 20 ezer km ve­zeték, egymillió lámpatest és 6500 transzformátor állomás üzembiztonságának fenntartása a legnagyobb feladat. Beruházá­saik értéke tavaly már elérte a nyereség hatszorosát, vagyis 7,4 müliárd forintot. Nem rejtette vé­ka alá, hogy előre lépést szeret­nének elérni a kábel és trafóolaj tolvaj lások ügyében. A liberalizált árampiac műkö­dését Novák István Zsolt, az igaz­gatóság egyeüen magyar tagja mutatta be. Megemlítette, hogy a DAM és az ózdi kohászat óriási veszteségeket okozott az ÉMÁSZ-nak, kellő garancia hí­ján. Ez a jövőben nem fordulhat elő - jelentette ki. Ugyancsak ő jelezte, hogy az egyik első számú feladatuk a biztonságos ellátás mellett az ügyfél kiszolgálás színvonalának emelése is. A sajtótájékoztatót levezető dr. Boross Norbert, a két cég kö­zös kommunikációs igazgatója az elmúlt évet értékelve el­mondta, hogy két tényező ron­totta eredményüket: az ipari termelés visszaesése, illetve - s ezt kedvezőnek nevezte - a közvilágítás csökkenő bevétele, ami a korszerű, energiatakaré­kos fényforrásoknak köszönhe­tő. Jelezte: az ELMÜ és az ÉMÁSZ közös kereskedőcéget hozott létre MÁSZ Kft. néven. Új szolgáltatásként pedig a jö­vőben SMS üzeneteket is fogad­nak a lakosságtól, ügyfélszolgá- lati helyeiken. t. Németh László A névválasztás a fény felé fordulásra kötelez Óvodai, gyermeknapi ünnep segítőkkel - Kirándulás a fővárosba elfogyasztása zárta, ezt követő­en a nagy hőség után jólesett a jégkrém és a finom cseresznye. A délutáni pihenés után gyü­mölcsös édesség került az uzsonnaasztalra, majd felszele­teltük az ünnepi tortát. Később a három óvodai csoport évzáró ünnepélyével örvendeztettük meg a vendégeket. A programok színvonalas megszervezését és lebonyolítását vállalkozók és magánszemélyek támogatásával sikerült megvalósítani, akik pénzbeli és tárgyi adományok­kal támogatták a rendezvényt. Másik napon autóbusszal a Fő­városi Állat- és Növénykert volt az A Napraforgó óvodába ünnepelni, szórakozni és felüdülni érkez­tek a közelmúltban az óvodások, az 1. osztályosok és a szülők. Az óvodapedagógusok színes, tartalmas programot szerveztek az óvodai partnerkapcsolatok ápolását is szem előtt tartva. Kálló A délelőtt zenés közös torná­val kezdődött, majd a szabad­ban ünnepi tízóraival kínáltuk a vendégeket. A forró nyári levegő sem szegte kedvét a gyermekse­regnek, az egész délelőttre bé­relt ugrálóvár használata, a ver­senyhorgászat és a kézműves foglalkozások kreativitásuk ki­bontakoztatására ösztönözték a kicsiket és a felnőtteket, a zene­szó és az átadott ajándékok fo­kozták a jó hangulatot, fényké­peken és videofelvételen örökí­tettük meg az eseményeket. Gyermekek, óvodapedagógu­sok, szülők együtt játszottak és nagy izgalommal vettek részt a versenyjátékokban, melyben a jutalmak még nagyobb aktivi­tásra buzdították a résztvevőket. A cigány kultúra ápolásának ré­szeként Makó Józsi bácsi hege­dűszóval szórakoztatta a kicsi­ket és nagyokat, akik együtt tán­coltak a muzsikaszóra. A dél­előtti programot a szülőkkel el­készített bográcsgulyás és fánk Sokan segítettek abban, hogy az óvodai ünnep örömteli legyen úti célunk, ahol szülők kíséretével nézhettük meg hazánk legszebb állat- és növénykertjének élővilá­gát. Az állatkerti kirándulás fede­zetét Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke biztosította a gyermekek számára, aki a telepü­lés gyermekintézményének hely­zetét jól ismeri és támogatta a hát­rányos helyzetű óvodásokat is ab­ban, hogy kitekintést nyerjenek a települési közösség zártságából. Az örömteli és tartalmas két­napos rendezvény a támogatá­sok nélkül nem valósulhatott volna meg, ezért szeretnénk kö­szönetét mondani azoknak a vál­lalkozóknak és magánszemé­lyeknek, akik a rendezvény sike­res lebonyolításában mellénk álltak: Alutech Kft., Bállá Gábor, Bállá László és neje, Beledy Károlyné, Berbau Kft., Cigány Kisebbségi Önkormányzat, dr. Korányi György, Dobrocsi Lajos, Dóra Ottó, Kea-Ker Kft., Mészá­ros László, Nova-Bau Kft., Török István, Török Tibor, Tösmagi Já­nos, Urbán Attila és végül a szü­lők, az iskola igazgatója, az óvo­da dolgozói. Nélkülük az ünnep, A szabadban elfogyasztott finom falatok csak fokozták a jókedvet ■ a gyermekek öröme fénytele­nebb lett volna. Óvodánk neve Napraforgó, s a névválasztás kötelez a fény felé fordulásra, a partnerkapcsolatok fejlesztésére, és a boldog gyer­mekkor megteremtésére. A köz­ség kulturális életében is kelle­mes színfolt egy-egy rendez­vény, mellyel nem titkolt szán­dékunk a szemléletformálás és a pozitív kisugárzó szerep felválla­lása. BURIÁNNÉ MAGYAR ÉVA______________ óvodavezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom